Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-26 / 48. szám

,is Y f H v D E K.' V A nyíregyházai ref. egyház f. éri deczem­berhó 9-dikén, a torony és orgona javára, igeu élveze­tesnek Ígérkező s táuczmulatsággal összekötött hangver­senyt készül rendezni. — Pestmegye alispánja kőzelobb reud.-letet adott ki, amelyben a > Jegyzői kivitől* feli rAaát a községi jegy­zőknek megtiltotta. KgyutUl elrendelte azt is, hogy a jegyzők a bírák nélkül semmit alá nem írhatnak. 11a az orizig legelső alispánja csak ennyire becslUi a köz­ségi jegyzőket jó lesz a qualitikáczióval kissé alább szállani, mert igy aligha «iuja el magit képzett és ön­érzetes ifja a községjegyzői pályára. KÖZGAZDASÁG. A szamito gazda. Mindazon tulajdonságok, melyek jó üzletember sa­játságai, kell, hogy minden gazdiban meglegyenek. Mi sok szorgalmas gazdit ismerünk, a kik semmire sem tudnak m*nni, pusziin azért, mert nem üzletemberek, mert nem tódnak azámitaui. . Miut minden jó kereskedőnek, ugy a gazdának is mindenről számolni és mindenre számítani kell. Már a gaz­d-ilkodáai év kezdetén, október hó első napjaiban, meg kell kezdeni a kalkulicziót. Ez abban áll, hogy pontosan meg­jegyzi. nionnyi takarmánynyal rendelkezik, mennyire van •xükt' ge az egész éven át barmai táplálására, hogy meg­tudja. kéezlet' Wl menynyit adhat el és esetleg menuyit kell még betzerezuie? Ugyan igy kell eljárni minden termesztményére vonat­kozólag. libelláját, buzájit, repezéjét, stb. mind számba tartan A gazda, aki az ily »zámitisokkal nem restell foglalkozni, abban a nagy előnyben fog részesülni, hogy ludvin mire vau szüksége, azt a legalkalmasabb időben a Ingjulányosabb áron beszerezheti. Mert pl. ha vetőmagra van szüksége és hauyagsága miatt, talán uem is tudja, bogy vennie kell, es ik akkor gondoskodnak már róla, mikor a vetés ideje beáll, mikor drága ár mellett rosz minőségű maggal kell beérnie. Aki tavaszszal vásárol vetőiuagvat. auuak oly mélyen be kell nyúlnia zsebébe hogy — esetleg — a takarmány beszerzésére már alig; marad pénze. Ennek következtében barmait éheztetui k> uytelou ; aminek káros hatását hosszú ideig fogják érezni azok és ő magú. A gazda termesztményeit csak ugy értékesítheti a lehet*, legnagyobb haszonnal, ha termesztményei minősé­géről pontos átnézetet azerezmugának ; ha tudja, mennyit adhat el? Miután a gahnalélék cséplése gyakran hónapo kig el szokott tartani, szükséges, hogy a különféle gabo­nafajokból próbacséplést tartson, hogy ezáltal számításait biztos alapra foktethe^e. Épen ily tervszerüleg kell el­járnia takarmányával is, mert ettől függ barmai jo erő­ben tartása. Mily fontos feladat ez a gazdálkodásban, azt hisszük, felesleges bővebben fejtegetnünk. A számító gazda termesztményei értékéről pontos átuézetet szerezvén magának, újévre megc-inálhatja kolt­aégvetéaét; tudja mennyi a bevétele, kiadása. Ennek alap­ján kiszámíthatja, uieunyit fordíthat hasznos beruházá­sokra, vagy hol kell megtakarításokat eszközölnie A vaktában való gazdálkodás megboszulja magát és előbb­utóbb romlásra vezet. Az egész gazdálkodási év alatt a jegyzőkönyvnek mindig a gazda szemei előtt kell lennie és mindent be kell jegyeznie, amit később szükségesnek lát, minden későbbi kiad i-t. bevételt, még a legcsekélyebbet is. gondo sau be kell könyvelni és a főköltség-irinjzattal összeha­sonlítani. Az év végével aztán szigorúan vizsgálja át köny­vét a gazda, hogy hol nyert és hol vesztett? A rideg számok megtanítják arra, hol kellett volna takarékoskod­ni, vagy hol lehetett volna nagyobb jövedelemre szert tenni. Minden egyes gazdasági ágnál tervszerüleg ki kell számitanunk, hogy mennyi hasznot képes az hajtani ? Meg kell vizsgálnuuk. hogy mily viszonyok közt hajt pl. a tej­gazdaság, a baromnevelés, hizlalás sat legtöbb hasznot. Ez egyszerű tanácsok követése sok gazdát és gaz­daságot menthet meg évenként a bukástól. —y. ÜZLET, november 25. J gabonacsarnoknál Burgny. 100 kl. uj 2.— bejegyzett árak. Buza 100 kl. 7.25 7.75 tyozs » » 5.85 G.30 Árpa » » 4.50 4.90 Zab » » 6.— 5.20 Kukorica. 4.30 4.60 Köles » » —.— —'— Paszuly » 8.— 8.50 Szesz litk. 29— u. 30.— Piaczi árak. Borsó » » Lencse* > Mund-liszt Zsemlye > Buza » Barna k.» " -i. ""Szerkesztői üzenet S. L. Székely : Örömmel tapasztaljuk a haladást 20. .­20. .­21 — 21 — 19. .— 16. .— a. Harha hús 1 kl. 52 Borjú bús 1 kl 52 Sertés » » » 52 Juh » » » 40 Háj » , 90 Disznózsír > >88 Szalon ua » > 1— Fagyú (nyers) » » 33 Zöldség » » 4 Paprika » » 60 írós vaj 1 liter 60 Eczet » « 10 Széna 100 kl 3.50 Szlm. (tak)» » 1.— Bikfa 1 köbnitr. 3.10 Tölgyfa » » 2.85 A tanul­mány és gondolkozás nyomai mindinkább feltűnőbbek. Alkalmilag többet és jobbat is szeretnénk mondani és adni; kérjük tebát, hogy erre mielőbb alkalmat nyújtani sziveskedjék Felelős szerkesztő: J O BA E LfTlL Kiadótulajdonosok: PlHINGEK JÁNOS és JÓBA ELEK. gK«KK«KKK«««««K«««K«««K«KKKKKKK«K««KKK«K3 Riunione Adriatica Di Sicurtá. Van szerencsém a n. é. közönségnek tudomására hozni, miszerint az ADRIAI BIZTOSÍTÓ-TÁRSULAT főügyuökségét elvállaltam, és magamat tűz-, jégkár elleni, valamint élet- és járadék-biztositások eszköz­lésére felajánlani bátorkodom. A? általam képviselt társulat, mely 1338-ik évben alapíttatott, 43 évi fenna.lla.sa. óta a na^y k izönségné! általánoi elnuurSsbon részesül, károm millió háromszázezer forint alaptőkével bir, mely az évi bevételből képződő tartaléktőke által folyton gyarapittatik, és 1S81. deczember 3l-ig ÍOO millió forintra rugó kárösszeget téri­tett meg. Feladatom leend, a biztosítás)k eszközlésénél a lehítő legolcsóbb díjtételeket számítani, nemkülön­ben, gyors elintézés által a n. é. közönég pírtfo'ásit kiérdemelni. Alapszabályok, biztosítási bevállások és egyéb nyomtatváuyok alólirottnál ingyen kaphatók ; valamint felvilágosítások készségesen adatnak. Tisztelettel Az Adriai biztosító-társulat főiigynöksége: CZUKOB MÁRTON -nál TVyiregyházán . (266 -1—2) iíj­283.V. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó, az 1881 évi LX. t. cz. 102. !j-ii értelmében, ezennel közhírré teszi, bogy £a kis várdai kir. láráatiiroiig «' , , . P. számú végzése által, Grauer Mór homou­nai lak"* végrehajtató javára. Weinberger József thassi lakos hn­Kyiteka ellen. lOtrt '-•okr. t>ke, és eddig összesen 86 frt 55 kr. perk. követeié* erejéig elrendeli kielégítési végrehajtás alkalmával, bí­róilag felülfoglnlt éa 810 frtra becsült első sorban a kis-várdai ta­karék penitár 2 rendbeli követelése biztosítására lefoglalt buza, gabona, iedu. k úi koloinpér terméuyek s juhokból álló ingóságok nyilvános árverés útján eladatnak. Mely árveréiuek a 4u, J/nsj p. sz. kiküldést rendelő végzés filytáu, a helyszínén, vagyis Thiss köisúgben leendő eszköz­li-re, IhhS-II év deezemberhó (S-odik napjáuuk dél­előtti 10 óraja határidőül kiitlzetik és ahboz a venni szán­dékozók ezennel oly mogjegyiéssel hivatuak meg, hogy az érin­teti iugósijok, ezen árverésen az 1881 évi L.X t rz. 107 §-a értel­mében, a legtöhliet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fogn:ik Ai elirvereatndó ingóságok vételára az IMI évi LX. t. cz loM vAban megállapított faltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Kit-VArdán, 1882-ik évi novemberhó 21. napján. Oláh Gyula, -I—1) kir. bírósági végrehajtó. XXXXXXXXXXXX^ Hirdetmény. Van uereorsém a n. é. helybeli és vidéki kö­l n.ég becses tudom asár • hozni, hogy Fröhllch (Jyula Eddig nincs fölülmúlva. u.m ci. kir. tíz. szab. v al ó ű í W.-féle minőségű titott (MA üveges porr-zel « heljliell pluoinn (főtér Ferdlicska-ház) Alvcvea, melyet ttjola* Uvng-, porezellán, p«troli>um.lAmpu s minden e szakba vaeo It-ireUo eiarakbol rendelt eilkkekkelvilasztéko­«ao f<-l«ierelve, aaok Jó minőseire é» Jutányos Arai­nak l.lito. tndatahan. a c i. kfiiónség becses pirtfogAséka és figyelmébe ajinlom, ugyszinte min­dranemil kéu é* kéuiwndó 0vege» mnnkAkat pon­tosan kiaaolgálok Kéi/ uolgija (381—T—10) ANDRE GYULA. CSUKAMAJ-QLAJ Maager Wilhelmtól Bécsben, az első orvosi tekintélyek által megvizsgált s könnyen emészthetőségénél fogva gyermekeknek a mell­es tiidöbajok, görvély, hályog, daganat, liör­kUtegek, niirigybetegségek, gyengeségek, stb. ellen különö­sen ajánlt és rendelt legtisztább és legjobb,*) legtermésze­tesebb s elismert hatású szer. — 1 frto9 palaczkokban gyári raktáramban : Bécs, Heumarkt Nr. 3, **) úgy mint az osztrák birodalom legtöbb gyógyszertáraibau és jóhirnevű anyagárú ke­reskedéseiben valódi minőségben kapható : IVyiregyliá.zán : Lóderer lguácz, Szopkó Alfréd és Korányi Imre gyógyszerész uraknál. Debreczpnben : Milialovits István, Dr. Rotbschnek E. és Ve­c»ey Viktor gyógyszerész uraknál; továbbá Rickl József A. kereskedő úrnál — Kis-Várdán : Frigyesi Simon kereskedő urnái. — Czeeléden:' Persay Sándor gyógyszerész úrnál — Szolnokon: IToranszky István és Kecskésy Tb. gyógyszerész uraknál. — Kecskeméten: Molnár J., Machleid A. és Katona J. gyógyszerész uraknál. •) Ujttbbi időben több czég háromszegletti palaczkokat tölt meg, tisztátlan cstikamáj-olajjal és a közönségnek mint -Waairer 1" valódi tisztított csukumáj-olajat igyekszik eladni. Az efft-le rászedések kikerülése végett kéretik csupán azon palacz­k ikat „Maaepr" valódi tisztított c3ukamáj-olajjal töltötteknek tekinteni, a melyeknél az üvegen a czimkén, zárkupak és hasz­nálati utasításon a „Jlaairer" név AU. **) Ugyanitt letezik a Schaffhausen .nemzetközi kötelék­anyaggyár,« valamint Dr. Mikolasch Károly lembergi orvos, nvógyjzer éa üdült betegek számára használt borainak főraktára. (137-4—12) •HMlBftMiBiii 25.sz. A nyírvizszubályozö-társulat kormánybiztosától. Meghívás. A szabályozásnál érdekelt birtokosok egy tekintélyes részének hozzám intézett írásbeli kérelmére, van szerencsém a tár­sulati érdekeltséget f. évi deezemberhó 4-ik napjának délelőtti 10 órájára Nyíregyházára a megyeháza nagy­termében tartandó rendkívüli közgyűlésre meghívni, melynek Tárgyai leszueki 1-szor. Az 1882-ik évi augusztushó 15-én tar­tott közgyűlés jegyzőkönyve feletti határozat, s ezzel a liquidatio fentartása, vagv elejtése; ez utóbbi esetben 2-or. A társulati volt választmány által a közgyűlésnek már bemutatott e elfogadásra ajánlott, legfelsőbb helyen felülvizsgált s helybenhagyott sza­bályozási műszaki terv, költségvetés és a szintén helybenhagyott ártér-fejlesztési munkálat elfogadása. 3-or. A szabályozás keresztülvitelére, illetőleg az eddigi terhek convertálására szükségelt és az 1880. évi XX t. cz. alapján s értelmében igénybe­veendó 1.700,000 frt törlesztési kölcsön, valamint az ezt tárgyszó egyénenkénti kivetés megszavazása, végre a kolesönügy létesítéséhez szüksége* minden intézkedés megszabása. A határozathozatalra jogosított érdekeltek, az alapszabályok illető nzakaiza értelmében, jogaikat vagy személyesen, vagy szabályszerű felhatalmazás­sal ellátott megbízott által gyakorolandják. Kelt Nyíregyházán, 1882. évi október 30 (253-3-3) MECZNER GYULA. W^PPPPV^PWW i-án. ÍT miTTHHT női ruha-szövetek és díszek, fekete ternok és selymek, Satéii és Cretonok, berlini- és gyapju-keodok, vászon, SehlffoD, kaiiavász,francziamiederek és prágai kézijüket, a legjutányosabb árak mellett ajánl BURGER DIVATKERESKEDÉSE NYÍREGYHÁZÁN. Pazonyi-utcza, Nádassy-ezelótt Rizdorfer-féle ház. Vidékre alaták bérmeatve kttldetnek. 0 Nyíregyházán, nyomatott Piringer János és Jóba Elek kiadótulaidononohn&T lOOOOOOOÓOOOOOOOOOOO : KIS HIRDETŐ. § Q Apró hirdetéseknek egyszeri közlése 10 Borig 30 Q A k r., czimmel 60 kr., 10-szeri hirdetés 2 frt 50 kr. — ^ Kzen szó czlm alatt, a város neve vagy utcza megje­lölcse éi a po*t restante szó értendő. Q -Vz intézetet feloszlatni elha- O 8 tározván, van szerencsénk az ér- O dekelt t. cz. közönséget erről ér- O Q tesiteni. q 8 Minden tárgy lejárat után legkésőbb még egy hónapig inarad­JJ hat az intézetben; mely i<íö lejárta Q után az visszavonhatlanul elárve­Q reztetik. O Nyiregyháza, 1882. októberhó. § O Az „árverési zálog- O 5 kölcsön-intézet." Ö QOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Next

/
Oldalképek
Tartalom