Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-11-18 / 34. szám
I. évfolyam. Nyíregyháza. 34. szám. Csütörtök, 1880. novemberhó 18. TÁRSADALMI MEGJELENIK MIND VIDÉK. HETI LAP. EN CSÜTÖRTÖKÖN. Főmunkatárs: VITÉZ MIHÁLY. Előfizetési árak: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ......................................................4 irt F élévre...........................................................2 „ N egyedévre.................................................1 w a községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések, valamint a lap szétküldése tárgyában teendő fői- azólamlások PERINGER JÁNOS és JÓBA ELEK kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához nagy-deb- reczeni utcza 1551. sz.) intézendők, A lap szellemi részét illető minden közlemények a szerkesztő czime alatt (nagy-debre- czeni-utcza 1551 sz. Blahunka ház) küldendők. Csakbérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. Hirdetési dijak: Minden háromszor hasábzott potitsor egyszeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő. A nyílttéri közlemények dija soronkintlö kr A kishirdetö rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik Azokhoz a kiket illet. A szemrontó kedélygyötrő borongós napok után verőfényes napsugár dereng felettünk, s lehet, hogy ez évben szerencsénk lesz azokhoz a mosolygó őszi napokhoz, melyek oly széppé teszik a szép magyarföldet. Az időjárási jóslatok — mint a nagyobb lapokban látható — szinte vidám, derült napokat helyeznek kilátásba, s lehet, hogy nem is tévednek, bár az időjárástan ez idő szerint, sőt bizonynyal még sok ideig, és mindaddig, mig a szél törvénye teljesen áttanulmányozva nem leend, — csakis gyermeksarukban mozog, és ott is jó adag ingadozással. Hanem az is megtörténhetik, s talán mire e sorok napvilágot látnak, meg is történik, hogy a verőfényes napok helyett beállanak az őszi szokásos és tartós esőzések, s velők és általuk a sártengerek és járliatlan utak idénye is bekövetkezik. Már mostanában is — egy éji eső, egy nehány órai permetezés után anynyira megviselték utainkat az őszi áldást hazafelé szállító szekerek, hogy lehetetlen az állatkínzás elleni egyletek nemes intentiójára nem gondolnunk egyfelől, és másrészről saját indolentiánktól meg nem döbbennünk s talán még az uj büutetőtörvénykönyv egynémely szakasza is felmerülhet emlékünkben. Hátha még nagyobb mérvben megnyilatkoznak „az egek csatornái“ s az elázott földet a légköri nedvesség csapadéka még puhábbá és barátságosabbá idomítja! Hát még az élénkebb forgalmú vonalokon, hol nem ritkán a nyári hőség égető napjaiban is elakad vagy ledől a székéi’, utasok kárára, mindnyájunk szégyenére, s nem csekély dicsőségére a tudós mérnököknek, kik az egyenes vonalkedvéért elhagyatták tagosítások alkalmával a régi megitllepedett utakat és töltéseket, s olyan helyekre vezették, hol azelőtt 1—2 méter mélységű vizek voltak, — hiába tiltakoztak ellenök azok, kik a vidéket ismerték, az egyenes vonal lön egyik megölő betűje közlekedésünknek. De van annak egy másik megölő betűje is, jelesül a hanyagság. Rendesen bevárjuk mig az útvonal egyik vagy másik része teljesen járhatlanná válik, s akkor gondolkodunk róla, hogy meg kellene azt csinálni. Először egyetlen napszámos kijavíthatta volna, most félközség munkaereje kell hozzá, azaz csak kellene, mert bizony a nép most nagyon el van foglalva, nem ér rá stb. stb, mint ezt nem egyszer halljuk a jóravaló restség ajkairól, melynek köznapi neve: községi elöljáróság, —tisztelet a kivételeknek! E hanyagság ellen emeljük fel igénytelen szavunkat, és azt mondjuk: itt az idő, hogy azok, a kiket fent és alant illet, sürgősen és teljes eréllyel intézkedjenek utaink jó karba hozásáról. Most még tizedrésznyi erővel eszközölhető a javítás, később úgy leltet, lehetlenné is válik, — nem is említve, hogy a mezei munka már nagy részben bevégződött és hogy a kár, mely a rósz utak következtében előállani szokott, jelen ínséges napjainkban jóval jelentékenyebb és súlyosabb, mint rendes körülmények között. — És necsak intézkedjenek az illetők, hanem tekintsenek is utána, ha intézkedésük foganatosittatott-e, s a netalán hanyag közegek ellenében alkalmazzanak lehető legszigorúbb eljárást, — nem ismerve sem komát, sem sógort ott, hol a hanyagság oly hatalmasan szokta magát megboszulni. Hogy is mondja a római? Salus publica suprema lex esto! Ennyit ezúttal. —t. Másolat. 1827-ik Esztendő Április 16-án az S.-A.-Ujhelyi, Ágostai Vallás tételt követő Nemes Eclesia részéről Tettes Stainer Adám Localis Inspector Úrnak előlü- lése alatt, Tettes Nztes és Vitéziéi Hidegkövi Antal Úrnak, úgy Kossuth Lajos Consistorialis Fiscalis Úrnak nem különben......................................Uraknak jelenlétében, S.-A.-Ujliely Várossában tartatott Eclesia Gyűlés alkalrpával. Felolvastatott Nztes és Vitézleő Mathésy Miklós Úrnak a Tokai Ev. Anya Eclésia fő Inspectorának ezen Eclésia Localis Inspectorához írott, s f. e. Febr. 5-én költ Levele, melybe is a múlt Esztendő Szeptember 20-ik és 21-ik napjain Szántó várossában tartatott Esperességi gyűlés következésében, az ’/. alatt közlött Superiutentialis rendelés értelme szerint az Eclesia számadásainak az Anya Eclesia befolyásával, a Senioratusnak leendő rendes bémutatását kéri, nem kölömben a Tokai Anya Eclesia költségeire minden esztendőben bizonyos önkényes ajánlásu fizetést eszközöltetni kivan. Melyre való nézve kötelességül tétetett ezen Eclésia Localis Inspectorának adja tudtára említett Fő Inspector Úrnak hivatalos válasz képpen azt: hogy ezen Eclesia a maga Oapitálissainak rendes Lajstromát (tsupán ezt értvén a kívánt számadás alatt) Tiszt. Tokai Predicátor Úr által illető hellyen rendesen bé fogja mutattatni, egyébaránt pedig okát adván a múlt időkbe történt ezen elmulasztásnak egyszersmind jelentse ki azt, hogy ezen Ns. Eclesia a Tokai Eclesia Fő Inspectorát maga felsőségének einem esmérheti, s az Eclesiai Cassának állapottyát kirekesztőleg akarja admi- nistrálni, a kívánt esztendei önkényes ajánlást pedig a mi illeti egyenes kinyilatkoztatást tégyen, hogy ezen Eklesia sem kötelesnek nem érzi magát ezen ajánlásra minthogy az Anya Eclisiától levő távolsága miatt, annak beneficiumaiba tellyességgel nem részesül, sem az Eclesia csekély száma miat annyival is inkább nem teheti ezen ajánlást, mivel elegendőnek Ítéli azon terhet, amellyett a Papi bérbe viselt önkényes ajánlásu részesülés által visel, egyébaránt is minden Esztendőbe A „NYIRVIDEK“ TÁRCZÁJA. Hogy ott bolyongtam. . . Hogy ott bolyongtam, lenn a völgy ölében, Színes virágosa mosolygott felém; Tündér jelennek összes üdve, fénye Volt még felírva apró levelén. Körülte zsongtak lomha röptű méhek, Mélán dönögve gyilkos szép mesét; Lebbent a szellő, s messze űzte őket, Nehogy kifoszszák szűzi kehely ét. Hegy oldalában kis falucska látszott S ezer virággal hímezett mező, A lanyha légben vig pacsirta zengett, Minden oly szép volt, s lelket emelő ! Az összecsapzó lombos fák tövében Kanyargó csermely lejte csendesen, A rajta úszó habok suttogását. El-el halgattam titkon, édesen. Virággal hintett szűk gyalogösvényen Kedves leánykám, te jöttél elém ; Ártatlan lelked mélyen elmerengett A kis pacsirta szelíd énekén .... Aztán leültünk a halom füvébe S álmodtunk arról, ami boldogít .... Nem véltem akkor, hogy az évek száma Szivemen fájó . . . mély sebet szakit! . . . Ah, látom újból, lenn a völgy ölében, Azt a virágot inteni felém! Régmúlt időknek csak sötétes árnya Van most felírva fonnyadt levelén! Nem zsongják körül lomha röptű méhek, Nem is dönognek gyilkos szép mesét; Ellopva méze — most pirulva hallgat. S busán lehajtja üres kehely ét. Leányka édes! múltad gyászos képét Vonagló lelkem újra látja hát! Regélő méhtől szűzi kebled mézét Kifosztani egykor oh, miért hagyád ? ! . . Szivem körülted őrködött napestig, Mint bűvös sárkány rejtett kincs felett. De ah, te mégis könnyelműn kijátszói, Eladtad hazug szóért — lelkedet! Paal Gyula. Miért kék. az ég? Szives olvasóm! egy kérdést vetek fel előtted, még pedig fontos kérdést: voltál-e már szerelmes ? bol- dogitá-e szived amaz érzelem, melyről igy énekel a költő: „Mindenható szerelem, aki éltetsz Ajkad melengető fuvallatával, Kezed ujjáteremt mindent s kiszínez ! Óh hogyne —- engedd, hogy én feleljek helyetted a kérdésre — hiszen azou időt számítom éltem leg- bájosabb napjai közzé, midőn a pajkos Ámor szivemre irányzó csintalan nyilát. Ennyit hát már tudok, hogy voltál szerelmes, de itt még nem lehet megállapodnom még tovább kell fürkésznem titkaidat, pedig mintha hallauám, hogy ek- képen szóllasz: ejnye no, ez mindent akar tudni s inkább magamra veszem méltó haragodat csak még egy kérdést engedj meg, ezt t. „i. eszményképednek szemei kékek voltak-e ? No igen, hiszen ez a legtermészetesebb valami, mondom én ismét te érted s szavamra mondom, hogy eltaláltam véleményedet midőn állítom, hogy e kedves kék szemek színénél elragadóbbat, bájosabbat sohasem láttál s kész vagy akár He rkulesre megesküdni, hogy sem a természet, sem a művészet világában nincs semmi, mihez e napsugaras és tengerként örvénylő szemeket csak hasonlítani is lehetne. Óh boldog kor 1 óh aranyos reggele az életnek, midőn egy pár kékszem nagyobb becsű előttünk az egész világegyetemnél, mennyire sajnállak, hogy le kell rontanom illósiódat, akkor midőn én komoly szavakkal mondom, hogy az ideál kéklő szemeinél még is csak szebbnek találom . . . képzeld csak hogy mit? . . a kék eget. Innen van aztán, hogy azon szép derült nyári estéken, melyeket a költők és szerelmesek gyakran magasztalnak ; el-el merülök az azúrkékben fénylő égboltozat nézésébeu, mely milliárd rezgő csillaggal látszik behintve, mely az egész nagy miudeuséguek mintegy alapul
