Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-12-30 / 52. szám

Y, évfolyam.

9. sz^m.

Nyíregyháza, 1884 márczius 2.

TÁRSADALMI HETILAP.

A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

W Megjelenik; hetenkint egyszer vasárnapon. "W

Előfizetési feltételek :

postán vagy helyben házhoz hordva:

Egész évre

...................................................4 írt.

Fé

lévre........................................................2 »

Negyedévre........................................ . . 1 >

A k

özségi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint.

Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jóba, Elöli

kiadótulajdonosok könyvnyomdájához(nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők.

A lap szellemi részét képező küldemények, a

szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni.

Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el.

A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza.

Hirdetési dijak :

Mindon négyszer liasábzott petit-sor egyszeri

közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 lcr.

Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik.

A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár.

Hirdetések elfogadtatnak lapunk ríszóre kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szára): továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haaseusteiu és Yogler irodájábau Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Corap által Hamburgban.

Akit kevesen szeretnek.*)

ív.

Nem kevésbé fontos és figyelemre méltó iskolája a hazaszeretetnek a színpad, a színművészet; sőt ha közte és az olvasmány közt szigorú válasz-vonalat huzunk : he kell ismernünk, hogy a szüumüvészet nagyobb, gyorsabb és sikeresebb befolyással vau a szép, igaz és nemes iránti fogékonyság élesztősére, mint az Írásművek puszta olvasása. A színpad hatása 'rendkívüli és páratlan az emberi kedélyre és érzelmekre. Megczáfol- hatlan lélektani igazság, hogy az az erős és mély benyomás, amelyet egy jó szinmű látása a fogékony lélekre gyakorol: a szemlélő erkölcsi lényébe azonnal bevésődik, eltörülhetlen nyomokat hagyva maga után, és „mint erkölcsi elem száll firól fira, nemzedékről nemzedékre“, mint Egressy Gábor helyesen megjegyzi a Színészet könyvében. A színművészeinek e hatását fejezi ki oly megragadó szépséggel Vörösmarty Hubenaynéhoz Írott emlék-versének eme szakaszában:

„Vagy tán szellemem az, mi nemest élvekre tauitva,

Által száll e nép ifjai s lányaira ?

S a haza napjában, mely fel fog jóni bizouynyal,

Gyenge sugárként hú lelkem is élve marad..

Ha a színművészet történetét kutatjuk, arra a tudatra jutunk, hogy annak első bölcsőjét Görögországban rengették. Ha pedig annak lényegét, magvát keressük, az ősi vallásos szertartásokban találjuk azt fel.

A Görög színpad ugyanis tulajdonképeu oltár volt, mely előtt az istenek tetteit dicsőitették. Később a színházak egyúttal Dyonisos ünnepélyeinek szer-teréül szolgáltok. Ezt igazolja az a történeti tény is, hogy a görög színészek papi rangot viseltek. Tudjuk továbbá a történet lapjairól, hogy az ős egyptomi szini előadások Osiris isten halálával és feltámadásával foglalkoztak. A később keletkezett keresztény drámák és mysztériumok kultusza; csak ezeknek tisztultabb utánzása volt.

Demosthenes korában Görögországban a színészetet maguk a polgárok gyakorolták, s azt a legnemesebb foglalkozásnak tartották. Később a vándorszínészek országos küldetésekben, sőt diplomácziai megbízatásokban is eljártak.

íme e pár történeti adatból is világos igazságként áll előttünk : a színpadnak, a színművészeinek isteni származása, és fontos rendeltetése: amit annak csudálatos hatása az újabb időkben csak jobban megerősít.

Úgy van! A valódi drámai művészet; az erkölcsi uemesülésnek és a hazafiui érzelmek megszilárdulásának a legbiztosabb eszköze. A nemzeti szellemet sem a társulás kapcsa, sem az irodalom, sem a törvények nem képesek oly mérvben felkölteni s folytonosan ébren tartani; mint a színpad.

Igen találó színekkel festi a színművészet hatását és a színházak jelentőségét Greguss Ágost, a szombathelyi állandó színház épülésekor írott udvözletébén, amidőn a többiek közt ezeket mondja;

„A színművészet kiterjed az emberi ismeret minden mezejére; szemünk elé állitja az élet minden helyzetét ; bevilágít a szív minden rejtekébe; a tömeg különféle lelkeit mind egyféle hangulatba ringatja, s a beoltandó érzelmek és eszmék iránt egyképen fogékonyakká teszi. A szinház játszó tere és néző helye, a társadalom valamenyi osztályának összeolvadása s a nemzet különféle rangú életmódú és műveltségű tagjai, a nemzet közös kincseinek — történetének, népéletének, vágyainak és érdekeiuek föltárt képét szemlélve : nemzeti érzületükre nézve, mind egyenlőkké lesznek.“

*) Ltísd: a 4-dik számot.

V'Ö^|t;J|rfÁé|^0^s tehát, bogy a nemzeti szellemnek, a es a társadalmi összeolvadásnak eme

temploma, a szinház mint szentély tekintendő nemcsak a hazai nyelvet és művelődést terjesztő apostolok — a színészek, hanem a szinköltök és a színházat látogató közönség által is.

De lebet-e a színházat ily templomnak tekinteni akkor, midőn azt kell tapasztalnunk, hogy a szinház, a színpad manapság1 már nem bír azzal a nimbuszszal, amelylyel azt még csak a 6'O-as években is a magyar nemzeti lelkesedés, s a hoúszeretet melege körül övezte. A Thalia pap- és papnő-jelölteket többé nem a bonszeretet, nem a nemzeti dicsőség utáni vágy, hanem a pénz szerelme vonza, csalja a színpadra. És ez nem is csuda. A lóba hidegen férezmüvek, az erkölcstelenséget terjesztő operette-ek, a ledérebbnél ledé- rebb dalok, kuplette-ek, tánezok és mozdulatok; minden nemesebb Ízlést és érzéket elfojtanak színészben és közönségben. A színpadi istenek nemes alakjait leszorítják az előkelő modern-rimák, a házas élet szentélyét kalmárbolttá aljasitő spekulativ szellemű múzsák, és az ezeknek hódoló szinköltök.

Bátran kimerem moudaui, hogy mióta az operette-ek a magyar színpadon meghonosultak, az óta úgy megromlott a közönség Ízlése, hogy a magasabb válfaju, pláne a magyar tárgyú színművek üres házak előtt adatnak. Ifjú lányoktól ma már oly szavakat, oly megjegyzéseket hallunk, amelyek az ember arczába kergetik a vért. Hol tanulhatták ezeket? Felelet; az operette-ekben.

És hol hódit leginkább ez ocsmány válfaja a színpadi termékeknek ? Ott, azokban a városokban, ahol a szinház látogató közönség műveltebb és magyarabb részét, a világ-elvüséget kultiválók tülkiabálják és tapsolják. Tehát ott, ahol a hazaszeretet vagy egészen ismeretlen, vagy a más nemzetiségi és faji törekvések által lenézetik és megvettetik.

De a hiba nemcsak itt van. Nagy hiba és megbo- csáthatlan bűn a magyar szinköltőknél az, hogy még eredeti müveik tárgyát is idegen népek társadalmi és történeti mezején keresik. Ily tárgyú színművekkel nem fogjuk a hazaszeretetei terjeszteni; még kevésbé sza poritani azok számát, akik a hazát szeretik.

A magyar színpadnak, a művészi és nemzeti czél mellett, még egy harmadik czélja is van: ez a nyelv mivelése, csinosítása és ami a legfőbb — terjesztése. Erre kell törekedni a szinköltőnek és színművésznek egyaránt. Ekkor az után biztosan felcserélhetjük a jelen czikk czimót ezzel: „Akit sokan szeretnek.“

Kmethy István.

Közlemények a gazdasági egyesület köréből.

ii.

A megyei közgazdasági előadó ur Szabolcsmegye közigazgatási bizottságához indítványt nyújtott be az aratók szerződtetése körül felmerülő akadályok és visszaélések megszüntetése,— valamint az aratókra vonatkozó statisztikai kimutatások érdekében. Ezen indítvány a közigazgatási bizottság által, tárgyalás és megfelelő szabályrendelet alkotása czéljából az egyesülethez tétetvén átt: Nyíri János alelnök vezetése melett, egy Psoherer József és Propper Samu urakból álló bizottságnak adatott ki, amely bizottság a megyéhez már beterjesztette 8 a választmány által is betárgyalt és elfogadott szabályrendeletet.

Ezen indítvány és szabályrendelet minden gazdatársainkat, a kik csak az aratók szerződésénél előfordnlő nehézségeket ismerik, érdekelvén, szükségesnek tartjuk ide iktatni.

Mélyen tisztelt közigazgatási bizottság!

Szabolcsmegye tudvalevőleg azon kedvezőtlen helyzetben van, hogy gazdasági munkáinak legfőbbikét, az aratást részint népességének kevés száma és legfőkép szorgalom-hiánya, részint talajának aratógéppali munkára alkalmatlan volta miatt, önerejéből végezni képtelen és más megyéből e ozélra bevándorló aratókra szorul. Ezen kedvezőtlen helyzetből következik az, hogy a gazda már ilyenkor is végig tekintve kövéren fejlődő vetéseinek területén, aggódó szivvel gondol az aratási időszakra; mert soha sem tudhatja, kap-e idejében és kap-e elegendő aratót a szépen mutatkozó termés ^takarítására. Minél inkább közeledik az aratás, annál nagyobb természetesen ezen aggodalom, és valóságos kétségbeesés vesz erőt a gazdákon akkor, ha a felföldi aratók résziut rósz informatió, részint a beállott esőzések vagy más okok miatt, egy néhány nappal a szokott időnél késve, az aratási időpontra meg nem érkeznek. Ilyenkor kezdődik meg azután, minden más gazdasági teendők mellőzésével, az arató-bajsza, amelyet tapasztalásból ismerek és melyet megutálni tanultam; mert a leguudoritóbb lélekvásárlásig fajul. A sáfárok, gazda tisztek széjjel küldetnek, a tulajdonos maga is eléjök rándul, és mint a vizbefuló a szalmaszálba, úgy kapaszkodik kétségbeesésében és aggodalmában minden útjába akadó tótba ; aki ismerve azonban helyzetének előnyeit és előszedve minden ravaszságát, a legexorbitánsabb követelésekkel lép fel, és akkor szakítja meg az alkudozásokat, amidőn már a gazda minden kívánságát teljesítve, biztosnak érzi magát birtokában ; mert a háta mögött leselkedő lelketlen szenzálok egy fél font szalonnával vagy egy iteze pálinkával még többet Ígérnek; csakhogy elcsalhassák őket, és a szokásos egy forintnyi fejdijt elnyerhessék. Nem ritkaság látni, mint frateruizálnak urak e ravasz tótokkal, csakhogy kegyeiket megoyerhessék, vagy másrészt erőszakkal ültetnek a csapatból egynéhány főbb embert szekerükre, vagy verekedéssé, szitkozódássá fajul a megbízott ügynökök és sáfárok közti verseny, és menyire félretétetik ilyenkor miudeu becsületérzés jellemesség, férfiasság és a legaljasabb csalások, ravaszságok kerekednek felül az emberi jobb érzéseken.

Mi természetesebb, minthogy az aratók ebbeli kifejtett tül igényei, a gazdák nagy részénél reactiót szülve, viszont, egyszer learattatván velők terményeiket, úgy bánnak el aratóikkal, mint nekik tetszik és megszegve adott ígéreteiket, érdemeiken alól dijjazzák munkásaikat, ami sokszor a legnagyobb elkeseredést szüli és számos esetben oly panaszokra adott okot, melyekkel foglalkozni az igen tisztelt közigazgatási bizottságnak is nyílt már elégszer alkalma. Nem basznál mindeukor felföldi tótjainknál az előleges szerződtetés sem; mert hisz útközben tuligérettekkel elcsábbittatván, máshová szegődnek és a gazda biztosságában ringatva magát, csak akkor veszi megcsalattatását észre, midőn már az aratás úgyszólván körmére ég, és arra rá nem érve, hogy szerződött aratóit a megye valamely zugában keresse fel, a legtöbb esetben ő is úgy tesz, mint mások tettek, és úgy igyekszik aratót szerezni, ahol és ahogy lehet.

E tekintetben, szerény véleményem szerint, csak úgy volna segíthető, ha a közigazgatás részéről kötelezőleg kimondatnék, hogy minden gazdálkodó tartozik aratóival írásbeli szerződést kötni, és ezen szerződést a községi elöljáróval előttemeztetni; hogy ez által kényszerülve legyen a sokszor ravaszul, roszhiszemüleg és két ér- telmüleg megígért szerződési pontokat és feltételeket be is tartani, minek természetes következménye volna, hogy a lehetetlenségig, vagy a gazdaság nyilvános káráig fokozott követeléseket meg nem igérendi és igy a lélek- vásárlásnak gátja vettetik.

Szükségesnek tartom azonban ezenkívül kimondatni azt, hogy miuden gazda köteles aratóinak szerződésileg három heti munkát biztositani, miáltal eléretnék az, hogy az Amerikába történt kivándorlások által úgy is megfogyatkozott felföldi tótok, nagyobb területet lephetnének el, részint maguk is többet kereshetnének, ami viszont jövőre serkentőül fog nekik szolgálni megyénk újbóli felkeresésére; de talán e részbeni biztos keresőtök tudatában a kivándorlástól is visszatartandja őket; más-