Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-04-08 / 14. szám

N y í K V I D É K.“ X X x X X X X X X X § Dreher Antal-féle KIVITELI PALACZKSEREK egyedül kaphatók és megrendelhetők csakis Dietrich és Gottschlígnél, Budapesten, vagy: DREHER ANTÁL-nál, Kőbányán. A nyáron át naponta háromszor friss töltés, a palaczkok töltése czéljára eltett, legkitűnőbb kivitelű palaczksereknek. Ismét eladókat a legnagyobb előnyökben és engedélyekben részesítjük. gtf- S/,iv(!8 tudomásra! "DB Azou t. ez. közönséget, melv csak Dreher-féle kiviteli sert fogyaszt, arra figyelmeztetjük, hogy csak azon palaczkserek hamisitatlansúgáért és eredetiségéért kezeskedünk, melyeknek vigi,e- táin a „Dietrich és Gtottselilifi“ név világosan olvasható. (66—10—2) Vau szerencsém szives tudomására hozni a n. é. gazdaközönségnek, miszerint azon kedvező helyzetbe jutottam, hogy az általam Magyarországon kizárólagosan kép. viselt, világszerte elismert és legutóbb az agárdi ekeversenyeii 4 első díjjal kitüntetett Sack Rudolf-féle gazda­sági eszköz és gépgyárának minden- "nemü gyártmányait tetemesen lo- 3 szállított árakon árusíthatom; úgy, hogy egyes aczélekéket vas- vj perendelv, vaseke szarvakkal ós vaseketaligával 33 Írttól telteié, kettős ekét pedig 3 54 írtért, a legköuynyebh és igen czólszerii hármas-ekét; TI írtért, ^ kitűnő boronákat egészou vasból aczél fogakkal 38 írttól fölfelé, altalaj-ekét á egészen vasból teljesen felszerelve 22 Irt 50 krért, igen czélszerü kapáló- ós töltü- 2 getö-ekét egyesítve, egy sor uiívelésre egészen vasból teljesen felszerelve 30 írtért, S Három méter széles szőrvavetö-gépet egészen vasból egy lóra 122 forintért. 1 legjobb és legez élszer rí bbneli bizonyult sorvetö-gépeket i egytől egész 3 méter szélességig, 4-töl ogjész 33 sorra. Egy méter szélesnek ára j 5 sorra 133 frt, a két méter szélesnek 25 sorra 340 frt és az ezek közötti vagy i feletti szélességű és sormennyiségü gépeket aránylag kisebb vagy nagyobb árakon. Továbbá; kitűnő lókapáló-gépeket és ezek között különösen ajánlom az egyszerű kapáló-gépet teljesen felszerelve 4 sor mívelésre egy lőerőre 113 írtért. Ábrás árjegyzékekkel kívánatra ingyen és bérmentve szívesen szolgálok, valamint felvilágosítást is minden tekintetben készséggel nyújtok. Tisztelettel (37—?—8) Propper Samu. tXXXXXXXXXXXXXXXXmXXXXXXXXXXXXXX s Táncztanitási tudósítás! Van szererezém a helybeli és vidéki u. é. közönség tudomására juttatni, mi­szerint folyó évi ápril hó 12-én, azaz csütörtökön t á n c z t a n-ó r á i m a t a helybeli nevelőintézetek mindegyikében megnyitom. Amidőn erről a n. é. közönséget értesítem, bátorkodom magamat irányom­ban máskor is tanúsított bizalmába és nagybecsű pártfogásába ajánlani. Órákat adok mindkét nembeli növendékek részére naponta 5 érától G-ig, 6-tól 7-ig, 7-től 8-ig mindegyik intézet saját helyiségében. Továbbá esteli órák­ban tisztességes körből felnőttek Coloneega rendezését is elfogadom. Beiratások elfogadtatnak az intézetek tulajdonosai által és lakásomon : t. özv. Csuha Tamásné úrnő házában a felső leányiskola mellett. Nyíregyházán. 1883. ápnlhó 5. A n. é. közönség kegyes pártfogását kérve, (74—1—1) teljes tisztelettel ALFÖLDY KÁROLY, tánoz-tanité. X x X X X X X X x x x X X X txxxxxxxxxxxxxxx x^xxxxxxxxxxxxx MULLER J. L ILLA T S 7j E R- ÉS PH* E R E - S Z A P P A N - G Y Á R 0 S Gyár: VII. Rottcnbiller-utcza 36. sz. a., saját ház. Raktár : IV. Koronaherczeg-ulcza 2. sz., a „Világkirálynéhoz“. Ajánlom saját gyártmányú illatszereimet és pipere-szappanaimat úgy nagybani el­adásra, mint a t. fogyasztó közönségnek postautjáni rendelésére. — Az általam készített: Müller J. L.-féle családi szappan. Dr. GEBHAItPT I.A.IOS egyetemi tanár és Kókus-kói házi igazgató ur által nekem kiadott bizouyitvány sze­riül, a linóm szappan fogalmának és minden alioz kötött követelményeknek tökéletesen megfelel s a bőrnek lágy­ságát és iideségét idézi elő. Darabja 35 kr„ 3 darab dobozban 1 frt. Carbol-szappan. Dr. Lcnhossck Joscf kir. tanácsos és magy. kir. egyet, tanár ur nokeni kiudott bizonyítványa szerint kitilnö óvszer ragályos betegségek ellen és fertőztclc- nitő hatással bír 8 a bőrkiütéseket eltávolítja. — Drbja 40 kr., 3 drb dobozban 1 frt 10 kr. Poudre de Serail, legfinomabb arozpor. BLAHA LUJZA (báró Splóuyluó) ö méltóságú kedvelt arezpora ós állnia a következő sorok­kal tUntcttctctt ki: Tisztelt Müller J. L. illatszcrész nruak Buda* pesten. A Poudre de Scrull, melyet ön feltalált, való­ban kitűnő és nemében páratlan, mert nem csak az arezon láthatatlan és tarlós, de egyszersmind rendes használatnál ártalmatlansága által az arezra oly különös jótékony halast gyakorol, a minőt még eddig semmiféle arczpornál nem tapasztaltam, mely kiváló tulajdonságáért jövőben mint kedvencz arcz- poroinat kizárólag fogom használni és meg vagyok győződve, hogy lölülmulhatatlan jóságáért általános elismerésnek fog örvendeni. Tisztelettel BLAIIA LUJZA. A Poudre de Sérüli fehér, rózsa és sárga színben kapható. Egy doboz ára 60 kr. és 1 frt. Pompadour Creme. Ezen szer, melylycl :i hires Pompa­dour asszony csodaszópscsr.'t késó agg­koráig fönn tudta tartani, anélkül, hogy az egészségének ártott volna, általam eredeti tisztaságban állilta- tik elő, s azt u tisztelt hölgyvilágnak a legliatliatósabban ajánlhatom. Egy tégclylyel 1 frt 60 kr. „ixia Lyss“, a legfinomabb és legkedveltebb illatszer, mely lllutúuak, kellcineftségc és tartóssága által tűnik ki: flu«»nja I fit 50 kr. és o frt. ,,Eau de Cologne“, saját gyártmányom. Kitűnő szer fej- éz fogfájás el* len, nemcsak a fejet és szemeket «nősíti, hanoin s bőrnek is puhaságot és üdes-get kölcsönöz, az arcz gyengesége és a sznnhaj k mcgszüntetictnek, ha ezen szerrel k5iA*.s'gcs vízzel vegyítve a sze­met mossuk, vagv egy vele nedvesített ruhácská­val borogatjuk. Ki' üveg 40 kr., nagy üteg 80 kr. — Továbbá a k'v tk*>6 kitünóbb illatszerek: Fleurs d Orang, Opoponax, Itczcda, Tuba- rőz«H, Fehér ióc»a, Jloha-rózsa, Chypre, Fleun de Mai, Heliotrope, .Ncinlhe, Jokey-CIub, Jusmih. Marachalc, Miile fleurs, Musej New- mown üay (»zen»), Patchouli, Spring flowers, Ylang-YJmig, Violette de parmc; fluqonja I fit 50 kr. és 2 frt 60 kr. Salicil szájvíz és fogpor. Kiváló hatással bír a beteg foghus meggyógyulására s a fogakról az idegen alkatrészeket eltávolítja. — Egy üveg szájvíz 80 kr. kis üveggel 50 krM egy doboz fogpor SO kr. Brillantine, folyadék lágysága kenőcs, mely a szakái és bajait, valamint a haj fényét és lágyságát előidézi, s a ki­hullástól és törékenységtől is megóvja. — Egy kii üveggoi 70 kr., nagy üveggel 1 frt. Minden itt föl nem említett pipere- és illatszer, valamint mindennemű pipere-eitkóz nálam nagy választékban kapható. Postai megrendelések utánvétellel pontosan teljesittetnek. Árjegyzéket kívánatra bérmentve küldök. Minden czikk ezen bejegyzett védjegygyei ran ellítve, vilódlsigétaz bizonyltja. lenlebbi kj hrtiiiúnj ok rlszbcn az olábbjegyzett ozéguél kaphatók: (15—12—10) Nyíregyházán: Szopkó Alfréd és Korányi Imre, gyógyszerész uraknál. Eddig nincs fölülmúlva, -3M8 MAGER .lor. tíz. szab, valódi W.-féle minőségű tisz­tított CSUKAMÁJ-OLAJ Maager Wilhelmtől Bécsien, az első orvosi tekintélyek által megvizsgálta könnyen emészthetőségénél fogva, gyermekeknek a mell és tüdőbajok, görvély, hályog, daganat, bőr' _ . mirigybetegségek, gyengeségek, stb. ellen külilnö sen ajánlt és rendelt legtisztább cs legjobb, *) legtermésze teaebb s elismert hatású szer. — 1 frtos palaczkokban gyári raktáramban : Ilécs, Heumarkt Nr. 3, **) úgy mint az osztrák birodalom legtöbb gyógyszertáraiban és jóhiruevű anyagárú ke­reskedéseiben valódi minőségben kapható : Nyíregyházán s Léderei' Ignác/,Szopkó Alfréd és Korányi Imre gyógyszerész uraknál. "“J Debreczenben: Mihalovits István, Dr. Rofchsclinek E. és Ve csey Viktor gyógyszerész uraknál; továbbá Rickl József A, kereskedő úrnál. — Kis-Várdáu : Frigyesi Simon kereskedő urnái. — Czeglóden:. Persay Sándor gyógyszerész úrnál. Szolnokon: Horanszky István és Kecskésy Th. gyógyszerész araknál. — Kecskeméten: Molnár J., Machleid A. és Katona J. gyógyszerész uraknál. ) Ujabbi időben több ezég háromszegletü palackokat tölt meg, tisztátlan csukamáj-olajjal és a közönségnek mint „Maager“ valódi tisztított csukaraáj-olajat igyekszik eladni. Az efféle riíszedéselc kikerülése végett kéretik csupán azon palacz- kokat „Maager“ valódi tisztított csukamáj-olaijal töltötteknek tekinteni, a melyeknél az üvegen a czimkén, zárkupak és hasz­nálati utasításon a „Maager“ név áll. ') Ugyanitt létezik a Sckaffhausen »nemzetközi kötelék valamint í)i anyaggyar gyógyszer őraktára. Mikolasch Károly lembergi orvos üdült betegek számára használt borainak (137-12—12) Ajánlja HEECZ ZSIGMOND Clayton & Shuttle worth mezőgazdasági gópgyárosok képviselője Iroda és Raktár; nyíregyházán, szarvas-uteza 5. sz. "WB valamennyi világkiállításon kitüntetett gyártmányait, u. m Gözmozdonyok, fávali, szénueli és szalma­fűtésre berendezve. Göz-cséplőkészletek. Járgány cséplökészletek, 1,2 és élőerőre, szalmarázóval, törekrostával és zsákoló ké­szülékkel, oszlopos és alóliáró járgánynyal. Iíézl cséplő-gépek, dobgyorsitási készü­lékkel, szeges rendszer. Malmokat, darálás és őrlésre, szíj vagy fogas kerék hajtásra berendezve Rostákat, egyszerű és Baker-rendszerüt, üszög- tisztítóval vagy a nélkül. l’rieurök, Mayer és Pennollet szabadalmai, szele- lővel vagy a nélkül. Ekéket (egy, két, három és négy vasuak), Clay­ton & Shuttlewortb szabadalma DO, VRS2 v®djegygyel ; Jefferies szabadalma EXM véd- jegygyei. kiürítő készü 50 Amerikai szénagyiijtök, önműködő, ___________ lékkel, ruganyos aczélfogakkal. Sor- és szorvavetö-gépeket, kanalas és merítő ke­rekes rendszerrel; továbbá: „ Répavágők, szecskavágók, kukoríczamorzsolók, fecskendők, tábori tűzhelyek, gépészeti szerszámok, darálók, takaró-ponyvák ós olaj-pogácsa-török, más itt elő nem sorolt gépek és eszközök, raktáramban az idényhez képest, mindig készletben lesznek. d Próba-ekékkel, árjegyzékkel tudósítással készséggel szolgálok. (i—52—14) X ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom