Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-12-30 / 52. szám

.NYIRVIDÉ K.“ lási jegyzék másolatát pedig a térfogatban tett változá­sok, kellő elleuőrizhetése végett, a kataszteri igazgató­ságnak beküldi. Ha azonban az illető birtokos felszólalásának el­intézése ellen kifogást jelentene be, kifogása a telszó- lalási jegyzékben világosan leírandó s azon esetben eme jegyzék a 2) alatti jegyzékhez csatoltatván, azzal együtt tárgyalandó. A felszólalási jegyzék és a felszólalásra vonatko­zó összes iratok, a községben a helyszíni viszgálathoz szükséges kataszteri telekkönyv és^ birtokivekkel együtt, a községi elöljáróság által őrzendők.« Közügyek (A folyó évre megbízatással bíró legtöbb adófizető) bizottsági tag névjegyzékének összeállításánál, kérdés tár­gyává tétetett, hogy az okleveles atya vagy férj állam- adójába a nőnek vagy gyermeknek a fentebbiek szerint beszámított adója, kétszeresen számitassék-e ? Ezen kér­désre vonatkozólag, a belügyminiszter kimondotta, hogy az o' leveles férj vagy atya államadójába neje és kis­korú gyermekei után beszámított adó is kétszeresen szá­mítandó; mert amidőn az idézett törvényszakasz akként intézkedik, hogy az ugyanott 'megnevezett egyének ösz- szes egyenes állami adója kétszeresen számittassék, a közvetlen következő pontban pedig elrendeli, hogy a férj és atya államadójába a nő és kiskorú gyermekek állam­adója is beszámitassók: a törvény helyes értelmezése csak az lehet, hogy a férj vagy atya egyenes államadója, a legtöbb adót fizetők névjegyzékébe való felvétel czéljából, a nő és kiskorú gyermekek államadójának hozzászámitá- sával állapítandó meg. Következésképp, ha az adó két­szeres számításának esete forog fenn, akkor az említett családtagok adójának hozzászámitásával megállapított ösz- szes egyenes államadó, és nem egyedül az atya vagy férj államadója, számítandó kétszeresen; mert ha ily külöu- böztetést e törvény meg akart volna állapítani, az ezen szakaszban világosan megraondatott volna. (A magyar ifjak számára) a katonai nevelő és képző­intézetekben rendszeresített 120 alapítványi hely közül az idén, az 1884—85-iki iskolai év kezdetével, a követ­kező helyek leszuek betöltendők A katona alreáliskolák- ban (Kőszegen, Kismártonban, Kassán és Szt.-Pöltenben) az I. évi tanfolyamban 12 hely; a III. évi tanfolyamban 6 hely ; a katonai főreáliskolában(Morva-Weiszkirclienben) a III. évi tanfolyamban 6 hely; a bécsújhelyi katonai akadémiában az I. évi tanfolyamban 10 hely; a bécsi katonai műszaki akadémiában az I. évi tanfolyamban 12 hely; végül a fiumei hadtengerészeti akadémiában: az ez évi tanfolyamban 2 hely. E helyekre, a magyar korona országaiban honilletékes amaz ifjak pályázhatnak, kiknek atyjaik magukat ez országok érdekében bármely iránybau kitüntették, és szerényebb anyagi viszonyok között élnek. A pályázati kérvények, a hiv. lap f. é. (márcz. 4.-i) számá­ban közlött feltételeknek megfelelően, közszolgálatban levő atyák által fiaik számára az elöljáró hatóság utján, mások által közvetlenül a honvédelmi miniszternél május 25-éig nyújtandók be. (A közlekedésügyi minisztérium újjászervezése) fo lyó April 1-én összes részleteivel együtt életbe fog lépni. E szervezés értelmében az eddig fönállott vasúti és gőz­hajózási főfelügyelőség teljesen megszűnik, ennek azok a teendői, amelyek állami építkezésekre vonatkoznak, a magyar államvasutok igazgatóságára, azon teendők, me­lyek a vasúti építkezések főfelügyeletére, továbbá a ga- rantirozott vasutak és a magyar államvasutak üzemére és igazgatására vonatkoznak, mint önálló szakosztály a minisztérium vasúti osztályára fognak bízatni. A magyar államvasutak igazgató tanácsa fel fog oszlattatúi és egy 9—10 tagból álló közlekedési ügyi tauács fog alakíttat­ni, véleményező szavazattal. Az összes a közlekedési ügyekre vonatkozó kérdések számára, valamint ezen kí­vül egy különféle érdekelt testületek és minisztériumok képviselőiből összetett, nagy jogosultságokkal felruházott tarifabizottság is szerveztetik. A magyar államvasutak igazgatása ellenben egy a miniszter által kinevezett ta­gokból álló igazgató-tanácsra fog bízatni, melynek élén egy elnök és egy alelnök fog állatii; azonban az egyes igazgatók hatáskörükben teljesen önállóan és függetlenül fognak intézkedni. Az újjászervezés értelmében egyide­jűleg folyarnméruöki hivatali kiküldöttségek és nagyobb hatáskörrel fölruházott királyi méruökhivatalok fognak fölállittatni. Az összes e szervezésre vonatkozó rendole- i tek végleges szövegezése most törtéuik a közlekedésügyi minisztériumban és azok kevéssel a szervezés életbe lé­pése előtt fognak közzététetni. (A kiskorúakat érdeklő örökbefogadási ügyek.) Az igazságügyiuiniszter körrendeletileg közli az ár­vaszékükkel azon elveket, melyek a kiskorúakat érdeklő örökbefogadási ügyekben irányadókul tekintendők. Kis­korukat érdeklő örökbefogadás csak az örökbefogítdandó kiskorúnak törvényes képviselőjével kötött szerződés utján jöhet létre. Azon esetre, ha a törvénytelen születésű gyermeknek anyja még kiskorú, az örökbefogadandó ré­szére kirendelt gyám van hivatva a szerződést megkötni. Ha az örökbefogadó egyúttal gyámja az örökbefogadan- dónak, ez utóbbi részére gondnok rendelendő ki és a szerződés ezzel kötendő meg. A közgyám, mint ilyen, nincs jogosítva a kiskorú örökbefogadandó nevében az örökbefogadási szerződést megkötni; az ellen azonban nem forog fenn törvényes akadály, hogy a közgyám rendeltessék ki az örökbefogadandó gyámjául és mint ilyen, már a szerződés kötésre jogosult. Az örökbefoga­dási szerződésbe belefoglalaudók mindazon jogok (örök­lési jog, névátruházás s. a. t.), melyeket az örökbefoga dottra és ez utóbbinak törvényes képviselője az örökbe fogadóra (atyai hatalom, gyámság) átruház. Örökbefoga­dás utján csak az örökbefogadó családi vagy az örökbe­fogadónő születési családneve ruházható át az örökbefo­gadottra, Özvegy nő elhalt férje nevét nem ruházhatja át; mert ezt ideiglen, uetáni újabb férjhez meneteléig viseli. A felek és ha az örökbefogadandó kiskorú 14 éves ez is, jegyzőkönyvileg kihallgatandók a czélbavett örökbefogadás iránt, akár az eljáró árvaszék, akár a felek lakhelyéhez legközelebb eső szolgabirÓ3ág előtt. Az örökbefogadási szerződés rendszerint három eredeti példányban állítandó ki; ha pedig kir. közjegyző előtt köttetett, a közjegyzői okiratba foglalt szerződésnek há­rom hiteles kiadványa mutatandó be. A szerződés kivé­teles esetekben, különösen ha a szerződő felek szegényebb sorsuak, uz árvaszék által megbízott szolgabiró előtt szóval is köthető, mely esetben a szerződés a kiküldött által jegyzőkönyvbe foglalandó s a jegyzőkönyv a felek által aláírandó, vagy kézjegyükkel ellátandó. Ez utóbbi esetben egy néviró tanú aláírása is szükséges. A jegyző­könyvet a kiküldött árvaszéki előadó, illetőleg szolgabiró és a jegyzőkönyvvezető is aláírják. A gyámhatósági jó­váhagyás, az atyai hatalmat gyakorló atya, vagy a gyám által kérendő ki, s az erre vonatkozó kérvényhez a következő okiratok csatolandók: 1. az örökbefogadónak és az örökbefogadottnak, s ha ez utóbbi törvénytelen származású lenne : édes anyjának is — keresztelő vagy születési bizonyítványa; 2. ha az örökbefogadók házas­társak: ezeknek esketési bizonyítványa; 3. ha a törvé­nyes atya, vagy a törvénytelen születésű örökbefogadan- dónak unyja, vagy a szülők egyike sem él: ezeknek halotti bizonyítványa; 4. a gyám általi képviselteknél a gyúrni rendelvény. Az ekként felszerelt kérvény felett az árvaszék, mint gyámhatóság, által határozat hozandó, és ha az örökbefogadást a kiskorú érdekében levőnek talál­va jóváhagyja, ezen határozatának jogerőre emelkedése után, a gyámhatósági jóváhagyási záradék, az örökbefo­gadási szerződés mindhárom példányára (a hiteles kiad­ványokra, vagy az örökbefogadási szerződést tartalmazó jegyzőkönyvre) rávezetendő s az öszes ügyiratok a szerződés-példányokkal együtt, az igazságügy minisztéri­umhoz végelhatározás végett felterjeszteudők. Az ország azon részeiben, hol az ausztriai általános polgári törvény- könyv jelenleg is hatályban van, ezen törvénykönyvnek az örökbefogadásra vonatkozó 179 — 185. §§-ai, azon módosítással, melyet a 181. § on az 1877: XX. tcz. 20. és 113. §§-ai, a bíróság számára megállapított hatáskör­nek az árvaszékekre mint gyámhatóságokra való átruhá­zásával tettek, a mérvadók. ÚJDONSÁGOK. (Képvisölő választási mozgalmak.) ügy adjuk, aho­gyan kaptuk. Nyíregyháza városában még máig minden csendes. Beszélnek ugyan kormány párti képviselő-je­löltről, beszélnek antiszemita jelöltről, beszélnek függet­lenségi párti képviselőről is. De határozott megállapodás a személyekre nézve, még nem történt. Leginkább Péchy Tamás jelöltségét halljuk hangoztatni még pedig oly körökben, ahol befolyásos egyének viszik és adják a han­got. Minden esetre érdekes választás küszöbén állunk Nyíregyházán. X A nőegylet választási közgyűléséből, pótlólag közöljük a választmányi tagok névsorát. Megválasztat­tak pedig a következők : Ambrózy Mihályné, Bartholomei­des Jánosáé, Barzó Jánosné, Básthy Barnáné, Bencs Lász- lóné, Benczúr Miklósné, Bodnár Istvánná, Csap kay Jenőué, Csengery Sámuelné, Draskóczy Sámu- elné, Farbaky Józsefné, Flegmaun Miksáné, Fejér Irnré- né, Gara Leóné, özv. Groák Zsigmondné, Haas Mér­né, Imre Jánosné, Krasznay Gáborné, Kerekréthy Miklósné, Keresztessy Istvánná, Korányi Imréné, Kovács Ferenczné, Kovács Jánosné (tanárnő), Kovács Etelka, Kubassy Gusztávné, Lányi Gáborné, Maurer Károlyné, Maar Adolfné, Marschalkó Károlyné, Máj Adolfué, Meskó Lászlóné, Mezőssy Juliska, Nikelszky Mári», Okolicsányi Gézáué, Pazar Istvánná Péter Lászlóné, Somogyi Gyu- láné, Sütő Józsefné, Sztárek Ferenczné, Szesztay Károly­né, Sexty Gyuláné, Stern Jenőné, Takács Alajosáé, rendes tagok ; Fráter Sándorué, Fejér Barnáné, Korn- stein Ignáczné, Lukács Ödönné, Miklós Lászlóné, Trajt- ler Sománé, Török Péterné, Vidliczkai Józsefné, pót­tagok. (!) Iparosainknak egy fontos hirt sugunk. Jágócsy Péterffy József miniszteri biztos, akit a nyíregyházai iparos iskola keletkezési idejéből, mi is igen jól és elő­nyösen ismerünk, megkereste a szathmári városi taná­csot, hogy az iparos tanonczok gyakorlati képességénék megitélketése czéljából, hasson oda, hogy az ipartanodái zár-vizsgákkal júniusban, vagy a tanév elején szeptem­berben tauoncz muuka-kiállitások rendeztessenek. Ezen kiállításon minden tanoncz részt venne oly arányban, mint amilyen gyakorlati tauitásban részesült. És ez nem csak a tanoncz szorgalmát és előmenetelét tüntetué föl ; de egyszersmind ellenőrizné azt is, hogy a tanoncz, mes­tere által, részesittetett-e a kellő gyakorlati oktatásban. A városi tanács, e terv foganatosításával, az ipar tano­dái bizottságot bízta meg. Mint tudjuk Nyíregyházán szintén terveznek ily tanoncz muuka-kiállitást. A valódi eredmény azonban csak úgy lesz elérhető e téren, hogy ha e törekvést, a mesterek jó akaratú támogatása kiséri. Ekkor az után a haszon sem fog elmaradni ; mert az ipar csak úgy emelkedhetik, ha jó iparosaiuk vannak, akiknek jövője a mesterek kezébe van letéve. Eme szat­mári újdonságot azért említettük meg e helyütt, hogy az is némi tájékozást nyújtson a nyíregyházai rendező­ségnek. f Megható alakban nyilvánult a közrészvét folyó hó 25-ödikén a helybeli felső polgári leányiskola taní­tónőjének Kerner Jankának temetésén. A fiatal hölgy­nek kora halála mindenkit meghatott. Tömegesen siet­tek végtisztesség-tételére. Nem csuda. Alig 2 év alatt ez a harmadik tüdőgümő-kóroa haláleset ez iskolai helyiségben. Mindhárom fiatal, kedves leány volt; akik előtt oly szeretett és reményteljes élet állott. De a vég­zet máskép akarta. E gyakori hasonló halál eset sok gondolkozó embert döbbentett meg, s önkénytelenül azt kérdezte: ha vájjon nem az iskola-épületben lappang-e e kór magva, amely oly gyorsan három fiatal életet ol­tott ki egyforma lefolyással ?! De ez csak gyenge föl­tevés. Ki volna képes olvasni a Gondviselés könyvéből! Nekünk nem maradt más hátra, mint szelíd nyugalmat kívánni az elköltözött hamvaira. 0 A nagy-debreczeni utcza járdájának építése, már a templom-soron is javában folyik úgy, hogy pár hét alatt teljesen be lesz végezve. A munkálat költséges volta mellett, nagy megnyugtatásul szolgál az a körül­mény, hogy a járda az úgynevezett félgráuitból készül­vén, hoszu időre megóvja a háztulajdonosokat az újabb kiadásoktól. Felkérjük ez alkalommal a városi hatóságot, hogy a házak előtti falusias »ülőkéket« kassziroztassa; amennyiben azok a közlekedést nagy mérvben akadá­lyozzák. De meg a cselédségnek éjjeli dévajkodásra is nyújtván alkalmat, a különben is gyarló erkölcsök ve­szélyeztetése mellett, az alvók nyugalmára is zavaró­lag hat. X Gyász-hir. A nyíregyházai ág. hitv. evang egy­házat folyó hó 23-án nagy csapás érte. Egyik tevékeny, buzgó hívét Kacska Jáuost ugyan is hirtelen szélhüdés érvén, meg szűnt tagja lenni szeretett egyházának, és családjának. Körül-belül 67 éves, számos tagból álló tisztes családnak fentartója, szűcs iparos s mint ilyen a szücs-lársulatnak sok éven át munkás elnöke, presbyter és városi képviselő volt a boldogult. Koporsóját számos tisztelője kisérte. Mint ember igazságszerelő, jó indulatu, mások bajában részt­vevő, családját szerető és jó hazafi volt. Ezért halálát sokan és mélyen gyászolják. Nyugodjék békével 1 V A nyíregyházai színkört, a városi tanács Ko­csányinak adta ki, illetőleg engedélyezte az előadásokat 6, esetleg 8 hétre terjedőleg. Az időre nézve azonban nem történt megállapodás. Legvalószínűbb azonban az, hogy az előadások augusztushó második felében fognak megkezdetni. * A posta-hivatal szives értesítése folytán, figyel­meztetjük olvasóinkat, hogy a küldendő levelekre a bé­lyeget ne hátulról, hanem a czim oldalára ragaszszák; mivel a levél hátlapjára ragasztott bélyegek figye­lembe nem vétetnek, s a levél külön szállítási dij alá vétetik. — Az olvashatlan névaláírások ellen a pénzügy­miniszter rendeletét bocsátott ki, amelyben utasítja a pénzügyi hivatalnokokat, hogy mindennemű hivatalos iratokon teljesen és tisztán olvasható névaláírást használ­janak. A pénzügyminiszter ez utasítás kiadását fölmerült panaszok alapjáu tette.. Igen helyesen tette. — (Kinevezés). Örömmel értesülünk, miszerint Szu- nyoghy Dezső megyei kir. főmérnök, szék-helylyel S.-A.- Ujhelyben, Szabolcs-, Szatmár-, Hajdú- és Jász-Nagy- Kuu-Szolnok megyék területére, kerületi főmérnökké neveztetett ki. Nem érthetjük, hogy székhelyül miért ép­pen , S.-A.-Ujhely tűzetett ki, amely a tulajdonképeni mérnöki kerületen kívül esik ? Holott Zemplén, Sáros és Ungmegyékre nézve külön főmérnök van kinevezve. No de meg kell nyugodnunk benne.-— A kisvárdai függetlenségi párt, mint onnan Írják, az e hó 23 áu megtartott értekezletén pártelnökké Hra- bovszky Rudolfot választotta meg, a vissza lépett Oko­licsányi Menyhért helyére. A párt elhatározta, hogy minden választási ügyet Farkas Balázsnak a kerület mostani képviselőjének beszámoló beszéde alkalmával fog megvitatni s akkor állapodik meg a kijelölésben is. □ A vetések állása, hivatalos jelentések szeréut, egészben véve kielégítő. A legutóbbi száraz fagyok külö­nösen a repczének ártottak; de a búza és rozs vetések is szenvedtek ; amenyiben több helyütt színüket veszítet­ték, néhol pedig megritkultak. Az egerek és rovarok pusztításairól leginkább Trencsén-,Zemplén-,Baranya-, Vas-,Veszprém-,Bácsbodrog-és Torontálmegyék egyes vidé­keiről hallani pauaszokat. Némely felvidéki és erdélyi megyék egyes járásaiban a vetések még hó takaró alatt vannak. A tavaszi szántási és vetési munkálatok, az or­szág túlnyomó részében, még folyamatban vannak. — Az országos képviselő választások juniushó kö­zepén fognak megtartatni. Az országgyűlést áprilhó kö­zepén oszlatják fel. (—) A debreczen-nánási vasút ügyében ma egy hete erősen gyülésezett úgy az igazgatóság, mint a végrehajtó bizottság. Mint a »Debreczeu« írja, a sínek már közelebb megérkeznek s lerakásuk azonnal kezdetét veszi. A megnyitás valószínűleg május hóban meg fog történni. — A közmunka és közlekedési minisztérium 559 ein. szám alatt megyénkhöz érkezett körrendeleté ér­telmében, legfelsőbb elhatározás alapján, a magyar kir. vasúti főfelügyelőség 1884. év áprilhó 1-én feloszlatik oly formán, hogy annak az állam vasúti építkezések ve­zetésére vonatkozó teendőit, a magy. kir. államvasutak igazgatósága, a vasúti forgalom biztonságának, rendes­ségének és szabályszerűségének ellenőrzésére vonatkozó teendőit a közmunka és köziek, minisztérium III. szak­osztályának 4 ik ügyosztálya fogja végezni; még pedig ez utóbbi ezen hatósági minőségében a »magyar királyi vasúti felügyelőség« czim alatt fog eljárni, és ahhoz az illetékességi köréhez tartozó ügyekben, ezen czim alatt forduljanak az érintkezők. — Alföldi Károly jó nevű táncztanitóra, aki hus- vét hetében okvetlen megkezdi városunkban a tanítási időszakot, ismételve felhívjuk a n. é. közönség becses figyelmét. — Uj zenemüvek. Táborszki és Parsch zenemű kereskedésében Budapesten megjelent; »Elegáns csár­dások« 3-ik füzet. (A mi házunk felett. . Csicsőné galam­bom. . Kalapom csurgóra. Csősz vagyok ón.. Likaci. . Sarkantyú-csárdás). Zongorára átírta Ábrányi Kornél. Ára 1 frt, Közönség köréből.*) Nyilvános számadás A Nyírbátorban f. évi márcziushó 8-án, a léte­sítendő óvoda alapja javára, tartott tánczvigalom jöve­delméről. Ez alkalommal volt az összes bevétel : 226 frt, kiadás: 98 frt. 90 kr. Maradt tehát tiszta jövedelem­ként 127 frt 10 kr. azaz: egyszáz huszonhét forint és tiz krajczár, mely összeg, a kitűzött czél javára, egyelőre a helybeli takarékpénztárba tétetett be. Felülfizsttek a jótékony czélra: Mandel Pál orsz. képviselő 25 frt, dr. Hollaender Gusztáv (Miskolcz) 3 frt, Bródy Jakabné (Sajószentpéter) 5 frt, Mandel Izráel 5 frt, : Mandel Ábrabám 3 frt, Mandel Dezső 11 frt, *) E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom