Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-02-10 / 6. szám
II. évfolyam. Nyíregyháza. 6. szám. Csütörtök, 1881. február hó 10. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Főmunkatárs: "VITÉZ MIHÁLY. Előfizetőül föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Kgusz évre..........................................................4 frt. Félévre...............................................................2 „ Negyedévre ......................................................1 „ A községi jegyző és tunitó uruknak egész évre* csuk két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fdlszólamlások Piringcr János és *Jót>a Eleit kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreA lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető : költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden háromszor hasábzott petit-sor egyszer közlése ö kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. ezeni-uteza 1551. szám) intézendök. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasensteiu és Vogler irodájában Bőcsben, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. A magyar irodalom egyik kimagasló alakja, nemzeti ujjászflletésflnk egyik lelkes bajnoka hanyatlott e napokban az enyészet rideg karjaiba. Eltemették, megsiratták, koszorúkkal díszítették fel sirhalmát, s talán nemsokára el is felednék, ha alkotásai a halhatlanság glóriájával nem sugároznák be szép emlékét. Oh a világ, az emberiség oly feledékeny, oly hálátlan azok iránt, kik az eszmék világában merészen törnek előre, és mint ilyenek tűzoszlopok- ként jelzik a boldog jövő áldásos ösvényét. Ne sújtson e kemény vád bennünket, szenteljünk nehány sort lapunk igénytelen hasábjain a nagy halott emlékének. Tóth Kálmán született Baján, s első iskoláit ott is végezve, később a szent mártoni benezés szerzetesek közé volt lépendő, miben azonban — hála a gondviselésnek — súlyos és tartós betegsége megakadályozta. Utóbb Pécsett folytatta tanulmányait, s már l(i éves korában egy kis füzetben kiadta költészetének első zsengéit, pár év múlva pedig, már az „Életképek“ hozták költeményeit. A nemzeti szabndságliarezban ő is tevékeny részt vett, s kardját mint főhadnagy tette le. Visszatérve Pestre, ismét tollat fogott, s dalaival, azokkal az országszerte ismeretessé vált kedves dalokkal oly népszerűségre emelkedett, mint senki más azon időben. Majd drámákat irt, és pedig nem csekély sikerrel, mint ezt az „Egy királynő,“ „Dobó Katicza“ hangosan igazolják, nem is emlitve azt, melynek czime: „Nők az alkotmányban,“ s mely annyi derült estét szerzett a fővárosi és vidéki közönségnek egyiránt. — Sikeresen működött a hírlapirodalom mezején is, alapítva a „Fővárosi Lapok“-at, és utóbb a „Bolond Miska“ czimü hatalmas élczlapot, melynek mindegyik sora oly nagyszerűen ostorozta az akkori hatalmasokat és satel- leseiket. Érdemeit méltányolva aztán úgy az akadémia, mint a Kisfaludy-társaság tagjául választotta, 1865. pedig szülővárosa Baja küldötte képviselőül az országgyűlésre. Mint képviselő ő indította meg a mozgalmat a hirlapbélyeg eltörlésére nézve, s czélját keresztül is vitte. Huszonöt éves Írói jubileuma alkalmával tisztelői egy remekmívű ezüstkoszoruval kedveskedtek a „szerelem költőjének.“ Mint ember jó, nemeslelkü szeretetre teljesen méltó volt, ezt mondják róla különbség nélkül mindazok, kik őt ismerték. Nem irigykedett, nem gyűlölködött, nem volt ellensége senki. Csodá é ha most mindenki fájlalja hunytát, habár életszervezetének már régebben ellianyatlása sötét felbőkkel vonta be pályája láthatárát. Nyugodj békén nemes lélek! Lebegjen áldás hamvaid fölött dicső dalnoka e hazának! És sírodból emelkedjék ki s ihlesse meg e nemzet fiait és leányait a bonszerelem fényes lángja! —t.— Nyírfalombok. v. (Ismét hymen. — Mit mondanak a kávé mellett ? Iliit a testvéremben ? A gazdag menyasszony. — Szabad a vásár 1 Olvastis az ar- czokrdl. — Minő a kezdet, olyan a vég.) Ha a főúri körökhöz tartoznánk, vagy csak kékvérrel is dicsekedhetnénk, aranyos szegélyű meghívók bél, — mint egyszerű plebéjusok azonban csak a lapok hymen rovatából értesülünk, hogy Regina ő nagysága jegyet váltott Harcsa Ákossal. Regina nagysám menyasszony! Milyen jó parthiet csinált — beszélik a kávénénikék — az a pipogya ügyvéd! Embernek nem hires, vagyona épen semmi a diplomáján kívül, talán még nem is nemes ember, hiszen nincs y—ja, aztáu meg kissé bimlöhelyes is, — mig mátkája szép, deli termetű és ami fő, dúsgazdag, itt már csakugyan beteljesült a példabeszéd »szalmalegény, aranylány!« Regina nagysám menyasszony! Kár neki az a szolid ifjú ember, — mondják a férfi körökben — csudálkozui lehet rajta, hogy miként tudott bole botlani abba a leányba, ki nem egyébb mint kaczér teremtés, tetszelgő divatbáb, s hozzá még, túl is van már az ifjúság üde kikeletén. Több mint valószínű, hogy maga varrta magát az Ákos nyakába, Ákos meg nem nagyon vonogatta magát az önkényt kínálkozó aranybáránytól. Regina nagysám menyasszony ! A „NY1KVIDEK“ TÁRCZÁJA. Báli karczolatok. A hölgyek ós férfiaknak harezszomjas serege még tömör és különvált csatarendekben áll. — A hölgyek Afhaene hajdani harc/.osainak példáját követve, a közel karcz előtt legpompásabb öltönyeiket vevék fel, s égve a harczvágytól, kipirult arcozal, villogó szemekkel várják a férfiak »fekete seregénekt támadását, mi rendesen az utóbbiak tökéletes megveretésével vagy megadásával végződik. Két ellenséges tábornak neveztem a hölgyek és férfiaknak most még külön vált phalanxját, — harcznak azt, mi végett összegyűltek, s kérem ezen kitételek nem oly uagyon helytelenek. — Tagadhatja-e valaki, hogy a fényesen kivilágított és feldíszített tánezteremben, annak sikamlós parquettján, a tárogatót helyettesítő zene villanyozó hangjainál gyakran oly heves küzdelem fejlődik, melynek nem egy szív esik áldozatául, melynek következtében nem egy véres könny hull, melyben oly sokan vesztik szabadságukat és esnek fogságba, hogy járomba hajtsák gőgös syeambri nyakukat s lánczokba verve büubödjenek vakmerőségükért, oly lánczokba, me • lyek eleinte ha rózsákból vauuak is fonva s oly könnyen elviselhetök, később talán nehezebbek és fájóbbak a vasnál ? Ki nem vett már részt az ily barezban s nem kapott egy könnyebb vagy súlyosabb vágást vagy szúrást, melynek sebe talán soha nem hegedett; de nyomát semmi esetre sem veszté? Hatalmas ellenség a hölgy, ha szivünknek szegzi azon nehéz ütegeket, miket szemeknek nevezünk, ha megtámad mindazon nagyobb és apróbb fegyverekkel, melyekkel a természet ellátta s melyeket századunk előrehaladottsága még a női öltözék legcsekélyebb tartozékába is rejtett. Igen is, meg vagyok győződve, hogy a nőnél minden fegyver, ha a bál küzdporondjára lép, — romboló fegyver a szó, mellyel hozzánk férfiakhoz fordul, a mozdulat és taglejtés mellyel int, a a szem, mellyel gyújtó aknaként légbe repíti legbiztosabb védvárainkat, sőt még azon virág-csokor is, melyet oly kaczéran tűzött kebelére, épen szive felé, s mely mintegy mutatni látszik ott, »ott foglak megsebezni I« De hát jól van ez igy. Belenyugodtak a régiek s bele nyugszunk mi is ezen harezba, nevetve megyünk ] neki, mosolyogva fogadjuk a néha halálos csapást, s ha bár gyakran megkíséreljük is az elleutállást, végre csak kitárjuk kebelünket az Ámor kobzából vett nyilaknak s megadjuk magunkat a sorsnak, hisz »férfi sorsa a nő !< És ki mondhatná meg, hányféle harezmódot hasz- ) nálnak a nők ? ki tudja a férfiak közzül, mily hadi cselnek esik áldozatául ? hisz a barezban minden szabad. Vannak, kik nem az e téren nemzetközileg elfoga- j dott fegyvereket használják, kik azok félretételével, ne- : műnk leggyengébb oldalát támadják meg, s arra építik diadalukat. Oh ! ezek a legveszélyesebbek, ezek jól számítanak . Vannak, kik Galatheaként csodáitatják magukat, érzékeinket hódítják el, s kérem mely férfi képes ennek ellentállni, kiben ne nyomná el a túlcsigázott képzelet az ész higgadt szavát, kit ne ejtene tőrbe ezen női cselfogás, a gömbölyű karok és hé vállak teljes szépségének láttára? »Jaj a legyözöttnek/< Megszóllal a zene. A hölgyek nyugtalanul toppantanak kicsi lábacskáikkal, végig simogatják ruhájuk fodrait, egy utolsó pillantást vetnek a tükörbe, (ha nincs épen közelükben, úgy felkeresik azt) megigazítják a hajukba tűzött virágot, mit már százszor, ezerszer tettek, mely azonban soha sem akar jól állani, s szivdobogva várják az első támadót, az első tánezost. — A nők oly félénkek? Dehogy, hanem ők súlyt fektetnek az első tánezra; méltó lesz-e az ellenfél ? érdemes-e arra, hogy vele megnyissa a tánezok bosszú sorát, melynek elsejét a néző közönség rendesen feszült figyelemmel kiséri ? A férfiak sora megbomlik, előbb egyenként, később párosán válnak ki s közelednek a hölgyek felé; egy hideg főhajtás vagy szeretetre méltó mosoly fogadja őket, (amint épen ki hogy érdemli) s kezdetét veszi a táncz, megindul a barcz. Nehéz lenne a hölgyek különböző harezmódját leírni, mert azt a kor, tapasztaltság, a természetadta bájak és mesterségesen, művészi utón szerzett előnyök számtalan variatiőra osztják, s alig lehel egyet-ogyet találni, kinekharczmodoráról a többiekére lehetne következtetnünk.
