Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-13 / 2. szám

II. évfolyam. Nyíregyháza. 2. szám. Csütörtök, 1881. január hó 13. TÁRSADALMI HETI LAP. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN Főmunkatárs: VITÉZ MIHÁLY. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre .......................................... . . , 4 írt. F élévre . ...................................................2 „ N egyedévre....................|............... 1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő főlszólamlások Piringer János és «Jóim Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czirae alatt kéretnek bekUldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden háromszor hasábzott petit-sor egyszer közlése 6 kr; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirde­tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krnjczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Hudapesten. Haasenstein és Yogler irodájában Bócsben, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Anyagi viszonyaink. (Vonatkozással Hermám Ottó úrnak e lapok 36 szá­mában »nyílt levélt alakjában megjelent »Szabolcs aranybányája* ez. czíkkére.) Legyünk őszinték! Reális, tapasztalt ember barátai között is előnyt ad az egyenes, őszinte jellemnek, a hizelgő, a szé­pelgő felett, habár amaz ottan-ottan gyengéit, téve­déseit, meztelen, leplezetlen nyíltsággal tárja is elébe! — Vagy talán épen ezért becsüli a nyiltszivűt látszólagos nyersesége, cinicus magaviseleté daczára is többre. Mi is tehát, midőn megyénk anyagi viszonyai­ról szólunk, mint megyénknek hű fiai s igaz bará­tai, legyünk őszinték, még ha darabosnak látsza­nánk is. A nagy Széchényi mondta s a történelem és a tapasztalás igazolja, hogy nagygyá, szabaddá, füg­getlenné egygyest és nemzetet kellő értelmi quali- ficatió mellett a kedvező anyagi helyzet tehet. A tudatlansággal és szegénységgel karöltve jár a — szolgaság. — Ez axióma; elvitázhatlan. Az értelmi tökéletesedés, a szellemi fejlődés mellett ennélfogva a vagyoni gyarapodás is haza­fiul, nemzeti czél és érdek is. Akadályai vannak mind a kettőnek; mert mind a szellemi, mind az anyagi gyarapodás küzdelem­mel, önmegtagadással, nehéz munkával jár. Akadá­lyai — mondom — vannak mind a kettőnek, kivált­képpen napjainkban! De vigyázzunk! Ki ne ejtsük kezünkből ezt a két módját az emelkedés, fejlődés­nek ; mert akkor végünk van! Vége a hazának; vége a nemzetnek! Úgy, hogy a ki hazánk határán meg- állaud, majd eme nevezetes szavakat veheti szá­A „NYÍRVIDÉK“ TÁRCZÁJA. Válasz Y. M.-nek. Levelező lap van a kezembe, Régi dolgokat juttat eszembe. Ismerek minden vonást, betűt, Búsan nézem, látom időm letűnt 1 Hárman voltunk, kik a ravatalon Elsírtuk könnyeid szent fájdalom, Ráborítva a szemfedő gyólcsot, Sírba tettük a kimúlt „3zabólosot,tf Régen volt az. feledjük a régi bajt! A száras fa soha többé ki nem hajt! V. betű a levél alá írva, Látszik rOjtá, hogy vén ember irta, Vagy úgy hozza divat és barátság, Hogy a betűt girbe-gurbán rántsák ? ügy állott mint girbe-gurba nyírfa, Melynek ága ráhajol a sírra. Mondják a sírban Van feltámadás, fiiig élhetünk t ott lenn had várja más ( Feledjük el a jobb időt mint a bajt) A száras ű sóba többé ki nem hajt. Sírról szóltam, a sír rideg setét, Fátyolt a múltra, fátyolt feketét! Azt mondhatnák, hogy hivalgók vagyunk, Orvé alatt dicsérjük önmagunk. Töprengve mutat szüntelenül A múltakért elsatnyolt kor hevUl. jába: „tegyelek le minden reménységről ti, kik át­léptek itt.“ (Dante.) Ennek ellenében azonban nekünk jelszavunk, hogy: „nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett.“ Voltak idők, bizony voltak! midőn Szabolcs- megyében is, vigabb élet vala, mint ma. Voltak idők! .'.... Adó nem volt . . . . Ellenben volt robot ................A taksás, úrdolgás beszántott, be­v etett, betakarított. Volt erdő, volt nyáj, gulya, és ménes! Fizették az árát, mint a köles. Ma más világ van. Kiki magának. „Kaparj kurta, neked is leszsz.“ De e változott viszonyokat nem akarjuk, vagy talán csak nem tudjuk megszokni. Régen egy kis földmivelés, s a nagy mérvű baromtenyésztés dúsan jövedelmezett. Ma ?! A haj­dani nagyterjedelmü legelők mívelés, szántás-vetés alatt állanak. És ez nem hiba. De az hiba, még pedig öreg hiba, hogy kis, és nagy birtokos egye­dül csak,kizárólag arra a kis őszi és tavaszira támaszkodik! Megyénkben sokkal inkább, mint má- másutt. Ha aztán ezek, az őszi s tavaszi nem ütnek be, azonnal előtérbe lép a szükség; az ínség, a nyomor. Ne tagadjuk! Legyünk őszinték! Egyébb, főleg állami bajaink mellett, gazdálkodásunk egyoldalú­sága is oka anyagi számos bajainknak! Régen ki­segített a bajból a barom, juh, disznó-tenyésztés. Ma mindezekből semmi sincs. Némelyek, kivételesen dohánytermelést űznek tél-túl, azzal segitnek ma­gukon. A többség egyedül őszije s tavaszvetemé- nyére támaszkodik. Ez hiba. De ime tudva van már az „Egyetértés“ utján ország-világ szerte, s lapunk által a megyében, hogy A holtaknak nyugalom kell s bűket. Szép az élet) szomorú a vűge! Lehullott a nyírfa levői műg tavaly, Had gyászolja u lombtalan nyírfa galy. Hó lepellel van a föld behúzva, Vihar nyomán szikrázik a puszta: Tél van ott künn! oh de elhigyjűtek, Zordon; de van gyönyöre a télnek, Piros borral hol töltve a pohár, Pezsdül a kedv: a gond csak lopva jár. Bor szép leány vidám zene mellett, Szépnek látom, szeretem a telet, Lehullott a nyírfa levél még tavaly, Had gyászoljon a lombtalan nyírfa galy t Szomjas vagyok boron jár az elmém, Elébb tettem a lánynál azégyelném 1 Rátok mondva nem becsüllek sokra, Tündér rózsák kemecsei csókra, — Kinek vágya szép hú gondos asszony. Egy szálat e csokorból válasszon, Mig nézem e családias képet, Érzem rideg, bús a nőtlen élet. Lehallott a nyírfa levél még tavaly, Árvák vagyunk mind a ketten nyírfa galy. Habozva foly „vinom de Kemecse* Nagy illata, zamata mint becse. Hiszen gazdánk is szívesen adja. Hordó szagú, — eczet dús zamatja. — Szerencsémre elvesztettem bicskám, A zsobembe ma ki nem nyílik mán ( Megiszom ha méreg volna, méreg 1 Megvénülök fabatkát sem érek 1 Igyunk pajtás feledjük el most a bajt, ▲ száraz fa sóba többé ki nem hajt, nekünk homokbuezkáinkban „aranybányáink“ van­nak, mint a nagyhírű természettudós s szinte oly nagy magyar Herman Ottó úr jelezte. A viliké W. Vincze úr vegyelemzése szerint asztali bornak ele­gendő szeszt tartalmaz. A homokbuezka, kellő mű­velés mellett, bőven termi. És a mi mai világban fődolog a philloxerától mentes. Ne engedjük elaludni megyénkben e kérdést! No! nyíri emberi itt az idő most vagy soha! szőlőd a philloxerától mentes. In hoc Signo vinces — Talpra! Az alkalom meg van. A szakértói út­levél is meg van, hogy borod a világkereskedésbe jusson. Életrevalóságodtól, gyakorlati bölcsességed­től függ, hogy tudod-e az alkalmat tenjavadra for­dítani. Ha nem tudod!? Nincs benned életrevaló­ság. Véged van. Isten se ment meg az örök halál­tól! Piaczot, piaczot! s borodból tőkét csinálhatsz. Borból tőkét teremteni, — előttem, ki szinte a nyírt és nyíri embert ismerem, nem újság. Éu isme­rek szőlősgazdát, kinek 5—6 vékás szőlője több hasz­not hajt, mint egy másiknak féltelekalja földje! S meny­nyi ilyen alkalmas szőlőnek való terület van még a nyíregyházai, székelyi, bogdányi, téti, napkori, leállói, magyi, bogáti, szakolyi, karászi, gyulaházai sat. határokban! Ott vannak a nagy homokhalmok parlagon. Pedig hogy szőlőültetésre alkalmasok mu­tatja a gyulaházai határban 7—8 év előtt. K. A. által kiosztott 30 holdnyi siligó; mely ma már kész és kies, termékeny szőlő! Ez igazán hasznavehetlen siligo volt. Intő és jó példa. Termeljünk bort, ne csak az importra, a torokra; hanem exportra is. Aranybá­nyák azok a buezkák. Ha mégis aranyhegyek vol­nának ugy-e ?! —I.—R.— Hol a czigány kérdezni haboztam, Haj, de szilaj kedvem pezsdUl mostan 1 Ki mondta azt menjen „ebadóba,“ Elrémitett e szó: hogy adóba, Benne vagyok magam is a lében, Nem iszom, ne adjatok bort nékem 1 Te húzd czigány, húrod csengő hangja! Legyen e kór sirató harangja! Lehullott a nyírfa levél még tavaly, Had gyászoljon a lombtalan nyírfa galy. Tüzesen mint babám szeme párja, Húzd rá czigány a tán ez is megjárja. Dalaidtól szív és elme kábul, Húzd rá czigány, húzd a legjavábul! Hagyd el, hagyd el, alig állunk már mi,\ Csizmánk szakad, nem lesz miben járni. Kifizetlek, de ne nézd kevés-e I Elfagyott most mindnyájunk vetése! Elfagyott el, üres tárcsánk ez a baj, Várjunk mig majd kifakad a nyírfa galy) Ki tudja az ember hová juthat, Szemelő! ha téveszti az utat; — Van előtte száz is, na most válassz — E pár sorral szándékom csak válasz, S összehordok itt mindent; barátom Vén muzsikus lettem ebből látom, Ki mindennap egy-egy nótát feled, Bomlott kézzel a hangból húz felet. Szakadt húrról búsan rezg a végsóhaj. Tőled nyerhet lombot csak a nyírfa galy. LOvey Sándor«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom