Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-02-04 / 5. szám
IV. évfolyam. Nyíregyháza. 5. szám. Vasárnap, 1883. februárhó 4. VIDÉ (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLOSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. (ff* >Teíij elenik lietenliint egyszer vasárnapon. "T8S(! Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre.........................................................4 írt. Félévre .............................................................2 „ A kö zségi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások lPiriug-er «János és «Jóiba, Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- ezeni-uteza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bórmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczoni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseusteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveiez fővárosaiban is. Born & Comp által Hamburgban. A kivándorlás okai. IV. Midőn azt állítom, hogy a magyar iparnak, benn legnagyobb ellensége a szabad ipar és a rendezetlen kereskedelem: korántsem óhajtom vissza a régi czéhrendszert, legalább régi alakjában nem; bár a czéhrendszernek minden korban, a közművelődésnek minden pházisában meg voltak a maga előnyei és jó oldalai. Ha minden egyébtől eltekintünk is, már maga az, hogy a szabad királyi városok, amelyeknek polgárai nagy részben mesteremberekből és kereskedőkből állottak, községileg nemesi szabadságot és kiváltságos jogokat élveztek, meggyőzhet mindenkit arról, hogy a mai magyar iparos nem is hasonlítható a régi czélibeli mesteremberhez. Meg volt tekintélye, rangja, becsülete a czéhbeli mesterembernek; mert először mester volt, nem kontár, másodszor védte a czéhrendszer és a törvény; még ma kíméletlenül dobatik a tőke romboló hatalma alá s alig van több becsülete, mint egy jött-ment házalónak. A magyar czéh-beli mesteremberek nem csak élénk részt vettek a közéletben: desőt hivatalokat is viseltek. 1831-ben, Róbert Károly alatt, Szepes- megyének iparos volt az alispánja. A pozsonyi mészárosok, épen úgy, mint a városi és megyei tisztviselők esküt tettek le, hogy az általuk birt mészárszékekre igazságos hű és kegyes felügyeletet fognak gyakorolni; és hogy a szegénynek épen oly törvényes és jóadagot szolgáltatnak ki, mintaminőt a gazdagnak. Debreczenben a városi postát a mészárosok szállították, amire 1688-ban szabadalmat is kaptak. A rima-szombathi és pécsi ötvösök művészeknek nevezték magukat. A czéhek pedig a XVII. század óta „nemes és becsületes“ czímet nyertek. Az a fiatal kézműves, aki mester óhajtott lenni, köteles volt bebizonyítani, hogy azt a mesterséget, amelyet tanult, alaposan érti és azt remekművel kellett bebizonyítania; előzőleg azonban okmányokkal kellett igazolnia, hogy az inasi és legényi időket az utolsó perczig betöltötte, hogy fedhetlen életű és hogy származására nézve törvényes ágyból való. Ez utóbbi föltétel talán kissé különösen hangzik a mai ruganyos erkölcsi fogalmakkal szaturált iparos-ifjoncz előtt. Tudni kell azonban, hogy az ifjú mesternek, czéhbe állása után, ünnepélyesen meg kellett ígérnie, hogy egy év leforgása alatt megházasodik; sőt a lőcsei tü- csinálók 167 9-ediki szabályai azt is megkövetelték, hogy a remeklő ifjúnak se jegyese, se mátkája ne legyen. A czéhek még az egyes mesterek családi életüket is ellenőrizték. Egyátalában erkölcstelen dolognak tartották a nőtlenséget oly ifjú mesternél, akinek volt miből eltartani családját. És ebben a czéhnek nagy igazsága volt. Tegyünk egy kis összehasonlítást a régi czéhbeli mesterek és a mai modern iparosok közt. Miként teremnek ma az iparosok ? Az inasi, vagy ildomosabban mondva, a tanulói éveket betölti az iparos-tanoncz. Ha nincs pénze, hogy saját kezére dolgozzék, segédkedik néhány évig; félre tesz, ha tesz, pár száz forintot, vagy elvesz egy iparos vagy parasztleányt néhány forinttal; műhelyt nyit, iparengedélyt vált és dolgozik vagy vásárokra, vagy váltóban. Ha például a felszabadult iparos-tanoncznak gazdag vagy tőkepénzes apja van: az inasi évek után közvetlenül iparengedélyt szerez, műhelyt rendez be 10—12 segéd számára, boltot nyit, tart egy szabászt, vagy művezetőt, és kész iparos lesz a nélkül, hogy értené azt az ipart, amelyet üz. Még ez is megjárná, mert lagalább 10—12 családnak keresetmódot nyújt. De a legtöbb iparos ma még nem is tanulta azt a kézműipart, amelyet folytatni látszik; hanem a szabadipar Szédelgő köpenye alatt importálja a külföldi ipartermelvéuyeket, iparczikkeket, az egyik készpénzen és nagyban vásárolván, a másik meg nagy hitelt szerezvén magának, talán a biztosan bekövetkezendő bukás kilátásba helyezése mellett, készletüket olcsó áron viszik a vásárra és ez által meglopják a hazai kézműves kenyerét, tönkre teszik az iparos-családokat. Ilyen a szabad ipar. Amely országban a szabad ipar, a szabad verseny behozatott, oda bárki betolakodhatik és versenyezhet. Azt, hogy bir-c-áz illető szakértelemmel, jellemmel és tőkével, vagy nem? senki sem kérdi. Az ily országban az ipar oly tér, ahol mindenki pusztíthat, ölhet, buktathat, csalhat és lophat tetszése szerént. Ezért van azután annyi hamis bukás, annyi czégváltoztatás, adóságcsinálás és odébbállás. Az ily állapot valóságos anárchia az iparvilágban. A tőkék elvonatnak az ipartól. Külföldre vagy a pénzintézetek táraiba vándorolnak inkább, semmint a szabad szédelgések esélyeinek tétessenek ki. Lehet- e ily viszonyok közt még csak remélni is, hogy a hazai ipar valaha fejlődésnek és virágzásnak indul? Nem. A törvényhozásnak tehát első és elodázhatlan kötelessége, hogy a szabad ipart mielőbb korlátozza, üdvös és czélhoz vezető reformokkal. Adja vissza a magyar ipart önmagának; védje meg még idejében a magyar iparost a szabad verseny pusztításától, mentse meg az ipar-tulajdon szentségét a lomha tőkenyomása alól. Legyen az iparos felelős készítményéért; a szédelgést ellenőrizzék a hozandó törvények alapján létesítendő ipartársulatok ; ne legyen kitéve a gyengébb azon veszélynek, hogy az erősebb és gazdagabb által eltiportassék és a kenyérkereset teréről leszorittassék. De, hogy mind ez eléressék szükséges, hogy a kereskedelem is rendeztessék. Miként? Közelebb erről is szólandok. Kmetliy István. Az önérdek. A társadalmi jólét legveszélyesebb ellensége az önérdek vétkes tulbajtáea. A megélhetés és gazdagodási vágy tisztességes utón és szorgalommal az emberben nem kárhoztatható, sőt becsülendő; de mihelyt megfeledkezik társadalmi hivatásáról, az érdekközösséget megveti, egyedüli czélja, az eszközök meg választása nélkül, javainak növelés®: veszélyessé válik a társadalomra nézve. Nincs szerencsétlenebb tagja a társadalomnak, mint az olyan, aki érdekének szem előtt nem tartásával, muukátlan henyeséggel fecsórli el mindenét. Az ilyen valódi pióczája családjának, heréje az igyekező emberiségnek ; vagyonának eltékozlása után, pedig az élősdiek táborához szegődik. Hányszor látjuk, hogy erőteljes, fiatal emberek peregrinálják keresztül-kasul az országot: betolakodva mindenüvé, arezpirulás nélkül követelik el a mások izzadsággal szerzett megbecsült javainak egy részét. Mig az ember a valódi szerencsétlenek felsegélésére emberbaráti szívvel járul adományával; addig méltatlankodva fordul el a társadalom heréitől, akikben nappal a tolakodót, éjjel az őrzőt és gavallér tolvajt ismeri fel, s csakis tőle való mielőbbi menekülhetés czéljából dobja kezébe a nem érdemelt fillért. Az embernek elvitázhatlan, mindenütt és mindenben felismerhető erénye érdekének tisztességes óvása, melynek bár sokszor a kaján irigység nem engedi, méltó jutalma a közbecsülés, jótetteinek mások által való követése. Az emberek igen régen belátták azt, hogy közös érdekeik megóvása végett, társulniok kell; a társulás módozatairól gondoskodtak, annak fenmaradását, az alkotó elemek egymáshoz való viszonyát, kötelességeit, üdvös törvények hozatalával szabályozták és biztosították. Az önérdek annyiféle, ahány az ember; az annak előmozdításához vezető ut és czél ismét számtalan ; de a közös érdek, nemzetek, országok, birodalmak sajátja, a melynek óvása szent kötelessége minden összetar- tozónak. A közös érdek nevében az emberiség jobbjai a társadalom kebelében kisebb szövetkezetekké alakulnak, amelyeknek mindenike a közös jólétnek hathatós eszköze, mig vétkes önérdek nem változtatja azoknak czélját. De hányszor megtörténik, hogy egyesek önérdekből útját vágjak mások jó szándékainak, ami által megsemmisítik a kívánt eredményhez való juthatást. Pellengérre állítják az ügy nemes bajnokát; feketelelküség ronda sarával fiobálják a kimagasló alakokat, hogy ez által is homályt vonjanak a jótett, nemes erény, a felsegéltek hálájának messze kiható fényére. Hányszor megtörténik, hogy a szegények, nyomorultak, a közügy fárasztó terén tehetetlenné váltak számára jótékony intézeteket alapítanak jobbjaink; adakoznak, gyűjtenek és a könyör filléreiből hajlékot, menedéket ■ ujtanak azoknak; de ide is gyakran benyomul az rérdek; a jótett gyakorlásának köpenye alatt telhetlen zseb lappang, amelybe szentségtelen kezekkel kaparja a hűtlen hivatalnok, vagy intéző a közös érdek előmozdítására szánt összegeket. Nyomorult tettének kiderülte előtt vagy tova illan, vagy golyót röpít zavart agyába, és sírjába a megkárosított szenvedők méltó átka követi. A helyes közvélemény megváltoztatásáért fára- dozók száma mily tekintélyes a társadalomban ? Zsold- jába lépnek vagy ön-, vagy egyesek érdekének, saját hasznok kérésével; ellene munkálnak a közügynek. Az önérdek korlátolja a szólásszabadságot, az igazság kimondását igen gyakran. Ezzel aljasitja le magát az', ember leginkább, képmutatóvá válik, ajka soha sem azt mondja, amit érez, szavait, az emberekhez alkalmazza mindig, azokhoz szegődik, kik többen vannak, bár nézetöket nem osztja csak szinleg. Az önérdek feldúlja a családi boldogságot, szétszaggatja a baráti köteléket, meglazítja az összetartást. Az önérdek súlya gyakran odacsuszik az igazságszolgáltatás mérlegébe; pénzért vásárolják a vagyontalannal szemben igazságukat. E téren, hová teljes bizalommal folyamodik a megbántott, vannak egyének tisztelet a kivételeknek, akik bekötött szemmel, süket füllel, de zsebre tett kézzel hoznak ítéletet. Az önérdek nemcsak egyeseknél, társulatoknál, de a legmagasabb hivatalnokoknál, sőt fejedelmeknél is tapasztalható szórványosan. Meg van ez minden ember- beu nem- és rang-különbség nélkül; de még sokban vau akarat és erő azt legyőzni, sőt egészen kiirtaui, addig mások gyönyört találnak annak vétkes gyámolitásában. Ha a nemzetek történelmének lapjain felkeresve elfogulatlanul bíráljuk az eseményeket, számtalant találunk olyat, ami vétkes önérdek kifolyása. A közös czél és jólét ellenére, csatatérre hurczolják a nemzetek fiait, elvérzenek, vagy bénává tétetnek ezrek meg ezrek, kicsurgó vérekkel locsolják a földet, amelynek birtoklása egyesek vagy kevesek önérdeke vagy a létérti — s a nemzet becsületének felmaradásáért való küzdelemben, a biztos győzelmet önérdekből hiúsítják meg az intézők. Szolgaságra juttatják a nemzetet; a szabadságért küzdők kezére bilincset engednek verni: önérdekük miatt sorvasztó igába engedik hajlani azokat, akik tőlük reméltek nagyot és sokat. Ha azt akarjuk, hogy a társadalmi közös jólét mindenkit boldogítson, száműzzük a vétkes önérdeket, amely minden jónak ellensége e földön! Sípos Lajos.
