Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-11-03 / 44. szám
II. évfolyam. Nyíregyháza. 44. szám. Csütörtök, 1881. novemberhó 3. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Elöflzntéfti föltételek : postán vagy helyben házhoz hordva : Kgé$z évre ................................................4 frt. l **i;lrfvre.................................................. 2 „ Nií gyedtívre..............................................1 „ A kóznógi jegyző é» tanító uraknak egész evro estik két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő folszólamlások l?irlii|ger JáuoH é» «Jóbti Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-dubre- | ezoni-uteza 1551. szám) intézeudók. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő cziine alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra * a* illető i költségére küldetnek viszsza. IIirdölési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krujezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debrcczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. llaiiseusteiu és Vogler irodájában Becsben, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Svoicz fovárosaihnn is. A népoktatás állapota Szabolcsmegyében. Előszó. Mtilt számbeli csikkemet ezen .szóval fejeztem be: „viszontlátásra!“ Szándékom volt akkor megyénk szélesebb értelemben vett adminisztratiója egyes ágazatainak sorrendében, a törvénykezésről némelyeket statisztikai adataim nyomán közölni. Azonban a sorrendet megváltoztattam, vagy pedig a törvénykezésről talán nem is Írok. Nincs róla mit Írni — roszat. Én pedig megyémről tett statisztikai tanulmányaim czéíjául azt tűztem ki, hogy a hiányokra mutassak rá, a lehető orvoslásra óhajtván hatni, iia az egyes bajokat kézzelfogható- lag demonstrálom. Mert igy tatát, igy világit a statisztika és ez az ő czélja. Törvénykezési állapotainkról is tettem fárasztó statisztikai kutatásokat, ugyancsak a mondott czélból, és pedig tekintettel voltain úgy az igazságügyi admiuisztrátióra, kutatván az elintézések számát és az ezekre fordított időt, mint az elintézések belértékére, összehasonlítván a folsőbiróságilag helybenhagyott és megváltoztatott határozatok számarányát, más törvényszékek és az országos átlag hasonló számarányával. Azonban azon örvendetes eredményre jutottam, hogy megyénk területén, a törvénykezés, összehasonlítva más megyékkel és az országos állapottal, kitűnő jó. Miután pedig én csak a rosszat keresem, a Szabolcsmegyei törvénykezési termekben semmi dolgom, beérve tehát e beköszöntővel, megyek vissza közigazgatásunk szegény kunyhójába. Szabolcsmegyében, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak, az 1880. évről kiadott jelentése szerint, volt 139 községben 263 népiskola 32,221 tanköteles gyermekkel, melyekből azonban csak 26350 járt iskolába, tehat 5871 gyermek, vagyis 18.3%, oktatásban nem részesült. Általában ítélve meg ez arányt kedvezőnek nem mondhatjuk; viszonylag azonban mégis nem nagyon kedvezőtlen, mert sok más megyében az arány még sokkal kedvezőtlenebb. Maga az országos átlag 22%-ot tűntet fel. Legjobb az arány Mosouy és Tornában, a hol csak 3.8% nem járt iskolába, inig Máramarosban 63%. Szabolcsmegyében az átlagos mérleget az 5000 lélekszáinnál nagyobb lakosságú községek rontják le, mert Nagy-Káliéban az arány 25.5% Nyíregyházán 22.4%, Polgáron 27.3%, Ujfehértón 38%, Bűd-Szent-Mihályon azonban csak 3.2%. A tanításnál elért eredményre nézve, az iskolába járó gyermekek közűi olvasni-irni kilépésekor jól tudott csak 12.6%. Ez már nagyon rósz eredmény. Roszabb eredményt ennél Magyarországban, az erdélyi megyéken kívül, alig találunk. Mert például Abauj aránya 21.8%, Bér égé 19.5%, Békésé 18.1%, Hevesé 21.3%, Jáizkunszolnoké 16.1%, Liptóé 18%, Nyitráé 21 1%, Szatmármegyéé 16.3%, az országos arány pedig közel 16%, melyen alól Szabolcsmegye messze elmarad. A mi pedig a népoktatásra fordított kiadásokat illeti, ezeket arányosítva az egyenes adókhoz, az országban az összes e czimeni évi kiadás, az összes állami egyenes adók 12.9%-ának felelt meg, mig Szabolcsmegyében az évi kiadások az említett adók 15.3%-ának felel meg, és kerül az országos átlag szerint egy tanuló 5.8 forintba, Szabolcsban 5.3 forintba; egy tanítói állomás átlagos fizetése pedig az országban 449 frt, Szabolcsban 471 frt. Az általános eredmény következőleg van megyénkre nézve feltűntetve. Jó eredményt mutatnak az állami és községi iskolák. Csak „középszerűt“ (ez a hivatalos kifejezés) a katli., lielv. hitv. és ágostai liitfelekezetüek, rósz eredményt a g. katlio- likus iskolák. Vagyis számszerűit szólva, miután állami iskola csak 3 van, községi pedig kettő,általában tehát a népiskolák hitfelekezetiek, maguk a gör. katholikus gyermekek meg 4507-en vannak: ennélfogva statisztikai adataink azon szomorú következtetésre vezetnek, hogy a népoktatás terén a jó eredmény megyénkben vajmi ritka, inig a szegényebb eredmény igenis általános. Ez adatok, mint einlitém, hivatalos összeállításokból meritvék, tehát teljes hitelességre tartanak igényt. Annál alkalmasabbak tehát a megye intéző személyeinek nagyon is komoly meggondolására. Későbbi viszontlátásra ! —I— Párbeszéd. 36 kivándorlásra kárhoztatott tiszaháti község sorsa felett. III. — A szept. 19-iki közgyűlésen még más is történt barátom, »Ugyan mi ?« — Egy vidéki atyafinak azon ötlete támadt, hogy mi • előtt a választmány előterjesztését, melynek a végén fatális pont gyanánt az a 400,000 frt kölcsön fityegő», felolvas ták volna, ö előzetesen akart hozzá szóllani. »Gondolom e falusi ötlet kellemetlen benyomást okozhatott bizonyos cliquore.« — Észrevehető volt, de a vidéki atyafi nem tágított, ismét és végre harmadszor is szót kért. Nő, végre csakugyan szóhoz jutott. «S mit indítványozott a jámbor ?« — Hát csak azt, hogy no is olvassák föl azt, amit a t. választmány előterjeszteni akar, hanem, hogy az eddig A .NYIRVIDÉK“ TÁROZÓJA. Halottak napján. A szeretetnek és kegyeletnek e szép ünnepnapja ismét folviradt a keresztyén világra. A temetők rideg lölgyepesedett utai megnéposülnek. Mindenki siet felkeresni kedveseiuok sírját, hogy pár koszorúval és mécsesei, az általános szokás szerint feldiszitse s néhány imát mondjon kedvos halottja lelke üdvéért. Az ember nzt hinné, hogy amit az életben feltalálni nem lobot az élők közt, föltalálja itt a halottak közt — az egytnlSiigel. Csalódás, önáltatás az egész. Már maguk a kitüuökb vagy félreeső sirok, ezek diszitéso, fontartá-a közt is mily kitűuö az ellentét, a különbség. Igaz, hogy a költö azt mondja :« A tlr az Olympus leltjén is csuk »fr.« Helyesen és bölcsen mondja ; de az élők, a sirhnntok alatt porló hamvak élő kedvesei, hozzátartozói máskép gondolkoznak. Nekik jól esik, ha a drága hamvakat egy-egy díszes oszloppal, egy kis virágos kerttel elláthatják. És ez jól is van igy. Akit életben szerettünk, aki közel állott lelkűnkhöz és szivünkhöz; annak sírját szeretjük fölkeresni és löldiazitcui. Életünket udtuk volna érte, mig élt A drága lélek,talán épen érettünk áldozta fel magát. Miért sajnálnánk tőle ogy szerény oszlopot s néhány virág-vázát. Bizouuyal ha akad is a sok közt, akit e kegyoletes c-olekményre talán a hiúság ösztönöz: a legnagyobb rész saját lelke megnyugtatásául őszinte, igaz kegyeletei érzetből toszi. Ha inár itt vagyunk a halottak városában, ahol a halálról, az élet végpontjáról a sírról s az örök elköltözésről lehotlen megfeledkeznünk : talán nem lesz érdektelen. ha uémely temetkezési szokást, ez alkalomból megismertetünk olvasóinkkal. Csak a nyers és értéktelen emberre nézve lehet közönséges az, hogy mi módon viszik ki majd őket az utólsó nyugalomra! hogy hullatnak-e majd vagy érte egy könnyüt, vagy szidalmakkal kisérik utólsó menetét is! Nem közönséges dolog ez. Naponkint tapasztaljuk, hogy majdnem minden család tiszfosségbeli dolgot csinál abból, hogy övéit, akiket a kérlelhette» halál elragadott, tisztességesen takarítsa el. Mégis különös ! A földnek minden népénél uralkodik az a goudolat : hogy a halál mindenkit egyenlővé tesz, az emberek mégis szeretik kimutatni a rangbeli különbséget egész a sírig, sőt mint fentebb ériutém még a sírban is. Külön halotvivő kocsik, külön temetkezési apparátusok, külön kíséretek vannak a gazdagok, külön a szegények számára. Még azt is suttogják, hogy külön predikácziók is vannak. Annyi tény, hogy a pap predi- káozióját csaknem oly tariffa ezerént fizetik, mint a hírlapok reklámját. Hogy némely, különben egészen érdemetlen embert ha egyébként befolyásos állással bírt, számos kíséret tisztel meg a temetésen; mig a szegény, aki egész életét a közjónak áldozta, egyedül teszi meg utólsó útját: ez az emberi természet gyarlóságainak következménye, amit kárhoztatni lehet, sót kell is, de változtatni rajta soha som lehet. Olaszországban a gazdagok temetkezése valóságos színjáték belépti dij nélkül A helység egyik része részt vesz a temetésen, a másik mint néző szerepel. A ravatal a kocsik és a keresztek, koszorúkkal és gyászfátyolokkal vannak bevonva. Aki a kísérethez tartozik, mindenki egy-egy égó gyertyát visz, nehányan fáklyát ia A koporsó után a papok egész serege vonul. Régebben nagy előszeretettel temetkeztek az emberek a templomok közelébe, sőt a templomok belsejében levő sírboltokba ia Ebhez különben csak a gazdagoknak, eredetileg pedig csak a szenteknek és uralkodó fejedelmeknek volt joguk. A VI. századtól kezdve azután, mások is igyekeztek e kiváltságot megszerezni. Ezen egészségi tekintetekből, veszélyes szokás ellen a papság sokáig küzdött. A fragai. a raeauxi. ás tiburi contiliumok határozatokat is hoztak ellene. Később a papok is belenyugodtak, de jó pénzfizetés mellett. Különös temetkezési szokás volt régen az osztrák császári házban. ‘A régibb császárokat ugyuniB bárom szorosan temették el, u. m.: a szív ogy külön templomi ! sirboltba'tétetett, a leit ismét egy másikba, a btliíiréittk ' pedig egy harmadikba. A régi rómaiaknál és görögöknél eleitől kezdve ; meg volt tiltva, a város falain belül temotkezni. A temetők többnyire távol feküdtek a városoktól. A rómaiak átvették a görögök temetkezési módját azzal u különbséggel,hogy a holt testekot nem fehér lépőibe takarták, mint I a görögök, hanem feketébe. A görögök antik felfogása az I volt, bogy a halál nem ijesztő csontváz, hanem kedves I mentő, aki az ajkakról lecsőkolja az életet. Ez a felfogás, most is meg vau a görögöknél. Mihelyt egy görög ! meghal, azonnal mogmossák, illatos szerekkel moglocsol* < ják. gyakran bebalzsamozzák, fehér lepelben arczc/nl az ! ajtó felé ravatalra helyezik s rendszerint napfelkelte előtt vagy lenyugvása után eltemetik. A halottas menet előtt síró asszonyok mennek mollüket verve, 6a hajukat tépve A temetés után, mint nálunk is szokás, tort ülnek. A halott számára is tesznek ételnemüt a sírra Rendszerint egy pénzdarabot is tesznek a halott kezébe vámul a Styxen való átkeléshez, úti pénzül a más világra. A régi romában a ravatalra helyezett holtat bét napig közszemlére tették ki. A temetésnél mimikus is volt, aki az elhalt ruhájában anoak mozdulatait utánozta A család tagjai fedetlen fővel, mezítláb kísérték a halottas menetet. A régi egyptomiak azt hitték, bogy a megholt lelke bizonyos idő múlva visszatér a testbe ; ezért gondosan bebalzsamozták ét begöngyölgett-’k. A bebalzsa- mozást oly tökélyre vitték, hogy a halottnak nemcsak minden vonása, banem szemöldöke és szempillája is roeg- óratott az enyészettől. Mihelyt nz cgyptomi meghalt, hozzátartozói kötelesek voltak a kerület bírójával ■ az iemerósőkkel tudatni, s mindenkinek joga volt, mielőtt a boltcetet elszállítás végett a Nílus hajójára tették volna a megholt ellen panaszt emelni. Ha s panaszok alaposak voltak, a holttestet egyelőre nem temették el Ha
