Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-03-31 / 13. szám
,N Y í K T I D É K“. tatva legcsekélyebb felére a katonai szolgálat időtartamát, kimondva egyszersmind, hogy aki bizonyos kitűzött időig nem nősiti, nőtlenségi adó alá esik, még pedig az évek haladásával növekedő arányban. Tannsitsunk végül nagyobb figyelmet és sze- retetet a kisdedek, a jövő ezen szép reményit vetése iránt, s ne engedjük azokat az öldöklő angyal hatalmába oly nagy mérvben hanyatlani. A minden nevezetesebb ponton felállítandó lelencz- és szere- tet-házak, árva- és gyermek-menhelyek, valamint a nálunk még csak névben sem ismert felügyelet, a törvénytelen szülöttek mikénti gondozására — e részben is sokat segíthetnénk a létező bajon, és azt lehetőleg csekély minimumra szoríthatnánk. Vajha úgy legyen, ha nem akarunk folytonosan pusztulni, sőt talán véglegesen elpusztulni! Ami pedig könnyen megtörténhetik. És ez nem puszta „jerémiád,“ mint némely könnyű vérü ember képzeli. És ha e végpusztulás örvényének csak legszélső gyűrűzetébe is besodorta nemzeti létünk hajóját saját könnyű vérüségünk,— bizony nem segít rajtunk többé, ha itt vagy ott egy részvénytársulatot, vagy önképző-egyletet alakítottunk. Dixi .... —t.— Kallói törekvések. Mottó: »Versengve buzguuk a tökély felé* Nyomozzuk útját.» Igen tisztelt Szerkesztő úr! Osászárfürdői levelem, (melynek kiadását köszönöm), nem hangzott el a pusztába; mert azóta már több részről bővebb felvilágosítást kértek tőlem; jeléül annak : hogy az érdek nélküli jó tanácsnak igénybe vevői akadnak. Most Kalló városa törekvéseiről akarok egyet- mást elmondani; hogy meggyőzzem önt, és a t. közönséget, miszerint bármily szegények és elhagyottak legyüuk is; soha sem szűnünk meg, e haza, e megye buzgó fiai lenni; soha sem szűnünk meg előre törekedni; igyekezvén a humanismus terén, a mivelődési téren, a szomszéd mívelt nemzeteket legalább megközoliteni. A múlt héten, a káliói reáliskolai bizottság, a nagy- méltóságu magy. kir. vallás és közoktatásügyi minisztériumhoz, alázatosan egy felterjesztést intézett; melyben: 1. Ezen állami főreáltanodájának 8-ik osztályát, már a legközelebbi 1881/2 iskolai évben megnyittatni kéri. 2. Ezen 8-ik osztály felszerelési, esetleg helyiség átalakítási költségeit viselni magát kötelezi! 3. A legalázatosabbau indítványt tesz, hogy a reáliskola négy alsó osztályában, a latin nyelv kötelezőleg adassék elő 1 T. Szerkesztő ur! Ezen reáliskolai bizottság vég- hetetlen horderőt tulajdonit ezen intézkedésnek, mert mindig igaz marad, hogy a gyermek hajlamai 10—14 évig kifejlődetlenek s igy meg határozhatók nem lévén ; igen sokan hajótörést szenvednek az élet pálya nem helyes megválasztása végett! ha pedig az első négy osztály a közép iskolákban egyforma, az átmeuet az egyik szakból a másikba nehézségekkel nem jár 1 mindenki jobban fogja megválaszthatni, mire vau kedve, hajlama és képessége 1 derekabb embereket fogunk nevelhetni! Eltekintve ettől, ezen a megyében egyedüli állami középiskolának jövendője, felvirágzása, ezen intézkedés által biztosítottnak mutatkozik. Az első közigazgatási bizottságból; az újonnan kinevezett főispán ő méltóságának érdeklődéséről, beszédeiről, intézkedéseiről, annyi dicséretes dolgokat hallottam, miszerint nem kételkedem; hogy ezen nevelési ügyet is figyelmére méltatni fogja; és ha eszménk nála helyesléssel fog találkozni; annak idejében az illető helyen tanácsát, nézetét és szavát a mérlegbe vetni el nem mulasztandja. Ama felterjesztés meggondolása és szerkesztése alkalmával, mint melléktanulmány, a szabolcsmegyei takarékpénztár áldozatkészsége merült fel. Ezen pénzintékat a tarka lapokat s gyönyörködöm bennük, mint télen a czigány meztelen karjában. Tehát supplicaltam. A suplicatio pedig olyan zsi- natilag szentesített jó intézmény, mely az alma mater részére behozza azt, a mi a fejadó, házadó, földadó, ártérmentesitési tartozás, nyir-vizszabályozási illeték s községi pótadó kifizetése után megmarad, a nagyobb méltóságú; de kevés emberségű urak zsebeiben. Meg arra is való, hogy a convictusi koszton átlátszóvá szelleműit diák, egy kis húst szedjen magára a jó lelkű tiszteletes asszonyomék »bő zsírral ékeskedő« konyháin. A supplikans pedig olyan kétlábú subjectum, a ki két pár fehérruhával keresztül megy félmagyaror- szágon, segít a tiszt, uraknak praedikálni meg kvater- kázni, hízeleg a tiszt, asszonynak, udvarol a lányoknak, énekel mint egy Stájer werkli, gyalogol, mint egy boszniai baka s eszik, iszik, comme il faut. Egyéb szerencsétlenség nem történt rajtunk eleinte minthogy vagy kétszer jól megijesztettek. Balsa vagy Szabolcs mellett a Tiszán átvivő révészek, erőnek erejével fináuczuak néztek bennünket az oldalunkon fityegő kis táskának miatta. S mivelhogy a magyar ember a roszsz esztendő után legjobban gyűlöli a finánczot, annálfogva kegyetlen révészi szemekkel néztek ránk, nem akartak átvinni s a mi még rosz- szabb miután vittek, ki akartak fordítani a csolnakzet ugyanis, ezen reáliskola érdekei előmozdítása tekintetéből, az iskola feuállása óta 3903 foriut 93 krt áldozott. Nemde »versengve buzgunk a tökély felé?« Hát a segély-egylet? 1881-ik évi januarhó 21-én tartott választmányi gyűlésben a pénztárnok jelenti, miszerint: Eddig befizettetett készpénz 4260.65 Esedékes kamatok 213.87 Még eddig kinut lévő részletek 3060.16 együtt 7534.68 tehát 2 év alatt; melyek Szabolcsmegyében elég Ínségesek voltak, ezen segély-egylet el nem költhető alapjára 7534 frt gyüjtetett! Hát nem eléggé nyomozzuk a tökélynek útját ?■? Ezen segély-egyletnek ez idő szerint van 128 szavazó tagja ide számíttatnak: 1. Az alapítványt tevők 500 frt. 2. Alapítók 100 frt. 3. Rendes tagok 50 frt 4. Pártoló tagok 25 frt. 5 évi részletekben befizetendő. Ezeken kívül van 153 segélyző tagja, kik egyszer mindenkorra járultak kissebb összegekkel az egylet alaptőkéjéhez 1 Öröme volna Istóczy urnák, ha megtudná ; hogy ezen 128 szavazó egyleti tag közzül, csak 40 van Sémita! miért nincsennek 129-en? Ki velők Biledulgenidiába. A káliói főreál iskola tanári karánál röviden kalapot emeliutve annyit mondok, miszerint: »Versengve buzognak a tökély felé, Nyomozzák útját.« Hej Szerkesztő barátom ! ha minket ilyen emberek és ennyire tanítottak volna annak idejében ; nem bámulnánk most annyiszor, amennyiszer, mit tud egy 10—12 éves gyermek, és hogy tudja és érti azt, amit a tanárok előadnak. Hogy levelem túlságosan meg ne nyúljék ez úttal még csak egy törekvésünket akarom felemlíteni t. i. a műkedvelő színtársulatot. Tagja ennek uram! itt majdnem minden czivilizált ember! ki pártoló, ki működő stb. — Hallott erről tiszt, barátom már bizonyosan, azért e helyen csak annyit említek meg: miszerint f. hó 17-én tartott számadással foglalkozó választmányi ülésben kiderült, hogy pénzmaradvány van 177 frt 93 kr., mely a takarékpénztárba leend elhelyezve mig a jun.hóban tartandó nagygyűlés, a jótékony czélokat ki nem tüzendi, melyek között ezen összeg elosztandó lesz ! Legközelebbi előadás husvét másodnapján. — »A Czigány«. Barátilag, Dr. Bleuer Miklós. Nyírfalombok. IX. (Alkudozás az asszonnyal. — Nem akarja az igazságot — A sikerült fogás. — A tánczterem és tündérei. — Samiel hilf! — Mir e jő néha a pápaszemes ember? — Az ivóban. — Egy régi ismerős, A legszebb magyar nóta. De már oda osak elmegyünk ! El bizony, ugy-e anyjok! Nem jösz? Már hogyne jönnél, mikor még te soha sem láttál olyan kedélyes mulatságot! Azt mondod, hogy nagyon szűk idő van? Az igaz, de hát azért csak nem halunk tán bele abba az egypár forintba, kikapod azt egy hét alatt a tejből meg túróból. Hogy a lábad fáj ? Hiszen még ma reggel nem fájt, aztán ha fáj is, meggyógyul az, mihelyt belépsz a tánczterembe, — fogadom ! Micsoda ? attól félsz, hogy úgy teszek megint, mint nehány éve, a czigány ebbe állok, aztán szórom neki a baukót? No ne félj, inkább nálad legyen a tárczám ! Hogy báli ruhád sincs ? Már hogy ne volna édes fiam! három asszonynak sincs annyi ruhája, mint neked, — tudod mit ? vedd fel azt, amelyiken itt is zseb, ott is zseb, itt is fodor, ott is fodor, itt is szalag, ott is szalag! Nem tudok én ahoz? Sehogy sem jösz? Dehogy nem jösz! Tudod mit édes angyalom ? Maholnap itt lesz a nyíregyházai tavaszi vásár, oda eljön Debreczenből Burg- hold Vilma azokkal a választékos öltözékekkel, mikre csak nézni is gyönyörűséges, ha eljösz ma este velem a bálba, olyan ruhát veszek tőle neked, milyen az alispánból a Tiszába. Még rágondolni is hajmeresztő. Pedig ha ez akkor megtörténik; úgy a »Nyirvidék« nyájas (vagy nyájatlan) olvasói megmenekednek az ilyen ka- larábé hitványságéi tárczaczikkektől s én azóta a meny- ország ártérmentes területén Bernát Gazsival, Losonczy Lászlóval, s egyebekkel gründolnék valami szépirodalmi újságot az angyalok számára. No de nem történt meg: Az ébrenlévő gondviselés sok remegés után megvilá- gositá a révészeknek gorombaságba ojtott, butasággal átspékelt koponyáját, s kezdték egymást meggyőzni; »hogy hiszen tilogusok ezek komám, kántálni mennek.« — No csakhogy rájöttél otromba — gondolám magamban, még ezután ők kértek engedelmet. Süssétek meg a kérésteket, mikor jobbau megijesztettek, mint az érettségi vizsgán a matheseos profeszor. Másik rémülésünk az ibrányi laposon esett. (Ni ni hát van ibrányi magas is ?) Valami Mór Károly féle magánzó hevert ott egy subán nagy botja végére volt tűzve kalapja s az tartott árnyékot bozontos arczára. Olyan impertinens kényelemmel nyujtódzott ott, mintha gróf Lányainak meg az egész Mandel famíliának ő parancsolna, pedig hát ő a vármegye supp- licánsa volt, a mint azt emlékezetes szavai be is bizonyították. »Atyafi szólitám meg« — »jól megyünk e ezen az utón Halászra?« »Az a magok dolga« felelt ő a nélkül hogy megmozdulna. »De látja mi utazó nénak sincs. Süssem meg azt a ruhát, mert hát alispánná nincs is a vármegyében ? Jó jó, hát veszek olyat, a milyen szemednek tetszik, a mi pedig nagy szó! Ugy-e bár eljösz? tudtam én azt előre édes kedves aranyos virág szálam, — tehát készülj, mert ide s tova indulnunk kell, — pá! (A példabeszédként a székely pokolban is elmegy pénzért, — az anyjok meg a ruháért 1 Ámbátor, kár magammal vinni, jobb lett volna ott özvegyember- kéut megjelennem, de hát lett volna akkor legalább egy pár hétig duzzogás, migraine, vapeur és más krónikus betegség a házamnál !) * * * No nézd csak fiam ezt a díszes táncztermet! Ezek a kárpáti fenyvesek, ez a két madonna arczu olajfestmény, az ékes tükrök, a fényes kivilágítás nem a legmeglepőbb látványt nyújtják-e a belépőnek! Nézd csuk itt a csinos lánczrend is a zenekar emelvénye fölött! Lássuk, hogy szól! Hm! Azt moudja legfelül: »a táncz a járás költészete.« Igaz, szent igaz! Azután! »addig mulass mig ifjú vagy.« No már itt kis3é ellökte a sulykot a szerkesztőség! Ismét: »három a táncz halálig.« Ez már helyes! Szünórakor: »bor mely fejet nem ront, hozzá jó sonkacsont.« Ez meg a leghelyesebb, miután valószínűleg sonka is lesz azon a csouton. (Jaj csak jönne már valami ugrifüles gavallér, és megszabadítana az anyjoktól i) Nézd csak fiam! az utolsó táncz után meg az van Írva: »adjatok egy kancsót a kezembe!« És ez a legesleghelyesebb tantétel, mely minden bizonnyal általános tetszéssel fog találkozni a báli »fekete sereg soraiban . . .« Ahán! gyülekeznek a vendégek ... a fiatal hölgyek és nők csoportja, szőke-barna, piros-halvány, szilfídtermettel és junói idomokkal ég- és égszin szemekkel, melyek meganuyi csillagokként fénylenek, . . . vájjon nem itt tartja-e ülését a »szépek kongresz- szusa« . . . liejb nem hiába mondta minapábau a »Nyirvidék«-beu valamelyik öreg poéta: »Kemecsei rózsák tündér csokra» vagy is »tündér rózsák kemecsei csokra« ... no de a mamákról sem mondhatunk egyebet, mint amit megjegyzett valaha róluk valami an- glius vagy mi, hogy mindegyik úgy néz ki, úgy viseli magát mint egy királynő. Ugy-e fiam? (Végre vala- hára itt lautol az én pápaszemes ur öcsém . . . talán, talán megszabadít az oldalbordától! Erre tart . . . Viktória! tánczra vitte az asszonyt ... bezzeg nem fáj most már a lába, lám minő próféta lettem! No csak hadd járják ... én pedig ímegyek felkeresni a czimbo- rákat . . . meg azt az elmés földönfutó rendezőt, ki a tánczrendet oly Ízlésesen és humorosan megalkotta vala . . . Tyhü! aki Mátyásnapja vau, milyen válogatót- társaság gyülekezett össze erre a dalidóra! Talán mágnesből vau ez a falu alkotva, hogy úgy vonzza magához az emberek színét javát ! Ezer kanális és tiz ezer furik! kegyelmed is itt van, törzsvendége a hajdani emlékezetes dalárdabálnak ? Nem venne most is egynéhány sorsjegyet mint akkor! Azt mondja, hogy kocz- czantsunk egyet? Bánja a szösz! úgy is nagyon meleg vau itt, de meg kissé náthás is vagyok, pedig régen megmondták a tudós doktorok (most az egyszer igazat adok nekik:) »contra oatharum surne cantharum« vagy is szabad magyar fordításban: »ha náthás vagy, kancsót ragadj!« Tehát áldja meg az ég Öcsém uramat! De áldja meg ezeket a derék fiukat is, kik ugyan szivök teljességéből zeugedezik az örök szépségű magyar népdalt : »Esik eső karikára Kossuth apánk kalapjára. Amennyi eső hűl rája Annyi áldás száljon rája, Éljen a haza!« Z. Y. Vidéki levelezés. B'úU'úny 1881. márcz. 28-án T. szerkesztő ur! Gyanitom, hogy városhelyt a beállott böjti napokban sokan örömmel, sokan szomorúan gondolnak vissza a minden bosszúsága mellett is elmúlt farsangi időszakra. Örömmel gondolnak arra vissza, az élet tavaszkorát élő kedves ifjak és bajos hölgyek, kik a farsang. diákok vagyunk, soh sem jártunk erre, nem szeretnénk eltévedni.« »Hát minek járnak arra a merre még soh’ sem jártak?« mordult ránk a tisztelt Rinaldó. »Bolond ember az a ki olyan helyen jár.« No ezt a nyíri emberséget nagyon helyes volna neked a káliéi tömlöczben tovább tanulni, — gondolám magamban. Azonközben fölkelt. Hosszú legény volt, mint egy ősiségi pör. Gallérján olt incselkedett a nyári napsugár a csergedezni készülő zsirr.il. Hosszú botját maga elébe tartá mint a fegyvert. »No nézzen végig ezen a boton« mondá. Jaj, hogy az Isten akárbova tegyen te gézengúz Dsengiszkhán, gondolám magamban, ha azzal a nagy bottal rám legygyint, még az unokáim se fognak supplicálni soha. A zsebemben lévő viharedzett praedikáczió betűi is mind reszkettek. Azért C9ak oda sandalitottam. »No mit lát a botom végén ?« »Semmit« feleltem pianissimo. »Hát rósz a szeme, nem látja a botom irányában azt a kis sötétet?« »de i—i—gén bizon látom,« jaj láttam is én ott az örök sötétséget is. »No hát az a halászi füzes, vagy erdő vagy minek mondta, csak annak tartsanak egyenesen. Ne féljenek, ha én nem báutottam; uem bántja már odáig senki.« Oh te kegyes samariláuus, hogy akasz- 9zanak fel, gondolám magamban. »Köszönjük a szívességét.« (Vége köv.)
