Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-03-17 / 11. szám
törvény elég bőven és világosan megmagyarázza s az minket e helyen felment a részletezéstől. Szabolcsmegye iparosaihoz szólunk! A hazai ipar fejlődése és emelkedése, a nemzet fejlődésének egyik lényeges és elengedhetetlen emeltyűje. A nemzeti ipar fejlesztését s emeélsét csak képzett, öntudatosan működő szakmájukban teljes jártassággal biró s a testületi együvé tartozás szellemétől áthatott iparosok eszközölhetik. A hazai ipar fejlődésének csak ilyen iparosok kezében van jövője; különben pedig a szabadipar, gyáripar, ipartörvény és minden egyébb képzett, szakavatott iparos nélkül mitsem ér. Az iparos osztály hanyatlásával pedig egy tekintélyes tényező veszti el befolyását a nemzet fejlődésének eszközlésére nézve. Ha tehát a czéh-rendszer megszűnt, alakitassanak helyette mindenütt mielőbb ipartársulatok. Ezt kívánja a hazai ipar, az iparos osztály s a nemzet érdeke. —1■—R-— Megyebizottsági gyűlés. — 1881. márcz. 14.— Zoltán Jáuos alispán előadván, hogy ő Felsége által Gräfl József neveztetett ki megyénk főispánjává, küldöttséget kér kineveztetni, mely küldöttség a kinevezett főispánt, főispáni székének elfoglalására hívja fel. E küldöttség küldetésének megfelelvén, megyénk uj főis- íspánja díszes magyar öltönyben megjelent a teremben, s hivatalos esküjét letevén, emelkedett hangön tartott beszédet intézett a nagy számmal egybesereglett bizottsági tagokhoz. Előadta, hogy 23 évet töltvén e megye kötelékében, s a közéletben folytonosan résztvevőn, érzette, hogy adósa megyénk közönségének s ezen körülmény indokolja azt, hogy 67 éve daczára elhagyja boldog családi körét s a megyei ügyekben mint törvényes ellenőr érvényesítse munkásságát. Kifejtette, hogy a megye fényes nevű főispánjai után ő az első e megyében, ki szerény polgári bölcsőből származván, e megye főispán- ságával megtiszteltetett, és e körülményben azon kötelességet ismeri fel, hogy annál nagyobb tevékenységet és buzgalmat tanúsítson. Megmondta, hogy átlátszó akar lenni minden irányban, s midőn egyfelől czélja a közigazgatásba életet önteni, a közügyet teljes odaadással szolgálni, a közjót egész erővel eszközölni, — más részről az országos politikai kérdésekben nagy türelmet tanu- sitand a különböző vélemények irányában, s legfejebb tanácsadólag emeli fel Bzavát, teljesen meg lévén győződve, hogy a megye közönsége a király és haza iránti sze- retetben vele együttesen érez. És felhív mindenkit, hogy ha bármi körében járó ügyben igénybe akarja venni, keresse meg, — szállása minden időben, személyválogatás nélkül nyitva álland. Kéri végre a bizottság támogatását, s beszédét a haza és megye éltetésével fejezi be. — — A tartalomdús és rokonszenves beszéd gyakorta és élénken megéljeneztetett. — Ezután Bégányi főjegyző üdvözölte főispán ő méltóságát rövid, de magvas beszéd del, mire a főispán válaszolván, miután a rendkívüli gyűlésnek egyébb tárgya nem volt, a gyűlés befejeztetett. A közgyűlés után délután fél kettőkor a nágyveu- deglőben kétszáz terítékkel bankett rendeztetett megyénk főispánja által, s miután ő méltósága ő felségéért a királyért, a felséges királynőért és trónörökösért poharat emelt, megindult a pohárköszöntések hosszú sora. Legelsőben Zoltán János alispánunk éltette József főherczeg ő fenségét mint a nemzettel, boldogult édes atyja példájaként melegen rokonszenvező nemes lelket, és a magyar honvédség főparancsnokát. Utánna Bégányi főjegyző a főispánért, Szoboszlai József a volt főispán Bónis Barnabásért, Zoltán alispán, gr. Szapári István pestmegyei főispánért, gróf Szapári István az uj főispánért, Sztárek Ferencz a közöshadsereg és honvédségért, Zoltán Elek ezredes Szabolcsmegye közönségéért, Liptai Károly b. Véc-myért mint e megyének egykori közkedvességü, főispánjáért, Bónis Samu, Zoltán Elek ezredesért, Mezősy mint májusi reggelen a hajnali harmat csókjában fürdőit szamócza, olyan fekete szemei voltak, mint a rósz lelkiismeret, azért is kárhoztam én el, mert nagyon mélyen tekintgettém bele. Ha hallgatott: komoly volt, mint egy sátorosünnep; ha szólt, vidám, mint egy majális. Szóval egész alakja annyira kecses, any- nyira bájos., kerek, szabályos, rniut egy debreczeni mézeskalács. Én nem is tudom, hogy lehet ilyen szép egy fogadott leány ? Azt hiszem, hogy leírás után is bele lehet szerelmesedni, hát még úgy mint én, ki évenként hatszor hétszer töltöttem otthon hol két hetet, hol két hónapot, — hála a kálomista iskolai sys- temának, mely évenként hatszor ad törvényes vakáczi- ót: ugyan auynyit csinálhat az ember törvénytelent is »beatus ille, qui procul negotiis« Manczikával az eperfa alatt. Csak már német ne létt volna, de azért nem bíztam benne teljesen. Daczára azonban a nemzetiségi különbségnek, mi miudig jobb viszonyba léptünk egymással és már én kezdtem magam novellái hévvel a bekövetkező boldogság ölében ringatni, mint a fent említett Klavirmester. Hanem e közben az idők nagyot haladtak, amit eléggé bizonyít az, hogy én keresztül mentem kilencz vagy tiz iskolán ; a nemzetiségi viszonyok is kezdtek megváltozni. Az emberek — mintha csak összebeszéltek volna kezdték maguktól ismét elhányni *azt a mentét, azt a ruhát,* És akkor mint Arany János Írja: »Minket oly érzés fogott el, — A 8ZÓI1ÓS gazda is — az egyszeri, — Magán kivitl örjöngve kaczagott fel; Látván, hogy szőllőjét a jég veri: Dorongot ő is hirtelen kapott fel, Paskolni kezdő, — hullván könnyei, — — No hát, no, — igy kiált, — én uram Isten Csak fajta, hadd lám mire megyünk ketten.« „N T í B V I D É K“ László a főispáunéért, Meskó László Nyíregyháza városa nevében, mint ennek, megbízottja a főispánért, Vidlicz- kay szinte, Lukács Ödön Zoltán Jánosért, Farbaki József Bégányi főjegyzőért emelték sikerült köszöntés kíséretében poharaikat. Beszéltek még Fereuczi Emil, Szik- szai Pál, Koruis Ferencz, Megyeri Géza. Lukács Ödön másodízben, Béres N.-Kallóból, azonban a teremben magas fokra emelkedett lelkesedés folytán egyfelől, és más részről a hangossá vált társalgás következtében be- szédök tartalmát nem vehet'ük ki, sőt annak sem juthattunk tudomására, kiért emeltek üdvözlő szózatot. — A vendégsereg köréből főispánunk öt óra tájban távozott, vivén magával az összes jeleuvoltak hő rokonszeuvét és n agyrabecsülését. Nyirvizi gyűlésről. A nyirvizi gyüléseu, mely f. hó 10-én az érdekeltség nagy részvéte mellett tartatott meg, olvastatott azon küldöttség jeleutése, mely Kausay Károly által az igazgató ellen emelt vádok megvizsgálásával bízatott meg. Határozhatott : Tekintve, hogy a volt társulati.alelnök a tanácskozás folytán két Ízben szólalván fel, ezen felszólalásában kijelentette, mikép a társulati igazgatót visszaéléssel vagy vétkes mulasztással sem most nem vádolja, sem ezelőtt nem vádolta, hanem a január 20-iki közgyűlésben csak téves eljárást említett, s ennél többet az igazgató ellen fel nem hozott; tekintve, hogy a felolvasott kül- döttségi jelentésből a közgyűlés egyébiránt is meggyőződött arról, bogy a társulati igazgató azon eljárásában, mely a vizsgálat tárgya volt, sem visszaélés nem foglaltatik, sem pedig az a társulatnak bármiképeni megkárosítását maga után nem vonta, sőt a vizsgálatból az tűnik ki, hogy ezen eljárással a társulat javára költségek tekintetében jelentékeny megtakarítás éretett el. A közgyűlés a beadott küldöttségi jelentést tudomásul véve, a felett, és illetőleg a megejtett vizsgálat tárgya felett napi rendre tér. A gyűlés folyamában a lemondott választmány helyére a megejtett szavazás utján a következők választattak meg: Okolicsányi Lajos alelnökül, Zoltán Ferencz, Lip- tay Károly, Pscherer József, Gencsi Albert, Zoltán Ödön, Kállay Jenő, Gaál Elek, Borbély Gáspár, Mandel Éde, Yidliczkai József, Nyíri János, Propper Sámuel, Pethő Zsigmond, Mezőssy László, Szoboszlay József, Szentmiklóssy László, Sztárek Ferencz, Buday Ferencz. Jármi Márton, Dr. Heumann Ignácz, Gencsi Béla, Szesztay Károly, Okolicsányi Menyhért, Szunyogh Bertalan és Kauzsay Károly választmányi tagokul. Vidéki levelezés. Kis- Várda márczius 6. (A folytatás vége. — A két tánczmulatság lefolyása. — Minek imák Februárban Júliust. — A névváltoztatás czélszerüsége. — Az egy nóta unalmas. — Politikai mozgalmak. — A költségvetésből kimaradt a világosság. — A pulyka a kóterben. — Az iparszabadság magyarázata. — Miért nem záratnak be a zugiskolák.) Utóbbi levelemben azzal végzém, hogy folytatása következik. Tehát, hogy a folytatásnak vége legyen : megemlítem, hogyan 'folyt le a két tánczmulatság. A báli tudósitó — szerintem — kritikus is, még pedig olyan kritikus, akinek kedvét sokkal inkábh keresik mint azokét, kik tudományos munkák bírálatával foglalkoznak s akinek túl szigorúnak lennie nem szabad, mert az által a bál sikerét rombolja le; de másrészt az ily tudósitó sorsa, különösen, ha a pennára nem vigyáz : szánandó is, mert senki sem szerezhet magának oly könnyen haragosokat, mint ő. — Én tehát jó lábon akarván maradni úgy egyik, mint másik szépséggel, még csak látszatát sem szándékozom mutatni annak, hogy egyik nőnek fölényt adjak a másik felett, s igy nem is írom ki vájjon Aranka nagysám volLe bájolőbb, avagy Gyöngyike k. a. E módon, azt hiszem, békeségben raa- raduuk együtt továbra is! Általánosságban azért csak azt jegyzem meg, hogy a ref. iskola javára rendezett tánczmulatság jól sikerült, — a kedv kitűnő volt, a Az a különbség, hogy mi is segítettünk, mikor a nemzeti viseletét, szokást a jég verte — az idegen álmiveltség fagyos jege, — csakhogy mi azokat meg- könypyezetlenül temettük el. így lön, hogy az öreg és fiatal szinőros ruha elenyészett. Az Áttilla metamorphosis következtében kwäcker lett: Kazinczit s más tisztességes öltözetet felváltott a hogy is hijják, — salonkabát, alias frakk, szóval a bugyogőra termett ivadék előtérbe lépett. Vagy tán ezt is csak úgy álmodtuk. ? Nem biz a, nagyon is ébren vagyunk. S mivelhogy a nők sokkal fogékonyabbak a külső behatások iránt, mint a férfiak ; ez lehetett oka, hogy Czenczi nénit is megé- rinté a kor fuvalma, kezdte megróni azt a sok sarkantyú pengést az ambituson. De mi csak megmaradtunk egy ideig a kor áramlatával szemben is az egyszer fölkarolt nemzeti öltözet mellett, sőt emlékszem, nagyon biztattuk egymást Manczikával, hogy örökké még a házi sipka mellé is magyar ruhát viselünk. Tudtam is én még akkor, hogy Manczika is olyan, mint a többi lányok! Azt ugyan vettem észre, hogy a patikárus legény jár oda, özenczi néninek az ujjara flastromot hordoz. De hát ha valakinek az ujja fáj; csak nem járhat hozzá esztergályos. Hát azonban midőn nagy vakáczióra hazamentem ; az egész udvar úgy nézett ki, mint a halottas ház a temetés után. Kegyetlen dolgokat sejtettem és . sejtésem a megfagyasztásig valósult, Manczika megszökött a patikárus legénnyel, (ah csúf Delila 1) Czenczi nénit megütötte a guta. Ügy éreztem magam, mint a bihari tekintetes ur, kinek 200 hold földjéből kifagy a repcze. Úgy éreztem magam, mint a lasztóczi ablakos atyafi, kinek a gáls/éc-d vihar alkalmával saját hátán töri össze a jég az üveg táblákat. Vincze bácsinak nem mertem panaszkodni, ő váltig mondta tánczosuők nem árultak petrezselymet, mint néha és néhol. Tisztajövedelem 60 forinton felül. A monopoliumos hajadonok tánczestélye a végtelen zimankós, kellemetlen idő miatt nem volt ugyan oly népes, mint a másik, de azért, ami a mulatságot illeti, eléggé sikerült. Ily módon Írva ezekről, remélem, hogy nem vonok magamra haragot, mint az által, hogy levelem alá Julius nevet Írok. Bizony furcsa 1 Megtámadnak, hogy minő absurdum dolog az, hogy februárban megjelent levél alá Júliust írnak dátumul; hiszen az még távol van s ha igy megy, megérjük, hogy júliusban február névvel jelenik meg. No iszen, nagy vigyázatlanság attól a levél Írótól ilyet tenni, ilyen vigyázatlanságot még Windischgrátz herczeg sem követett el a tavalyi galicziai hadgyakorlatokon 1 Ezen kifakadást csak nagy nehezen lehetett fékeznem, mondván, miként az nem az esztendő 12 hónapja közül a hetediket jelenti, hanem a tudósitó nevét jelzi. Erre aztán béke lett. Ilyen dolgok történvén, be kell látnunk. A név- változtatás szükségét 8 ajánlanunk azt Kajabuszok, Kolomannuszok, Memorok s több eféle nevüek becses figyelmébe. Én magam valószínűleg folyamodni fogok a t. szerkesztőséghez névváltoztatás engedélyezése iránt, — de csak ha a bélyegkötelezettség terhe alól felment. *) Hanem azon veszem magamat észre, hogy folytonosan ezen themáról szólva,-unottá leszek, miut egyik tudós papunk húsvéti prédikácziója, melyet négyszer mondott négy legátus S.-Vámoson egymás után s melyet már egyházfi uram ' és megtanult megsokalt s szépségesen meg is unt. Azért tehát felhagyok erről beszélni, s szólok arról, mint folyt le a múlt hó 27-ikére nálunk egybehívott választói értekezlet. Pár szép beszédet hallottunk a megtelt értekezleti helyiségben — elhangzani, minek vége a független párt éltetése, este pedig kisebb bankett lön, s aztán — aludni mentünk, még pedig tapogatva a világosság hiánya miatt. A ki városunkban egyszer-másszor megfordult, tapasztalhatta, hogy esténként nagyobb homály ".uralkodik itt nálunk, mint Páris katakombáinak legfélreesőbb zugában. De hát nem csuda, minek oda lámpa, minek oda világosság, a hol palló van 1 hisz ha lebukunk: úgy sem üthetjük meg magunkat nagyon a puha földön. S azt hiszik talán, hogy készül a város legkevesebbet is tenni a setétség eloszlatására ? Nem 1 Az idei költség előirányzat megtörtént, de abban egy batka sem szerepel utczai világítás czimén. így tehát maradunk a sötétség országában továbbra is. Hanem: nunc venio ad fortissimum! Most következik a java. Történt vala pedig nem régiben, hogy egy termetes asszonyság -szaporanyelvü cselédje azon szavakkal rohan a szobába: — Asszonyom oda a fehér pulyka! A termetetes asszonyság termete súlyának feledésével ugrott ki az ágyból s ment szaporanyelvü cselédjével pulyka-keresni. Jöttek, mentek; kérdezősködtek, kutattak s hallgatóztak. Egyszer aztán: meg van ! ez az én pulykám hangja, ez nem lehet másé, mint az enyém, a kire oly reményteli szívvel tekintettem, kitől oly sok jót vártam! szól az asszony, s nem rest bemenui a hang után, hogy szinről-szinre lássa és elvigye a tulajdont. De nem oda Buda, ahova Kolozsvár! —• Ez nem a magáé, ez az ényém mond, a gazda. — Kendé bizony, az árnyéka ! — No hát menjünk a községházához, majd megválik kinek van igaza. És úgy lön, a miként beszéltének, vivén magukkal a corpus delictit, a martyr fehér pulykát, mi is azonnal kóterbe téteték vala. *) Lesz rá gondunk ! Szerk. hogy van itt a Nyíren elég menyecskének való »szép is« jó is sat. — Eljöttem, hogy soha oda vissza ne menjek s igy lett, kettős az én veszteségem, a mennyiben a magyarsággal együtt illant el Manczika is. Azóta ismét elmúlt nehány év. A Vincze bácsi kapufélfájáról már lemosta az eső a vitéz-kötést, ő róla meg a hivatal, megtették járásbirónak, s most olyan csíkos pantallont visel, mint egy bukott bankár, görbe nádpálczával jár és sört iszik. Ősik La- czit is láttam, ott vau a szerencsi járásban, végre - hajtó, vágott szakállával úgy néz ki arcza, mint a puszta udvar, mely elevensövénynyel van körülvéve s egy jókora nyílás a közepén, hol az aprómarhák leszoktak járni. Sohasem láttam rútabb embert, nem hittem, hogy ennyire megváltozzék. Manczikát is láttam azóta férjével utazott városunkon át, s kegyetlen asz- szonyi humorral megkínált a már lett és még leendő gyermekei melletti nevelőséggel; (ah vérengZő Jezabel!) én arra irtain hozzá egy rémségcs verset, mit ő méltán! olva, férje tudta és beleegyezésével küldött egy ska'ulya echt tisza-ujlaki bajuszpedrőt. (Ez is gúny volt, mert hát tudvalevőleg nincs bajuszom, oh fájdalom 1) Most pedig, ha olykor rákönyököl a szivemre a bánat, a magyar ruha letűnt fénye s kihímvadt szerelmem Uszkei fölött búslakodom, mint vándor darvak csoportja sötét sóhaj száll fel kiégett keblemből s elzengem a költővel: »Régi dicsőségünk (már mint az enyém is), hova tűntél messze homályba?« Fel is fogadtam, hogy többé szepességi leányzóval sohasem conferálok, hanem itt maradok az alföldön. Isten engem úgy segéljen 1 Amen. Kajabusz.
