Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-11-17 / 46. szám
II. évfolyam. Nyíregyháza. 46. szám. Csütörtök, 1881. novemberhó 17. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Kloflzetéal föltételek: postán vagy helybon házhoz hordva : Egén* évre .......................................................4 frt. F élévre............................................................2 „ N egyedévre............................................................1 v A községi jegyzó és tanító uraknak egész évre esnk két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap A ,aP íze,,emi részét képező küldemények, a ., . ., ... 1 szerkesztő rzime alatt kéretnek bektildetni. szétküldésé tárgyában teendő fölszolamlasok . Bórmentetlen levelek vauk ismertt kezektől fuPiríuger Jáuo« éw Jóba Elek gadtatnak el. kUdötuJajdono.ok könyvnyomdájához (n.gy-debre- A kéziratok csak világos kívánatra . ,.z illető czeni-utcza 1551, szám) intézendók. köludgére küldetnek viszsza. Hirdetési dijuk: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése b kr; többszöri köilée esetében 4 kr. Kincstári bélyegdlj fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soroukiut Ifi krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1651. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haaseiistein és Vogler irodájában Bécaheii, Prágában és Budapeaten; valamint Németország és Sveicz fövárosaibau is. Épitsünk-e városi szállodát, vagy ne? n. ígéretemhez képest, elmondom azon okokat, amelyek engem az építkezés barátaival szemben elfoglalt álláspontom nyilvánossá tételére bírtak. Nézzük azokat egyenként, egymás titán. Az eddig tudvalevő terv szerint, amint azt a „Szabolcsi Közlöny “-bői olvastam, az „uj szálloda“ a mostani „nagy vendéglő“ helyére építtetnék. Már ez sem helyeselhető. Ma már a szabad tereket, feküdjenek azok a város központján, vagy bárhol, nem lakházakkal, hanem fákkal építik be; a középületeket pedig, még a templomokat is a házak sorában helyezik fel. Központi nyilt-térre nagyszabású, többféle mulatőlielyiségct magában foglaló épületet emelni: egyenesen a közegészség és szé- pészet ellen való dolog. A csatornázás még egymagában nem elegendő arra, hogy egy oly sokak által lakott és éjjel-nappal látogatott, istátokkal ellátott épület környékétől, a/ egészségre káros befolyásit kigőzölgést és kellemetlen szagot eltávolítsa. A mostani nagyvendéglő helyére tehát építeni, közegészségi szempontból sem tanácsos. Hát ha még a rendet, csendet és az erkölcsi színezetet tekintjük? Ekkor meg szólni sem lehet róla. Színházról is beszél a terv. Legalább a „Közlöny“ mindenáron színházzal, még pedig fényes színházzal kiváltja összekötni a városi szállodát. A színháznak soha sem voltam- ellensége. A színházak a közművelődésnek minden bizonynyal hathatós tényezői voltuk és lesznek mindig. S ha valahova szükséges és kívánatos egy tágas és csinos színház, Nyíregyházára még inkább szükséges, nem csak a művelődés, hanem a uemzeti, a magyar nyelv terjedése tekintetéből is. De nem osztom azt a nézetet, hogy Nyíregyházán a közvagyonból építtessék ily közművelődési csarnok, legalább még most, ma, amikor még mindig oly igen messze állunk a magyarosodástól, nem. Valamint a boldogságot, úgy a közművelődést sem leltet a nagy közönségre erőszakolni, különösen pedig elhibázott és czélhoz csak igen nehezen vivő utakon-módokon. Nyíregyháza város őslakói oly szép, oly nagy- foutosságu vagyont, kincset hagytak utódaiknak részint fekvőségekben, részint jövedelmet hajtó jogokban: hogy eszélyes és takarékos gazdálkodás mellett, ma csak azok tisztajövedelme is elég volna az összes évi költségek fedezésére. Fájdalom a takarékos ősök nyomdokába, pazarló nemzedék lépett. A város javai évről-évre fogytak, jövedelmei apadtak annyira, hogy ma adósságainak kamatát is rövid kölcsönpénzekből kénytelen fizetgetui. Különben nem csuda. Ott van a nagy áldozatokkal felállított gym- názium. Vájjon veszi-e hasznát amaz intézetnek Nyíregyháza város polgársága? Fájdalom nem. Felépítette és fenntartja azt az idegenek számára. Most meg azt kívánják, hogy dobja oda utolsó darab közbirtokát egy oly épületre, amelynek hasznát ő maga az ég tudja, mikor fogja vehetni. Azt kiváltják, hogy a közösből színházat építtessen. Ugyan kinek? Igen természetesen ismét az idegeneknek. Valóban csodálkozni kell némely emberek gondolkozás módján. Építsenek azok, akik a színháznak szükséges voltát érzik, saját költségükön; de ne követeljék azt, hogy nekik Nyíregyháza város tót ajkú lakossága saját ősi jogainak elpazarlásával építsen mulató, szórakozást nyújtó helyiségeket, legkisebb szellemi és anyagi haszonra való kinézés nélkül. Mert arra, hogy a színházi épület hasznot hajtson, ne is gondoljon senki. Minden valamire való város közönsége oda törekszik ma már, hogy a színészeknek ingyen helyiséget adhasson, nemhogy még hasznot kivárnia meríteni utánuk. Alakuljon Nyíregyházán is, mint másutt, szín- pártoló-egylet, mely feladatul tűzze ki magának a körünkbe működő színészek segélyezését s az állandó színház felépítéséhez szükséges péuzerö beszerzését. Művelődjünk, boldoguljunk társadalmi vagy magán utón, de ne követeljük azt, hogy 3—4 ezer embernek, 19—20 ezer ember közművelődési épületeket emeljen saját maga kizárásával. Ilyet követelni nem lehet nem szabad. Ami a színháznak veudéglővcli összekapcsolását illeti, az sem helyeselhető. A színháznak tágas téren önálló épületnek kell lenni, nemcsak azért, hogy már alakjánál fogva is feltűnő, de azért is, hogy vész idején minél hozzáférhetőbb, tehát menthetőbb legyen. Egyátalábau nem czélszorü tehát, hogy a színház bármi alapból is összeépittessék vendéglővel, kávéházzal és sörházzal. Nem helyeselhető a szállodának közköltségen leendő fölépittetése azért sem; mert ma már az erkölcsi testületek egyáltalában nem gazdálkodnak. Az ingatlanságot, ha van, bérbeadják, vagy végleg elárusítják; hadd boldoguljanak az egyesek Elég feladata és dolga marad a községek képviseletének és tisztviselőinek anélkül is; csak azoknak felelnének meg. A „NYlRVUlEK“ TÁRCZÁJA. A székelyek között. (TJU knresotat.) — Klug Antaltól. — II Mikor az utazó ember »ma válságos holyzetbe jut, hogy péuztárczája a felhasznált bánkódták miatt, meg- véknyúl; uem marad ogyéb tennivalója, mint nyakába vonui az utat, azaz gyalog masírozni; ha ugyan elég erőt érez magában a>. Erdélyben még nyári időben is oly gyakran előforduló viharokkal daczolni. Én pedig — megvallom — egyike vagyok azon szerencsétlen fló- tAsoknak, akiknek pénztArczája igen gyakran bővőlködik at egyptomi 7 szült esztendőben. De hát a szegény ember, ha egyebet nőm, világot látni szeret. Így történt, hogy én, ás társam, aki velem pénz dolgában »egy són. egy kenyéren« volt. neki vágtunk a hegyokkal háíózott székely földnek azon reményben, hogy vitéz rokonaink illő fogadtatásban részesítenek bennünket. Utunkban vissza-vissza idéztük emlékünkbe a székelyek vitéz tetteik - uok egyes részleteit, amelyeket oly remokül megénekelt halhatatlan Petőfink. Égtünk is a vágytól rokoninkat mielőbb megláthatni annálinkább, miután a nem nagyon ven- digkodvelö oláhok »nu sti ungnresti* barátságos meghívásától annyira elidegenedtünk, hogy végre szomjunkat is csak egy forrás, vagy csörgedező patak kristályvizéből jártunk oltani. Helylyel köiiol még az odahaza egyik barátomtól slkölcsönzött hatlövetű forgópisztolynak is has-mát vettük, elébe tartván azt egy-egy velünk a fenyveseikéi koszorúzott hegyek kőit találkozó marezona kinézésű oláhnak, akinek hosszú knhátba bujtatott külsőnk jó zsákmányt látszott ígérni. Péntek volt. A közbeszéd azt tartja, hogy nz a szerencsétlenség napja. Mi előttüuk bebizonyult ez állítás valótlansága ; mert Fortuna asszonyság úánakozólag tekintvén ránk, hegyetmászó fáradt utasokra, egy 9 lovas szekeret küldött utánunk, melynek tulajdonosa, el - [ képzolketetlen örömünkre, tős-gyökeres Atilla fajta székely gazda volt. Nem is késett bennünket édes magyar- uyolvüukön, amelyet a szász, és oláldakosság közt nem, vagy csak igen tördelve hallottunk beszélni, barátságosan megszóllitani: »Hát bevá mennek az urak?« »Megyünk, vagy csak mennénk, mondám, arra a | merro az út visz, ba oly nagyou fáradtak uem volnánk !< »Tudják-eé, mit mondok az urakuak?! Itt vagyon éppeg Uj-székelyen a lakásom jöjjenek el bezzám I« Mit mondjak sokat A váratlan szerencse, édes ha- záuk nyelvét és magyaros vendégszeretetét feltalálni, oly örvendetesen lepett meg bennünket: hogy gazdáik jószívűségét megköszönni el is feledtük. Felkaptunk a eze kérre és egy félórai kocsizás után jőszivü gazdánk szobájában valónk. Mialatt családjával megismertetett bennünket s egyet-raás felől tudakozódott, egy 16 — 17 éves leányka, kire, négy szem közt legyen mondva, a vacsora ideje alatt, gyakran rá-rá sandaltam, hőfehér abroszt a magukszötte vászonból terített az asztalra. Kis idő múlva párolgó tállal lépett a szobába s mi hatalma« étvággyal felfegyverkezve nekidültünk az iilcle« ételnek; annálinkább a jó székely bornak, mely dicséretül legyen mondva, minden tekintetbeu kiállja a versenyt nyíri vin- < kónkkal. Másnap, miután az ut fáradalmait kipihentük, jó villás reggeli elköltése után. gazdánk útnak bocsá- tott bennünket, emlékünkbe ajánlván magát. Meg is maradt emlékemben az ott eltöltött órák élvezete, de még inkább, a szép barna székely leányka kökény szemei. Azt hiszem meg fogják engedni alföld bájos hölgyei, hogy ennyire feldicsérem hősnőmet, de hát a szív érzelmeit nem könnyű leplezetlenül hagyni. Utónkat a legközelebbi városaik Székely, régibb nevén, — Szitáskereszturnak vettük. E vidék már mész sze terjedő völgyet képez agyannyira, hogy terjedelmes szántóföldek és rétek terülnek el benne. A távolból a gyergyói hegyek örókhóval fódútt csúcsai kékelleoek az utas felé. A közel falvakból tódult a székelység s a közöttük itt-ott elszórva lakó csekély számú oláhság a városban tartandó hetivásárra. Kíváncsiságunkat nagyon izgatta azon körülmény, hogy a minden világ- ós országrészben oly otthouos élelmes izráelitákat itt non volt szerencsénk látni. Csak később tudtuk meg, hogy a lakosság nem simputhiál a zsidósággal s éppen ezért kevesen lakják Erdély ezen részét. Mire beértünk a városba, már nngybnn állott a vásár. A zsúfolásig megtelt piaczon jól felismerbctók voltak a székelyek magyaros jelmezeikben. Valóban dicséretül kell megemlítenem, hogy a székelyek, daczára az egyes vidékeken oly elfcrditott oláhos viseletnek, megóvták öltöézkőknek magyaros jellegét, A férfiak öltönye ogyszerü magukszötte vászonzubbonyból s hosszú szárú csizmákba rejtett ugyanolyan nndrágból áll. Túlságosan nagy karim&ju kalapjuktól még tél idején sem igán válnak meg. A mily egyszerűen öltözködik a székely férfi, ép oly fényűzéssel — mondani lebet — pazarul öltözködik a nó. Rövid, kék szoknyája alul csak úgy ngyog, piros szárú, magas sarkú csizmája derekáig érő fekete ujjassá, az alföld női szokást szerint, ki van vágva, m dy alul hófehér ingválla látszik ki. Nyakát minden nőnek többé, ko- vésbbé értékes gyöngy füzér ékíti; főjét pedig a rákötött czifra kendőn kivül, még egy igen széles karimám kalap födi. Egymás iránt nyájas barátsággal, az idegenek iránt pedig kitűnő vendégszeretettel viseltetnek, mely utóbbi ban, mint fennebb említőm, volt szerencsénk részesülni. Miután a várostól nem messze fekvő kőszéntelepet s savanyn-viz forrást megtekintettük, utunkat Székely- Udvarhelyen át, ahol a hargittai h-'gylánczolat fenséges látványt képező ágai kezdetüket veszik. Oláhfaluuak vettük, mely mellet a homorődí fürdő hírneves csepegő barlangjával fekszik. E falu, midőn felé közeledünk ; csodálattal tölt el bennünket. Mert míg az erdélyi községek oagyobb- részo völgyben fekszik, addig c falucska az ország fen- sikjáo felül 600 mtr. magasságban fekszik. A hegytető jén legelésző kecskék és tehenek, mellettük a tilinkójá- ból méla bangókat csaló pásztorral és a hegylejtöjén