Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-13 / 2. szám
Y. évfolyam. 2. szőni. /Nyíregyháza, 1884. január 13. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TARSADALMI HETLAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETEIK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer vaslapon. """" Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 frt. Félévre 2 » Negyedévre 1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzpk, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához(nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi ré^ 1 képező küldemények, a szerkesztő czime alaí kéretnek beküldetni. Bérmentetlen Ieve(/ cs;tl c ísmertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csa v'lágos kívánatra s az illető költségére küldepk vissza. Hirdetési dijak : Mindon négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (uagy-debreczeni-utcza 1551. szám) : ívábbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseustein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz ivárosaibau is. Dorn & Coinp által Hamburgban. f és hü fiai e hazának: miért nem olvarfak be anyi század óta nyelvileg is a nemzet zöf^be? Miért nem cserélték fel az ősök által e hatba behozott nyelvet a hazai nyelvvel? Hiszen l a nemzet, ország, amelynek nyelvét beszélik, jímcsak desőt szivósau védik és őrzik, rájuk nézWnegszünt haza lenni már akkor, amidőn őseik Magyaúrszágba jöttek tűzhelyet, jogvédelmet és jólétet k/esni; amit bizonyuyal fel is találtak. És azt l/Mezem én itt eme nemzetiségi töredékektől, hof mit adtak cserébe e hazának azokért a jogoké, szabadalmakért és megélhetési eszközökért, amit'az ország törvényei nekik adtak? Talán azt, jígy itt meggazdagodtak, elszaporodtak és fel/ddogultak ?! Igaz, hogy Magyarország nem kiváp tőlük mindazokért semmit. A magyar nemzet ámlig legmostohább volt maga iránt. Mindig készeP volt mások nézetéhez, szokásaihoz és sajátsáéihoz alkalmazkodni, mint saját jogai fölött őrködi. De ha nem követelte i tőlük a magyar nemzet, a hazai nyelvnek föltáíen elfogadását és tiszteletben tartását: saját Jl felfogott mlekük, a közös haza védelme alá heyezett vagyonuk, életük, művelődésük és jövő exiséncziájuk fölötti nyugalmuknak biztosítása, kétégkivül megkövetelhették volna, hogy teljesen be okádjanak abba a nemzetbe, amelynek kötelékéhez irtóznak, amelynek köszönhetik anyagi és szellevi előhaladásukat, amely jó szívvel megosztá veiül polgári és politikai jogait. Ők azonban ezt iem tették, és ezzel anyagot nyújtottak oly harczhiz és küzdelemhez, amely nem csali a békés egyetértét zavarja meg; de lehetetlenné teszi magának az álámczéluak, t. i. a szellemi és erkölcsi műveltségnek s a z általános egyesülésnek, tehát az egységes álhmi nagyságnak elérhetését és biztosítását. rubinok, csak az leiét képes szivét megnyitni az élet és öröm előtt. Végre szót ígadott. Zarándok ruhát öltött magára s elindult a Ganjes partjain Jagdhernát, a rubinszemű bálványisten temiloma felé. Harmad rnpra egy kies völgy kebelébe ért, magas sziklafalak által bekerítve. Meglepte őt a völgy szépsége, nyugalma, viráeió állapota, de még fokozódott meglepetése, midőn eg? terebélyes Banaán sátor oszlopai között haladva, megláta ismét a szent folyót, s annak habjai között egy kü'önös alakot, mely lotoszvirághoz hasonlított emberi bakban. Nyájasan folyták körül üde tagjait a szent folyí habjai, miutha csókjaikkal borítanák el. — AI az Ápszárák egyike — sohajtá s megtelt körülte a vdék fénynyel, a lég virágillattal, a pálmák suttogó lom^koronái madárdallal, szive határtalan sejtelemmel. Ugy/árt, mint a fényes paradicsommadár, midőn Muszkát-igeten repülne át, elkábul s ittasan annak virágai köré hanyatlik. Öntudatlanul térdre boralt, s ugy leste epedve a mennyei tüneményt. —/Midőn az Istenek, a halhatatlanok, az Ainritához, a uennyei italhoz akarnak jutni, megzavarják lehelíetötkel a vizeket, s előjönnek a habok bűbájos tündérei, i megkészítik az istenek italát. íme itt a vizi tündérík egyike . . . Minő lény? Minő varázs veszi körül? Minő illatos, kábitó körülte a lég . . . Ez, vagy senki ... ez fogja előttem megnyitni Naudana ajtait, melynek küszöbén nem léphet át az unalom, s melyen tul halhatatlan gyönyör lakozik. Csendesen közeledett a szent folyó partjaihoz, s elragadtatva szivta magába, mint a Boa áldozatát, a bűbájos alakot. Egész lénye szemeiben pontosult össze. Hasonlított a belől égő házhoz, melynek ablakaiból pusztító láugok csapódnak elő. Elfelejtkezett mindenről, a Akit kevesen szeretnek. II. hazaszeretetet megtaHol és miként lehet a nulni ? E kérdésre Ígértem közelebb feleletet adni. Az ígért feleletet a következőkben adom meg. A hazaszeretetnek legelső és elengedhetlenebb föltétele, vagyis egyik legfőbb nyilvánulása: a hazai, a nemzeti nyelvnek, minden más idegen nyelvek fölött való elsajátítása, fejlesztése és terjesztése, szóval: szeretete. „Nyelvében él és hal a nemzetMondja hazánk egyik leglelkesebb, legmelegebb szivü, sőt mondhatni korának legmagyarabb költője : Kölcsey Ferencz. Igaza van. A hazai nyelv oly nélkülözhetlen alkat-eleme a nemzeteknek,' mint a napnak a fény, mint a virágnak az illat , m ist- az á llati életmüszerveknek az éleny. Valamint a nap fény nélkül, a virág illat nélkül, az élet éleny nélkül, megszűnt nap, virág és élet lenni: ugy nincs, nem lehet nemzet saját-nyelv nélkül. Aki nem beszéli, nem érti nyelvét annak a nemzetnek, országnak, hazának, amely közt s a melynek területén és kötelékében él: az nem is szereti azt, legalább nem szeretheti lelke teljéből és szive mélyéből. Hasztalan mondja nekení a szepességi német, a felvidéki tót, az erdélyi oláh, az alvidéki rácz és a ruthén: hogy ők éppen oly hü, igaz, lelkes és feláldozó fiai a magyar hazának, mint a debreczeni, kecskeméti, szegedi, hódmező-vásárhelyi, szentesi, csongrádi sat. nép. Megczáfolja ez állításukat az a nyelv, amelyet beszélnek. Ha csakugyan oly igaz A „NYÍRVIDÉK 4 4 TÁRCZÁJA. Az anyai szeretet hatalma. (Hindu beszély.) (Folytatás.) Ezt tapasztalta Ajodhja is, Aude az indu hegyi tartomáuyok nyugtalau fejedelme. Palotája fénylett arauytól, s drága kövektől, küszöbén ültek egész zajjal az udvarnokok, ésMánczosnők, asztala a legválogatottabb ételek ós italok alatt görnyedett. Válogathatott a legszebb nők közül, de szive zárva maradt minden öröm előtt s fényes termeiben letelepedett a ködös arczu unalom, ásitra az örömpoharak, a bayacftrek tánczai között. Ajodhját nem volt képes felderíteni semmi, s hoszusan futott az erdőkbe embereivel, felkeresni az Aranjarágát, az erdők királyát, a tigrist, s a veszély elszóródását kereste fel. Szomorú mulatság, mely a legyőzött ellenség kiontott vérével el is végződik, s az unalom folytatja kiállhatatlan uralkodását ismét. Előhivatta végre a bölcs Bráminokat, s elolvastatta velük a Véda négy könyvét, az Angákkal, vagyis toldalékukkal és a Nivuktival, a nehezebb helyek magyarázatával. Végig hallgatta a Maha Bbarátát, Nál-Damajautit, a Ramajána eposzokat. Mind hasztalan. Ott maradt a Wibhitakafa sötét árnyékában, hol a gonosz szellemek tanyáznak, a Nandánát, a mennyei kertet, a szívnek megnyílását és derűjét, nem tárhatta fel előtte a Mahabharáta varázsvilága sem. Végre találkozott egy bölcs brámin, ki azt tanácsolta neki, vegyen zarándok ruhát magára, s menjen el Jagdhernát (isten) templomába, kinek 6zemei csillogó Csak ha mindanyian egy nyelven beszélünk, szerethetjük egymást igazán, tisztán és nemesen, tehát a közös anyát: a hazát is. Egyenlő jog, egyenlő kötelesség; egyenlő törvény, egyenlő erkölcs; egyenlő nxelv, egyenlő érzelem, közös levegő, közös élet-czél: ezek az igaz hazafiságnak közös alkat-elemei. És kérdem; egyenlően felelünk-e meg honfiúi kötelességünknek, ha mig a tiszta magyar ajkú honfi a magyar irodalmat ápolja és pártolja szeretetével és részvétével: addig a szepességi német a német, a tót a cseh, az oláh a román, a rácz a szerb, s a ruthén az orosz irodalmat istápolja, a nemzeti, a hazai, a közös irodalom hátrányára és veszélyére ? Mert azt csak nem fogja tagadni senki, hogy a magyarországi nemzetiségeknek is élet-czélja a művelődés. Ha pedig ezt, a művelődést a hazai nyelv és irodalom mellőzésével és nélkül akarják elősegélni: talán hazafias kötelességet teljesítenek ? Nem! Tehát megcsalják a magyar elemet; annak hagyván fenn az ország fennállását biztosító nemzeti közművelődésnek fejlesztésével járó terhek viselését. Már- már az egész müveit világ csaknem egy közös családdá alakul, a különféle népek óhajtásai, vágyai és panaszai kicserélése által: s a magyarországi nemzetiségek még sem akarnak beolvadni a nemzet-testbe. Bizony-bizony nagy bünt követ el az, aki az emberiség haladásának s a természeti törvények követelményeinek útját akarja állani! Ne ámítsuk sem önmagunkat, sem a nemzetiségeket. Felre a képmutatással, amely a testvériség nevében, kezet fog a nemzetiségekkel. Mondjuk ki az igazat, a valót. Amely államban, mint Magyarországon is, annyi különféle nemzetiségű, ajkú, következéskép érzelmű nép lakik: ott a teljes egyenlőség, egység és közös jólét soha sem érvé. jaddernaati szent helyről, a rubin szemű istenszoborról ; vágyai mint elvadult mének ragadták a szent folyó hibjai közé, a fényes vizi tündér után ; mitsem gondolva avval, hogy az égi nemtők és földi lények között ledönthetlen korlát létezik, s a halhatatlan istenek Nírwána sötét poklával büntetik meg a vakmerőt, ki kezeit az istenek tulajdonára nyújtja ki. A szenvedély vad természeti erő. Nem gondolkozik az semmit, csak cselekszik, ássa saját körmeivel a késő bánat örvényét. — Megállj óh vizi tündére a halhatatlan isteneknek, én Aude fejedelme vagyok, Indra felkentje. — Távozz, bárki légy, én vísz-árja* (földműves árja) neje vagyok; Indra a felleg-gyűjtő és villám-repitő színe előtt esküdtem neki örök hűséget. — Ah lotosz szemű tündér, ha te földi lény vagy, miért veszi lényed körül a túlvilág derűje? Miért ragyog szemeidben Indra villáma, mely felgyújtja a szivet ? Miért csendül ajkaidon soha nem hallott túlvilági dal ? Miért változik körülted az istenek kertévé e vidék ? Te, vagy soha senki . . . enyém leszesz. — Te nem rettegsz oh vakmerő Indra' villámaitól sem ! ? — Ha a Nírwána minden sötétsége boritana is el, te egy pillanattal megvilágosítanád azt is. Enyémnek kell lenned. S ellenálhatalan erővel gázolt a szent folyó habjai között a bájos vizi tündér felé, s átkarolva a bűvös alakot, sietett elérni a partot; mitsem törődve annak átkaival. Mit gondolt ő avval, hogy az ártatlanság átka felhat Bráma szent egeibe. Hogy zokogott az a viszhang a partot elfedő pálmaerdőkben! Hogy hivta fel villámait a felleggyüjtő Indrának. (Fo lyt. köv.)
