Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-05-27 / 21. szám
IV. évfolyam. 21. szám. Nyíregyháza, 1883. májushó 27. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik lietenlsint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy heyben házhoz hordva : Egész évre........................................................4 írt. Félévre .............................................................2 „ Ne gyedévre.....................................................1 ,, A községi jegyző és tűni tó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások l?irin<£ei’ János és Jóba Elek kiadótulajdonosok künyvnyomdájtílioz (nagy-debre- ozeni-uteza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beklildetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 kr aj ez ár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-liivataluukban (uapy-debreczeui-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. Nyíregyháza május hó 27. Lapunk mai száma hozza Szabolcsmegye közönségének, Kossuth Lajos hazánk nagy iia születésének 80-ik évfordulója alkalmából, a renditlietlen hazafihoz intézett feliratát s Kossuth Lajosnak arra adott válaszát, mindkettőt egész terjedelmében. Kossuth Lajosnak sajátkezüleg Írott eme örök becsi! válasza, a holnapután megtartandó megyebizottsági évnegyedes közgyűlésen fog felolvastatni. A lángoló hazaszeretet drága gyöngyeitől ragyogó választ, a kegyelet kétségen kivül megőri- zendi addig, ameddig az idő vas fogai engedik, Szabolcsmegye levéltárának egyik legféltettebb zugában. Kell is, hogy megőrizze azt. De hogy eme nagy horderejű és fontosságú levélnek ne csak a megyei levéltárban, hanem a hazai országos és magán könyvtárakban, sőt Szabolcsmegye közönsé- ségének szivében, lelkében is nyoma legyen: eluta- sitliatlan kötelességünknek ismertük azt szerény lapunk hasábjain is megörökíteni. A hazai központi lapok szintén csak kötelességüket teljesitik: ha nem zárják el hasábjaikat Kossuth Lajos eme sorai előtt; mint tették azt más törvényhatóságokhoz intézett leveleivel is. Örömmel bocsátkoznánk e nem mindennapi levél méltatásába, ha lapunk iránya és köre megengedné azt. Minthogy azonban lapunk csak társadalmi és nem egyszersmind politikai közlöny is: kénytelenek vagyunk annak cominentálását a tisztelt olvasókra bizui. Értelmezzék és magyarázzák azt a szives olvasók úgy, amint azt szivük és lelkűk sugallja; mi csak annyit vagyunk bátrak és merészek megjegyezni, hogy kegyelettel és tisztelettel fogjanak annak olvasásához. Egy nagy tettekre született, egy nagy és világra szóló tetteivel korszakot képező, egy küzdelemteljes élet alkonyán át a jövő titkaiba látó s az élet küzdelmei és csalódásai által krisztálizáló- dott lélek szól ama sorokból, nemcsak Szabolcs- megyéhez, hanem Magyarország egyeteméhez. Nem születésnapi üdvözletre írott válasz, hanem, egy a sir szélén álló atyának végrendelete az, amelynek pontos végrehajtásától egy országnak, nemzetnek és egy trónnak sorsa függhet. Egy hazájából kiűzött és a törvény rideg betűje s a hatalom kényszerű polilikája által üldözött és kitagadott próféta szól ama sorokban az imádásig szeretett nemzet szivéhez és a nemzet életéhez forrott koronához; mint ezt ő maga nem egy levelében hangoztatta. Vajha nemcsak olvasnák, hanem meg is hallgatnák és követnék is azt azok, akikhez intézve van az! Sokat, igen sokat szenvedhetett e nagy lélek 34 éven át, távol hazájától, tétlenségre kárhoztatva, öli ez iszonyú csapás lehet oly nagy hazafira nézve, mint Kossuth Lajos! Távol van tőlünk, hogy honfiúi fájdalmát latolgassuk. Elismerjük annak nagyságát és jogosultságát. De ha más oldalról gondolóra veszszük azt, hogy nem minden ut volt és van elzárva a nagy férfiú előtt hazájától; hogy van egy ut, amelyen ha maga nem is, de lelkének eszméi, szivének dobbanásai szabadon jönnek-mennek, az alkotmány visszaállítása óta, a hazában mindenfelé, ahol nevét kegyelettel és tisztelettel emlegették és emlegetik: lehetetlen, hogy honfiúi fájdalmát e körülmény némileg nem enyhítette volna. És ez ránk nézve is nagy áldás. A nemzet képviselői, a parlament és a trón, nem követhették ugyan a nagy száműzött politikáját; de nem is zárták el az ufat eszméi, nézetei, elvei elől. A nemzet egyesei és .a kormányon levők szabadon olvashatták az ország politikáját bíráló leveleket A sajtó még a legkényesebbeket is hozzáférhetőkké tette. Bizony, bizony ilyen csak Magyar- országon, Kossuth Lajos hazájában történhetik! Ha tehát távol van is tőlünk a nagy férfiú; ha uem láthatjuk is nemes arczának vonásait; de legalább láthatjuk, olvashatjuk és átérezhetjük kezeinek még mindig jó erőre valló vonásaiban visszatükröző lelkét, lelkének magasztos gondolatait és hazájáért lángoló vérének melegét. Itt van legközelebb hozzánk, Szabolcsmegye közönségéhez intézett irata, amelynek rendes és meglepően sűrű sorai, határozott vonásai, tiszta, olvasható volta minden szemlélőt bámulatra ragad; példátlan hazaszeretetének a sorokba lehelt melege pedig, kedves megnyugvással tölti el keblünket : látva és érezve e levélből, hogy Kossuth Lajos még a sir szélén sincs kétségbe esve hazája, hazánk sorsa fölött; hanem hiszi és erős meggyőződés él lelkében a felől, hogy : »Meg jönni kell, még jönni fog Egy jobb kor, mely után : Buzgó imádság epedez Száz-ezrek ajakán!« Szabolcsmegyéiiek üdvözlő irata KOSSUTH LAJOS születésének 80-ik évfordulója alkalmából és KOSSUTH LAJOSNAK válaszirata. Mélyen tisztelt nagy hazafi! Szabolcsmegye közönsége egyhangú lelkesedéssel elhatározta mai bizottsági ülésében, hogy Önt, születésének 80-ik év fordulója alkalmából, üdvkiváuatával hontalan magányában fölkeresse s kifejezést adjon azon hódolattal határos tiszteletnek s folyvást fokozódó rokon- szenvnek, melynek nagy nevét s lánglelkének dicső alkotásait körülveszi. Büszkeséggel tőit el benünket a tudat, hogy e haza volt bölcsője nagy szivének, .melynek legdrágább oltár-képe e haza és szabadság ! Örök büszkeségünk, hogy nagy lelke sugárai itt fakaszták fel a legfényesebb eszmék s emberiségi elvek virágait; itt teremték meg azon nagy szellemi alkotásokat, melyekre bámulattal kell feltekintenünk. Örök büszkeségünk, hogy az Ön nagy alakja az, kiben a müveit világ megtanulta ismerni a magyart s tisztelni szabadságért vívott véres tuséiban, és felemelni testvéri rokonszenves kebelére .‘éppen akkor, midőn a megaláztatás gyászos napjait élte. De büszkeségünk s örömeink, fényéhez azon őszinte bánat árnyéka is tapad, hogy Önt, éppen Önt, kinél e hazát még jobban senki sem szerette, arra Ítélte a végzet, hogy távol éljen e haza földétől, melyért ma is, mint ez előtt mindig örömmel áldozná fel nemes szivének utolsó csepp vérét is. Mélyen tisztelt nagy Hazafi! bocsásson meg, hogy üdvkivánataink harmóniájában megrendült egy húrja a fájdalomnak is. Távol vau tőlünk, mintha ez által bánatot akartunk volna okozni szivének, s fel akartuk volna eleveníteni azon keserű reministentiákat, melyek emlékezete gazdag tárházában, talán e pillanatban nyugton pihennek; de midőn Önről emlékezünk, lehetetlen, hogy az emlékezetnek irányai meg ne érintsék azon szividegeket is, melyekben az Ön halhatatlan nevével összekötött világra szóló küzdelmeinknek fájó utóhangjai vannak elhelyezve, s melyek a legcsekélyebb érintéstől is bánatos hangokat adnak. Engedje meg tehát nekünk, hogy ily érzelmek hatása alatt fűzhessük őszinte tiszteletünk s kegyeletünk szerény koszorúját 80-ik születési évfordulója alkalmával, nemes halántékaira, hol nem csak a haza, de az egész müveit világ sietett méltó kegyeletével áldozni; hadd legyen ez maradandó emléke hódolattal határos tiszteletünknek! Hadd legyen buzdító példa a fiák és unokák előtt, hogy halhatatlan, nevének emlékezete fokozódó dicsfényben tündököljék a hármas bérez és négy folyó ölén addig inig itt egy magyar szív érez s igaz honfiúi kebel dobog! Hadd legyen az Ön feláldozó fáradhatlan, a sikert és eredményt soha kicsinyes érdekek serpenyőjén nem mérlegelő élettörekvése örökre elragyogó példája az igaz hazafiságnak 1 Lelkünk gondolatai elszállanak hozzá meg- pesiteni hontalau magányát, nagylelke fényén merengeni. Elszállauak hozzá, hogy áldás és kegyelet fényével vegyék körül azt a nagy nevet, mely, mint a nap, eszméket termékenyített és áldással ragyogta be a hazát, osztályok bilincsét tépte szét, mint a tavasznak enyhe fuvalma. Fogadja tőlünk osztatlan kegyeletünk s tiszteletünk őszinte és öröklő kifejezését szívesen, ha kérjük a népek Istenét, hogy tegye enyhévé hontalansága fájdalmait s vegye körül atyai jó voltából az egészség és az erő áldásával. Kelt Szabolcsmegye közönségének Nyíregyházán, 1882 novemberhó 28 és 29-én, tartott közgyűléséből. Zoltán János, alispán. Különösen tisztelt Alispán ur! Mély tisztelettel mondok hálát Szabolcsmegye közönségének, hogy engem a sir szélén lézengő jóra-tehetet- len öreg embert, életem 80-ik éve betöltésének szomorú alkalmából, vigaszos megemlékezésre s nagy becsű ro- konszenve felől biztosításra méltatni kegyeskedett. Megilletődéssel köszönöm tisztelt alispán urnák a megható szívélyességet, melylyel Megyéje e kegyességét tudtomra adni méltóztatott. De csak az igazság követelményének hódolok, midőn hálám kifejezéséhez tiltakozást csatolok a magasztalások ellen, melyekkel tisztelt alispán ur túláradó jó indulata elhalmoz. Akit, miut engem, az évek súlya a sir szélére juttatott, annak azon egy előnye meg van, hogy túl van a negélyezésnekmégkisértetén is. Mi hasznát vehetné? Hát oly elfogulatlauul ítélheti meg önmagát, mintha nem is róla volna szó. Nekem, amint igy számot vetek hosz- szu életemmel, mely előtt már csak a halál s azon túl az ismeretlen áll, azon öntudatom meg van ugyan, hogy tevékenységemben csak a kötelességérzet vezetett, s azok a nyomorúságos gyarlóságok, miket önzésnek, nagyravágyóénak, hirvadászatnak, hiúságnak neveznek, agyamban szivemben soha még csak meg sem villantak, de bizony az a keserves tudatom is meg van, hogy tehetségeimmel készültségemmel távolról sem állottam a reám hárult kötelességek színvonalán. Nem ismerek (határozottan mondom: nem ismerek) közéletemben oly cselekvényt, melyről a lelkiismeretemmel elszámolás azt mondaná, hogy azt nem kellett volna megtennem, s e lelki nyugalmamban bizony meg nem zavar azoknak ócsárlása, kik a mai nap időjárásának tűjével varrnak hímet a tegnap kötelességeire; de ha oly cselekvényt nem ismerek is közéletemben, melyet nem kellett volna megtennem, olyat fájdalom — sokat ismerek, melyet jobban lehetett, jobban kellett volna megtennem, s jobban tettem volna meg, ha azon képességekkel bírok, melyeknek megszerzésére csak akkor volt módom iparkodni, mikor már hazánk javára hasznukat nem vehetem. Hát legyek én megkímélve a túlbecsüléstől, mert az elpirit. De van tisztelt alispán ur becses levelében egy mondat, mely az én szerény személyiségemen messze tulvágó elmélkedésre nyújt alkalmat, mivelhogy körülményeim s a viszony, melyben hazánk iránt állok, e rokonszenves nyilatkozatokat, melyekkel hazulról megtiszteltetem, sajátságos színben tüntetik fel. Tisztelt alispán ur oda méltóztatik nyilatkozni, hogy a »sikert és eredményt kicsinyes érdekek mérő serpenyőjén soha sem mérlegelő élettörekvésem az igaz hazafiság példája.« Elfogadom e minősítést élettörekvésem számára, mert itt a személy eltűnik s elv nyomul előtérbe. Elfogadom azért, mert ami az én élettörekvésem czélja, az a Magyar Nemzetnek elidegenithetlen, elévül- hetleu örökjoga, melyet egy évezred vésett be kitörül-
