Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-11-25 / 35. szám
35. szám. Csütörtök, 1880. novemberhó 25. JÍrÍRYIDÉK. f TÁRSADALMI HETI LAP. ' MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Főmunkatárs: VITÉZ MIHÁLY. I. évfolyam. Nyíregyháza. Az előfizetési pénzek, megrendelések, valaA lap szellemi részét illető minden közHirdetési dijak: postán vagy helyben házhoz hordva frt. mint a lap szétküldése tárgyában teendő fdllemények a szerkesztő czime alatt (nagy-debreMinden háromszor Uasábzott petitsor egyszeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik. Félévre...................................................2 r szólamlások PIRINGER JÍNOS és JÓBA ELEK czeni-utcza 1551 sz. Blaliunka ház) küldendők. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő. a községi jegyző és tanító uraknak egész W évre kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához nagy-debCsakbérmeutes levelek fogadtatnak el. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 kr csak két forint. reczeni utcza 1551. sz.) intézendők. Kéziratok viszsza nem küldetnek. A kishirdetö rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik Nyilt-levéi Dr. Jósa Andráshoz. A sötét lepel, mely az emberiség őskorszakát, a történelem előtti időket évezredeken át eltakarta az emberi szemektől, mindinkább kezd átlátszó lenni s egymás után tárja fel rejtelmeit, kincseit. Nem csoda! azok a merész szellemek, kik nem napok vagy évek szerint számolnak, s a hatezer évet, mely még néhány év előtt is a világ létezésének egész összege gyanánt tartatott, nem egyébnek mint puszta mérvegységnek tekintik, •—■ nagy készültséggel és még nagyobb buzgalommal fáradoznak kiaknázni ama homályba burkolt korszakok mélységeit, midőn „az ember együtt birtokolta Európát a mammuttal, barlangi medvével, a gyapjas szőrű orrszarvúval s több más kiveszett állatfajjal“-— nem hanyagolván el természetesen a később egymás után következő korszakokat sem, és minden bizonnyal nagy súlyt fektetvén a saját hazájuk múltját érdeklő minden „lelet“-re, a régészet és földtan köréből egyaránt. És e merész szellemek nemcsak a tudománynak tesznek hasznos szolgálatokat, hanem hazájuk dicsőségét is nem csekély mérvben emelik és felokozzák, — igy lön nagygyá a kis Dánia, a parányi Sweicz, amaz konyhahulladék halmai, s ez czö- löpépitményei által. Hazánknak is jutott e részben elismerés amiveit világ tudósaitól, mint ezt a lapok közlései folytán nem egyszer hazafias örömmel tapasztalhattuk. A „NYIRYIDBK“ TÁRCZÁJA. A föld. (1879.) Az ősidők regéje tanítja Hogy olyan volt, mint egy ifjú lyán, Fakadó virágból volt ruhája, Üde fény ült derült homlokán ; És most! öreg, szakgatott, kopott, Alig bírja a koldusbotot. A báj, mely egész lényét elöntő, Rút redőkké, szenynyé változott; Százezredek hőn ápolt reménye Kétségbe’sést, csalódást hozott .... Hol virány, és boldogság fakadt, Pokol teremt ott vulkánokat. Szép voltál, oh! az örök-természet A tudás mesterévé nevelt .... Gyermekednek ajándékaidban Gondjai közt is, — nagy kedve telt; S most ellenünk, életünkre törsz. Mintegy hóhér, halálra gyötörsz. Nem ! ezt nem tűröm veszteg sokáig, A teremtmény létet követel . . . Tanúim — csillagok myrriádja, Hogy e vén föld bűnben sülylyed el; S hogyha léha szemlélők leszünk, A fertőben mi is elveszünk, Föl, nyomorban élők milliói! A szellem még el nem korcsosult. Az eszmék új hazát követelnek, A szellem lett élni jogosult! . . Az anyag bár leélte magát, Lelkünk fénye vezérel tovább Jávor. Ezen elismerésből pedig Szabolcsmegyének is jut, kell hogy jusson egy részecske azon szép tettéért, hogy gondosan őrzi a múltak napfényre került emlékeit régészeti múzeumában. Csak az a hiba, hogy e múzeumról a megyei közönség nincs kellőleg tájékozva, s talán sokan közölünk még létezéséről sem bírnak tudomással, — ami pedig tetemes hiba, amennyiben — hogy egyebet ne említsünk — ez által meglehetősen akadályozva van gyarapodása, újabb és újabb kincsekkel nevekedése, s az egymás után következő leletek majdnem egytől-egyig a nemzeti múzeumba vándorolnak, holott a közmondásként: jutna is, maradna is, — oda és nálunk, s igy volna leghelyesebb. Mostan pedig uram uram Jósa András uram, szállunk az urnák. Tudomásunk szerint ön az, ki a szabolcsme- gyei régészeti muzeum létesítésében és gyarapításában legtöbbet fáradozott és fáradozik folytonosan ernyedetlen buzgósággal. Ön az, — mint hiteles kútforrásból értesülünk, — ki a magyar rónán és megyénk területén is sok helyen szórványosan, sok helyen szabályos sorrendben előjövő halmokat a más országokban létező, úgy nevezett „kurgán“ halmokkal azonosítva, ezeket megannyi temetkezési helyekül jelezi. Ön az, ki Gáva és Búj határaiban véli feltalálhatni annak a rettenetes meteornak hamvait, kit egykor „Isten ostoráénak nevezett az elrémült világ, holott inkább nevezhette volna bölcsnek, mert mint „világ ura“ is gyűlölte a hízelgést és szerette az egyszerűséget. Ön tehát az, ki a nevezett muzeum kincseivel s igy e meA l\arczi jutalort\, az arab hóditás korából. (Irta: Dr. Heiszler József.) I. Nagyon régen történt dologról szólok. Lehet, hogy mai nap is úgy történik az. De hát a jelen nekünk oly szomorú, hogy attól mindenki igyekszik menekülni, s egyik felkeresi a múltat, másik a jövőt. A szűk jelent odahagyjuk az állam férfiaknak, a hatalomnak, kéjenczeknek, és a férgeknek. Ezeknek nem kell sem a múlt, sem a jövő. Megelégesznek csupán a jelennel, kevéssel megelégedő lények ezek. Ez egész erényök. Csak hogy van ez is. Ez is valami. Különösek azok a nyughatatlan lelkek! Kevés nekik, a mi van. Az kell nekik, a mi már nincs, vagy a mi még nincs; a múlt, és jövő. Semmi áron sem akarnak állatok lenni, s megvetik azt, ami az állatoknak elég, a jelent. Talán ez is erény, ügy hát ezen nyughatatlan lényeknek is volna némi erényök, pedig azt tartják felölök, hogy holdkóros ábrándozók. A végzet nagy tébolydájából szöktek ki, s most bolyonganak a földön, hol nincsenek megelégedve semmivel, sem az állam, sem a társadalom terheivel, sem az adóval, mely a házainkat agyon nyomja, sem a szabadsággal, melyet a rendőrök tartanak féken. Fellázadnak a közrend és a közélet ellen. Kétségkívül tébolydába valók .... Azt hiszik, hogy a világ is egy tébolyda, s azért jöttek ide Hazát keresnek. Beismerem, bogy ezen eljárás határozottan bügye régi múltjával megismertetni bennünket s a nagy közönséget, e muzeum gyarapítására buzdítani, — első sorban és mindenek felett van hivatva és képesítve, mondhatnék erkölcsileg is kötelezve. Mi pedig készségesen, sőt nagy örömmel nyitunk tért a „Nyirvidék“ hasábjain, minden ide vonatkozó közleményének, s erősen hisszük, hogy olvasó közönségünk, is érdeklődéssel és gyönyörrel fogja azokat tanulmányozni, de megyei nagybecsű múzeumunk is kül- és belterjes nevelkedést fog nyerni általuk. * * * * Nehány nap múlva valószínűleg vidám baráti kör üdvözlendi Nagy-Kálló egyik legérdemesebb fér- fiát, — kétség kívül a vidéken is számosán áldó- lag emlékeznek meg a hírneves orvosról és páratlan műtőről, ki egykor inegenyhitette fájdalmaikat, vagy talán épen életűket mentette meg. Osztozunk mi is az üdvözlésben és áldásban, — bizony bizony éljen dr. Jósa András! hanem Andrásnapi jókivá- natuuknak is meg van saját utógondolata: — A régészeti czikksorozatot kérjük és várjuk. Tisztelettel Kemecsén, 1880. nov. 25. — t. — Törvényszéki csarnok. A nyíregyházai királyi törvényszéknél a folyó hó 11-én tartott felügyelő-bizottsági ülésben felvett jegyzőkönyv kivonata. Jelen voltak: Kornis Ferencz törvényszéki elnök, Both Menyhért királyi ügyész, Miklós Ferencz, Kállay András a törvényhatóság által választott felügyelő bizottsági tagok. Simon Viktor törvényszéki jegyző. nős, de hát ki tehet róla, én is ezek közé tartozom A múltban és a jövőben élek. L’homme est le point fatal ou les deux infines ... out été reunis. Jegyzé meg Lamartine. * * * Tehát egykor egy fénysugár röpkedett az űr végtelenében. Nem tudta merre tartson. Végzete azon sötét bolygó felé vezette, melyet a tudósok Tellusnak neveztek el, pedig hát az nem egyéb mint a szegény föld. Jaj annak, aki azt meglátja. Fele mindig sötét. Sohasem szakad le róla az éjszaka. Ott csüng egyik oldalán, mint sötét végzet. De hát ez egyszersmind legnagyobb áldása. Az éj hoz álmot a nappal elcsigázott lényeinek, s az álom hoz feledést. Úgy örülnek e gályarabok, hogy egy- időre elfelejthetik magokat. Két sarkán örök tél borong. Ott lakik az örök halál. Közepét örök tűz perzseli. Ott örök nyár van Nem pihen a természet soha. Dolgoznia kell szünetelés nélkül mint örök rabszolgának. Itt mérges minden és vad, az ember és az állat. Ezen forró vonal két oldalán terjednek el a mérsékelt égalju vidékek. Ezeknek van négy évszakok. Tavasz, nyár, ősz és tél. De itt mindent a munkásnak kell előállítani. Az ember megjelenik itt mint örök napszámos, és örök elégületlenség és örök panasz. Hogy enyhítsen baján, szilárdabb társadalmat, alkot. Megkötözi saját kezét és lábát törvényeivel. A törvények kiszolgáltatásával megbízza a hatalmat, amely azután nem ismer törvényt.
