Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-08-26 / 34. szám
„N Y f R V I D É K.“ Fötanodai értesítés. A nagyváradi kir. jogakadémián a beiratások az 1883A tanévre f. é. szept. 1—8-ig (az egyes tanároknál legkésőbb szept. 11-ig) eszközöltetnek, a pót- és ismétlő vizsgálatok f. é. szept. 10—15-ig tartatnak, a tanév ünnepélyes megnyitása f. é. szept. 16-ára tűzetik ki. Az előadások szept. 17-én kezdetnek meg. A szervezeti szabályzat 5. §-a értelmében az ezen jogakadémiát végzett joghallgatók úgy, mint az egyetem pályavégzett joghallgatói szigorlatokra bocsáttatnak a nélkül, hogy egyetemi pótfolyammal kellene jogtani pályájukat kiegészíteni. Kelt Nagyváradon, 1883. aug. 20. A klr. jogakadémia igazgatósága. ÚJDONSÁGOK. (—) A felső tisza-vidéki gazdasági egylet állásáról és működéséről a következő hiteles adatok állanak rendelkezésünkre. Az egyletnek 274 tagja és 329,641 frt. értékű vagyona van. (A minta kert Nyíregyháza város tulajdonát képezi) 1883-ban összes bevétele 5439 frt, kiadása szintén ennyi volt, 600 forint állam segélyben részesült. 1882-ben csak magyar fajú növendék marhákat jutalmazott. 111 darab fiatal marháért 1520 forintot osztott ki. Harmincz öt holdnyi területén 30 féle gabona fajjal tett nagyobb szabású kísérletet és egyéb gazdasági növénynyel is. A nyert magvak, mérsékelt árak mellett, a tagoknak osztattak ki. Az egyleti kertben, a gyümölcsfák mellett, legnagyobb súly az ákácz fákra fektettetik, mint amelynek átalában legszebb jövője van Szabolcsmegyében. (m.) A szabolcsmegyei ált. tanító egyesület folyó évi szeptemberhó 5-én tartja VIII. közgyűlését Nyíregyházán a megyeház nagytermében, a következő sorrendben. 1. Szeptemberbó 4-én a vidékről beérkezett és eleve jelentkezett vendégek fogadtatása és elszállásolása. 2. Szept. 5-én reggel 7—9-óráig gyakorlati tanelőadások fognak tartatni a városi felső leányiskola termében. 3. Közgyűlés 10 órakor, a következő lefolyással, a) elnöki megnyitó beszéd; e) jelentés a választmány működéséről ; c) a járáskörök jelentései; d) a II. országos képviseleti tanító gyűlésen résztvett képviselő beszámolása ; e) a gyakorlati előadások bírálata, f) a számvizsgáló küldöttség jelentése; g) Pazár István alelnök leköszönése; h) indítványok. 3. A közgyűlés végeztével délután 2 órakor közebéd a „Hárshoz czimzett vendéglőben. — Időjárásunk, amely azelőtt egészen kaméleon természetű, vagyis szerfelett változó volt, a múlt héten határozott szint vallott. A reggelek még hűvösek ugyan s egészen az őszt juttatják eszünkbe, de a nappalok igazi kánikulai meleggel fűtöttek; aminek leginkább a szőlős gazdák örülnek. (I) A nyíregyházai felső polgári leányiskolában nem sokára megkezdetnek az előadások, Hibján József okleveles tanár és Nyeste Lujza tanítónő vezetése mellett. Figyelmeztetjük az elemi osztályokat bevégzett leánygyermekek szüleit e körülményre. A helyes és alapos leány-nevélés ma már oly szükséges kellék a magyar társadalomban, mint a levegő. Aki ezt elvonja, vagy megmérgezi: megbocsáthatlan bűnt követ el a társadalom ellen. Mi részünkről meg vagyunk győződve, hogy ez intézet most már csakugyan talpra fog állanis minden tekintetben meg felelend hivatásának. — A telekkönyveknek a kataszterrel teendő összhangzásba hozatala czéljából alkotott törvényjavaslatot, az igazságügyminiszter, tárgyalás és vélemény-adás véget, inegkűldötte a telekkönyvvezetők országos egyesületének, amely azt folyó évi augusztushó 10-én vette tárgyalás alá. — Virág Aladár nyíregyházai kir. telekkönyvvezető „Bejegyzési minta-tár“ czimü pályanyertes szakmunkáját sajtó alá rendezi. Az előfizitési ivek rövid időn ki fognak bocsáttani. Előre is felhívjuk e kitűnő műre az illetők figyelmét. — Kisvárdán az ott időző budapesti egyetemi polgárság, mint onnan elkésve értesítik lapunkat, folyó évi augusztushó 13-adikán sikerült zártkörű tánczviga- lom tartatott. Összesen 31 pár tánezolt, reggeli 5 óráig tartott. — Kubinyi Gyula, néhai Kubinyi Lajos jeles köz- gazdászi iró fia s szabolcsmegyei közbirtokos, a múlt hetekben jegyezte el Csapon Darvay Irén urhölgvet, Dar- vay Péter mármarosi közbirtokos leányát. Áldás frigyükre j f Papp Ferencz hajdú-dorogi ügyyéd, aki a 70-es évek elején Nyíregyházán is gyakornokoskodott, közelebb elhunyt. Béke hamvaira! f Elekes Ferencz uyiradonyi községi jegyző, hosszas hivataloskodása után, folyó hó 23-án megszűnt élni. Temetése augusztushó 24-én tartatott meg élénk részvét mellett. Áldás emlékezetére! — Grünwald Soma kisvárdai lakos, saját és kiskorú Miksa, Kornél, Vincze, Ödön és Jenő gyermekeinek vezeték nevét, közelebb miniszteri engedély mellett Erdélyire változtatta. (—) Kisvárda és vidéke ifjúsága, a Kisvárdáu felállítandó közkórház alapja javára, folyó augusztushó 18-án a Várkert helyiségében, jótékony czélu zártkörű nyári tánczmulatságot rendezett. A tánczmulatság emelése és élénksége czéljából Szalánczy Bertalan bálbizottsági elnök minden lehetőt elkövetett. Nem is rajta múlt, hogy a bál nem volt oly népes, mint azt a nemes czélra való tekintetből méltán várni lehetett. Ha bár a kórház alapjára alig jut is valami; de a mulatság maga, amely egész reggeli 5 óráig tartott, igen jól sikerült. A méter mértékek rövidített jelzése iránt a nemzetközi utón egyöntetű megállapodások történvén, a közmunka- és közlekedésügyi miniszter utasította az összes vasuttársulatokat s az állami mérnöki hivatalokat ezen rövidítések kizárólagos alkalmazásba vétele iránt. Az ezen megállapodások szerént elfogadott és kizárólag használandó jelzések a következők: 1. Hoszmértékeknél kilométer-km, méter — m, deciméter- dm, czentiméter =— czm, miliméter = mm, 2. Térmértékeknél: négy szög- kilométer = km2, négyszögméter = m2, négyszög de- cziméter =■ dm2, négyszög czentiméter = cm2, négyszög miliméter =>•= mm2, hectár = ha, ár = a. Köbmértékeknél : köbkilométer = km®, köbméter = m8, köbdeczimé- ter = dm3, köbczentiméter = cm3, köbmiliméter == mm3, hektoliter — hl, liter = 1, decziliter= dl, czen- tiliter — cl, 4. Sulymértékeknél: tonna = t, métermázsa = I, kilogram = kg, dekagram = dkg, gram = g, deczigram = dg, czentigram = cg. Ezen rövidítések mindenkor (bármily nyelven, írásban vagy nyomtatásban) latin cursiv betűkkel jelölendők, utánuk pont vagy bármely más írásjel nem teendő, s a számoktól jobbra, azokkal egy sorba,- tizedes törteknél pedig az utolsó tizedes számjegy után helyezendők el. * Egy pénzügyminiszteri határozat szerént, amely közelebb küldetett meg a törvényhatóságoknak, a napszámosok a községi adóval sem róhatók meg; miután az állami adó alól való mentesség, a községi adó alóli mentességet is maga után vonja. A „Képes Családi Lapok“ 47-dik számának tartalma : Eljegyzés után; elbeszélés, irta Prém József, (vége. köv.), Pittypalatyty költemény, irta Perényi Kálmán. — A boszu áldozatai; beszély (folyt, köv.), irta Paczó István. — Byron szerelme; elbeszélés az orosz udvari életből (folyt.köv.) közli Milesz Béla. — Korai hervadás; elbeszélés (folyt.jköv.) irta Halász Ferencz. — Heti tárcza; Zavargások Budapesten) irta —y —y. A sírig; elbeszélés (folyt, köí.), irta Frygale Carlen Emilia, fordította Szőllősy D. Beteg család; vig beszély, (folyt, köv.) közli Philantrop. ■— Képmagyarázat. ■— Mindenféle. Melléklet: A „Valeria“ czimü regény 113—128 oldala. Előfizethetni: Mehner Vilmosnál, Budapest. IV. kér. papnövelde utcza 8. sz. Egész évre 6 frt. fél évre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 krajczár. — Uj zenemű. Menner és Schleuning zenemű kereskedésében Szegeden, megjelent „Alföldi nóták.“ 1 Hallod-e, hallod-e, 2 Csicsónénak három lánya, 3 Virágra száll a pille, kedvelt népdalokból összeállítva zongorára Tisza Aladártól. Ára 80 kr. A fenti csárdás 66 kr. beküldése után bérmentve küldetik meg a kiadó által. ■— Egy érettségi vizsgát tett s jó bizonyitvány- nyal biró fiatal ember, nevelői állást keres helyben vagy vidéken. Bővebb felvilágosítással lapunk kiadó hivatala szolgál. Irodalom. (•) Mezőgazdásági és műszaki irodalmunk terén kétségtelenül a legelső helyek egyikét foglalja el a „Gazdasági Mérnök“ czimü szaklap, a mely hét évi fennállása óta, a gazdasági és technikai ismeretek terjesztése és népszerűsítése terén valóban igen hasznos szolgálatokat tett a magyar közönségnek. Helyén valónak látjuk azért, felhívni a müveit közönség figyelmét e kiváló szaklapra, melynek egyetlen művelt és a korral haladni kívánó gazda, mérnök, építész, gyáros és iparos asztaláról sem volna szabad hiányozni. Tájékoztatóul legyen elég csak legutóbbi számának gazdag és változatos tartalmából kiemelnünk a következő czikkeket: A kötött talajok megmunkálása. A Hudson alagút (képekkel) stb. Különös felemlitést érdemel e jelésnél jelesebb czikkek mellett a lap két állandó rovata. Az egyik a HIRDETÉS MAKCHAL J. i SZÁLLODA JJ BUDAPESTEN. Ezen a legjobb régi hírnévnek örvendező szálloda a gőzhajó állomások közvetlen közelében Budapest legdíszesebb, dús közlekedéssel biró részében fekszik, 201 1—3 160 arUSSS szobával és társalgó termekkel 1 frttól fölfelé — rendelkezik; ismeretes kitűnő étkeket, kávét és válogatott italokat szolgál mérsékelt árak mellett. Példás tisztaság, figyelmes, pontos kiszolgáltatás a személyes vezetése alatt. MARCHAL JÓZSEF. vt. ez. Árverési hirdetmény. 45.179 1883. Alantirt kiküldött végrehajtó az 1881 évi LX t. ez. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a kisvárdai kir. járásbíróság 125 és 2791/1883. P. számú végzései által az első magyar áll. biztosító társaság és Neeter (Hans) János végrehajtatók javára Peletcsák Ig- nácz 180 frt, 50 kr. tőke, ennek 1882 év márcz. hó 12 napjától számítandó 6% továbbá 65 frt, tőke, ennek 1882 november 1 tői 6% kamatai és eddig összesen 47 frt, 08 kr. és 30 frt, 19 kr. perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bi- róilag le és felűlfoglalt és 386 írtra becsült szekerek, házi bútorok, méhek, fegyverek, varró gép stből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 3108 és 3211/1883. P. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Mogyorós községben leendő eszközlésére 1883-ik év an- guszt. hó 31-ik napjának délelőtti 9 órája határidőül kitüzetik, és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg; hogy az érintett ingóságok, ezen árverésen az 1881 évi LX. t. ez. 107 §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881 évi LX. t. ez. 108 §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Kisvárdán 1883-ik évi auguszt hó 17 napján. (196—1—1) Oláh Gynla, kir. bírósági végrehajtó. | gazdasági szemle, mely a hazai és külföldi gazdasági mozgalmakat, gazdasági egyesületeink működését éber figyelemmel kiséri; a másik a találmányok rovata, melyben a legújabb közérdekű találmányok s a szabadalmi ügyek terén felmerülő érdekesebb mozzanatok vannak ismertetve. E rovat képekkel is illustrálva lévén, úgy a gazdákkal mint az iparosokkal igen sok hasznos újítást ismertet meg. Ezeken kívül említést érdemel a Vállalatok rovata, melyben a hazai építkezésekre vonatkozó előleges hirdetmények közöltéinek; továbbá a vegyesek s a kérdések és felvilágosítások felettébb érdekes és tanulságos rovata. A Gazdasági Mérnök megjelenik minden csütörtökön, díszesen kiállítva s képekkel gazdagon illustrálva. Szerkeszti és kiadja Gonda Béla m. k. miniszteri főmérnök, mű-egyetemi m. tanár. Előfizetési ára egy negyedévre csak 2 frt 50 kr. Előfizetéseket még az év elejétől kezdve is elfogad a Gazdasági Mérnök kiadóhivatala (Budapesten, Csillag utcza 8 sz. a.) Nyilt-tér,*) 5 Szigorú gonddal őrzött, a nagy Murad Efendi hárem hölgyeinek szépség titkai. Kiadja és nyilvánosságra hozza az összes nővilág örömére és előnyére a hires onentálista dr. Burg Alfréd. 1. A nőnek egész életén át ragyogó fehérséget biztosító arezszin megtartásának titka, kenés és púder nélkül, a ránezok és kütegek eltávolításával, késő vénségig. A szer ártalmatlanságáért kezesség vállaltatik. 2. A rózsaszínű ajkak, nagyszerű hosszú szempillák és alabástrom fogak nyerésének titka, a valódiság és ártalmasaág biztosítása mellett. 3. A hófehér8égü gömbölyű karok, lábikrák és domború keblek biztosításának titka, orvosi szer nélkül, naponkint egyszeri bekenéssel. E készülék egymagában képes a legsoványabb karoknak, lábikráknak és kebleknek teljes kerekded- séget és ruganyosságot kölcsönözni. A siker és ártalmatlanságért kezesség vállaltatik. 4. A női arcz-Bzőrzet eltávolításának s a fejen hiányzó hajzat előállításának, a haj-kihullás megakadályozásának s az egész test kellemes illattal (Viola, Rózsa, Ibolya gyöngyvirág) való eltöltésének titka. Ez öt különlegességnek ára együtt csak 5 frt , 42 kr. Egyenkint 1 frt 10 kr„ Postán való szállításnál 15 krral több. Teljes jótállás! (isi—i—6) A párisi illatszeráruk gyárának raktáraBÉCS, II. BIX. Valami roszlelkü egyén folyó hó 20-án, azaz hétfőn azt a hirt terjesztette, hogy én a Szamuely testvér urak házának ablakait éjjel bezúztam. Hogy becsületem szűziességét ez aljas rágalomtól megóvjam, ezennel hírlapikig kijelentem, mikép az egy vakmerő hazugság és aki mindezt kikoholta azt egy nyomorult, aljas rágalmazónak nyilvánítom. Nyíregyházán, 1883. augusztus 23. HAUSEB, GYULA, kereskedő segéd. Balleányi Gyula köz- és váltóügyvéd ur Kisvárdán, felhivatik 7 frt 34 krajezárt tevő hirdetési tartozásának postafordultával leendő beküldésére. Nyíregyháza, 1883. augusztushó 26. A „Nyirvidók“ kiadóhivatala. Alulírott a szülésznői tanfolyamot közelebb elvégezvén, van szerencsém magamat és szolgálatkészségemet az illetők szives figyelmébe ajánlani; a pontos és lelkiismeretes elbánásról előre is biztosítván a bennem megbízókat. Lakásom: Nyíregyházán, Serház-utcza 1148. számú házban. Nyiregyháza, 1883. augusztushó 11. Kazár Pálné, szül. Bernát Ida, okleveles szülésznő. *) Az e rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Felelős szerkesztő: J ÓB A ELEK. Kiadótulajdonosok : PIRINGER JÁNOS és JÓBA ELEK. E K. H Az e lap kiadó-tulajdonosai vállalatában ^ megjelenő 1JISZA-ESZLÁR“ X amely a tisza-eszlári vádper tárgyalási anyagát X egész terjedelmében hozza, ^ néhány nap múlva elhagyja a sajtót. X Tudatjuk a n. é. közönséggel, hogy a kiad- J I mány, egy nagy kötetbe fűzve 1 frt 20 kr,- v, jávail lapunk kiadóhivatalában megrendelhető, íi X X «X X X 1 illetőleg előjegyezhető. külön, kiadásban, önálló füzetben, 50 krajczárjával szintén megrendelhető. A kettő együtt 1 frt 70 kr. “96 X> X* * Xf * X® XX® X® X * & * £