Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-20 / 34. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza. 36. szám. Vasárnap, 1882. augusztushó 20. T JVY f (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 frt. Félévre 2 „ Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások l?iring-er János és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt keretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közle's esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által lJndapesteu. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Coinp által Hamburgban. Pusztulunk veszünk. II. Első közleményemben elmondám, hogy a magyar faj, a magyar nép pusztulásának, fogyásának és elsatnyulásának fő alapokai a közegészségügy kedvezőtlen állapotában keresendők és találhatók föl. Elmondám, hogy a közegészséget leginkább az egészségtelen, hamisított ételek és italok támadják meg és pusztítják. De hát miért iszsza a köznép a hamisított, egészségtelen italokat? kérdezik olvasóim. Először azért mert a munkás ember szeszes ital nélkül el nem leltet; tehát iszik. Másodszor azért, inert jó, egészséges és természetes italt ma az italmérésekben nem kapni széles Magyarországon; tehát iszsza a rosszat. Miért nem mérnek tehát jó, egészséges italokat a korcsmákban és vendéglőkben? Kérdezik továbbá olvasóim. Azért, mert nincs aki ellenőrizze. Városokban a rendőrség, vidéken a szolgabirák volnának hivatva az italmérésekre és az italokra felügyelni. De azok csak nagyon keveset gondolnak vele. Szabad kezet engednek a bérlőknek a visszaélésekhez. Ezek pedig kapva-kapnak az alkalmon s gyakorolják a szabadságot annyira, hogy egy egész nemzet, egy egészséges, jóravaló faj, a magyarnép életének alapja rendül meg bele. Es ezt nem akarják belátni sem fennt, sem alant. Ha vagy el nem törlik végleg az italmérési jogot, vagy nem szabályozzák a korcsmáltatási jogok bérbe adását és nem ellenőrzik az italmérést: ^A^YímDM'^i^ZÁJ^ Egy Schilling. Irta: dr. Heiszler József. (Folytatás ) Senkinek sem oly alkalmatlan az idő, mint annak, kinek szive s lelke üres ... no meg a szerencsétlennek. Ennek vállára nehezkedik, miut a holló az akasztott ember hullájára, s nem távozkodik tőle egy könnyen. A gondviselés, ezen szép utópia elfeledettjei, az élet vértanúi is jók valamire . . . nos hol nyugodnának azok a fekete hollók hosszú utaik után a széles kerek világon? Azt hiszik a szencsétlenek, hogy ők semmire sem használhatók a földön . . . nos, mivel táplálkoznának akkor a jámbor újság vágyó lelkek ? X. meghalt éhen ... Ah szegény, kár érte, jámbor becsületes ember volt. Y. elveszítette mindenét. . . . De hát ugy is kell neki, mért állott jót mindenkiért, ha játszotta a nagylelkűt, hát most lakjék jól gyümölcséből stb. stb. Ne hidje tehát senki, hogy van a társadalomban végkép haszonvehetetlen. Ez a legnagyobb igaztalanság, mit ellene elkövetni lehet. Nem lehet elképzelni, életünk bal esélyei mennyi éleményül szolgálnak embertársainknak. Nincs oly keserűség, feltéve hogy idegen, mely az idő elűzésére kellemes alkalmul nem szolgálna. Az idő valóban senkinek sem tartós barátja, játszik velünk e szörnyeteg, mint a czethal az üres bordóval, az üres hordók valóban legkellemesebb játékai az időnek, a kőgulákat ott hagyja a pusztában, ezekkel nem vesződik, elég terhek ezek magok magoknak; de rideg pusztát csinál körültök, elszigeteli őket. Azonban Miss Elisabeth úgy találta, hogy az idő még sem ellensége mindenkinek; van benne olykor lovagiasság, olykor igazság-érzet. Hoz virágcsokrokat az ifjú hölgyeknek . . . arczaikra, fényes álmokat . . . sziveiknek ... no meg bámulókat ama virágcsokrokra. Természetesen, hogy az időnek ezeu tisztelgése, csak oly rövid tartamú, mint a lovagok hizelgései. A sok ezer hajók közöl, melyek a világtenger vizeit keresztezik, majd egyik, majd másik fut be a nem adok neki 100 évet, hogy a magyarnép helyét idegen népfaj foglalja el; a magyar nép csak hírében fog élni. Akik talán mindezt nem akarják, nem tudják elhinni, azoknak adatokkal, számokkal is szolgálok, és pedig adataimat saját magunk köréből, társadalmi életéből veszem^ A felső szabolcsi reform, egyházmegyének e folyó augusztushó 1-én és 2-án Kis-Várdán tartott egyházmegyei gyűlésén, szomorúan jelezte az esperesi jelentés a ref. egyházi-községekhez tartozó lelkek számának kétségbeejtő apadását. Az esperesi jelentésből ugyan is az tűnik ki, hogy a 62,432 lelket számláló 117 egyházi-községben 1881-ben a szülöttek száma 2624, az elhaltak száma pedig 3480 volt. Tehát csak egyetlen évben 856 egyénnel több balt meg, mint a mennyi született. Megdöbbentő, kétségbeejtő számadat! Ez pedig hiteles kimutatás, amelyhez kétség nem férhet. Az egyházmegyei gyűlés e nagy mérvű apadás okát: részint a hiányos iskoláztatásban, részint a mérges szeszes italok élvezésében és a folytonos fárasztó munkáltatásban vélte feltalálni igen helyesen. Ki meri tehát tagadni fentebbi állitásom igaz voltát, hogy t. i. a magyar elem fogy, pusztul, szemlátomást apad ?! Ti bölcs honatyák! ott fenn az országgyűlésen ! titeket talán nem is érdekel az, ami itt Szabolcsban és a többi magyar megyékben történik ? ! Miért is ? Hisz ti pontosan kikapjátok napi dijatokat; nektek talán terem is a hegyalján, vagy másutt jó, egészséges borotok; nem szorultok a korcsmárosok Temsébe, s a hajó személyzete kezeit vidáman dörzsölgetve fut a partokra, lábaik alá szilárd talajt keresni ; azonban azt tapasztalják roppant csodálkozásokra, kivált midőn egyik vagy másik ivó helyből a saabadba jutnak, hogy a parti talaj csak oly ingadozó, mint a hajó deszkája. Valóban misem áll elég szilárdan a világon. Ezt tapasztalta Mister Cooke ifjú hajóskapitány is, ki most érkezett haza az indiai vizekről, pedig nem látott egyebet a parton, mint két nagy kék szemet. No, de az a két szem fehér és piros virágok csudás halmaza közül előragyogó csillagok voltak. A hajósok ugyan mindennap látják a láthatárra leereszkedni az eget és csillagait, de hogy azok a halandóhoz egy pár rövid lépésre közeledjenek, az meghaladta tapasztalását, s a viharedzett, derék, bátor ifjú tengerész egészen elszédült, mondhatnók beleszédült ama két csillag fényébe. Az ég pedig, mely ama két csillagot hordozá homlokán, nem volt más, mint Miss Elisabeth, ki akkor egyik nő rokonánál Londonban tartózkodott. Neki is megtetszett az ifjú tengerész férfias alakja, no meg, lovagias magaviselete. Ez egészen hódolat volt, mint Sír Leeds maga volt a megtestesült lelketlen önzés. Ezen különség kellemesen lepte meg a rózsás arczu, csillagszemű szép Mist. E meglepetésnek pedig Cooke örvendett leginkább, nem azért, mivel Miss Elisabeth határtalanul gazdag volt, ő pedig kizárólag kapitáuyi zsoldjára volt utalva, s ebből még öreg anyját is tartania kelle, amit azonban, beosületére legyen mondva, a legszívesebben cselekedett, hanem azért, mert a szép Missért kész lett volna utolsó csepp vérét is feláldozni, annyira meg szerette ... az ég tetszet neki, mely ama két fényes csillagot hordozá. A hajósok nagyon ismerik a csillagokat, gyakran azok kalauzaik a vizek végtelenén, a hullámpusztákon. Mister Cooke, elhatározta hogy bevonja vitorláit, mert valóban oly révet talált, mely minden regényes álmait kielégité csendes tiszta vizével, a partok árnyas pálmáival, illatos rózsa bokrával, és édes, igen édes vizével, amire a tengerésznek, kell, hogy mindig első gondja legyen. Miután e csudásan berendezett világon semmi ok sem marad következés nélkül: tehát a két ifjú ember bódító és vérrontó italára, s ezért nem törődtök a szegény néppel, a munkás osztálylyal, amelyet nemcsak a rosz italokkal, hanem a túlfeszített, idegölő munkával is fojtogatnak ellenségei. Ellenségei montlom, mert én nem tarthatom a nép barátainak azokat, akik a népnek mérges italokat mérnek drága pénzért és szakadatlan munkával ölik aránylag csekély napszámért. Pedig ez igy van. Nem a nagy adó, nem a szűk esztendő, nem a stempli, nem a fináncz és nem a végrehajtó teszi tönkre a magyar népet; hanem az, aki vitriolos italt, egészségtelen ételt ad neki pénzeért, s a folytonos munkáltatással vérét, életerejét szívja ki. Kik ezek a rosz, gonosz szellemek, vagy emberek ? Tudja azt minden magyar ember, csak az országgyűlési képviselők nem tudják, kiknek leginkább kellene tudniok. Mert ha ezek tudnák, lehetetlen, hogy már fel nem szólaltak és nem segítettek volna ez országos szerencsétlenségen. Szegény magyar nép! Azok hagynak veszni, akiket te magad fölé emeltél, akiket véres verejtékeddel táplálsz. A fentebb emiitett esperesi jelentésben hangsúlyozva van az is, hogy a nép nem üli meg az ünnep- és a vasárnapokat; hogy egész héten át szakadatlan dolgozik kivált az izraelitáknál szolgáló cselédség, ahol vasárnapolni nem szabad nekik. Egy szabolcsmegyei községben, Bákán az is megtörtént, hogy a községi biró figyelme felhivatván egy alkalommal arra, miként „egy izraelita ember a templom tövében végeztetett, cselédjeinek káromló szavai mellett, ünnepet zavaró zajos munkátaz kölcsönös hajlamaiból szerelem lett, s ennek ezután végzetes következményei szoktak lenni. Mondhatni ez határoz az egész élet felett . . . egyiknek hoz eget, másiknak kárhozatot. Hát csak kell különféleségnek lenni e téren és a különféleségek találkozásának világában, vagy is a világéletben. Mister Cooke kész volt megesküdni minden szelekre, hogy ő megtalálta az égnek ajtaját! Ily meggyőződés mellet oly szilárd jellemnek, minővel az ifjú kapitány bírt, legyőzni kelle mind azon akadályokat, melyek annak útját elállták. Se baj az. Megszokta ő már a küzdést a nagy úrral a viharral és hullámokkal is, mit neki a száraz földi viszonyok ellenhatása . . . De hát az az aláirt házassági szerződés! — Egy darab rongyból készült papir, semmi egyéb — jegyzé meg Mr. Cooke. — Igen, de vagyonom egyrészét ragadja magával — sohajtá a szép Miss. — Mit nekem Sir Leeds, és vagyonod. Ismerek az indiai vizeken egy györü szigetet, mely hogy egészen paradicsommá váljék csak reád, Évájára van szüksége. Hát miuek nekünk több. Elviszem oda anyámat is. Hárman leszünk csupán, három egymást szerető sziv . . . Minő boldogság. Persze, hogy az, csak hogy Miss Elisabeth anyai birtoka is egész paradicsom volt, s ahhoz eljutni nem volt szűkség daczolni a világ tenger viharaival, csupán az apai szívvel. . . Ez pedig, kivált ha csak egyetlen egy gyermeknek örvendhet, könnyen legyőzhető hatalom. — No, ha neked jobb itt, akkor nekem is jobb — jegyzé meg a lovagias kapitány. Nekem mindenütt ott lesz otthonom, hol te vagy . . . Szó se legyen többé a távol pálmás szigetről, maradunk a ködös Angliában. Ez is jó hely nekünk. — De ki fogja itt házasságunkat megerősíteni ? — Sóhajtá a szép Miss. . . Az a végzetes szerződés, s a szülői akarat. — Még nem vagyok nagykorú. — Ki ? Hát a grethna-greeni kovács. — Igaz . . . ujjonga a szép Miss ... de azután? — Azután írunk atyádnak egy szép engesztelő levelet, ő is örülni fog, ha megszabadulhat a pazarló