Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)

1880-12-16 / 38. szám

I. évfolyam. Nyíregyháza.

38. szám.

Csütörtök, 1880. deczemberhó 16.

(SZABOLCSI

TÁRSADALMI

VIDÉK.

HÍRLAP.)

HETI LAP.

MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN.

Főmunkatárs : VITÉZ MIHÁLY.

Előfizetési árak:

postán vagy helyben házhoz hordva:

Egdsz évre

......................................................4 frt.

F

élévre............................................................2 „

Negyedévre..................................................1 «

községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint.

Az előfizetési pénzek, megrendelések, valamint a lap szétküldése tárgyában teendő fol- szólamlások PERINGER JÁNOS és JÓBA ELEK

kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához nagy-deb- reczeni utcza 1551. sz.) intézendők.

A lap szellemi részét illető minden közlemények a szerkesztő czime alatt (nagy-debre- czeni-utoza 1551 sz.) küldendők.

Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek.

Hirdetési dijak:

Minden háromszor liasábzott petitsor egyszeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik.

Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő.

A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 kr

A kishirdető rovata alatt, a tiz sort meg. nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik.

Nyilatkozat a „Szabolcsi Hírlap“ érdekében.

Bár a már két vasárnapon meg nem jelent s az anyagi viszonyok kényszerű hatása alatt a „ Nyirvidék“- be olvadt „Szabolcsi Hirlapnincs azon kellemetlen helyzetben, hogy előfizetőit kárpótolni legyen kénytelen; amenynyiben követelése a közönségen, több száz forintra rúg: mindazon által kötelességemnek tartom a „Szabolcsi Hirlap“ olvasóival és megrendelőivel tudatni, hogy lapomat /. é. novemberhó végével megszüntettem s azt a „Nyirvidék“ czimü helyi lapba olvasztottam; miután már az áldozathozatalba mind én, mind a kiadók belefáradtunk.

Valóban megfoghatatlan valami, miként gondolkozhatnak azon különben általam igen tisztelt hirlaptartók, akik egész éven át folyvást elfogadták a „Szabolcsi Hirlap“-ot; sőt egyik-másik eltévedt számért reklamáltak is; s az érte járó csekély dij beküldésével pedig mitsem látszanak törődni. Pedig számtalanszór ki lett jelentve, hogy akik nem akarják a „Szabolcsi Hirlap“-ot pártolni; szíveskedjenek a példányokat viszszaküldeni: hogy a kiadóhivatal tudja magát tájékozni.

Fájdalom! a közönség nagyobb része nem igy tett. Elfogadta a lapot, de a dijt 13 hó után sem küldte be.

Átláthatja a n. é. közönség, hogy ily körülmények közt, a „Szabolcsi Hirlap“ tovább nem állhatott fenn. Meg kellett tehát azt szüntetnem s átadnom Piringer János és Jóba Elek nyomdatulajdonos és lapkiadó uraknak, hogy beolvasztva azt saját lapukba („Nyirvidék“): igyekezzenek a kinn levő tetemes követelést az illető hátralékosoktól behajtani s magukat amennyire lehet kárpótolni.

A befejezetlenül maradt tárczaczikket. („Miként vette be Rákóczy a n.-kállói várat?“) és a „Leányaink tornázása“ czimű czikket a „Nyirvidék“ legközelebbi számának mellékletén fogják olvasni a

A „NYIRVIDÉK“ TÁRCZÁJA.

A Rarczi jutalorr\,

az arab hódítás korából.

(Irta: Dr. Betszler József.)

(Vége.)

VI.

Zobeir oly kincset nyert, melynek azután maga lett foglya.

Egész lényéből szerette.

Ez volt a legnagyobb baj.

Ugyan miként lehetne ez baj. Hiszen ez más halandó emberek legnagyobb boldogsága volna.

Az igaz. De az is igaz, hogy Zobeir és Urania között mély tátvány állt, melynek sötét mélyében Gregorius koporsója vérzett, melyet ugyan Zobeir hősi pompával temetettett el, de az nem maradt a föld alatt. Urania szivére dűlt.

Továbbá Urania nem lehetett, a hősnő, valamely háremi rableány. Az ő kiváltságos természetének sajátságos jogos követelései voltak, és ezen követeléseket az igaz szerelem nem vonhatja kétségbe. Szentesíti. Ez a szegény müzülraán hőst végetlen zavarba hozta.

Szép reggel volt. Sátra Zobeirnak egy pálmaliget árnyékában volt felütve üde forrás mellett. A pálmák

„Szabolcsi Hirlap“ volt előfizetői a kiadó urak szívességéből.

Midőn tehát a „Szabolcsi Hirlap“ n. é. pártolóitól ez úttal megválók: fogadják azok, akik időn- kint szívesek voltak a lap diját beküldeni s ez által a „Szabolcsi Hirlap “-ot feutartaui, legőszintébb köszöuetein kifejezését. Ezek közt első helyet foglalnak s az elismerésre és hálára leginkább méltók: a „Szabolcsi Hirlap“ nyíregyházai pártolói. Mondhatni, hogy a kiadási költségek legnagyobb részéhez csaknem ők maguk járultak.

Végül ki kell jelentenem, hogy a „Szabolcsi Hirlap“ egyedül és csupán az előfizetési-pénzek benőm küldése miatt szűnt meg.

Én részemről mindent elkövettem, hogy a „Szabolcsi Hirlap“ a hazai jobb hírlapok közt foglaljon helyet. Hogy törekvésem már az ut elején hajótörést szenvedett, nem az én hibám.

Nyíregyháza, 1880. dec. 12.

Kmethy István.

A »Szabolcsi Hírlap« volt tulajdonosa és felelős szerkesztője.

Reng a föld alattunk . . .

A földalatti erők amaz óriási küzdelme, mely 1755. nov. 1. Lissabont lerombold, Oportót s több más portugalliai várost, sőt Marakkó legtöbb városát is nagy részt romba döntötte, s ezer meg ezer emberéletet semmisített meg, — a jelen év őszén a királyhágóntuli magyar haza több pontjain, s legközelebb Zágrábban és környékén lázas nyugtalanságot és rémületet idézett fel a föld lakosaira . . . a piros arezok elsápadtak, a bátor szivek megrendültek, és a kétségbeesés velőrázó jajkiáltása harsogta túl a láthatlan küzdők harezmoraját, mely az ismeretlen mélységekből koronként vészjóslólag, végpusztulással fenyegetve ki emelkedett.

És valóban a legerősebb lélek is, mely nem

lombjai megteltek napsugárral és madár énekekkel. Ünnepélyes derű uralkodott a természeten, csak Zobeir lelke felett borongott homály egyedül. Végre elhatározta magát véget vetni a kínos zavarnak, s belépett Urania sátorába.

A szép Amazon párduez kereveten pihent. Reá nézett csudás szemeivel a belépőre. Ez zavarba jött ismét.

— Bocsáss meg szép hölgy, nem nyugalmad háborítani jöttem, csupán azt kérdezni, ha teljesítve vannak-e minden parancsaid ?

— Nincs parancsom. Fogoly vagyok.

— Allahra mondom nem te vagy a fogoly, hanem én.

— Úgy hát én csak a fogolynak foglya vagyok. Ez nem javít semmit. De még a fogoly létedre is önurad vagy, én maradok hadi martalék.

— A vitézség jutalma vagy és nem martalék nemes hölgy.

— És te elfogadtad e jutalmat . . . s hogy megérdemeljed azt, átdöféd apám szivét . . . azután eljösz hozzám, hogy követeld az enyémet.

— Nem volt más út hozzád, mint ez az egyetlen. Miért kárhoztatsz te azért engem, aminek te magad vagy oka. Ki parancsolta neked, hogy mennyei szépségeddel ott harezolj a hősök sorában, hogy a legismer félelmet a csaták gyilkos golyózáporában, nem retteg, midőn a vihartépett hajó nyomorult roncsain kell szembeszállania a viharzó tenger haragjával, — alig képes legyőzni valami titokzatos zsibbadtságot és borzadályt, midőn lábai alatt megrendülni érzi a földgömb ezer évezredes szilárd kérgét, s elszabadulni látja lenyűgöző bilincseiből a vész és enyészet gonosz daemonát, és dúlni, rombolni eszeveszett dühösséggel, elleuállhatlan hatalommal.

Nem csoda!

Érzi, nem lehet nem éreznie hogy szemben az elemek bősz haragjával, ő csak gyarló porszem, parány sőt semmi, s midőn a múlandóság fergetege minden perez- ben lesodorhatja az élet fájáról, lehet-e meg nem döbbennie a nemlét alaktalan sivár homályától?

Ah! bár ily érzékenységet és megdöbbenést tanúsítanánk akkor is, midőn a társadalmi és erkölcsi életnek hajdan oly szilárd talaja reng és in- gadoz alattunk napjainkban!

Pedig hacsak futó pillantást vetünk is magunk körül, lehetetlen azonnal fel nem ismernünk, hogy a föld valóban ingadoz lábaink alatt, és romlással sőt végveszéllyel fenyegeti hazánkat, nemzetünket.

íme a családélet megszűnt „földi éden,“ de sőt csak a hajdani patriarchális viszony is lenni, hanem legtöbb esetben nyerészkedési üzlet a férfi részéről, a nőnek biztos asylum korlátlan szabadságra s illetőleg szabadosságra ... az adott szónak alig van immár hitele, s az eskü vajmi gyakran üres hang ... az őszinteség kiment a divatból, de any- nyival magasabb árkeletnek örvend a bók és hízelgés, s rendesen minél vastagabb, annál kedvesebb ... a nemzet becsületes napszámosait lenézzük, kerüljük, mig azokkal kikről nem a legjobb hírek szállonganak, kik a közvélemény által erősen meg vannak bélyegezve, barátságos viszonyban állunk ... az adó és más csapások súlya alatt nyögünk és pusztulunk, de azért nem akarunk takarékosságot tanulni, hadd kerülj ün dobszi alá, idegen —

jobb vitézek elkábulva szemed fényétől kardjaikat lehajtva nyújtsák nyakaikat pallosod alá.

— Te nem nyújtottad?

— Mert bírni akartalak, miután megláttalak. Tevagy az oka.

— Megnyerted a dijt, boldogulj vele ha tudsz.

— Megnyertem az alakot, de én szivét akarom vagy semmit. Nekem lelked kell, az a fényes sugárba öltözött lélek. Ezért jöttem könyörögni. Esküszöm mindent elkövetek, hogy azt is megnyerhessem.

— Úgy hát mindenek előtt szabadságomat add vissza.

— Ki mondta neked, hogy te rab vagy.

— Sorsom.

— Jó, kardom vívott ki nyílt becsületes csatában. De jegyezd meg, hogy atyád is a kard szerencséjéhez kötötte kezednek birtoklását, hogy Abdallah-ben- Saad is azt tévé, az sorsodon nem változtatott. Dij vagy és nem rab. Én koczkáztattam miattad életemet, s ha száz életem lett volna, koczkáztatom valamennyit. Nem élhetek nélküled. Engem tőled nem választhat el, csak az egy halál. Számoljunk be. Itt a kard mely kivívott.

Kirántá kardját, s hegyét megfogva átnyujtá Urániának.

— Vedd vissza szabadságodat, melyet én élve