Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-01 / 40. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza. 40. szám. Vasárnap, 1882. októberhó L (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik; hetenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 frt. Félévre 2, Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész c'vrö csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János «'ÍH Jóba £llek kiadótulajdonosuk könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendók. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt keretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok osak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére kiadó -hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Yogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamiut Németország és Sveicz fővárosaiban is. Horn & Comp által Hamburgban. Előfizetésre való felhívás. Az e folyó év utolsó negyedének küszöbén, részint szokásból, részint lapunk érdekében,, nem állhatjuk meg, hogy néhány szót ne intézzünk lapunk olvasóihoz és Szabolcsmegye közönségéhez. Lapunknak a tisza-eszlári szomorú esettel szemben elfoglalt álláspontját többen kárhoztatják. Sajnáljuk, de nem tehetünk róla. Közelebbi számunkban elmondtuk az okokat, amelyek ez álláspont elfoglalására birtak. De el merjük mondani azt is, hogy a haza és nemzet iránt tartozó szent kötelességünkről egy perczig sem feledkeztünk meg. A t.-eszlári esemény ótaisnemegyszer szóltunk az előtérbe nyomult zsidókérdéshez, mindannyiszor a hazafiúi érzelem legőszintébb és legtisztább hangján. Hogy sokan nem értetted meg benőnket; nem mi vagyunk okai. Altalános részvétlenségről azonban, hála égnek! nincs okunk panaszkodni. Nem is panaszkodunk. Csak jelezni kívántuk itt is álláspontunkat. Lapunk irányától ezen túl sem térünk el. A sajtó nemes feladatát és méltóságát jövőre is tiszteletben kívánjuk tartani, s mindent elkövetünk, hogy szavunknak urai lehessünk. A társadalmi kérdések komoly és tárgyilagos fejtegetése mellett, a legfőbb súlyt a megyei és városi érdekek hű képviseletére fektetjük; ezeken kivül a közszellemet ébren tartani, a közerkölcsiség tisztasága felett őrködni: egyik legszebb kötelességünknek ismerjük• A „NYIRVlDÉK" TÁRCZÁJA. Falusi táncziskola. Tetszik nekem delectálnom magamat potyára. A földmiveB ember munkáját, mikor izzadva emeli az áldásos kévéket, nagyon szeretem . . . nézni. Tudok gyönyörködni az iparos iparkodásában, midőn munkára termett kezeiben életet, alakot nyer az élettelen aDyag, vagy agyag. Ha láthatok festőt, midőn ecsetjével népesiti meg a sivatag vásznat; zenészt, aki serény I;ezekkel szedi le hegedűjéről a hangot; színészt, aki a rogyásig declamál; tánezost, aki két zsebkendőt tele tánezol verejtékkel: ilyenkor alig birok magammal az öröm miatt. Tetszik nekem potyára gyönyörködni. És mert a táncz a szépmüvészetek közzé tartozik; és mert a bálokban nem élvezhetem a kidobatás veszélye nélkül, (mert aki nem tánezol, érdemes reá), azért kerestem fel az iskolában, hogy legalább embrió-szerü mivoltában láthassam s élvezhessem. Hajdanában én is szerettem megszorongatni a felebarátom feleségét vagy leányát; de hát az efféle müvelkedésnek régen vége van, mint a 30 es/.tendős háborúnak. Pedig bej! beli szép az, amikor a lábával beszél az ember, sőt szaval s érthetővé tudja magát tenni a »nagyérdemü« közönség előtt. Azért tisztelet a tánezmesterekuek, akik a lábbeszélés művészetében adnak nélkülözhetlen oktasást a serdülő nemzedéknek. Tódul is a tanítvány buzgón a táncz csarnokába (ha az ismétlő iskolába ugy igyekeznének!) Alig várják, hogy a község vakolatlanságban diszlő tornya elkongassa a hatot, sietnek áldozni Terpsychore oltárán. Van is rá okuk. Ma már olyan szükséges a tánczolni tudás, a mi urhatnám-féle életünkben, mint a háztartásban a só és kenyér. Azután büszkeségünk tárgya is. A nyugati népek zenénket s tánezunkat bámulják meg. Ettől a szemük szikrázik, amattól a fülükbe s szivükbe nyilallik Keleti méltóság, kellem, bűbáj, férfias A fontosabb komány intézkedéseket ezen tul is a lehető gyorsasággal hozzuk köztudomásra. Szabolcsmegye művelt és tisztúlt izlésü közönségének szives támogatására számítva, remény-telt kebellel folytatjuk pályafutásunkat ez évnegyedben is. A feltételek továbbra is a régiek maradnak. Nyíregyháza, 1882. októberhó 1-én. A szerkesztőség és kiadóhivatal. Előfizetési árak: pcstán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 frt. Félévre 2 „ Negyedévre ....... 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. A kiadóhivatal. Nyíregyháza, okt. 1. A „Nyirvidék"-ben megjelent „Pusztulunk veszünk" czimü két közleményre adott választ, illetőleg czáfolatot olvasván, lehetetlen, hogy a t. czáfoló úrhoz pár szót ne intézzek mintegy a dolgok tisztább világlatba helyezése tekintetéből. A tisztelt czáfoló ur a „Nyirvidék" 38-dik számában volt szives a „Pusztulunk veszünk" czimü czikkeim bírálatába bocsátkozni a nélkül azonban, hogy ugy a megezáfolandó tételekkel, mint saját érveivel tisztában lett volna. Különben ugy látszik, hogy igen jól ért a tejes fazék kerülgetéséhez, a ferdítéshez és a semmit nem mondáshoz. hév jellemzi mindakettőt, ha rátermett kezek, vagy lábak művelik. Mert keleten egész kultusz tárgya a táncz; ott a török, az arab dervis, tánezol egész a megszédülésig, azt hive, hogy Allahnak valami mód nélkül tetsző dolgot cselekszik. Az ó-testamentom szent királya Dávid is »minden erejéből tánezol vala és gyolcsból csinált Efodot övedzett vala magára*; midőn a Wertheim kaszszát — akarom mondani a frigyládát visszavitték az ő városába. Dávid utódai mind e mai napig művelik a tánezot, ha nem öröm, vagy vigasságból, de szükségből; amennyiben a keleti földtekén bolyongó tánezmesterek 98%-a bizonyosan zsidó. A mai gőzzel dolgozó viszonyok közt, hol minden csak a napi szükségletre készül, ők is megfelelnek (t. i. a zsidók) a czélnak. Azokat a pulykáknak való polkákat, meg a világtánezot — a négyest benyomoritják a növendéknek nem annyira lábába, mint fejébe s azzal jön a próbabál és vége a cursusnak. Egy-egy irgalomra méltó kinézésű proletár, — nem tudni péklegény volt-e vagy lámpagyujtcgató; aki annyira éhes, hogy a szomjúság miatt azt sem tudja, hol háljon: fölcsap táuczmesternek, összeszed egy rakás forintot a könnyenhivő magyarok zsebéből s azzal ill-a-berek. Nagy a világ. Azonban hát nézd el kegyes vagy kegyetlen olvasó itt a táncziskolában, hogy micsoda gigási munkát végez egy-egy akármilyen tánezmester? Ha az egyszeri káplár igy fohászkodott fel: Uram Jézus! ta sokat szenvedtél értünk, de rekrutát mégsem tanítottál sohac; akkor mit mondjon ő ? Olyan gyerekek, akik csak épen hogy képesek már idegen segítség nélkül járni, tánezra taníttatnak. A természettől lábakkal mostohán megáldott kamaszokat neki kell idomítani, hogy formásán, aesthetice mozogjanak. Bizony rabszolgának való nehéz munka. Emlékszem jól arra a szép időre, mikor mi tánczolni tanultunk. Nem ilyen Szentjánoskenyérrágó semmiségek voltunk, hanem deli ifjak, akik után nem kellett mindeuost, vagy szolgálót küldeni, ha egy kis sár volt; sőt mikor haza kísértük egyik másik ideált, majd kiverte atillánkat Szeretne udvarias is lenni, ha tudna. Erről azonban ő nem tehet. Aki oly dolgokhoz is hozzá mer szólni, amelyekhez annyit ért, mint a hajdú a harangöntéshez: az legjobb akarata mellett sem lehet udvarias. Ezt nem is veszem tőle rosz néven. Azt azonban nagyon restellem, hogy legjobb akaratú szavaimat s hazafias gondolkodásomat félremagyarázza, nemcsak, desőt közleményeim magvát nevetségessé akarja tenni. Ez azonban, hála a tisztelt czáfoló ur gyarló logikájának és gyermekes érveléseinek, egyátalában nem sikerült. Van még a tisztelt czáfoló urnák egy különös gyengesége, amit még egyetlen czáfolónál sem észleltem. Az t. i. hogy ő maga nem szeret okoskodni, ő csak gáncsol, de nem érvel. Az érvelést majd a kormányra, majd épen a megtámadott czikk Írójára, vagy a jó Istenre bizza. Igy könnyű bárkit is, bármit is czáfolgatni. De nézzük csak mit beszél az én ellenlábasom. Azt mondja mindjárt czikke elején, a magyarság kevés voltát illetőleg, hogy: „saját polgártársaink közül is sokan igyekeznek magukat elvonni a magyar nemzet létszámának szaporításától ; és e vád (?) annálinkább nehezebb, mert épen testvérkezek mérik ránk eme nehéz csapásokat. Hogy ez melyik testvéráramlat? a világ-eseményeket figyelemmel kisérő hazafi bizonnyal tudni fogja; de azt merem állítani, hogy egyátalában nem az faj, amely a legújabb időben, a legelitéltebb ellenségnek: tüntettetik fel, egynehánynak esetleges bűne miatt." Ezeket mondja szórul-szóra. Értse aki tudja; de én nem értem. Annyit azonban kivettem belőle, hogy a zsidókat a baloldalon valami belül toporzékoló féreg. És mégis akadt köztünk olyan, aki, ha a világ minden kincsét neki adták volna sem tanult volna meg egyetlen figurát sem tökéletesen. Minket is valami kóser hirü subjectum képezett, aki egy gitárod-magával egyúttal banda is volt. Szegény Bodor Pista olyan nagy legény volt már, hogy a Pátek Sárihoz is ellátogatott egy-két-öt-hat iczcze bor irányába; hanem a tánezot nem neki találták fel. Egyszer a gitár mellett ilyenformán vezényelt noki a tánezmester ur: «Jobra Bodor, balra Bodor, jobb lábod Bodor, ball lábod Bodor! — Az Isten sem tanítaná meg jó magát Bodor! . . .« se mellé gitározta a Dunanan quadrillet. Amely csuffá-tétel miatt fel is fogadta Bodor Pista mind a 12 apostolra, hogy megtapogatja hátát az ilyen-olyan-adta tánezmesterének. Nem tudom beváltotta-e fogadását. Hajh! de akkor még tanultatott általunk a régi híres táncz a palotái, melybe bizony bajnokoknak illik belefogni s melyet halálos vétek is volna furulya nadrágba arczul rugdosni. Tanultuk azt a szépséges tánezot, a körmagyart, amelyet ma már ritkaságként mutogatnak, mint a siami ikreket a Munkácsi Mihály tiszteletére. Sőt Blumm ur — így hívták a mestert — belefogott volna a Kinizsi tánczának tanításába is, de véletlenül törökök nem voltak rendelkezésére. Mai nap már az e féle ősi nemzeti kincs mind a muzeumba vándorol, vagy ha a jelenkor gyermekének szeme elé hozzák, — bocsássa meg az ősök szelleme! — még meg Í3 mosolyogja. Például a legújabb korban, mint Againál olvassuk — Bismark, az öreg Moltke s még néhány hires államférfiú és tábornok egy burkus berezegnek valamely német királykisasszonynyal szőtt házassági ünnepén oly ékesen járták el ősi teutoburgi palotást, hogy az öreg Vilhelmus király egy álló esztendeig jőiziien kaczagott bele, valahányszor csak eszébe jutott. Kiiliiuben a németnél nem lehet keresni daliási méltóságot a tánezban ; mert azt jellemzi a nehézkessé:' Nála csak az augol esetlenebb, aki ha tánezra mozdul —