Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-20 / 3. szám

Nyírfalombok.

m.

(A népszámlálón is történik malheur. — A mit a honatyák nem tudnak. — Ki ad kárpótlást? A bölcs elv. — A hol asztal nincs.

— A vidéki „száz ház.1- — A zivatar. — Érdemrend és női kegy.)

»Áj váj, milyen kár,

Hogy ez a nagy sár Nem szilvalekvár 1«

Bizony bizony elég nagy kár az, — a mennyiben ha lekvár volna, nem zebernyéskednék ma este a komám- asszony az én jámbor népszámláló kollégámra, ki egy tévesztett lépes következtében, de két bozontos komondor kombinált támadása folytán is oly szerencsésen megcsu- szamodott, hogy termetének egész hosszával meg mérte a földet, s a barátságos sárból annyit felszedett öltönt eire, hogy a komámasszony ismert takarékossága mellett, öt évig lekvározbatott volna belőle. — De hát nem tudják a népszámlálási törvényt alkotó honatyák, hogy faluhelyen sár is van, és mérges cerberusok sem hiányzanak,

— és ha tudják, miért kívánják, hogy a népszámlálás házról házra járás utján eszközöltessék ? és ha kívánjuk: micsoda kárpótlást fognak adni az én kollégámnak a ruha veszedelméért, tomporája megrándulásaért és főleg a komámasszony előtt kiállandó benevolumért? — No de ne okoskodjunk, »minden úgy van jól, a hogy van« az is úgy van jól, hogy a kolléga photografirozta le magát a sárban és nem mi, és hogy nem mi kapunk ki az oldalbordától, hanem ő, — az pedig a legjobban lévén, hogy nekünk nincs is — legalább ez idő szerint semmi némü oldalbordánk.

No de lépjünk a Nro 1-be, keressük elő a számlálási lapokat és gyűjtő iveket, és Írjunk ... Az ám, ha asztal volna 1 De hát nincs! Mit sem tesz! Kisbiró ! maga most négykéz-láb fog állani, kolléga a kalamárist tartja, magunk pedig leülünk erre a fejőszékre és írunk:

— Mi a vezeték és keresztneve?

»A Misku.«

— De micsoda Misku?

»Nem tudok, nem ismered zapád, zanyád.«

— No jó, írom neked Tót Miska. — Mikor születtél ?

»Mikor nagy arviz volt Totországban.«

— írom neked 40 éves. Hol születtél ? Tótországban ugy-e ?

»Igen, pan velkomozsnyi, de nem tudok hol.«

— írom neked Sztropkó. Mi a vallásod ?

»Azt se nem tudok.«

— Gyóntál már?

»Igen pan velkomozsnyi.«

— írom neked: R. Cath. Hanem, igaz hol gyóntál?

»Itt a faluban a kálvinyista papnál, karácsonyi

zurvacsorakor.

— írom neked református. Van-e feleség?

»Vau, a Hancsu, de nagyon mérges, mindennap

veszekedik.«

— No erre fiam Misku nincs rovat. Tudsz-é Írni ?

»Iuni igen izs tudom, bor, palinku.«

— Van-e tehén, borjú, bika, bivaly, juh, kecske, vagy valami lábas jószág?

»Nincs pan velkomozsnyi, sag egér meg patkány, meg polozska.«

(Ördög bújjék beléd Misku!)

* *

*

A Nro 2-ben.

,Tud-e Írni olvasni.1

»Tudok, ha pápaszemem van.«

A Nro 3-ban

— Hány éves a feleség ?

»Huszonnyolcz, kirem átosan.«

— No Osicsa! hiszen már a leányod is 18 éves; tehát anyjának többnek kell lennie 28 évesnél.

»Nem több az, kirem átosan.«

— De már hogy ne volna több!

»Tessék elhinni, nem több, hisz nagyon fiatal cseléd korában vettem el.«

A Nro 4-ben.

— Van-e marhaféle?

— Igaz! nem mondta, de remélni engedé — szólt csüggedve Árpád.

— S mi jogosítja a reményre ? kérdé Ella bo- szusan.

Árpád hosszan nézett reá, s nem felelt, és tekintete oly szemrehányó volt.

Ella nem bírta ki, elfordult vállat vont s folytatá.

— Talán az, hogy néha jó kedvemben nevén szólítom, vagy mert beszélek vele ? Nos 1 Ez afféle . . . s itt elgondolkozott dőreség, az igaz, ez még mire sem jogosít,!

Árpád oda lépett hozzá.

— Ella! Ne beszéljen igy, ne kínozza szegény szivemet, lássa én oly forrón . . .

— Nem akarom hallani! Menjen, ne háborgasson.

Árpád vissza lépett.

— Még is itt vau ? — Kérdé Ella haragos tekintettel.

— Tehát el üz magától ?

— Nem is hivtam soha 1

Ái-pád ajka vonáglani kezdett, a mély fájdalom megrendité s lassú tántorgó léptekkel távózott.

Eredj te gyáva! — szólt Ella, midőn egyedül maradt! Ilyenek vagytok-ti erős férfiak. Ujjúnkra göngyölünk s ellenállani egy sem tud ... de mégis s itt ismét elmerengett, volt egy akiről szintén ezt hivém s most tudtam meg, hogy ő játszott velem! De meg lakói, meg kell hódolnia, mert itt ... s kezét szivére tette.

E pillanatban az előszobában zaj hallatszott s a következőben belépett Laczi.

— Ahl Nagysád egyedül?

„N Y í R V I D É K“

»Nincs egy fia sem.«

— De hiszen még tavaly volt.

»Volt, de megettük.«

A Nro 5-99-ben.

— Tehén, borjú?

»Elvitték adóban, közmunkában, százalékban.«

A Nro 100-ban.

»Ugyan mondják meg már az urak, mire való ez a nagy puhatolózás, amit most véghez visznek a föld népén?«

— Hát bizony atyafi 1 a magas kormány ismerni akarja az ország állapotát.

»Dejszen megint az adót akarják emelni. Aztán még az embert is r é g i ár a Írják . Nem jó lesz ebből.«

A Nro 102—103-104-ben.

— Van-e gyermek?

»A van elég, de kenyér nincs.«

— Van-e férje ?

»Volna, de nappal holtrészeg, éjjel meg úgy alszik mint a bunda.«

— Van-e feleség?

»Bár ne volna!«

A Nro 105-ben.

got — leginkább kereskedőkből — küldött ki, hogy tegye érintkezésbe magát a kereskedőkkel s eszközölje, hogy levelezéseiket s könyvvezetéseiket magyarnyelven vigyék.

Lesz-e azonban sikere: nem tudni, de már e lépés magában is dicséretet érdemel, s ha minden nagyobb városban ekkép történik, minden bizonnyal leend kedvező eredmény.

De hát más tekintetben is haladunk ám ebben a városban (kivált most, hogy a sár befagyott,) ötödikén is olyan független párti couferentia volt, mintha csak Nyíregyházán lettünk volna, s a párt megalakult nem kis boszuságára a kabarékosoknak

Ez utolsó szóról jut eszembe városunk köve- zési ügye, mely aminő nehezen vitethetett keresztül, oly nehezen indult meg, s ez az oka, hogy a munka a sáros, esős idő miatt szünetel. A vállalkozók, elszalasztva a szép száraz napokat, az olcsó munka erő várása miatt későn kezdték el a munkálatot s igy aztán pihen a kövezés tavaszig. Kiváncsi vagyok, hogy a vállalkozási szerződésben kikötött 200 frt, napi birságból kap-e valamit a munkaadó város, illetve megye? Node sebaj, most már fagy, tehát nem kell kövezés!

— Van-e mellékkeresete húgom asszouyéknak.

No e kérdésre aztán úgy megindult a fergeteg és szózápor ellenünk, hogy jónak láttuk a kollégával együtt kereket oldani s a zivatar és menykőhullás elől biztos helyre menekülni. Nem is tettük fel többé sehol e captiósus kérdést, valamint a nők és hölgyek életkorát sem tudakoztuk, — ha a törvényhozás annyira nem érti az illemet, hogy azt is szeretné tudni, hány éves Bendeguzella, Polixéna és Plorentina ő nagysága mi legyünk lovagiasok, s legalább egy, vagy másfél X. levonást tegyünk az anyakönyvi bejegyzésekből. így aztán biztosan számíthatunk nem csak valami érdemrendre a népszámlálás körül tanúsított hazafiui verejtékezésünkért, hanem a nők kegyére is, ami mindennél jobb. Z. Y.

Hanem nem mindenben vagyunk úgy hátul mint a kövezésben, lám a népszámlálás, boszuságára a nőnemnek, a napokban be lesz fejezve : megtudjuk , hány férfi, nő van, de sajnos: kor tekintetében hölgyeinknél a lajstrom nem mutat hü tükröt!

A Nyírfalombok t. írója legközelebb bizonyos rovatokat ajánlván a népszámlálási ivekhez, bátorkodom megjegyezni, hogy a városunkra szólóban azokhoz még egy volna szükséges: t. i. »hány darabb jószág veszett a válalkozók hibája miatt a sárba a város kellő közepén ?!

Akkor aztán elmondhatnék: most már mindent megkaptunk !

Julias.

Vidéki levelezések.

Iíis- Vdrda január 14.

(Vidéki laptudósitók sorsa. — Nem kell német újság. —^ Levelezés, könyvelés magyarul. — Független párti eonferentia. — Városunk kövezési állapota. — Népszámlálás. — A lajstrom nem mutat hú tükröt. — Jd volna még egy rovat.)

Nagyon sokszor ragadtam tollat, hogy városunk életéből egyet-mást, e lapok utján világra hozzak. Meg is Írtam, borítékba is zártam s ép a postára akarom adni, amint az érkező fővárosi napilapot veszem. A vágy bajt, nézem a táviratot, majd a mi a távirat után sokszor a legérdekesebb ahirekets uram teremtőm olyan szépen olvasom a magam által e lapokba szánt közleményeket sorban, egymás után megírva, mint a pinty, csak épen a ruha más rajtok. Én aztán, — de meg a szerkesztő is — boszankodunk; ez hogy nem írok, én meg hogy hiába írok.

Milyen jó volna, ha a »Nyirvidék« napi lappá nőné ki magát, lám akkor ily eset nem fordulhatna elő s a telephonban nem sugdosnák a fülembe, hogy : halgatás és hallgatás, s hogy, miért ?

Ezért kellemetlen a vidéki lapok tudósítóinak sorsa többnyire; ha mégis úgy volna mint Kálióban, hogy ott a műkedvelőkről iró színi referens ur csak ide ir, úgy, de a mi emberünk más, az egy tisztelet példányért mindent, de mindent elhalász előlem, — sőt olykor olykor, táviratküldéstől sem retten vissza.

Félve fogok azért most is híreink registrálásába, tartván attól, hogy mikor postára adom, ismét úgy járok, mint előbb.

No de Isten neki, fakereszt*! Hát bizony mi is csak magyarosodunk, vagy helyesebben: magyarlaposodunk, a mint azt casinónk határozatából tudathatom. Múlt év utolján ugyanis elhatározta a casinői közgyűlés, hogy lapjai közül a »Pester Lloydot« kizárja, miután semmi szükség arra, hogy városunk ez által is germanizáltassék.

Ugyan, ha a pesti német színház pártolóknak ez fülébe megy: mit szólnak hozzá?

Egy másik szép irányú intézkedéséről is teszek még említést a casinónak, t. i. arról, miszerint bizottsáSzent-Mihály 1881 január 15.

Szent-Mihályou az olvasókör tagjai által folyó hó 2-án tartatott meg az alakuló gyűlés. Elnökké választatott egyhangúlag M. Lakatos Károly rektor, al- elnökké Kalmár Péter kántor, könyvtárnokká Daróczi Pál ref. tanitó. Pénztárnokká ismét Oláh Dániel helybeli polgár. Választmányi tagokká lettek Horváth Amb- ruzs biró, Bagdi János törvénybiró, Nagy Kálmán s. jegyző, Sándor András, Szabó Sándor és Lukács Fe- rencz urak.

Elnök ur folyó hó 8-án a választmányi tagok je- leulétében gyűlést tartott a kör helyiségében, az ügyek elintézése végett. Ez alkalommal intézkedés tétetett a felett, hogy minő újságokra fizessen elő az olvasókör, és a kör helyisége felett is egy nehány figyelemre méltó megjegyzés tétetett. Ugyan ekkor a pénztáruoki számadás elnök ur által átnézetett, és sajnos tudomásul vétetett hogy a múlt évről néhányan még most is hátrányban vannak az a nélkül is csekély tagsági dij befizetésében.

Ez olvasókör Szent-Mibályon már több év óta fenn áll, és úgy látszik, hogy sok nehézségekkel küzdött ; még most is kénytelen anyagi nehézségekkel küzdeni ; de mindennek daczára is a kör buzgó tagjai nem rettentek vissza semmi nehézségtől sem, sőt igyekeztek minden alkalmat a kör pénztárának gyarapítására megragadni.

A múlt évben a kör javára két bál tartatott, mely segített némi részben a kör anyagi hel)zetén.

Tagadhatlan, hogy az olvasókör tagjai sokat segítettek a felmerülő nehézségeken a bál megtartásával; de más oldalról tekintve a dolgot, legtöbbet segíthetne a pártfogás és részvét.

Elvárjuk azért Szent-Mihály jóravaló s komolyan gondolkozó polgáraitól, hogy pártfogásukat kifogják mutatni egy olyan ovasókör iránt, mely pártfogásukat méltán megérdemli, s mégis várja.

Reméljük, hogy Szent-Mihály város polgárai a czivilizatió ezen egyik hatalmas gyökerét erősíteni és körében szétterjeszteni meg nem szűnik.

r. 1.

— Isten hozta Felty ur 1 Unatkoztam nagyon!

— Pedig elébb láttam távozni jegyesét 1

— Jegyesemet? Ki mondta önnek ezt?

— Kegyed maga, vagy nem Ottó lesz-e a víjfély?

— Ab ! vagy úgy! Az csak tréfa volt — 8 Árpád épp oly kevéssé jegyesem, mint ön, vagy bárki más!

—Ez nagyszerül s mivel kárpótol most engem az elvesztettekért ?

— S mi lenne az ?

— Azon kedélyes szórakozás, melyet a menyegző nyújtott volna!

— Borzasztó önző ember ön!

De mondja csak, Léry mért nem jött el?

— Igaz, illetlens ég tőle, hogy a bál után nem tisztelgett, de ki kell őt mentenem, habár ez még titok : 0 nősülni készül.

— Istenem! szólt Ella elhalványodva.

— Ugyebár ez meglepi nagysádat! És mint mondám — ilyenkor nagyon el van az ember foglalva.

— S kit vesz el Ottó 1

— Ah igen! Ottó ? Hm! — felelt Laczi gonosz mosollyal — az még titok.

— De nekem meg fogja ön mondani.

— Leszek oly udvariatlan s hallgatok!

— De nekem tudnom kell ! pattant fel Ella hevesen s nekem Ottóval beszélnem kell.

— Az Istenért mi lelte kegyedet? Miért kell oly sürgősen vele beszélni, s mi rendkívüli van abban, ha ő nősülni akar? Cseppet sem értek az egészből.

Nem is kell értenie! de kérje meg Ottót, hogy látogasson meg.

Vagy — folytatá — Laczi talán Ígéreteket tett ő kegyednek?

— Uram! Mi ez? s egy villám czikázott Ella szemeiből felé, — de abban a pillanatban ki is aludt, — vonásai szomorúakká váltak, szemeiben egy-egy köny- csepp jelentkezett s később csendes zokogás váltá fel azt.

Laczi el komolyodott.

— Ella Nagysám az Istenért, mit tesz?

— Ne kérdje; Küldje ide Ottót, én nem engedhetem, hogy ő mást. vegyen nőül, mert én . . . mert ő engem szeret . . . tudom !

— S ezt ily nyíltan kimondja?

— S miért nem ? kérdé Ella fel tekintve reá, — s a zokogás félben maradt.

— S nem fél, hogy szájról szájra jár? Hiszen egyszer már viszszautasitá őt?

— Az nem igaz i Egyszer rossz kedvem volt 8 ő megneheztelt, b elhagyott!

— Ah igen ? kérdé Laczi gúnyosan, 8 most kegyed megy eléje?

Ella felegyenesedett, büszkén nézett Laczi szemeibe:

— Nincs joga tetteimet bírálni, teljesítse kérésemet, ezt várom én el öntől.

Laczi vállat vont s kalapját véve távozott.

Sajátságos teremtés — mondá magában — hogy parancsol ? ! Élőre láttam, hogy Ottót ismét le akarja bilincselni, de én bizony nem vezetem hozzá I Nem én! S csendesen lépdelt tovább.

— Szép! annyi tagadhatatlan — folytatá. elmélkedését, — de roppant akaratos és szeszélyes. Én tud-