Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-09-16 / 37. szám

gyülésileg is jóváhagyott módosítást kíván tétetni; mely czélból a következő módosításokat hozza javaslatba. a) Az egyletnek eddig használt régi hosszas czime helyett, mivel Szabolcsmegyóbeu, 8 év óta, tényleg csak ez az egy egyesület működik, változtatnék át „Szabolcs- megyei Tanitó-egyesület“-re; b) Az 5 §. e) pontja a szerént lenne módosítandó, amint az az első ország, képvis. tanitógyülés szerve­zetében megállapittatott és megerősittetett, nevezetesen, a 16 §. ez.) pontja értelmében: „közoktatás-ügyi kor­mány oda hat, hogy a köz-, valamint a járás-köri gyű­léseken résztvevő tanítók, a község, illetőleg az iskola- fentartó hatóság pénztárából úti költséget vagy fuvart s a gyűlés tartamára naponkint, a vidéki viszonyokhoz képest, 1—2 írt napdijat nyerjenek; miután az állami intézetek tanárai és tanítói az állam-pénztárból hasonló kedvezményekben részesülnek “. c) A 6 §. a) pontja ekképpen módosítandó: „Az egyesület minden rendes tagja éveukiut 1 frt. tagsági dijt fizet az egyesület pénztárába“. d) A 12 § e) pontja bővíttetnék meg a következők­kel: A közp. választmány által kitűzött s a tanítás és nevelés körébe vágó tételek felett eszmecserét vált, azokról véleményes javaslatot készít s azt a közp. vá- lasztmánynyal, a közgyűlést megelőző választmányi gyű­lés előtt közli; továbbá ueveléstaui és iskolai tanköny­veket bírálat alá vesz s az újabb nevelészet igényeinek megfelelőket az egyesület pártfogásába, ajánlja.“ e) Ugyancsak a 12 § f) pontja ezeldtei bővíttet­nék meg: „A járás-kör“ elnöke egyszersmind az' „Eőt- vös-alap- megyei gyűjtő-bizottság egyik tagja is legyen, aki nemcsak az egyleti évi dij-illetéket beszedi, hanem az „Eötvös-alap“ javára, a tagoktól az évi 1 forintnyi dijakat felveszi, gyűjtéseket eszközöl s mind ezeket az egyesületi pénztár, illetőleg a megyei gyűjtő-bizottság elnökének évnegyedenként beszolgáltatja.“ Ezek azok a pontok, melyekuek módosítását szük­ségesnek véli a közp. választmány, s egyszersmind ajánlja elfogadás végett a t. közgyűlés becses figyel­mébe. 2. Sajnálattal említi fel a jelentés, mikép a vá­lasztmány által múlt 1882. évben kitüzöttt ezen pá­lyakérdésre : Iíészitettuék el a miniszteri tauterv értel­mében — Szabolcsraegye földrajza— a harmadik osz­tályú tanulók számára, egyetlen pályamunka sem ér­kezett be; minél fogva a választmány akként intézkedett, hogy a pályakérdés könyebb megoldása tekintetéből, fel­hívást intéz Szabolcsmegye azon tanítóihoz, kik nagyobb községekben működnek, miszerint községük helyrajzi és történelmi adatait, az illető tanító ur úgy, amint azt a szülő-föld és helység ismertetésével a beszéd- és ér­telem-gyakorlatok alapján feldolgozza, az elnökséghez adja be: hogy igy a pályakérdés ezen adatok alapján intéztetnék el. 3. A népiskolák érdeke és a népnevelés előhala- dása tekintetéből, a megyei tanszermúzeum felállítása tárgyában szintén tanácskozott a választmány, melynek létesítése czéljából egy küldöttséget oly utasítással bí­zott meg; hogy a Szabolcsmegyei tanszermúzeum fel­állításának módozatait, illetőleg tervezetét dolgozza ki s azt' javaslatkép a megyei népnevelési szakosztályhoz adja be. 4. A III. egyetemes tauitó-gyülés végrehajtó-bi­zottságának f. é. májushó 13-án tartott ülésén Prieczel János budai tanító által képviseltette a közp. választ­mány az egyesületet, a következő utasítás mellett: Az Eötvös-alap kezelését a magas kormány által létesített országos tanítói képviseleti közgyűlésnek ideiglenes átadását véleményezi a Szabolcsmegyei tanitó-egylet közp. választmánya; azonban helyesli, miszeréut hivas­sák előbb össze a IV. egyetemes tanitó-gyülés, hogy'ott az ,Eötvös-alap“ felügyelete és átadása fölött, a jogo­sult tanitó-egyletek küldöttei végleges határozatot hoz­hassanak. 5. Tudomásra hozza továbbá a jelentés, miszerént az évenkint kiosztatni szokott orsz. ösztöndíjakért, a szabolcsmegyei gyűjtő-bizottságnál senki sem jelentkez­vén, a közp. választmány senkit sem ajánlott, az „Eüt- vös-alap“ számvizsgáló bizottságának figyelmébe. G. A II. orsz. tanítói képviseleti közgyűlésen az egyesületet Pazár István alelnök képviselte, ahol is a je­lentést tevő választmány a következő tételeket kíván­ta az országos közgyűlés tárgysorozatába felvétetni; u. m. 1) az „Eötvös-alap“ kezelésének és felügyeletének végleges megoldása; 2) a magyar tanítók országos ár­vaházának létesítése; 3) az egészségtan tanítása a nép- isk. felső osztályaiban, olvasókönyvek alapján; 4) a népisk. tán- és olvasó-könyvek egyöntetűségének meghatározása; 5) az országos tanítói nyugdíj-törvény némely pontjá­nak módosítása; 6) a kisdedóvó intézeteknek és gyer­mek-kerteknek törvény utján való rendezése; 7) a ta­nitó-egyletek szervezetére vonatkozó módosítások. 7. A güinörmegyei tauitó-egyletnek a közoktatás- ügyi minisztériumhoz beterjesztetett azon feliratát, amelyben a népnevelés és a tanító egyesületek érdeké­ben eszközlendő levelezéseknél portómentességért folya­modott, a választmány pártolólag fogadta s megbízta kép­viselőjét, hogy az országos tanítói gyűlésen ez ügyet támogassa. 8. Örömmel jelzi a jelentés, miszerint a múlt év lefolyása alatt 19 uj tag jelentkezett, illetőleg iratko­zott be. Ellenben két tag kilépett; kettő pedig eltávo­zott a kerület területéről. Jelenleg az egyesület 2 ala­pitó és 102 rendes tagot számlál. 9. Az egyesület könyvtára 11 kötetből és 2 füzet­ből álló munkával szaporodott. Pénztári bevétel volt 276 frt 33 kr. Kiadás: 68 frt 38 kr. A maradvány: 208 frt 33 kr. Van azonban az egyesületnek követelése tagsági dij hátrányok ezimén 296 frt. így az összes va­gyon 504 frt 33 krt. tesz ki. A jelentés szomorú szín­ben tünteti fel ez állapotot, ami csakis a tagok hanyag­ságának tudható be. Ennyi hátrány mellett lehetetlen, hogy az egylet jótékonyságot gyakorolhasson más egy­letek példájára; minél fogva ez évben is az országos ta­nítói árvaház javára 10, a győri árvíz károsult tanítók részére csak 3 forintot volt képes a választmány utal­ványozni. Ezzel a jelentés felolvasása véget őrt. Pazár István, e jelentésből kifolyólag az egyesületi alapszabályok módosítására nézve, indítványozza, misze­„iv y f it v i o P: ic,, rint a tanító-egyesület czime ne pusztán „Szabolcsme­gyei tanító egyesület“, hanem: „Szabolcs-megyei általá­nos tanító-egyesület“ legyen. Továbbá a 1'2 § f) pontjá­ra vonatkozó bővítés szeréut, a járás-körök elnöke ne- csak az „Eötvös-alap“, hanem a „magyar tanítók orszá­gos árvaháza“ megyei gyűjtő-bizottságának is tagja legyen. Következik az e jelentésre hozott határozat. (Folyt. Itöv.) Szeptemberiül 8. Jótékonyczélu hangverseny és táuczestély tarta­tott e napon, illetőleg este városunkban a nyári szín­körben és a nagyvendéglő helyiségeiben, a nyíregyházai iparos ifjúság egyletének vezérférfiai által, amely estély, különösen erkölcsi tekintetben fényes sikerrel folyt le. A rendezőségnek egyik czélja kétségen kívül az volt, hogy az estély minél jövedelmezőbb legyen a fia­tal egylet üres pénztárára nézve; másik czélja pedig az, hogy a szives és lelkes közönség, az általa nyújtott áldozatért kellően kárpótoltassék. Mindkét czél el lett érve. Üdvözöljük érte a rendezőséget, a közreműködő­két és e közönséget egyaránt. Bár a színkör meglehetősen látogatott volt , mind azáltal igen sokan távol tartották magukat. Az izraeli­ták feltűnően kevés számban voltak képviselve. A pá­holyok különben mind megtőltek válogatott közönséggel. A földszint hasonlóan népes volt. Csak a karzat kon­gott az ürességtől. Az előadást pont '/.,8-kor nyitották meg Márlcy Anna, urhölgy és Szénffy Gyula ur „Otthelló“ dalmű nyitányával. Az izlés-teljes toilette-ben megjelent kis­asszonynak fényes előnyéül emeljük ki ama könnyed­séget, amely játékát általában jellegzé és amaz eredeti tipuszt, amely különösen a népdalok előadásán nyert kinyomatot. Bodor Ida kisasszony, az alig 10 éves gyermek meglepő kedvességgel és ügyességgel szavalta Arany Já­nos „Fülemüle“ czimti hosszú, humoros költeményét. Az elismerés babérjából annál több lomb illeti a ked­ves kis közreműködött, mert Sznthmár-megyéből uta­zott le. hozzánk egyenesen azért, hogy e hangverseny­nél segédkezzék; miután a rendezőségnek nem sikerült a nyíregyházai hölgyek közzül e czélra csak egyet is megnyerhetni. Szénffy Gyula ur ismert művészi routinjával dí­szítő az előadások sorrendjét. Vass Mihály ref. segéd lelkész ur kitűnő képes­ségre valló szavalati előadása, a közönségnél nagy tet­szésre talált; amit az is igazol, hogy rögtönzött szava­lattal kellett előállania. A dalárda működése lélek-emelő volt. Valóban nem földi ihlet szállta meg lelki világunkat amaz ünne­pélyes melódia hallatára, amelyet a dalárda a „Kápol­na“ és „Erdei dal“ czimü idyllbeu kifejezésre hozott. Ha pedig tekintetbe veszszük azt, hogy e dalárda csak kőt hónap óta áll fenn: az elismerés hangja még me­legebbé válik. Üdvözöljük a mestert: Nagy Lajos urat; valamint az összes dalárdát. Alkalmat veszünk magunk­nak egyúttal felkérni e szép alkalomból, hogy a város jó hírére való tekintetből is tartsanak össze testvéri szeretettel s igyekezzenek helyrehozni e tekiutetheu a jövőben, a múlt mulasztásait és hibáit. Ne feledjék, hogy a dal legkedvesebb élvezetet nyújtó szórakozás, mely egyszersmid a kedélyre hatva, a lelket is magasabbra emeli. Mit szóljunk végül a zenekarról? Mit szóljunk azokról a szívből jövő ős szívhez siető magyar dalokról, melyek Leffler Sámuel tanár ur ős társai száraz fájá­ból, napsugáros eső fényével és borújával szegélyezték be a hallgatóság kedélyének lenge felhő-rétegeit ?! Az utolsó zene-rész előadása alkalmával (3 magyar ábránd), az egész színkörben siri csend pihent, melyet csak a hu­rok hangjainak zokogása tört meg. A női szereplők szép virágos csokrokkal lettek kitüntetve. Szénffy Gyula és Nagy Lajos uraknak, az ifjúsági egylet aranyos feliratú szalagos cserkoszorut nyújtott át, kiváló tisztelete és hálás köszöneté jeléül. A közönség is igen jól viselte magát; ameuyibeu a szereplőket miudanyiszor viharos tapsokkal és zajos éljenzéssel üdvözölte. A hangversenyt, a programúi szerint tánczmulatság követte, mely azonban, mély sajnálatunkra nem talált kellő pártolásra az előkelő hölgy-világ részéről. Mintha távollőtük által azt a föltevést akarták volna érvényre emelni, hogy : a nyíregyházai elite-világ még mulatni sem kíván a szegény iparos ifjúság szellemi elhaladá­sáért. No ezt igen helytelennül tennék: ha igy gondol koznának. A tánezokhoz Beuczi Gyula teljes zenekara játszott. A terem szép virág-állványuyal volt diszitve. A mulatni szerető közönség, mindenesetre kellemes élvezettől fosztotta meg magát elmaradása által. Az eme tánczvigalomban összejött kőt elem (az úri és a polgári) közti differencziák teljesen elsimulni lát­szottak. Volt alkalmunk tapasztalni, hogy az úri gaval­lér, a szerény magatartási! iparos ifjú mellett, az elő­kelő hölgy-közönség egyes tagjai részéről, tapintatos hátrányban részesittetett. Le a kalappal e derék hölgyek előtt, akik az osztály-gőg gyarlóságának nem tömjénez- uek ott, ahol az ildomos finomság, az egyenlőség embe- ries elvének érvényre jutását követhette. Nem a vagyon­nak és rangnak nagy lelkű és kegyes leereszkedése, ha­nem a bátortalan szerénységnek fölemelése ős az előre törekvő jóakaratnak bátorító támogatása volt ez! A korszellem és a közös haza érdeke, amely mindnyájunk érdeke is, kívánta ezt igy. Mily jótékonyan hat az az ipa­ros ifjú lelkére, hogy ő nincs utalva éppen a legutolsó helyre; hauem szívesen van látva ott is, ahol a nemes s előkelő érzetek othonosak. Nem-e azou nemes elhatározást fogja benne e tudat felkülteni, hogy neki méltóan kell viselkednie mindenkor ős mindenütt ama kör szokásaihoz és kívánalmaihoz, amely nem zárja őt ki kebeléből, vagy legalább elsziveléséből. így veszszük ki a világosságot és fényt terjesztő gyertyát — a véka alól. Mindezt pedig köszönhetjük dr. Ferdlicska Kálmán urnák, a nyíregyházai iparos ifjúság egylete lelkes és emelkedett lelkű elnökének, akit tartson meg az ég hazánk és városunk jó hírnevének emelésére s az ipa­ros ifjúság szellemi ős erkölcsi képességének fejleszté­sére sokáig! Oly szellemes és nemesen müveit férfiú, mint ő, igen sokat tehet tespedt. társadalmi életünk feleve- nitősére. Adja isten, hogy tegyen ős tehessen ! Taniigy. Pályázati hirdetés. A beszterczebányai pöspök adományozási jogához tartozó Számko-Mialtro-Benedik féle alapítványi évi 40 frtos iskolai ösztöndíjak egyike megürülvén, arra ezen­nel .pályázat hirdettetik. Pályázhatnak breznyóbányai születésű római kath. szegény ifjak, kik az elemi iskolát jó sikerrel bevőgez- tők. Az alapítók rokonai elsőbbséggel bírnak. A folyamodók iskolai és szegénységi bizouyitvány- nyal felszerelt kérvényeiket f. é. szeptemberhó 30-ig a breznyóbányai rom. kath plébániai hivatalnál kötele­sek beterjeszteni. Nyíregyházán, 1883. szeptemb. 14-én. Velkei Pál, kir. tanfelügyelő. Köziigyek. Egy tiszti orvosi felhívást akarunk itt közzé tenni, mely megyénk főorvosától, a múlt hónapban küldetett szét minden alkalmazott orvoshoz, midőn az Egyptomban dúló kolera-járvány ott oly rettenesen pusztított, s ha­zánkba való beczipelésétől is oly méltán lehetett félnünk. Ez incidensből jól esik megnyugtatást szereznünk egy­szersmind arra nézve is, hogy nálunk, s bár lárma nél­kül, vau őrködés a fenyegető veszély idején. E felhívást nem tekinthetni oly tünemény természetűnek, hogy ma már idejét múltnak mondhatnók s itt ne közölnék. A felhívás igy szól. „A még eddig földrészünkre ugyan el nem hatolt, de elhatolható kolera járvány pusztító dühöngése élénk tevékenységre zaklatta fel közegészségi ügyünk legfőbb őreit. Egymást érik e félelmes betöréssel fenyegető nya­valya ellen az óvintézkedési rendeletek s azok foganat­ba vételének sürgetései. És valóban nem ok nélkül. Mert igaz azon ismert mondás, hogy hasznosabb dolog a bajt megelőzni, mint a baj által megelőztetni. Nem oly régen volt, csak 10 éve, hogy megyénk temetőiben oly gyászosan nagy népesitést vitt véghez a kolera-járvány lakos társaink megritkitott soraiból, sőt sok helyen a halotti harangszó is oly rémületessé, foly­tonos kongása miatt tilalom tárgyává lett. És tények bizonyították be, hogy tisztasággal a házban és ház kö­rül, s egyszersmind óvatos rendtartással az élet módban: sokszor meglehetett akadályozni annak uralkodó terje­dését. Hozza vissza emlékezetébe a népnek, melyet testi jólétében őrzeni a tek. ur gondjára van bizva, azon szomorú múltnak intő képét. Pancsolja és sürgesse, kör­nyékéből eltakarítását minden szennynek és piszoknak, melylyel a talaj és levegő fertőztethetnék, s a mi a jár­vány csirájának fejlődésére kedvező lehetne,— egyszóval a tisztasságot. Kösse lelkökre a helyes életrend meg­tartását, a mértékletességet, tartózkodást a könnyen kártékonnyá válható tökéletlen gyümölcs élvezetétől, ami különösen ez idő szerint a bélhurutok géniusa uralkodá­sakor nagyfontosságu. És igyekezzék gyökereztetni ben­nük a hitet, hogy aki a hygiénia kívánalmainak megfe- felel, nyugodt lélekkel mehet a jövendő felé. Keresse a tek. ur ennél fogva humánus szorgalommal a népével való közvetlen folytonos és sikeres érintkezést,— hogy a ránk bízott fontos tisztnek emberei lehessünk. Nyíregyháza 1883. augusztushó. Szabd Dávid, m. főorvos.“ Az itt előadott egészségrendőri tanácsok ugyan ez alkalommal csak a fenyegető kolera járvány ellen szól­nak ; de azok mégis olyanok, melyek a közegészségügyet nagyban koezkáztatható minden fertőző járvány ellen alapul képesek szolgálni, és kivitel s állandó szigorú meg­tartás végett általánosan eléggé nem ajánlhatók. ÚJDONSÁGOK. (!!) Ö cs. kir. fensége Rudolf koronaörökös fő­herczeg családi életében bekövetkezett örvendetes ese­mény alkalmából, Ő cs. és ap. kir. felségének f. hó 6-ról kelt legfelsőbb elhatározásával, a nyíregyházai kir. tör­vényszék börtöuében letartóztatva levő fegyenczek kö­zül, 8 elitéit rab és fogoly részesült királyi megkegyel- mezésben. A megkegyelmezetteket a kir. ügyész, a ren­delet vétele után azonnal magához rendelte és szabadon bocsátotta. — A régi egy forintos bankjegyek folyó szeptem­berhó 30-adikán vonatnak ki a forgalomból. Ez időn túl csak a bécsi és a budapesti állam-pénztáraraknál fogadtatnak el fizetésképpen. Az országos pénztárak és hi­vatalok csak újakkal leendő kicserélés mellett veszik el 1884 évi szeptemberhó 30-ig. Ez időponton túl az ál­lampénztárak is csak kicserélés végett fogadják el. 1887 januárhó 1-től 1888. június 30-ig pedig, csak a közös pénzügyminiszterhez intézett bélyeges folyamodvány alapján történhetik meg eme bankjegyek kicserélése. Azontúl teljesen értéktelennekké válnak. — A békés-Gyulán rendezett iparos-segéd-munka- kiállitásou egy nyíregyházai iparos segéd is fényes kitüntetésben részesült. Fuhrman Pál szíjgyártó mester műhelyében dolgozó Kovács József segéd által készített frauezia szerkezetű fényezett lószerszám ugyan is, a a bőripar-ágból, az első éremmel lett kitüntetve. — Azokat a háztulajdonosokat, akik házuk elejét fákkal ültetik be, a rendőrség utján, jóakaratulag figyel­meztetjük, hogy azok a gyalogjárdák, amelyek az ntezá- nak kiegészítő részét képezik, nemcsak a háztulajdono­soké, hanem a nagy közönségé is egyszersmind. Egyál­talában nem lehet tehát joguk ahhoz, hogy a járda széli fák­nak csaknem a kövezetét érintő gályáikkal a járó-kelő közönséget útjában, különösen esős időben minden lép- ten-nyomon megadályozzák. Ajánljuk e fák ágainak fel- nyesetését, az illető háztulajdonosok és a rendőrség szi­ves figyelmébe. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom