Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-10-28 / 43. szám
TV. évfolyam 43. szám. Nyíregyháza, 1883. október. 28. KÖZLÖNYE. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS Meg-jelenik lietenkint egyszer vasárnapon. Klöílzelési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre.........................................................4 írt. Félévre ..............................................................2 Ne gyedévre.....................................................1 A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Pirin^er János és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájalioz (nagy-debre- ezeni-uteza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a, szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bórmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdíj fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, llaaseustein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Born & Comp által Hamburgban. A magyarosodás kérdéséhez. (Folytatás.) Ami a magyar államuak a magyarosodás érdekében megindult mozgalomban való részvevősét illeti, arra bátran kimondhatjuk, hogy nem eléggé helyes és czélirányos; amennyiben az e tekintetben itt-ott feltünedező intézkedésein, a kényszerűségnek bizonyos neme vonul keresztül. Az ellen az állami intézkedés ellen, mely szerént a közép és felsőbb tanintézetekre nézve a magyar nyelvet kötelezőnek mondta ki, egyetlen magyar állam-polgárnak sem lehet alapos kifogása. Úgyszintén nem kifogásolható az 1879-dik évi XVIII. törv.-czikkuek azon rendelkezése sem, mely szerént: Tanítói oklevelet egy tanító sem nyerhet, sem segédtanítóul nem alkalmazható, ha csak a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította, hogy azt a népiskolákban taníthassa. Mert igen jól tudjuk, hogy a. nemzetiségi agitátorok, akik a hazában lakó különféle nemzetiségű népet, a magyar állam-egység s a magyar nyelv ellen izgatják és lázitják, nagy részben a nem magyar anyanyelvű tanítók közül kerülnek ki. A nép, tartozzék akár a tót, akár az oláh, német, rácz, ruthén, vagy szász nemzetiséghez, egy magában soha sem csinál propagandát a magyar államiság és nyelv ellen; amint hogy nem is csinált 1848 előtt sehol a hazában. Mindenütt és mindig a nép közt lakó műveltebb osztályú tanítók, jegyzők, és lelkészek, sorából kerülnek ki az elégedetlenkedő, a zavarosban halászni s altból hasznot meríteni szerető ál-apostolok, akik vezérekül tolják fel magukat egyik-másik nemzetiség nyakára, természetesen felhasználva és félremagyarázva a kormánynak azon intézkedését, amely a magyar nyelv tanítását kötelezővé teszi a népiskolákban; mely intézkedést úgy tüntetik fel a nép előtt, mint nem csak a nép anya-nyelve, de- sőt annak vallása ellen is intézett támadást. Nem mondom, hogy az 1879. évi 18. törv. czikknek a nem magyar ajkú népiskolákra vonatkozó azon rendelkezése, hogy azokban a magyar nyelv is taníttassák, egyátalában jogosulatlan volna; de minden esetre nagyon alkalmas viz a nemzetiségi izgatók malmára. A magyarosodás, illetőleg magyarositás nagyon is jogosult műveletét tehát, nem a népiskolákban és nem rendeleti utón kell kezdeni. Ott csak majd bevégezni kell azt. A rendelet, a legdis- tingváltabb alakban is, csak rendelet marad; ami mindig egy neme a kényszer-rendszernek. Tudjuk a reformáczió történetéből, hogy hova vezet a kényszer-rendszer. Az inquisitiók nem hogy meg gátolták volna a reformáczió terjedését, desőt elősegítették azt. Élő tiltakozásként emelkedik ki az angol kényszer-rendszer szuronyai közzül az írek szilárd öntartása. Poroszország első rangú nagy hatalom ma Európában, és a leigázott Posent nem képes a németségbe olvasztani. Sőt legközelebb erős hangok emelkednek anyanyelvűk érdekében. Oroszország tüzzel-vassal kényszeríti Orosz-Lengyelország lakóit, vallásuk és nyelvük elhagyására alig számba vehető eredménynyel. Pedig úgy az írekkel, mint a lengyelekkel szemben, túlnyomó erő és hatalom áll. Távol van tőlem, hogy a magyarországi nemzetiségeknek a magyar állam-eszmével és nyelvel szemben elfoglalt állás pontját, párhuzamba tegyem akár az üldözött írek, álcái- a szétdarabolt lengyelek nemzeti jogos aspiráczióikkal. Csak a kényszereljárás illusztrácziójául hivatkoztam rájuk. Nem szabad ugyanis felednünk, hogy a legutolsó népszámlálás adatai szerént, Magyarország népessége ma kerek-számban tizenöt-millióra tehető, mely számból csak hét-millió magyar, a többi, vagy is nyolcz-millió más ajkú! Aki azt hiszi, hogy ez a hét-millió, azt a nyolcz-milliót képes magyarrá tenni, kivált a nemzetiségi szellemnek mai kifejtett stádiumában és a folyvást működő nyílt és titkos izgatások közepette, az lehet jó hazafi; de semmi esetre sem jó arithmetikus. Ily munkához még teljesen békés és normális viszonyok közt is herkulesi erő kívántatik mind a mellett, hogy a magyar elem úgy birtok és befolyás, mint szellemi főlény tekintetében, hasonlithatlanul fölötte áll a nem magyar ajkuaknak. Arról azeszméről tehát, hogy akár a magyar nyelv tanításának a nem magyar ajkú népiskolákba való bivitele által, akár a magyar nyelvet terjesztő egyletek és társulatok közvetítésével, Magyarországban mindenkit és mindenütt magyarrá tegyünk, bármily nehezen esik is, egyelőre le kell mondanunk. A magyar műveltséget, a magyar szellemet széles e hazában, bár hová bevihetjük, terjeszthetjük, sőt uralkodóvá is tehetjük, czélszerü eszközök segélyével; de a magyar nyelvet kezdetben csak bizonyos helyeken tehetjük általánossá. Ha az országban levő különféle ajkú nemzetiségek, a magyarság között, elszórva laknának, a beolvasztási munka, a magyarositás igen könnyen menne, de a jelenlegi települési viszonyok mellett, amidőn 7—8 határos megyét csak is egy idegen ajkú nép lakja: a magyarositás kérdése egyike a legproblematikusabb feladványoknak és — mondjuk ki — csaknem lehetetlen. Nagyon természetes tehát, hogy a magyarosítást nem a népiskolákban, nem a hozzáférhetetlen és nagy területeket elfoglaló népesség közt, hanem a nagyobb városokban és községekben, ahol az értelmiség is képviselve van, kell megkezdeni és rendszeresen folytatni. (Folyt, köv.) A budapesti országos kiállítás. A Budapesten 1885-ben rendezendő országos kiállítás fontosságát és czélját már volt alkalmunk lapunk élén, pár vezórcziklcben ismertetni. Amennyiben azonban emez országos kiállítás ügye uj stádiumba lépett, köteleségünknek ismerjük lapunk olvasóit, megyénk közönségét arról tüzetesen értesíteni. Ezt pedig legkönnyebben véljük elérni az által, ha a debreczeni kiállítási kerületi bizottságnak (amely bizottság működési körébe Szabolcsmegye is osztva van) az illető megyékhez és szab. kir. városokhoz intézett felhívását szórul-szóra közöljük, amint következik. Fel hívás az 1885. évben Budapesten tartandó országos általános kiállítás érdekében. Az 1885. évi budapesti orsz. kiállít, általános debreczeni kerületi bizottsága f. évi szept. 8-án alakuló gyűlését megtartván, működését szeptember 20-án megkezdette. Hivatásából kifolyó kötelességet teljesít ennélfogva az alulirt kerületi bizottság, midőn a tervezett országos kiállítás által elérni óhajtott fontos, életbevágó közgazdasági és kulturális czélok érdekében, a nagy közönségnek, főleg pedig annak iparral és gazdálkodással foglalkozó osztályának figyelmét, a maga részéről ez utón és alkalomból is felhívni kívánja, hazánk területén rendezendő ezen első országos általános kiállítás ügyére; — kérvén mindazon egyének, testületek, szakkörök és közegek támogatását, kik és a melyek hivatva vannak arra, hogy e kiállítás eszméjét népszerűsíteni, — az az iránt való érdeklődést, valamint az abban való részvételt közvetett vagy közvetlen hozzájárulásukkal felkölteni, ébrentartani, s egyáltalában a kiállítás czélját és sikerét elérni s biztosítani segítsenek. Évek sora óta gyakori a panasz nálunk, hogy iparosaink a hazai szükségleteknek megfelelni, azokat kielégíteni nem képesek; hogy egyes termelési ágazatokban hátramaradottak vagyunk, s hogy a külföld iparával szemben elmaradtunk a kortól; — holott nálunknál kisebb államok, nem kedvezőbb viszonyok között, ipari és gazdasági tekintetben, a közigényeknek megfelelőbb előhaldást tanúsítanak. Hogy mennyiben jogosultak e panaszok, annak megitélhetésére tisztába kell lennünk a helyzettel, hogymegtudhassuk a haladás mérvét vagy a hátramaradás okát. A fokozatos haladás feltüntetésére, ipari, gazdasági fejlődésünk és versenyképességünk kimutatására és az e nembeli hiányok és akadályok felösmerésére szolgálnak épen az időközönkint és vidékenkint rendezett kiállítások. Csakhogy hazáukban az eddigi kiállítások többó-kevésbé, nem feleltek meg a tulajdonképeni czélnak; minthogy ezek nagyrészben csak egyes vidékek termelési képességének ipari és gazdasági haladásának feltüntetésére szorítkoztak; vagyis nem nyújtottak általános, s a hazai ipar és gazdásági ágazatok különféle szakaiban kellően tájékoztató képet a fogyasztó közönségnek, E szembeötlő hiány és hézagosság kikerülését tűzte ki czélul a magyar kormány, midőn az 1885. évben Budapesten tartandó kiállításon alkalmat akar nyújtani Magyarország iparának, hogy készítményeit teljes áttekinthetőséggel, alkalmas helyen és időbon, a fogyasztó közönség egész tömegének bemutathassa, s ez által ezt a maga számára meghódíthassa, a versenyző külföldi termékeket pedig lehetőleg kiszorítsa. Kiváló gond lesz fordítva arra, hogy az iparos azon forrásokat, melyeket neki, a feldolgozásra szükséges nyers anyagok beszerzésekor, a mezőgazdaság nyújthat, felismerhesse; viszont a gazda közelről megismervén a hazai ipar termékeit, szükségleteit., a külföld mellőzésével itt szerzi be. E kölcsönös közeledésnek nem marad el haszna, mert lehetővé fogja tenni, hogy a hazai ipar és termelésnek állandó piacza saját hazájában biztosítva legyen. Szükséges azonban, hogy a kiállításban résztvenni akarók, a gyakorlati működést tartsák szem előtt, s mellőzzék a szokatlan és rendkívüli, a gyakorlati életben ezáltal an tárgyaknak kiállittatását, Hazafias kötelessége tehát a nagy közönségnek, különöesn az ipar-és gazdasággal foglalkozó osztály minden egyes tagjának, tőle telhető igyekezettel, a kitűzött czél minél sikeresebb elérhetése tekintetéből, odahatni, hogy az 1885 évben Budapesten rendezendő országos kiállítás a közvárakozásnak megfelelő, fényes eredményű és sikerű legyen. Az 1885 évi budapesti országos kiállítás debreczeni kerületi bizottsága, mint fentebb már jelezni alkalmunk volt, működését megkezdvén, irodáját a debreczeni kereskedelmi és iparkamara helyiségében nyitotta meg, a hol a kiállításra vonatkozólag hozzá intézendő kérdésekre, szives készséggel szolgál felvilágosítással; a szükséges program- mokat és bejelentési-iveket kívánatra bárkinek megküldi. A kiállítási bizottságoknak magánfelek közti levelezése és viszont, teljesen portómentes, ami a kiállítási bizottságok és magánfelek közti érülközést mindenesetre megkönnyitendi; az egyes testületeknek és személyeknek a kiállítási bizottságokhoz intézett levelei azonban, a küldő minőségének megjelölésével és a „hivatalos felszólalás folytán portómentes“ felírással látandó el.
