Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-12 / 11. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza. 1L szám. Vasárnap, 1882. márcziushó 12. ON. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egé«z évre 4 frt. Félévre 2 „ Negyedévre 1 „ -V községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések a a lap szétküldésé tárgyában teendő fijlszólamlások Piriuger Jáuos és Jóba Eléli kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézcndök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haasensteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten ; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Nyíregyháza, 1882. márczius 11. (Vége.J Azt mondtuk közelebbi czikkünk végén, hogy a „zsidóság legalsóbb osztálya" által nyilvánuló üzelmek ellen, egy 1848. előtti földes ur szójal fel. Teliát egy oly osztálybeli magyar, aki ha nem is maga személyében, de kinek faj és osztálybeliéi, mai napig fájlalván a robot eltörlését, — azt ha az 1848. közbe nem jő, megtartják máig is vagy ha nem is, az 1848-adiki egyenjogositás a kiváltságos osztály bölcs belátásának és a szabadság sugalta követelményeknek folyománya volt; ugy az 1867/8-adiki alkotmány amannak nyilt negácziója, s igy a polgári egyenjogositásnak aniliilácziója. Mert mig például, mint Nyíregyháza iparos és földmives népe kétszer fizette az úrbéri váltságot; és egy század óta véres verejtékkel munkálkodott, a hajdan sivár homokbuczkáknak és nádas posványoknak zöld oázzá való átalakításában: addig az emanczipáczió, e hosszú hangyaszorgalmat igényelt munka és verejték áldásait, egyszerre oly népfajjal osztotta meg, melyhez az semmi örökségi joggal nem birt, nem tettleg ugyan a birtok-dologi jogi szempontjából, hanem az által, hogy mint idegennek jogot adott, a tulajdonosnak erkölcsi és vagyoni ügyeibe való beavatkozásra. A zsidófajnak századok óta tartott üldöztetéséből következett nehéz önfentartási iskolája, megtenné annak észbeli élességét, folytonos üzérkedése a pénzszerzés rafinériáját. Mi természetesebb tehát mint, hogy igy felruházva, egy különben sok tekintetben inkultivált nép között, a különben humanisztikus tendencziáju emanczipáczió: hamar szabadalomnak bizonyult; amelylyel nem a társadalom és ország közjavát, hanem kizárólag a magáét igyekszik érvényesíteni és pedig helyesen, miután másra sem erkölcsileg, sem törvényileg nincs kötelezve. E részben tehát hasztalan puskázunk szabadelvüségünk bármily éles fegyvereivel is a zsidóság ellen. Magában az alkotmányban rejlik a hiba. Az alkotmányozó osztály megteremtette az uralkodó többséget. Ugy vegyék hasznát művüknek, ha jobbnak látták inkább a föltétlen emanczipáczió kimondását: sem mint támaszkodva az ország polgári, iparos és a nép osztályára, ellen tudtak volna állani az oly áramlatnak, melynek czélja nem lehet egyéb, mint a tradiczionális felekezeti és főnemességi egyeduralom itt benn a hazában, és az anyagi érdekek feláldozása kifelé. Ily föltételek mellett uralkodliatik csak egy alkotmányos miniszter, mert hatalma az uj törvényhatóságokban dédelgetett saját osztályának vállain nyugszik s ezen osztálynak politikai (1849) hivatása füstbe ment. Mit akarhat tehát az általunk is nagy részben aláírható Mezőssy László-féle enuncziáczió ?! Csupán elmondani a szomorú valót? Egyes személyeket, faji gyöngeségeikkel napfényre hozni ? Vagy uj reformtervekkel az emanczipácziót megdönteni ? Valóban csodálkoznunk kell az agg pátriárcha szélmalom elleni harczán; holott csak vissza kell gondolnia Cicerónak a kötelességekről adott örökbecsű aranyszabályaira, midőn azt mondja, hogy: „Házának kell lennie, hogy a hazát szerethesse valaki, még saját anyagi érdekeinek sőt életének feláldozásával is." No hogy házat birnak sokau már izrael. atyánkfiai közöl, azt tudjuk ; de hogy római, vagy legalább is magyar hazaszeretettel birnak, vagy birni fognak-e: „Vederemo". Mi nem akarunk e tekintetben Tamáskodni. Minket társas életünk jelen stádiumában érdekel csupán az izraeliták sociális fejlődési proczessusa. A „NYmvIDEK" TÁRCZÁJA. J o j a d a. (Életkép.) Ködös őszi alkonyat volt. Az öreg gr. Mondy a kandalló mellett ült s párnákba takart köszvényes végtagjait melengette. Az inas levelet hoz számára. Egyetlen iia küldte, ki jelenleg Rómában van. Nevenapjára gratulált a beteges öregnek. Alighogy végig olvasta, lép szobájába a grófnak fiatal, szép felesége lovagló ruhában, ki alig volt még 18 éves. Nézd, édes .Tojadám. Károly fiam irt Rómából, melyben 70-ik születésem napjára küldi szerencse kivánatait s egyszersmind tudatja, hogy két és fél évi távollét után, még a tél beállta előtt, haza jön. ügy-e bár örvendetetes hir? A grófné, anélkül, hogy válaszra méltatta volna férje kérdését, elmondja, hogy a szirondi uradalom megtekintésére lovagolt ki megnézendő, vájjon az ispán betakaritott-e, bevetett-e V szóval az őszi munkálatokat elvégezte-e ? E közben az öreg gróf köszvényes hátát dörzsölgette. A grófné, alig . gy év óta neje a gróf Mondynak. .Régi nemes családjának utolsó sarja, kinek legközelebbi Ősei bőven gondoskodtak arról, nehogy hozományáért akadjon parthieja. 8 igy, mivel nem telt gouvernantera, hát amint az már szokás ily tönkre-jutott családnál, maga az anya végezte e fontos tisztet, leánya nevelését. Anyja, dúsgazdag szülők gyermeke, oly férhez ment nőül, ki szintén, mint mondani szokás: .négylovas hintóval jött a világra,* tehát szerinte az élet, de valójában az élhetés első kelléke meg volt. Igazságtalan volna azonban bárki, ha a férj egyéb trdemeit elhallgatná. En sem tehetem. Kiváló szellemi és testi tulajdonokkal ékeskedett. Kortes nótákat ő szerzett legjobbakat, természetesen legjok kortes is volt. Első sportsmann, különösen agarászó; lóidomitó tehetsége páratlan, tudta, miként lehet a legjobb szegény párát néhány óra alatt agyon juckerezui; kitűnő tánczos s e mellett nők körében meg volt az a finom tapiutata, melyszerint mindegyiknek szolgált bármily pillanatban a szája ize szerinti bonbousokkal, sőt nagyobb társaságban is minden nőnek tudott oly bókot mondani, mely kiváló boldoggá tette az illetőt anélkül azonban, hogy azzal egyiknek is megsértette volna hiúságát, a nők gyengeségének emez első fokát. Valóban nagy psychologus is volt. Csodálbató-e, ha irigyelt férfi volt a nő világ előtt? Csodálható-e, ha a megye legszebb és leggazdagabb szépségének szivét táblázhatta be első helyen a maga számára. Mind eme nemes tulajdonoknak a vége az lett, hogy a midőn az örök biró magas trónja elé szólította férjét, annyit sem hagyott hátra, amiből felesége és szép leánya tisztességesen megélhettek volna. Ugy mondták, kegyelem kenyérből éltek. Egyik gazdag rokon küldözgetett számukra havonkint alamizsnát. Mégis elég tisztességesen éltek. Anyja ily körülmények közt gondosan nevelte egyetlen gyermekét. Oktatta a tudomány minden ágára, zenére. A walzereket gyönyörűen játszotta. Volt azouban egy tudománya, melyre kiválóképen oktatta gyermekét: pénzismetaura. Csevegéseik közben is többnyire ezt tárgyalták. Egy ily épületes csevegésben magam is részt, vettem, melyet körülbelül igy tartott az anya : látod édes lányom, a pénz az első és legszükségesebb a világon. Az angol nép nagy „és okos nemzet. Mégis minden egyes fia arra törekszik, hogy pénze, s igy gazdag legyen. A német nemzet még eklitansabban fejezi ki pénzszeretetét: Geld spricht, Mensch bellt. Mi következik mindebből? Az édes lányom, hogy szegény udvarlóid iránt, legyen az bármily rút, ostoba vagy vén is, légy előzékeny, szeretetreméltó, mert hát pénzzel víg napokat lehet ám szerezni! Emlékszel úgy-e kis korodban mily vig napok folytak nálunk, mikor még gazdagok voltunk?! Részünkről nem emlékszünk, hogy olvastuk volna azon örvendetes liirt, hogy pl. mint a nyíregyházai, csabai, tótok, e haza más vidékeiről, a zsidók hasonló kolóniákat alkotván, folytonos munka és szorgalom által egy puszta földdarabot mivelni s azt az ipar vagy földmivelés által olyanná varázsolni igyekeztek volna, mint amilyenné lett pl. Nyíregyháza alig 100 év alatt. Ellenben aki nem hiszi, menjen Árvamegyébe s meggyőződhetik arról, hogy a nép földi terménye évről-évre a zsidó tulajdona; a mellett hogy az adót a nép fizeti s maga munkálja azt, sat. sat. No de nem feladatunk: a recrimináczió! A zsidóság élelmes, összetartó faj. Egymást nem hagyja, támogatja minden kitelhető anyagi és erkölcsi eszközökkel. Ez tudva levő dolog, nemde? Hát az .,M&er-vortheilen Anderes„-féle rutin, nem tul tesz minden amerikai yankeen ?! Hogyan akarjuk e saját szempontjukbóli, erélyes, faji tulajdonságokat, saját magyar fajunk-beliéivel összehasonlítani? Talán a névmagyarosítás által ? Ne menjünk messzire. A tárgyunkat indokoló, s csakis 3 egyénre szorítkozó hírlapi polémia, szikrát vet a szomszéd városban azonnal; s a helyett, hogy a tüzet oltanák, még szítják azt annyira, hogy végre is a hirlapuak kell magát elzárni mintegy eme személyeskedésig hajszolt polémia elől. Mi tiszteljük Dr. Bl. M. urat, elismerjük városa érdekében kifejtett nemes buzgalmát, de czikkeiből kimagasló nézeteinek egy részét nem Írhatjuk alá. Szívesen elengedtünk volna egyet-mást belőle. Ám már megtörtént. Csak legalább a közönség is merített volna eme polémiákból valami hasznost. Fájdalom ilyen legkevesebb volt benuök. Egyik birtokának megtekintésére rándult gr. Mondy. Göröngyös út levén, a sebes hajtásban kocsija tengelye eltört s a legközelebbi városba néhány órát kellett időznie, mig kocsiját elkészíti vala a kovács. A kovács Thirméné (igy hivták az özvegyet) közelében lakott. Ide ment az öreg gróf ama pár órára, mig kocsija elkészül, kinek férje jó, mondhatuám testi-lelki barátja volt. Különben is illőnek találti, hogy az özvegyet meglátogassa, kit rég óta nem látott. Anya és leánya elhalmozták a grófot a figyelem minden nemével. Minthogy épen ebéd ideje volt, az anya valószínűleg gazdaasszonykodás miatt el-eltávozott, mialatt az öreg gróf eléggé gyönyörködhetett a házi kisasszony harmatos arczvonásaiban, kit mint kis gyermeket látott csak. Hallgatta csengő hangjának édes csevegését, bámulta sylphid termetét. Ugy érezte, mintha e kedves csevegő turtnr társaságábau megifjodott volna. Érezte, hogy ez üde, tavaszi légkörben vére gyorsabban lüktet, végtagjai hajlékonyabbak. Mintha csak 30 év körül járó fiatal ember volna. S itt oly valamit gondolt, mely maga előtt is hihetetlennek látszott. Jojada is gondolt valamit, de ő ezt hihetőnek, sőt az anyai oktatások folytán természetesnek is találta. Amaz örök s mégis ifjú szent láng iránt, mely az ő korában minden nőnek a legszebb, legdrágább, legszentebb és féltettebb kincse: a szerelem, az iránt nem volt érzéke. De hitte is, bogy szerelmes sohasem tudna lenni. Szinte megfoghatatlannak, nevetségesnek látszott előtte, ha valaki töbre becsülte a szerelmet a vagyonnál, fénynél, pompánál avagy épen az életnél. Ez első, kényszer látogatás után a gróf gyakrabban, később naponkint megtekintette ama bizonyos birtokát s majd jövet, majd menet mindig meglátogatta Thirménéket. E látogatások vége az lett, hogv Jojada a dúsgazdag gr. Mondyval elrebegte a .holtomiglan-holtodiglan«-t. (Vége következik.)