Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-26 / 9. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza, 9. szám. Vasárnap, 1882. februárhó 12. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 f

rt. Félévre 2 „ Negyedévre 1 n A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendó fölszólamlások Piriujjer Jáuos és Jóba Elclc kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képezó küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten ; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. ON. ZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Nyíregyháza, február 26. A Nyíregyházán megjelenő „Szabolcsi Közlöny" és „Nyirvidék" hasábjain, egy poíemia-cziklus bonyolódott le a mult hetek folyamán, az olvasó közönség szemei előtt; amely polémia a felső tiszai és nyirvidékre nehezedő vizszabályozásnak „proet-contra" történt megszabálytalanitásából, vagyis onnan eredett, hogy midőn a szabályozásra szánt pénz „perdüMett: „Conticuere omnes ..." az az „Stehen die 0 . . A „Nyirvidék", mint társadalmi heti lap, nem tarthatja magát, nem is tartja sem jogosultnak, sem hivatottnak arra nézve, hogy eme vízszabályozásoktól föltételezett uemzetgazdászati életkérdéseinknek megoldását, vagy a kiviteli módozatokat bírálgassa. És ha még is helyet ad néha-néha a „Nyirvidék" keretébe szigorúan nem tartozó eszmecseréknek, azt csak is magáért az eszmecseréért és olvasó közönsége iránti figyelemből teszi és tette azt legközelebb, a jelzett polemia-cziklusnál is. Most, midőn ezen vízszabályozási kérdésből eredett hirlapi vita csaknem tetőpontját érte el; s annak keserű reminisczencziáktól fölvert hullámai, az elkeseredés fájdalmával kezdik csapkodni a békés egyetértés s a különben sem igen simulékony társasélet homokos partjait: erkölcsi kötelességünknél fogva, legyen szabad addig is, mig ezen vita teljesen személyeskedéssé nem fajul, saját nézpontunkból, elmondani egyet-mást a fölszinen lebegő vitás dologról. E vitában két kimagasló paradoxon áll szemben egymással. Egy politikai hitére ó liberális vas nyakú magyar nemes, és egy az uj korszellem eszméivel saturált izraelita athléta. Földes ur az egyik, A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. A kék selyem harisnya-kötő. — Beszély. — Irta: Jóba. József. (Folytatás.) Az ebédet sietteté. Az órát szerette volna előbbre vinni. Lázas türelmetlenséggel várta Tibort. A cselédségnek szabad kimenetelt engedett d. u. sétára. Egy pár üveg bort adott nekik, hogy megízlelvén, többet kívánjanak s estig itthon ne alkalmatlankodjanak. A várva várt vendég — Tibor — valahára megérkezett. Alig tette be lábát a boudoir drága szőnyegére, Jolán előre nyújtott tárt karokkal várta, megfogta kezét, megszorította s oda ültette maga mellé a ruganyos díványra, s minden bevezetés nélkül azt kérdezte tőle: — Kedves Tibor szeretsz-e ? Tibor csókjaival halmazá el a felé nyújtott bársony puha kacsókat, a rózsás ujakat s a legolvadékonyabb hangon szerelmet vallott, — mondván : — Szeretlek, ha kell; meghalok érted. Szeretlek jobban, mint lelkemet, üdvömet, menyországomat. Te vagy az én gyöngyvirágom, drágakövem, karbunkulusom 1 »Óh a sors valóban nem büntethetné jobban az embert őrültségeért, mintha beteljesitné mindazt, a mit csak kedvesére halmoz !*. Majd lázas szenvedélylyel így folytatá Tibor: — Szerelmedért feláldozok mindent. Lemondok mindenemről. Mindenemet — szerelmemmel együtt — lábaidhoz rakom le. Szeretlek . .. mint senki eddig nem szeretett. — Szeretlek — ifjúi szivem egész hevével . . . — Hohó! lassan csak barátocskám ! Nem igy értettem. Nem kívánom mindenedet, nem éltedet, csupán azt akarom tudni: ha szeretsz, ugy őszinte választ fogsz adni kérésemre. — A legőszintébbet — drága Jolánom — mit ember tehet. Parancsolj velem! Ha kell: kitárom szivemet, dr. inedecinae a másik. Mindkettő szabad politikai gondolkodású; csakhogy az egyik jobbra, a másik balra tart, de mindkettő arisztokrata a maga nemében. A helyben élt, de órv-lialált szenvedett „Szabolcs" czimü hetilap alapitó szerkesztője ellen, (ha jói emlékszünk) „Országos kalamitások" czimü, társadalmi szempontból szellőztetett, de korántsem Istóczy-féle zsidófaló czikkeért, (ha jól vagyunk értesülve) pénzgyüjtések történtek tettleges merénylet végrehajtása czéljából. De ez évekkel ezelőtt történt. Ma már az Istóczy-féle „pro et contra" zsidóhajszra alig ad valaki valamit. Azért emez, a mindnyájunk által jól ismert egyéniségeknek előzményileg jelzett tollharczuk, önkénytelen is mozgásba hozza a társadalom ily kinövéses kérdésénél a józan rész vérlüktetését; s a bunko-krácziától talán már biztosabb jelenben, felbátorít a latin „exaudienda et altéra pars" példaszó érvényesítésére és pedig annyival inkább, mivel meg vagyunk győződve, hogy a helybeli lapok olvasói már is két részre oszolván, ezen szakadás könynyen maguk a helybeli lapok elvi jelentőségüket mintegy s tendencziájukat invoválhatná magába; amit mi, legalább a „Nyirvidék" részéről, minden áron elhárítani óhajtunk, s a polemizáló felek egyikével, vagy másikával intentionalis szolidáritásba lépni egyátálában nem akarunk; hanem teljes tárgyilagossággal csupán az okok megvilágítását óhajtjuk ott, ahol, valljuk be az igazat, a mai beteg társadalmi viszonyok között, az okok helyett inkább az okozatokkal s a nyiltszivüség helyett, álérzelmekkel látszanak az emberek a közügyek mellett is sikra szállani. Hogy kik a szereplők ? és mily elvekkel s fegyverekkel szállottak sikra egymás ellen? a „Szaki egész lelkemet. — Imádott Jolán, parancsolj, kívánj! Minden szavad: parancs nekem ! Jolán mély tüzű szemeit Tiborra emelte, mintha mondani akarná; Majd meglátom: töszinte vagy-e? \ c A bűbájos szemsugarak (mely szemek mint tiszta vizű gyémánt csillogtak) mámorító varázshatása alatt, Tibor az izgatottságtól reszketve várta a hozzá intézendő kérdést. Leste a rózsás ajak dallamos lágy hangját. Hévvel ragadta meg Jolánnak bársony puha kacsóit s bátran férfiasan szemébe nézett. Mig a kéz a kézben volt; szem a szemre tapadt: Jolán a következő szavakra nyitá fel rózsás ajakát: — Kedves barátom ! Megtudnád mondani: »hol vannak azok a harisnyakötők, melyeket múltkor emlékül adtam ? !c E nem várt kérdésre Tibor elbocsátá Jolán bársony kis kezeit s szemeit lesütve állt ott szótalanul. — Nos, talán nem értetted meg kérdésemet? Kinek adtad a harisnya-kötőket? Ily becses volt csak előtted az »én« ajándékom? Tibor nagyon is megértette ; de hirtelenében nem talált szavakat a nem várt kérdésre. Azt sem tudta: hol kezdje beszédét. — Torkán akadt a szó. — Ugy, hát nem szeretsz? E szó mélyen átjárta szivét és — vallomásra bírta. Töredelmes szivszerinti bűnvallást tett. Térdre hullt Jolán előtt. — Nem volt még ember, ki a »Mária kép« előtt mélyebb érzéssel s őszinteséggel borult volna le. S nem volt még »Mária«, ki oly szép lett volna, mint ő s ki nagyobb bámulásra, — hogy ne mondjam tiszteletre — méltóbb lett volna, mint Jolán. Tibor egész őszinteséggel elbeszélte, hogy a kék selyem barisnyakötőkot (mint drága talizmánt) szive fö lőtt őrizte. Ott volt kabátja belső zsebében éjjel és nappal. Megcsókolta számtalanszor: százszor, ezerszer, milliomszor. Az szövődött által raiuden gondolatán: ébren I ós álomban. — bolcsmegyei „Közlöny" és a „Nyirvidék" olvasói igen jól tudhatják; de hogy miért vert oly nagy port a különben oly gyenge indokból eredett tollharcz? s hogyan válhatott eme, a logikai következetességgel egyenesen és csupán a Nyirvizszabályozásra visszavezethető polémia, benső indokaiban, zsidóhajszszá : Ezen, kétségkívül végeredményeiben ugy városi, miut vidéki társaséletünknek jövő fejlődése tekintetében, legalább szeréntünk nagy fontosságú consequentiák, nem kevéssé érdemlik ugy a jelenben uralkodó közszellemnek, mint a politikai exigeutiák szülte, s fájdalom már-már a polgári társas életbe is átcsapott chauviniszticus uj politikai tanoknak s modern erkölcsöknek közelebbi megvilágítását és megfigyelését. Mert, hogy az az országszerte meghurczolt „ zsidóhaj sz", minden Istóczyakra való hivatkozás daczára sem bir Magyarorszában más értelemmel mint, hogy az ország végzetszpr rü belügyi kényszer-politikájának természetes folyománya, mely szerint a társadalom szellemi fejlődésének már csirájában való megmételyezését, maga az inaugurált politikai hitvallás szüli és neveli azzá, ami: ezt bizonyítgatni fölösleges. A mi nagy port vert hirlapi bajszunk is, okszerűen ezen alapindokra vezethető vissza: ha ugy tekintjük a dolgot, amint van. (Folytatjuk.) Egy szó a közigazgatási reform kérdéséhez. A politikai divatok bazárjában, ez idő szerint legkapósabb czikk a közigazgatási reform. Sok, nagyon sok országboldogitó eszmét valósítottunk már meg. Csodálatos dolog, hogy az ország mégis szegény, mégis jajgat. No de hála Istennek! végre valaTegnap előtt azonban — igy végezte Tibor vallomását — korán reggel szobámba jött Szeréna (igy hívták az ügyvéd nejét) Én még aludtam, s csak a nagy kaczagásra ébredtem fel. Ijedten ugrom fel ágyamból s legelső tekintetem a féltékenyen őrzött harisnya-kötőkre esik, melyeket — Szeréna tartott kezében és folyvást kaczagott. Kaczagva kérdé: »hol vetted ezt ? !< .. . Képzelheted zavaromat. Szó nem jött ajakamra. 0 ezt »álmosság«omnak tulajdonitá. (Pedig e kaczagás, igazabban a harisuyakötők megpillantása minden álmot kivert szememből). Szerencsére eszembe jutott, hogy karácsony hete van. (Osak el nem árulhattam a valót) s igy szóltam : »Ez meglepetés akart lenni 9 most elroutottad azt. Karácsony estólyén neked akartam adni »kriszkindli« be. Mire ő megszűnt kaezagni s a harisnya kötőt szépen megköszönve, zsebre dugta. Most már neked karácsonkor semmit sem hoz a >Jézuska«. — Igy menekültem ki a kelepczéből — Hahaha! — kaczagott Jolán — erről egy regényt lehetne irni ily czimen: »A megrabolt férje vagy »A harisnya kötők vándorlása*. Hahaha! Jolán kaczagását viszhangozta a kék teremben minden. Kaczagják a képek és bútorok. Kaczagnak a virágvázák ; kaczag a nyilazó kis »Amor« az »etagere»-én; kaczag e sorok irója; kaczag az olvasó, kaczag— az egész világ, csak Tibor nem kaczag, mert érzi talán hogy őt kaczagják. Jolán még mindig kaczagott s igy dőlt hanyagul a ruganyos selyem pamlagra. Keble erősen hullámzóit; mély tüzü szemeiből villámokat lövelt Majd izgatottságában fenhangon gondolkozott. Gyors egymásutánban tört ki rózsás ajakán; gyöngysor fogai közül: - Óh ha elgondolom, hogy az a kötni való, az az ármányos Kálmán most — talán — épen e perczben.. Tibor bámulva hallgatta a furcsa szavakat, azonban : az idő rövidsége miatt nem volt képes azok jeleutőségét kellőleg felfogni s jól megfontolni, mert Jolán újra felkaczagott. (Vége következik.)