Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-12-30 / 52. szám

,N Y I R V X D É K.“

A gyűlés után dél után 1 órakor az Európához zimzott vendédlőbeu köz obéd volt, amelyben mintegy i7-en vettek részt az esperességi gyűlésből.

A délután 4 órakor Miskolcz felől érkező vonathoz ismét tekintélyes elfogadó küldöttség koosizott ki nmél- tóságu PéchyTamás egyhá-.kerületi felügyelő ur elé, akit ä pályaudvarban n. t. Farbaky József lelkész ur megható beszéddel fogadott. A magas vendég tiszteletére a helybeli önkéntes tűzoltóság is kivonult az állomáshoz. Péohy Tamás őnagyméltósága, az elfogadó küldöttség kíséretében, egyenesen szállására Ziska Julia asszonyhoz hajtatott.

Dél után */2 6 órakor, a nők által fényesen feldíszített ág. ev. imaházbau kerületi gyámintézeti isteni tisztelet tartatott, amelyben az öszes elnökséggel együtt a vidékről érkezett lelkész és világi urak, s a helybeli "Ivek nagy sokasága is részt vett. Az egyházi ének s a lybeli dalárda által egy alkalmi ünnepi darab elzengése áu, Olauf Pál rimaszombati lelkész ur szép alkalmi szádét tartott; szívhez szóló hangon ecsetelve a gyám- ézet fontosságát. Végül felhívta a közönség áldozat- zségét az isteni tisztelet végén tartandó offertoriumra, Jynek eredménye körül-belül 100 forint adomáuy lett mies intézmény segélyezésére.

Este az Európához czimzett szállodában ismerke- éstély tartatott Benczy Gyula kitűnő zenekarának a mellett. A színházban a vendégek tiszteletére előadás tartatott, amelyben azonban a vendégek ’.zől csak kevesen vettek részt.

Másnap, azaz augusztushó 20-án reggeli 7 órakor .ék kezdetüket a főpásztornál való tisztelgések az erősségek, a városi vallásfelekezetek lelkészei és a ági hatóságok részéről. Nyolcz óra után megszólalt az ang. templom harangja, amely a reggeíi ísíodí tiszte- et jelezte. Két versszak eléneklése és a dalárda mü- lése után, n. t Farbaky József buzgó imát mondott, után megkezdetett az egyházkerületi nagy gyűlés, ely, a jelen volttak mély érdeklődése közt, délutáni iráig folytattatott.

A gyűlés után igen szép ünnepélyes jelenet folyt ). t. Farbaky Józset lelkész ur lakásán. A nyiregy- ái ág. evang. hitv. nők uevében ugyaq is, ezeknek

I. Farbaky József lelkész ur iránt viseltető szeretete, onszenve és ragaszkodása jeleül, t. Somogyi Gyula iággyülési képviselő ur kedves leánya, egy díszes és ékes serleget nyújtott át egy rövid, de csinos üdvözlő ■szád kíséretében. Valóbau megható volt a jelenet úgy, >gy á jelen voltak közzől nem egynek szemében látha- k voltak az öröm és meghatottság könyüi. N. t, Farbaky zsef ur meleg szavakban köszönte meg a nyíregyházai knek eme becses ajándékát; azon nyilatkozatnak adván t többi közt kifejezést, hogy e drága emlék még inkább fogja buzdítani a nagy munka keresztülvitelében; t. i. a 'emplom még hátralevő munkájának befejezése közben ; él tudva ugyanis azt, hogy oly buzgó és nemes keblű ilgy>ek állanak háta megett erős sziklaként, mint a -yssegjiázai ág. evang. hitv. nők. Főtisztelendő suporin- tendens ur nagy lelki örömének adott liifejezésf FTöToft, íogy e diszes ajándék átnyujtása s átalában a ritka >echi megtiszteltetés épen az ő jelenlétében történt; .miből is ő arról győződött meg, hogy Farbaky József slkész ur mennyire kiérdemelte az ő híveinek bizalmát 3 szeretetét, és szerencsét kívánt az elkezdett sz“p munka efejezéséhez.

Ez ünnepélyes cselekmény után, a vendégek a köz- édhez sereglettok össze az Európában, amelyben 158 ..gyén, tehát sokkal több mint amennyi előjegyeztetett, vétt részt. ‘Ez az ebéden észrevehető is volt; amely azíónbah minőség tekintetében kitűnő volt.

A közebéd kitűnőségei közt ott voltak: n’agyméltóságu Péchy Tamás kerületi felügyelő, f. t. Czékus István superintendens, méltós. Grafl József főispán, nagyságos Szontagh Bertalan, Zoltán János alispán sat. A kitűnő ételek és italo'k által animált kedélyekre gyújtó hatással volt Becczy Gyula zenekarának fáradhatlau játéka. A ' iszöntések sorát nagymélt. Péchy Tamás kerületi elnök ar nyitotta meg; a felséges uralkodó családra emelvén poharát. Nt. Farbaky József ur Qzékus István super- ntendens ural, a kerület szeretett főpásztoVát üdvözölte, ízeket az után számtalan, szebbnél-szebb és lelkesebb ejasztok követték.

Délután fél öt órakor, az összes vendégkoszoru együtt az elnökséggel, a tűzoltók nagy gyakorlatát tekintette meg. A gyakorlat a városház udvarán tartatott ; ‘hol a mászó osztály mutatta be az ideiglenes tornyon

Felkelt, s'íudult a nyílás felé, melyből az indiánok kirajzottak.

A nyilá', mely kezdetben szak volt, minden lépéssel tágult, azután élágazott. Ezen eset, és a sötétség, mely a nyílás távolsága arányában nevekedétt, arra bírta a Lordot, hogy elővegye lámpáját, s azt gyújtsa meg, izsgálja meg a talajt. A talaj áruló, majd az elmondja a tris nyomókkal, honnan jött, melyik ágból elő ama sokaság.

Ezen vizsgálat nem sok időt igényelt, s Lord White megindult, s nem sokára egy alak állta útját,

— Mit ,jreres ön itt ?

— Ont Sennora, kit keresnék mást?

— Téved ön uram.

— N em hiszem.

— Ön a halált keresi.

— Nem mondám, hogy önt.

— Úgy én önnek halála vagyok.

— Elfogadom a halált ezen alakban s nem akarok nélküle lenni. Nem lehetek nélküle.

— Uram, ön oly helyre lépett, melynek nincs ki- ete.

— Én sok embert láltam előbb innen kimenni.

— Azok veres bőrök voltak s ön fehér arcz.

— A bőr nem határoz az emberben.

A Sennora gondolkozott.

— Hallott ön a felől valamit Mylord, hogy a titok wgöli azt, aki hivatlanul hozzá jutott.

— A regények beszélnek ilyesmit.

— ‘Most már az valóság.

— Nem tehetek róla. Minek jött ön idő. Ön az o1' , nem én.

171 ’“élesség szólított ide.

Sennora,

99

' ■ i ■'

ügyosségét. Leginkább kitűntek Bencs Pál és Neubauer. Különben az egész gyakorlat fényesen sikerült. Sajnos azonban, hogy egy szintén ügyes mászó Schulhof Pál, a kötél elszakadása következtében, leesett a toronyról; de hála égnek, minden komolyabb következmény nélkül. A szivatyu osztály a buza-téren a korcsmát rohanta meg, ahol is szintén kitűnő sikert mutatott fel a gyakorlati téren.

Az ünnepélyek napi sorozata este a színkörben fejeztetett be, az ez alkalomból, az ág. evang. egyház jubiláris alapjának javára rendezett hangverseuynyel; ame^y különösen anyagi tekintetben a legkedvezőbben ütött ki; jelentékeny Ö8zeggel szaporítván a jubiláris alap pénztárát.

Másnap a megyeház dísztermében folytattatott a gyűlés délutáni 2 óráig, amikor a vendégek a Sóstóra vonultak ki az ott rendezett ebédre.

így ért véget a tiszai ág. evang. egyházkerületi gyűlés Nyíregyházán. a+b.

Az Amerikába való kivándorlás.

Nem egyhamar határoztam el magamat arra, hogy Amerikában szerzett tapasztalataimat átadjam a nyilvánosságnak: jól tudván azt, hogy a valódi helyzet ecse- tolése által nem sok hívet gyűjtenék magam köré. Ha pedig az Amerikai viszonyokat úgy tüutetuém fel, mint azokat hazánkfiai legtöbbje hinni szereti, úgy talán még növelném a kivándorlási hajlamot ; a mi különben minden leirás s rábeszélés nélkül is elég nagy mérvet öltött.

Sokáig haboztam; mig végre győzött a hazafias érzet, amely arra int, hogy honfitársaimat egy meggondolatlan lépés szomorú következményeitől viszszatar- tóztassam. Azért mitsem szépítve és raitsom rutitva fogom közleni mindazt, ami még emlékezetem tárházában felhalmozva van. Ha akadnak egyesek, akik szavaimnak hitelt fognak adni, úgy már meg leszek jutalmazva ; mert nem prédikáltam csupán süket füleknek; ha pedig nem

...............úgy kénytelen leszek azon tndattal beérni, hogy honfiúi kötelességemnek eleget tenni igyekeztem.

Mielőtt azonban a nyájas olvasót az uj világba, ama boldog országba vezotuém, ahol »kolbászból fonják a Sövényeket«, el nem kerülhetem őt a tengeri ut némely kellemetlenségeivel is meg nem ismertetni. Hjah, ez föltétel! Aki Amerikába akar jutni, annak okvetlenül kisebb nagyobb megpróbáltatásokon kell keresztül mennie.

Essünk túl tehát a fárasztó és unalmus szárazföldi utón mi is és képzeljük, hogy Hamburgban vagyunk. Hogy e nagy városban a czéltalau bolyongásnak ki téve ne legyünk, arról az emigránsokat elfogadó ügynökök kiküldöttei gondoskodnak. Ott várják már a kitűzött időben érkező kivándorlókkal telt vonatokat s szállíthatják a kézhez kerített zsákmányokat az e czél- ra berendezett emigráns épü'

Ha a »zsákmányokat«_______'önösen hangsúlyozniuk, neun követtünk__vétséf mert a kivándorlók

og

y-egy raját a külöa-czégü emigráns Tiázak kiküldöttér úgy kapkodják szét, mint a jó mézos kalácsot. Nem teszik ezt érdek nélkül. Mérhetlen összegeket kerít egy- egy kivándorló ház birtokába úgy, hogy méltán elmondhatjuk, mikép a boldogabb hazába vágyó, gazdagság és jólét után áhítozó tömeg önmagát miuél kevésbbé, de annál-inkább gazdagítja az ilyen házak tulajdonosait. Nem csoda tehát, ha minden újabb raj megérkezésekor az egyes házak kiküldöttei túlbuzgóságukban hajba kapnak s nem ritkán vérben-fagyban hagyják egymást.

Engem valamint a velem együtt utazott magyar hazafiakat is érte a szerencse egy ily »Auswanderungshausban« menhelyet kaphatni. Éjfél volt körülbelül, midőn a 4 vagy 5 emelet magasságú menház kapuja megnyílt előttünk, de csak,pár pillanatra; mert miutáu podgyászaínk s magunk jól roszul-betolattünk a térés előcsarnokba, azonnal becnpódolt a kapu s a kulcs nyikorogva fordult meg zárjában.

Ideje is volt. Mert a többi prédal-ső urak valószínűleg nem csíphetve el az oroszlánt részt, lélekszakadva futottak utánuuk s ígéretekkel elhalmozva csábítgattak a zárt ajtón keresztül magukhoz. Hogy azon- bau e csábitó felszólításnak engedni valamelyikünknek eszébe ne juthasson, gondoskodott a mi gazdánk ; jó-elő- re zsebébe csúsztatván a kapu kulcsát.

Nőm igen sokáig kellett találgatnunk, hogy elfogadó gazdánk izraelita, még pedig a szibériai muszkák egyik legtökéletesebb példánya. Ha egyébről nem, megA Sennora ismét gondolkozott.

— Ön foglyom Mylord.

— Szívesen megadom uiagam, ha ön lesz börtönőröm.

— Nem láthat többé napvilágot soha

—- Mi gondom a nappal, ha önt láthatom.

— Örök sötétség fogja környezni.

— Nekem ott van a világosság, hol ön van.

— Mylord kövessen.

— Szolgálatára Sennora.

Didjáza; mert ő volt, — előre ment, Lord White utána. Egy szőkébb oldal folyosóba jutottak.

—- Ez lesz ez után lákbelye Mylord.

— Kissé kényelmetlen. De hát majd megszokjuk.

— Kérem Mylord, cáak magáról szíveskedjék 'beszélni ; mert nekem kivül ott a napvilágon sok végezni valóm lévén, csak ritkán lehetek oly szerencsés ön miként léte felöl tudakozódhatni. Ho^y pedig egyedül ne legyen egy pillanatig sem, nézze gondoskodiam társalgók felől, csak az egy baj, hogy ezen emberék még nem tudnak angolul.

— Úgy is jó. Ném szoktam mindenkivel beszédbe ereszkedni.

— Most már távozni fogok. God by! (Isten önnel!)

A Seúnora távozni akart, de Lord White eléje áll.

— Nem fog távozni Sennora.

— Nem ?

— Én nem akarom. Ha én elhatároztam, hogy itt, maradok, ekkor tisztában voltam avval, hogy ön is itt. fog^íharadni.-— Mylord, fájdalom csalatkozott.

— Nem szoktam cs^iljc/ zni. S tinóra.

' 1 ' "'’White J-’’ ** ............... -íKt •

sém

in’?

ismerhettük azt, rendkívüli élelmességéről, meg ügyességéről, melylyel újon érkezett vendégei között forgolódott, kiket egész ékesszólási tehetségével igyekezett az ott maradásra birni; bölcsen elhallgatván azt, hogy úgy is elvárta orrunk elől a kijárást.

Egyébiránt mi nem adtunk neki komolyabb aggodalomra okot; könynyen belátván azt, hogy közte és a másik többet-jobbat Ígérő közt csak az a különbség, hogy ez »huzó vonó, a másik »vonó-huzó«, magyarosabban egyik kutya, másik eb lesz.

Az emeletekről e közben füleinkhez hatott éktelen zsivaj, vad lárma, részeges hangok, frivol dalok tudomásunkra juttatták, hogy nem mi vagyunk itt az elsők.

Az volt az után a felséges mulatság, midőn' éjjeli szállásunkra vezettettünk. Egy 30—40 lélek befogadására alkalmas tágas terem volt ez. Egész bútorzata egy rettenetes hoszu asztalból s egy még hoazabb pádból állott. Egyik szegletben állott a mérődé, ahol a mi kedves muszkánk hordó karcsuságu leánya osztogatá a keblet vidító, búfeledtető »cognacot«. Volt is szegénykének elég dolga, mert motollaként forgolódó 2 kacsója alig győzte a rámért teendőt végezni.

Arra nem is gondolhatván, hogy azon éjjel fejemet álomra hajthassam; habár az 1 márka »Schlaf- geld-ot« másnap csakúgy le kellett fizetni, mintha selyem ágyban nyugtattam volna fáradt tagjaimat; az éjét az e helyen egybegyült különféle nemzetiségek tanulmányozásával igyekeztem elölni.

Mondhatom, hogy meg lehettem az eredménynyel elégedve; mert ha egész Európát keresztül-kasul barangolná is valaki, nem szerezhetne magának bővebb s teljesebb népismeretet, mint a minőt én e hajlékban Szereztem magámnak. Nem létezik a keleti Európának azon országa, melynek lakói e hajlékban legalább részben képviselve ne lettek volna.

Legnagyobb számmal és első sorban a mi tótajku magyarjainkat találtam. Dicséretökre kell azonban megemlítenem, hogy az idő alatt, mig bérezés hazájukból Hamburgig jutnak, rettenetés átalakuláson mentek keresztül. Egész civilizált polgárokká váltak. Igaz ugyan, hogy a szíj vagy szőrkelme bocskoróktól még mindig nem tudtak megválui; de az azokra fontszámra mázolt fény-máz el akarja velünk hitetni, hogy czipők. Annál inkább hátat fordítottak azonban a szűr és az ismeretes vas kalapnak; az előbbit igen csinos porosz frakkal, az utóbbit félmagasnál magasabb figaróval pótolván ki. Már a fehér vászonnadrágot megint nem tárták szükségesnek »Uj-helybe« küldeni; véleményük szerént pantalló lévén az úgy is; sőt a mi még több, annak megfázásával megőrzik a porosz nemzeti szint: a »schwarcz auf weisst.«

Ha már-most ez ékes costumhoz hozzáveszszük a pálinka harmat élvezetétől kigyult s örömtől sugárzó arezokat; valamint ama néhány atyafit, kiket a cognak szokatlan ereje tengeri beteggé tévén, úgy maguk, mint társaik fényesre mázolt czipöit, ruháit rettenetes módon »leöblinték« ; s ha végre hozzá veszszük ama méltatlan- -kofB-zugAstr-aaely -a-mugukró' -itsem tudó nyezuam- megyei atyafiak e jóvá nem tehető hibáját kövété: úgy lehetetlen az ujon-sült yankeeket magunk elé nem képzelni.

Ha a mi lót testvéreinket első sorban emlitém meg, úgy az oroszországi kaftános kmotrékat okvetlen megilleti a második hely.

Nagyot vétenék az igazság ellen, ha a mindenható czárjuknak »Isten hozzádot« mondott hű alattvalók czivilizált állapotát kétségbe vonnám. Ok is, ha másként nem, átalakították inagukat úgy, hogy sarkaikat verő kaftányaikb'ól néhány hüvelyket elvágva, azokat ismét felszegték. így természetesen elvesztették a kaftánok nemzeti jellegüket s kabátokká lőnek átvarázsolva. Jóllehet az állig érő összecsapzott hunezutkák még mindig ott díszelegtek a borzas üstökök két oldalán; de hát azokou a kaftáuokhoz hasonló műtétet, ha azt az érdek úgy hozná magával, nem sok időbe kerül véghezvinni. Egyébiránt a »vutki« ivásban ők sem maradtak el a mi hazánkfiaitól; derekasan üritgették a poharakat, füldobrepesztő hangon adván elő bájoló nemzeti dalaikat.

Miudezek az első emeleten foglaltak szállást; a többi emeletek szintúgy el voltak árasztva a különféle nemzeti sógokkel.

Bő nadrágu lengyelek, turbános törökök, olaszok oláhok, aggok, férfiak, nők, gyermekek a legtarkább,

pán ön elhatározásáról. Azonban Didjáza is tudott akarni. S az volt a legnagyobb baj, hogy e két akarat most az egyszer nem vágott össze. Didjáza intett, s a két izmos indián minden teketória nélkül megragadt hátul a Mylord karjait; talán hogy boxirozó ügyességét ez alkalommal ki ne mutathassa, s oda tolták egy kerevetre ; mert e barlang egy kis szobácskát képezett, s az az előnye volt a szomszéd barlangok felett, hogy egy keskeny természetes tölcsére volt, a melyen át nem csak egy kis világosság szűrődött át, hanem fris lég is.

A tusa alatt kiesvén a lámpa a Lord kezéből, azonnal feltűnt a csekély világosság.

— A Sennorának nincs igaza — mormogá boszu' san — íme látom a nap világosságát. — A nők soha' sem mondanak igazat. Gondolám Didjáza kivétel. Nem az. Ő sem mondott igazat., Vájjon ezentúl — kérdé magától — szerethetem-e őt? Úgy vélem. Nem. Csak azt a világosságot ne látnám. Az a hitvány fény egy egész eget tesz előttem semmivé. Meghazudtolta Didjázát. Pedig mennyire szerettem. Egész Kleopatra. Nem képzelhetem el mikéut bocsáthatta karjaiból Antonius, hogy ide jöjjön. Antonius poltron ember volt. Elbocsátani őt? Hihető leitta mag'át. Nagyon szeretett inni e nemes római Lord. Kétségtelen loitta magát ismét. Rósz szokás, s a szokás második természet. Én nem iszom le magam soha. Nem fogom elbocsátani soha, ha egyszer karjaim közé zárhatóm. E red skin ördögök most utamat állták. Vigyázűi fogok magamra, hogy ez többé ne történhessék.

Körülnézett. Egy függöny zárta el a barlang ajtaját. Lord White oda mént, s felemelte. E pilauatbau két indián meredt eléje, mellének irányzott tőrrel. Lord White csendesen végig nézett rajtok, s azt moudá Nyugodtan. »Jól van. Úgy látom, hogy fogoly vagyok.« Sziervnitott, S végig nyúlt 1 ■*'