Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-11-10 / 45. szám

tőle. Építkezési terveivel, mint már annyi sokkal alig ha fog zöld ágra vergődni.

Egyébiránt beszéljenek e tekintetben az érvek és számítások, ne pedig a phrásisok.

Általában jeleztem ugyan már az eddig elmondottakban röviden és általánosságban a főbb okokat, amelyek engem az építkezés kérdéseinél elfoglaltak s itt most kijelölt ellenzéki álláspontom elfoglalására bírtak; de ezek még koránt sem elegendők arra, hogy nagy és Nyíregyháza városára nézve életfontosságú kérdést minden oldalról bevilágíthatná : legközelebb részletezni logom felszólalásom és magamtartásának indokait e tekintetben.

Mandai.

A munka befolyása az emberi boldogságra.

»Mondjunk bármit életlink rövidségéről — mondja Eötvös — e rövid élet temérdek sok órából és pillanatból áll, s közölök mindeuik kínossá válkatik, ha azt va lami örömmel vagy foglalatossággal nem tudjuk betölteni.«

A magas czél, mely életünket irányozza, még nem elégít ki bennünket. Valamint az ösvény, melyen haladunk, csak akkor bir kellemmel előttünk, ha az elterülő vidék felváltva kopár terméketlen tájak mellet viruló, zöld képeket, s a tengersík rónák után fenyvesekkel borított zordon hegyeket rajzol élénk: úgy az utak, melyeket születésünktől fogva a sírig kell megfutnunk, csak úgy lehetnek kellemesek, ha az elénk gördülő akadályokat, éltünk viszontagságait saját munkásságunkkal leküzdve, setét napjainkat vidorakkal váltjuk fel.

Valódi boldogság csak ott létezhetik, hol a munkásság boldogító szelleme ütötte fel tanyáját. Méltán | elmondhatjuk nagy költőnkkel: »Csak a munka, csak az, ha valamit tevénk, boldogít: csak azon éldelet, melyet magunk szerzőnk rnéink egészen.« Bármily gazdag, vagy szellemes legyen akár egyes ember, család, vagy nemzet: tönkre jut, ha tétlenségbe sülyed; a vagyon elfogy, a szellemi erők elvesztik ruganyosságukat, eltompulnak s az ösztön sugallatának engedve át magát, előállnak a társadalom ostorai: az önzés, zsarnokság és elégedetlenség.

Számtalan e9et bizonyítja, hogy az egyesek erkölcsi romlásának csakis a munkátlauság az oka. A gonosztevők legnagyobb részének, elvetemedése a dologtalan életnek, a munkára való uemszokásnak a következménye.

De nemcsak egyesek sülyedésének, hanem minden társadalmi hanyatlásnak a tétlenség eredő oka.

Nem ennek következtében láttuk-e romba dőlni a nagy római birodalmat, melyhez hasonló nagyságú birodalom nem volt és nem is leend?! A hadi szerencse által elbizakodva, tétlenségbe sülyedt a nép, mi az erkölcsi romlást vonta maga után. Mennyire sülyedtek a hires római erkölcsök, bizonyítja az, hogy a világ urai nak csúfolt rómaiaknál a vadállatoknak volt barlangjuk, de egy talpalatnyi földje sem, hol sírját megássa a nép, mely gyakran »pauem et circenses« szavakkal dühöngött az utczákou. Ettől az időtől fogva fényes nappal Diógenesnek lámpával kellett, keresni a becsületes embert Rómában.

De fordítsuk tekintetünket másfelé! Éjszakon vagyunk, egy kis virágzó állam terül el előttünk, mely ipara és kereskedelme állal uapról-napra emelkedik. Pedig, hogy mennyit kell e kis államnak fentartásáért küzdeni, czimeréről is leolvashatjuk, mely egy a habokkal küzdő oroszlán képét mutatja nekünk. S miért örvend Hollandia daczára a tengerrel való folytonos küzdelmeinek fokozatos haladásnak és fejlődésnek? Mert a munkásság áldásos szelleme lengi át népét.

A munkátlanság Ínséget és nyomort szül, az Ínség és nyomor pedig hányszor nem sülyeszt a bűn örvényébe: igy tehát a munkátlanság rosszá teszi az embert. Az élet számtalan eseményei igazolják Széchenyi István gróf azon állítását, hogy: «Unalom a roszra hajlandó embert rosszá, a jóra hajlandót boldogtalanná

Fehér házikóban szépen muzsikálnak,

Leányok, legények vidám táuczra szállnak.

Lehet gyönyörködni a sok tarka páron,

Hej ily lakadalom nincs több a világon!...

De, mint sebzett vadnak halálos hörgése,

Szivrázó sikoltás vegyül a zenébe;

Jajkiáltás tör ki a násznép szivéből...

»Oh, irgalmas Isten, tekints le az égből!« ...

Szép fiatal legényt hoznak karonfogva,

Göndör fürtös fejét mellére horgasztja;

Szép deli legénynek sötét piros vére Sűrű cseppben ömlik patyolat ingére.

Sápadt arczú lyátika irabolyog utána,

Koszorú van téve kuszáit hajzatára ;

Merev a nézése... mosolyog az ajka...

Oh, irgalmas Isten könyörülj meg rajta 1

■N ehéz sóhaj tör fel, lihegő kebléből,

Miként hogyha jőne sötét temetőből;

Darabokra tépi fehér koszorúját...

Oh, irgalom atyja, ki érti meg búját!

Letérdel a földre... imádkozik halkan...

Imája végződik pokoli kaezajban.

Jaj, óh, jaj tenéked, Szőke Panna lánya,

Nem jut fel az égbe a gyilkos imája!

Merevült kezéből kihull véres kése,

Ráborul jajongva férje holttestére;

Tulvilági hangon mormolja magában :

»Hogyha mást szerettél... hagytál vón pártában !«...

Sok év múlt azóta. Szőke Panna lányát Szerteszét boly„ug... még máig is látják;

Minden alkonyatkor föl megy a padlásra,

Ifjú, délczeg férjét várja... egyre várja...

Paal Gyula.

„I> Y í It V I D É It.“

teszi, s valóban szánakozásra méltó, kinek az életben semmi dolga sincs.» Igen, boldogtalan, ki czól nélkül bolyong az életben, Iá uem ismeri az érzelmet, melyet akkor élvezünk, midőn munkásságunk eredménye, a megelégedés tölti el keblünket, ki nem tudja mit tesz az boldogságot alkotni, teremteni, családja, egy bizonyos kör vagy a mi leglélekemelőbb, épen nemzete számára: igazán szerencsétlen, ki uem tudja mit tesz az, csekély tehetségeink szerint hozzájárulni azon intézményhez,melyet haladásnak, közjólétnek nevezünk. Boldog az, kinek ezéija van o földön és tetterő e czól elérésére, s legboldogabb kinek legtöbb dolga vau e világon. — Zárjuk el a bűnöst a dologtói s bűnei nem maradnak büntetlen; mert a jelen foglalatosságai nem vévéu igénybe gondolatát, szüntelen az elkövetett bűntetten tévedez: a vihar, a jajgató szél mind az iszonyú bűnt súgják fülébe, melyen szüntelen tépelődve ezerszer meg ezerszer felujul képzetében, menekülni akar lőle, és nőm tud, merre fordul, ébren és álmában feléje fordulva lát, egy csak általa felismerhető árnyat, azt a vádló, megtört tekintetet, mely merően reá van szegezve, a vér, mely közét befecskeudc s egy szózat mindig e szót suttogja: gyilkos 1 Mig ha naponta 8—12 órán át munkával vau elfoglalva, a testi fáradság által szellemi erői is kimerülvén, nyugodt álom szállja meg éjjel. Ezen gondolat bírhatta az emberiséget azon nemes elhatározásra, hogy ne kínozzák, hanem javítsák a bűnösöket, s mai börtöneink már nagy részt nem büzhödt, romlott levegőjű pinezék többé, hanem műhelyek hosszú sora, hol a foglyokra hajlamaik szerint egy vagy más foglalkozást mérnek, a készítményeket elárusítják, s a kereset egy részét élelmökre fordítják, más részét takarékpénztárakba helyezik el s a fogolynak felszabadulásakor az őt megillető részt kiadják. Ezen összeg segítségével lehetővé válik előtte a munka folytatása, melyet fogsága idejében megkedvelvén, rendesen mint megjavult ember múl ki.

Vannak emberek, akik bibliai felt'‘gás szerint a munkát, mint az emberre mért büntetést tekintik s legboldogabbnak tartják azt, kinek legkevesebbet kell dolgoznia. A balgák! Hallgatnák meg a lábbadozó beteget, ki orvosa rendeletétől fogva nem vehet munkát kezébe, mint uuatkozik és eped valami foglalkozás után. S miért találunk a középosztályok sorában aránylag több boldog embert, s miért van az, bogy a felsőbb körökben, hol a vagyon, jólét, leguagyobb mértékben megvan, a nők kik munkára nem valáuak szoktatva, férjhez menetelük után töbnyire életuntakká lesznek. Azután unalomból a fényűzésre és divathajhászatra adják magukat s vagyonukat elfecsérelik auélkül, hogy boldogabbak lettek volna.

Hasoulitsuuk össze két nőt, kinek egyike kora reggeltől napestig munkával van elfoglalva, másika vagyoni jóléte daczára, mely neki minden lehető kényelmet megszerez, uuatkozik.

Ez tiz órakor kelve, a délelőttet öltözködéssel, a délutánt látogatások tevésével vagy fogadásával tölti el, vagy pedig pamlagán végig nyúlva unalmat érez s cselédei irányában, kik minden mozdulatát megfigyelik és tekintetéről igyekeznek kívánságát leolvasni, mogorva, gyermekeihez türelmetlen, szóval az egész ház zsarnoka.

A munkás no, napfelköltekor ébren vau, ott látjuk mindenütt a cselédek mellett mutatva és dolgozva, hogy saját jó példája által buzdítsa az egész házuépet. Mily gyeugódeu utasítja rendre gyermekeit, s miutáu iskolába küldi a uagyobbakat, miut tud a kisebbek mindenikével foglalkozni s nekik örömet szerezni! De ki tudná leírni azon édes megelégedést, melyet e nő érez, midőn a nap fáradalmai után gyermekeiket iinázui, versekre tanítja 1!

Hogy a nők, kik a természettől sokkal gyengébb szervezettel vaunak megáldva, mint a férfiak, legnagyobb szenvedéseket férfiaknál könnyebben viselik el, abban fekszik, hogy azon erős kötelessógérzet, mely rníndeu jobb nőnek tulajdona, őt a voszély pillanatában tettre bivja fel. A férfiú bánatában önző okoskodásokban keresi vigaszát, mig a uőtermészattől több szeretettel bírva, a higgadt okoskodás, önösség helyett ezen szeretetve támaszkodik, mely- lyel a világot körül fogja, melyért mindenét feláldozza, még bánatát is.

De minden ember könnyebben elviseli bánatát, ha munkával van elfoglalva. A dolog igénybe veszi gondolaEgy szép asszony bőszig a.

— Eredeti beszóly. —

VI.

— Köszönöm aszszonyom! — Üdvözölte Kálossy Szitárynét, midőn ez a lúgosba lépett, ahol már Kálossy várt reá, alti az érkező nő elé lépve, megcsókolta annak kezét.

— Mit köszön ön Kálossy ?! Talán azt, hogy eljöttem. Higyje el, hogy e fontos, e végzetteljes lépést, nem az ön nagyon is vakmerő kérésére tettem meg. Ha ön nem siet eme felhívásával, én teszem vala azt. Ennek meg kellett történni még ma, mielőtt köztünk a koczka végkép elvettetik.

— De mire e komolyság, mondhatni hidegség? — Szólt közbe Kálossy hirtelen, de gyengéden átölelvén a csak igen könuyü s a női szépségek legbóditóbbját csaknem teljes varázsban feltüntető öltözékben megjelent reszkető nőt és igyekezett a lugas egyetlen kanapéjára leültetni.

Mire? E kérdése meglep engem. Avagy öu nem találja komolynak e lépést, amit én most tettem. Csodálkoznám rajta. Midőn egy férjes nő, egy anya elfogad egy ily találkozást éjjel, amidőn a becsületes férj gyanútlanul pihen neje ágya mellett; midőn azon útra szándékozik lépni, amely többé uem vezeti vissza férje karjaiba s családja körébe; midőn egy nő eddigi életével, múltjával, családjával, a világgal szakítani akar: nem fontos, nem komoly dolog az?

— Óh! bizonnyal az.

— Lehet-e tehát ily komoly és életfontosságú dologról mosolyok közt értekezni? Ugy-e bár nem?

— Igaz, való, de erről szólhatunk máskor is. Most beszéljünk magunkról. Engedje, hogy kifejezést adhassak azon vonzalmamnak s határtalan szerelmemnek, amely ön iránt egész valómat eltölti.

tainkat s épen azért látjuk, hogy a munkás ember kevésbé nagyra vágyó is. Mert valóban csak akkor lesz értéke a munkának, ha szivünkkel csügjiünk a dolgon, melyet elő- állitánk. Találóan mondja Schiller : »das ist ja, was den Menschen zierel und dazu ward ihm der Verstand. daSB er im iunern Herzen spüret, wass er erschafft mit seiner Hand.«

Nem fáradliatlan munkásságuk által vivtak-e halhatatlan nevet maguknak nagy embereink, Széchényi István gróf, Deák Ferencz, Kossuth Lajos, báró Eöt'ös Józef, sat. Nevök örökké élni fog s áldást rebeg reájuk a nép ajka, Ha tehát mindezt összevetjük, azon meggyőződésre jutunk, hogy az ember földi édene a munka. Mi természetesebb, minthogy minden embernek kötelessége a földi éden elérésére törekedni. Mi, kik a uépnevelés napszámosai lévén, egy egész nemzet jólétének a mi kezeinkbe vau letéve, igyekezzünk nevelésünk által a gyermekekbe muukakedvet öuteni- azt fokozni és a talajt, melybe a munkásság csirmagvait elültetjük úgy készíteni e], hogy azok gyökeret verve, ágakat és virágokat hajtva, dúsan teremjenek. A legkisebb kunyhóban ép úgy fellelhetjük földi üdvünket mint a legfényesebb palo: ókban.

Nőm a hir, gyönyör, nem a kincs tesz boldoggá, hanem az, hogy amit bírunk, megérdemlettük. tehát egyedül a szív megelégedése, melyet a inuukásság kölcsönöz. T. L.

Vidéki levelezés.

Kalló, novemberhó 2. 1881.

Igen tisztelt szerkesztő ur !

Kedves barátom 1

A «Szabolcsmegyei Közlöny» 46-ik száma repro- ducálván a fővárosi lapokban megjelent Pulszky Ferencz urnák Dr. Jósához czimzett azon levelét, mely a Sza- bolcsmegyei régészeti tárgyaknak vissza nem küldését oku- datolni igyekszik, a levél végén a szerkesztőség magas piedestáljáról rövidesen és egyenesen minden kutatás és kihallgatás nélkül kimondja: hogy P. F. urnák igazsága van; és bogy a bűnbak Kalló, ezúttal se maradjon érintetlenül, oldalba legyintelik, kimondatik a halálos sentenlia, hogy «Kallóban minden társadalmi élet megszűnt;» végre, hogy az«intelligentia (elhívása után Dr. Jó.-a Nyíregyházára hívjon össze egy újabb gyűlést» stb.

Nehogy «qui tacet consentire videatur,» engedje meg, hogy becses lapjában ezen ügyre s ennek ogyes tételeire néhány sorral reflektálhassak.

1. Pulszky Ferencz ő méltóságának én mindig nagy tisztelője voltam ; amit annak idejében, midőn alkalkalom kiuálkozott, be is bizonyítottam. Értem a több évvel ezelőtt kallói látogatását; a midőn a határ szélén egy nagy számú tagból álló küldöttség élén akkori ref. lolkészüuk Gyöugyössy Sámuel ur által ragyogó szónoklattal fogadtatott, s a midőn a muzeum megtekintése után, az úgynevezett Elyseumi kertben fényes bankettel láttuk szívesen 1 habár én nem voltam is a nap hőse, ezen szerep Dr. Jósa András régészeti egylet elnök vállaira nehezülvén, a szervezésből, a fáradságból, és a költekezésből, az oroszlány rész nekem is jutott. Mondom éu Pulszky Ferencz ő méltóságának nagy tisztelője voltam, és vagyok ma nap is; de ez esetben nézetem szerint P. F. urnák nem volt és nincs igazsága abban, hogy a Szabolosmegvei régészeti tárgyukat azon ürügy vagy ok miatt tartja visza: mert állítólag az egylet viszonyai meglazultak stl>. Elismerem éu azt is, hogy az élet Bajadere régén állította meg nálunk arauy kocsiját és hogy szavát szegte, magától fordítván hátat nekünk. A forluna gömbi é festetik, jeléül forgandóságának ; sok ügyes bajos viszonyaink, sok vesztett csatáink után, a megélhetési gondok között («inter arma, silent musae») a régészeti ügy, az egylet tevékenysége alább szállott; ezekhez járulván és őzt okadatolván, éppen a régészeti tárgyak visszatartása is ! De íia Pulszky Ferencz, Hampel és Römer Flóris uraknak jó és elég volt. a régészeti egylet és elegendő annak elnöke Dr. Jósa Audrás barátom akkor, midőn a szabolcsmegyei régészeti tárgyakat Pestre, Gráczba, Nagyváradra kérték kiállítás végett. : miért nem volt tehát elég az egylet és annak elnöke akkor? midőu azt visszaküldeni kellett.

Folytatása a mellékleten.

— Azt hiszi Kálossy! hogy én csak szórakozást keresni vagy álmot űzni jöttem e találkozásra. Mi mindketten szeretjük egymást. Én talán inkább, mint öa. És ez lesz szerencsétlenségünk. Ezt elárultuk egymásnak az első találkozás perczeibeu. Ezt bizonyítgatni fölösleges, legalább részemről niuos szükség reá. Én e lépésemmel megmulattam, hogy mily őrületesen szeretem önt. Lehet, hogy ön csak egy kis kalandot akart velem kezdeni és folytatni, egy darabig, amig tudni illik körünkben időzik. Ezt már öu megszokta, mint tudom. De ba nálam is ilyenre gondolt : akkor nagyon csalódott. Ha azonban érzelme, amelyet talán én támasztottam önben, komoly és igaz: akkor érzem Kálossy, hogy oly boldog párra uem mosolygott még az ég, mint mi leszünk. Mielőtt azonban ez befejezett dologgá válnék köztünk, s mielőtt ez érzelem nagyobb hatalmat venne rajtunk: találkoznunk kellett: hogy elmondhassam önnek a feltételeket amelynek el, vagy nem fogadásától függ a többi lépés. Tudja-e azt Kálossy, hogy midőn egy férjes nő, egy anya, kész elfordulni szeretető eddigi tárgyaitól, férjétől, gyermekeitől, családjától, rokonaitól s a világ becsülésétől: ez uem történhetik olcsó árért, ba nem is hasonló, de megfelelő érték annak az ára.

— Eletemet, miudenemet odaadom ez áldozatért angyal 1

— Helyesen. Szerelmet szerelemért, becsületet becsületért, életet életért. Ezt a kölcsönösség, a viszonosság követelik.

— Tudja meg tehát Gyula! hogy én önben nem szeretőt akarok bírni, akit, sok nő igen könnyen és gyakran szokott változtatni. Én bírni akarom önt egészen, teljesen, örökre, változkatlanul minden körülmények közt, egész a sírig.

— Én is, óh én is igy akarom lelkem feltalált boldogsága!

— Gondolja meg jól e lépést, amelyet teendők vagyunk. Én végeztem magammal és sorsommal. Kell,