Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)

1880-04-15 / 3. szám

„N Y í B Y I D É K.“

feloszlatni, és inkább az alapítók által kötelezett tőke kamatait egy más, az általános óhajnak megfelelő intézet nevezetesen, — a megyei köz-kórháznak adni? e kérdés foglalkoztatta az | egyesület több tagjait egy időben — és talán nem is oknélkül, mert bizony egyletünk inkább vajúdott mint élt.

Évek bosszú során csak úgy tengett ez intézet, egyfelől a tagok részvétlensége, más felől a helytelen, hivatásának egyáltalán meg nem felelő kezelés, az egyletet már- már a felbomlással fenyegették; mindenki tudta, hogy az egylet tevékeny, erélyes, szakértelemmel biró vezető nélkül életképes nem lesz, — a gazdaközönség várakozásának meg nem felelhet, közgazdasági érdekeinket elő nem mozdíthatja, teljes tétlenségében elveszíti a pártoló-tagokat is, feloszlik mielőtt valami hasznosat tett volna.

így állott az egylet akkor, amikor szerencsés volt mostani elnökét Gr. Dessewffy Aurél ő méltóságát megnyerhetni. Ne vegye tőlem hízelgésnek, mert ez nem természetem, de örömmel mondom ki, hogy az egyletnek ő adott uj életet, erélye, szakképessége, fáradhat- an tevékenysége által felrázta az apáthiába sinlődő tagokat, felébresztette az érdekeltséget, és hogy az egylet halottaiból feltámadott, hogy ez intézet kezd életképes lenui, egyedül az ő érdeme.

És ha mégis az egylet némely intézkedése ellen ez úttal felszóllalok, ez által nem akarok annak ostora lenni, sőt inkább érdekeit előmozdítani, felszóllam- lásommal szolgálatot vélvén tehetni.

Több egyleti tagtól hallottam helyteleníteni azon eljárást, melyet az egyesület a tenyész-marhák, úgy nem különben a gazdasági kertben termelt termények elárusitása körül követ el. E tekintetbe én is azokkal tartok; helyén látom elmondani nézetemet annál is inkább, mert a legközelebbi gyűlésen annak kifejezést adok, hogy tagtársaim magokat e tekintetbe addig is tájékozhassák.

Csekély nézetem szerint az egylet czélja más nem lehet, mint vidékünk éghajlata — talaj viszonyaihoz mérten oly mezei termények és kerti ültetvények előállítása, melynek kísérlete, egyeseknek viszonyaikhoz nem arányosítható költekezésekbe kerülne; — az egylet földjén tehát mintagazdászat vezetendő, hogy ezáltal a tagok a jó példa hatása alatt okulva, az ott előállított terményeket és ültetvényeket jutányos áron szerezhessék meg.

Czélja továbbá tenyész-marhák előállítása, hogy ez által elkorcsosult és már majdnem pusztulásnak indult jó magyarfaj marhákhoz jussanak az egylet tagjai, és ezektől ismét a községek.

E két lényeges czél tekintetéből társultunk; ezt tehát szem elől téveszteni nem szabad; e társulat semmi körülmények között sem lehet nyerészkedő, hanem anyagi érdekeinket előmozdító.

Nézzük már most a jelen eljárás mellett, — melyet úgy a termények, mint a tenyész-marhák elárusitása körül gyakorlatba vettünk, — el lesz-e a kivánt czél érve? — szerintem nem.

Azért nem, mert a marhák elárverelését semmi körülmények között nem tartom helyesnek; láttuk a legutóbb lefolyt árverés eredményét; oly áron keltek azok el, amely árt egy szerény vagyonnal biró egyleti tag sem adhat meg — szemben egy gróffal, kinek tisztje azon nyilatkozattal lép az árverelők sorába, hogy bármi áron is megveszi az árverelendő marhát. Korlátolt vagyonú ember, ha bár egyleti tag is, nem versenyezhet és igy bátran kérdheti, mi haszna van neki az egyleti tagságból, hiszen ha sok pénzt áldozhatna, menne Mezőhegyesre, vagy más grófi uradalomba, de akkor mi értelme hogy a tagsági dijat fizeti ?

Nézetem szerint tehát, ha azt akarjuk elérni, mit csakugyan mindnyájan óhajtunk, hogy először ne fizessünk hiába tagsági dijat és másodszor, hogy ha már fizetünk, — tehát pénzünkért annak hasznát is lássuk. Ezen eljárás a jövőre teljesen beszüntetendő, és helyette ezen eljárás eszközlendő :

Becsültessenek meg az eladásra szánt marhák a társulati tagok által; szőllittassanak fel a tagok, hogy azok, kik ily tenyészmarhákat venni akarnak, egy bizonyos határnapig az egylet titkára, illetőleg — gazdaság vezetőjénél jelentkezzenek — eltelvén a jelentkezésre kitűzött határidő, az elnökség által tűzessék ki egy határnap, amely napon a jelentkezett, de csakis egyleti tagok között, a megbecsült és eladásra szánt marhák kisorsoltassanak.

Ezen eljárás által az egylet tagjai kapják a marhákat, s nem olyanok, kik nem is tagjai az egyletnek; mert nyilvános árverésen, az árvereléstől senkit kizárni nem lehet; — ezen eljárás által kettős czél lesz elérve, az egyleti tag tagsági dijának hasznát látja, az egylet pedig tagjai által eszközöltetvén a becset, kárt nem vallhat.

A termények elárusitása és kerti növények elárusitása körül hasonlólag úgy járjon el az egylet, hogy azokból első sorban a társulati tagok a lehető legjutányo- sabb áron részesülhessenek; semmi esetben pedig nem oly áron, mint ez évben közbirré tétetett, nevezetesen : egy

mázsa tengeri 10, egy mázsa krumpli 4 frt. Ezen árak a társulati tagokkal szembe magasak.

Nem hagyhatom még szó nélkül az ákácz ültetvények árát sem; annak ára ezre 4 frt, ma már igen sok; ne feledjük el, hogy a megye minden tagos birtoka már befásitva van, annak tehát már oly kelendősége, mint volt ezelőtt C3ak 10—15 évvel is, nem lehet; adjuk olcsóbban, adjuk 2 frt 50 krért, vagy legfeljebb 3 írtért; ha leszállított áron adjuk, lesz megrendelő, míg amint tudom; most mentül kevesebb, — Nem is lehet csodálni, mert ma magánosoknál is olcsóbban kapható, mint az egylet kertjében.

Lehet, hogy lesznek kik azt mondják, az intézetnek jövedelmet kell csinálni és épen ez indokból nem fogják kifejtett nézetemet helyeselni. Ezeknek azt mondom ; helyes, szerezzünk az egyletnek jövedelmet, de ne ez utón: terjeszszük ez eszmét, toborzzunk az egyletnek mentői több tagokat.

Kelt Laskodon, 1880. ápril 10.

Okolicsányi Lajos.

A „Magyar-Franczia“ biztositó-részvény- társaság.

A magyar-franczia biztosi tó-rész vény-társaságról szólva, alkalmunk nyílik kifejezni azon nézetet, hogy egy oly nagy területtel biró országban, mint a mienk, okvetlenül szükséges nem egy, de több solid alappal biró biztosító-társaság.

A nevezett társaság 20 millió frankot, azaz nyolcz millió arany forintot tevő tőkéjéből rögtön a megalakulás után 10.000,000 frank vagyis négy millió arany forint a részvényesek által már készpénzben befizettetett, és részint Budapesten első rangú pénzintézeteknél, részint pedig magyar állam értékekben és elsőbbségekben lön elhelyezve.

A múlt évben befizetett alap-tőke első sorban is — a társulatnak igen nagy előnyére szolgál.

Tekintve, hogy a társulat még csak a múlt évben alakult, s eddigi működése is már megnyerte a közönség teljes bizalmát, másrészt tekintve a jelenlegi körülményeket, nagy előnyt nyújt a a biztositó közönségnek, midőn minden egyéb társulatnál a legolcsóbb feltételek mellett biztosit. S a mint a „P. Loyd„-ban olvassuk, azon módozatok is határozatba mentek: hogy ha a biztosítási év lefolyása alatt jégkár nem történt, a jégkár ellenében biztosított öszegre 50 %> elengedést nyerhet a biztositó fél.

Láthatjuk, hogy a társulat minden tekintetben olyan módozatokat igyekszik létesíteni a bizt. közönség előnyére, mit mai napig egy társulat sem tehetett.

A társaság biztosit;

a) tűzvész és robbanás által okozott károk ellen;

b) jégkárok ellen;

c) szárazon és vizen szállított javak károsodása ellen;

d) az ember életére minden ismert módozat szerint.

A társulat jónevü igazgatósága:

Elnök; Bittó István, ő felsége val. belső titkos tanácsosa, a lipótrend nagykeresztese, orsz. képviselő stb. Budapesten.

Alelnökök: báró Bánhidy Béla földbirtokos, orsz. képviselő stb. Budapesten.

Bontoux Jenő, a párisi „Société de TUnion genérale“ elnöke stb. Párisban.

Igazgatók: Dr. Hiller Albrecht, köz- és váltóügyvéd Bécsben.

Kistenmacher Károly, a „Hoffmann József“ nagykereskedő czég főnöke Budapesten.

Schweiger Márton, kir. kereskedelmi tanácsos Budapesten.

Vezérigazgató: Moskovicz Lajos Budapesten.

Egész bizalommal merjük tehát ajánlani a magyar-franczia biztositó-részvény-társaságot, mint a megkivántató feltételeknek tökéletesen megfelelő szövetkezetei.

A társaság Szabolcsmegye területére kiterjedő hatáskörrel a nyíregyházi főügynökséget Groák Zsigmond társasági főügynökre átruházta, s őtet a biztosítási üzletágban jogérvényesen meghatalmazta a társ. minden érdekeinek képviseletére.

Feleslegesnek tartjuk, hogy e tekintetben most Groák Zsigmondot ismertessük; ismeri őtet az egész megyei értelmes közönség, s csakis örvendetes tudomásul vehetjük, hogy a nevezett társaság oly férfiút bízott meg a főügynökség vezetésével, ki mint a társulat képviselője, nemcsak ezentúl, de már eddig is féltétlenül bírja úgy —- ismeretes pontosságában, mint előzékeny eljárásában-—a Szabolcsme- gyei közönség bizalmát.

Azoknak, kik szeretni tudnak!

(Musset után).

Paris, Chapitre XI.

Boldog éjek örök angyala, ki mesélheti el nyugalmadat ? — Csók! szomjas ajkak rejtelmes bájitala; halhatatlan gyönyör, érzéki mámor, magasztos heve a teremtésnek; Szerelem! mindenek felett uralkodó hatalom ; legbecsesebb lángoló oltár; feletted, — mint Veszta szűz az Isten templomában, — őrködik az egész közös természet! a mindeneknek hajléka és mindeneknek teremtője! anyagi harczok örök győztese! nem csodálom, ha káromolják is nevedet, mert ki hoszszú édes csókot Dyitott szemekkel ad s fogad, — az nem ösmer- het téged; kik érezve csókban egyesülnek: fátyol gyanánt lecsukják szempilláikat, nehogy meglássák még a boldogságot is.

És ti gyönyörök, bágyadt mosolyok, első édelgé- sek, gyöngéd tegezések, szerelmesek első hebegései; mit mondjak rólatok? És ti kedves gyermekek, érzelmeink drága zálogai, milyen szeretettel tekint reátok anyátok ! Kiváncsi kis csacsogok, — emlékeztetők első boldogságunkra, az első alkalomra, midőn szerelmünk tárgyát ártatlanul reszketve megérintjük, — a sóvár tekintetekre, melyek imádottunk képének első és bátortalan vázlatát szivünkbe vésik. — viszszaemlékezés az első találkozásra, — az első viszontlátás örömeiben elcsevegett dolgok gondnélküli elsorolására, az első szabad sétákra kedvesünk oldala mellett! Ki festheti mind ezt le ? van-e kifejezés a leggyöngédebb érzelmek leírására? . .

Aki ifjúsága virágjában egy szép reggel csendes léptekkel távozik a szabadba, nem tudva hová, — nem nézve az erdők fáit, sem a réteket hol áthalad; ki megszólításra nem figyel, ki elhagyott helyen leül, sirva, nevetve észnélkül; ki az utolsó találkozás után, édes mámorában arczát kezeibe rejtve igyekszik kedvesének lehelletét viszszafojtani; ki hirtelen felejti minden tetteit, czélját hivatását; ki szórakozva beszél az út fáihoz, a távozó madarakhoz; ki az emberek között botor vig- sággal forog; ki Isten színe előtt térdre. borulva köszöni meg elért szerelmi boldogságát; az panasz nélkül várja végperczeit: bírta a nőt, kit szeretett!

KÖNYVISMERTETÉS.

Ferenczi B. helybeli könyvkereskedőnk folytonosan változatos uj kiadványokkal rendelkezik az olvasó közönségnek, mit ritkán lehet tapasztalni vidéken. Legközelebb vettük a Franklin-Társulat kiadványában Gyulay Pál által szerkesztett «Olcsó könyvtár» önálló füzetében Csengery Antal «A magyar közoktatás és közmivelödés» ről irt dolgozatait. Igen érdekes paedagógiái közlemények gyűjteménye, melyben Csengery fontosabb felszólalásait adja közoktatásunk és közmivelődésünk némely főbb kérdéseiről. Fejtegetései szokott kellő szabatossággal kifejezett oly eszmét foglalnak magokban, amelyek nem csekély adalékot nyújthatnak egy magyar közoktatási politica programmjában ; tartalma a népoktatási törvényről tartott képviselői beszéde, a »közoktatási költségvetés tárgyalása« — a »közoktatásról és köznevelésről« »Gymnasium és reáliskola« — »a régi remekírók és ellenei« — »a polgári iskolákról,« — »a szakoktatásról« — »a jogi és államtudományi kar reformja« — »a tudomáuyos acadé- miákról.«

A másik, az előbbinek igen ellentétes könyv, Zola Emil legújabb regénye: «Nana.» Párisban már eddig a 39-ik kiadásban jelent meg. Tartózkodólag lehet csak ajánlani az olvasónak; felette kirívó stylusban Írva, leplezetlenül tárja fel a világvárosban előforduló mindennapi eseményeket s az aljas társalgási modort. Maga nemében páratlan regény. Igaz hogy élethű leírás, és kik Párisban tartózkodtak huzamosabb ideig, megismerve az ottani változatos életmód csínját és titkait, — azoknak mindenesetre szórakoztató olvasmányul szolgálhat. Tárgya egy középszerű Operette énekesnő kalandos élete a má- Bodik császárság utolsó éveiből — a legtriviálisabb modorban lefestve. Egyike azon csábitó alakoknak, kik Párisban most is és mindig előfordulnak, egyaránt uralkodva nőtlen és családos emberek felett a társadalom minden rétegeiben, s végül, egy zajos saison után elenyésznek más újabb és csábítóbb versenytársak megjelenése miatt.