Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-10-14 / 29. szám
29. szám. I. évfolyam. Nyíregyháza. Csütörtök, 1880. októberhó 14. Főmunbatárs : VITÉZ MIHÁLY. Előfizetési árak: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ...........................................................................4 írt.. F élévre...................................................................................2 „ Negyedévre .....................................................................1 w A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések, valamint a lap szétküldése tárgyában teendő föl- szólamlésok PIRINGER JÁNOS és JÓBA ELEK kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-deb- czeni-utcza 1551. szám) intézendók. A lap szellemi részét illető minden közlemények a szerkesztő czime alatt (nagy-debre- czeni-utcza 1551 sz., Blahunka ház) küldendők. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. Hirdetési dijak: Minden háromszor hasábzott petitsor egyszeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő. A nyílttéri közlemények dija soronkintlb kr. A kishirdető rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik. Értesítés. Lapunk utóbbi számában ígéretet tettünk t. olvasóinknak, hogy lapunkban a szellemet mindinkább emelni, s közleményeinket minél tartalmasabbá és élvezetesebbé tenni akarjuk. Ezen Ígéretünket ime már a jelen számban beváltjuk némileg, megnyervén főmunkatársul aszabolcsmegyei hírlapirodalom egyik alkotóját, a — reméljük sokaknál jó emlékezetnek örvendő — „Nyirfalombok‘l Íróját, s hisszük, hogy körülünk naponkint több több jelentékeny munkaerők fognak csoportosulni, kiknek közreműködésével lapunk a vidéki lapok között jelentékeny helyet foglaland el. A „Nyirvidék“ előfizetési ára: postán, vagy helyben házhoz hordva: Egész évre .... 4 frt. Eól évre..........2 frt. H áromnegyedévre3 „ Negyed évre. . 1 „ A községi jegyző s tanító uraknak egész évre csak két forint. A „Nyirvidék“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. Figyelmeztetés, tisztelt előfizetőinkhez. Azon felmerült esemény folytán, miszerint a lapunkért járó előfizetési pénzek, nagy részben nem hozzánk mint tulajdonosokhoz küldettek be, s igy általunk fel sem vétetvén, előfizetőinken újból követeltettek; ezen A „NYÍRVIDEK“ TÁKCZÁJA. Özvegy aszszor\y és gyermekei. (Aranyat nyert eredeti beszély.) Irta: Kunhomohy J. József. (2-ik közlemény.) — Kedves fiam! szólt utána Hampóné keserű nyugalommal, tehát csakugyan itt akarsz hagyni magamra? Nem elég, hogy már atyád elveszett a háborúban, nem elég hogy ott vau bátyád a katonaságnál (de ki tudja merre ? s talán őt sem láthatom soha többé) s most te is el akarsz hagyni, hogy többé ne lássalak?! . . . Elválni örökre! . . . Mit tegyek itt egyedül, elhagyottan? Engem — mig te távol leszesz — megemészt a bú, s elfed a sír, mert minden percze életemnek távollétedben csak nyughatatlanság, bánat és gyötrelem. Mert megjegyzendő, hogy Hampó András uram székely nemes a törökkeli csatában esett el s azóta az idősb testvér mint katona távol van a szülei háztól, ki tudja, tán honától is ? Három éve már, hogy még csak tudósítást sem kaptak tőle (még a posta abban az időben gyérebben volt mint manapság) semmit s még hirt se felőle. — Erősítse meg szivét jó anyám, törölje le bánatos könnyeit — szólt Béla kilépve a benyílóból — s mintegy engesztelve kesergő anyját. Nekem mennem kell! Nem tagadja meg a természet önmagát; atyám úgy reánk, mint olvasóközönségünkre nézve valóban kellemetlen helyzet elkerülése szempontjából tisztelettel felkérjük t. előfizetőinket, hogy az előfizetési dijakat, valamint a hirdetési illetményeket is — mint ez, lapunk mindegyik számának homlokzatán olvasható, — mindenkor a kiadóhivatalhoz kegyeskedjenek beküldeni. Felhívás. Á. L. urat ezennel felhívjuk, hogy a közte mint szerkesztő, s köztünk mint kiadók közt fenforgó pénzügyi kérdést legfeljebb két hét alatt tisztába hozni szíveskedjék, — mit ha nem tenne, kénytelenek leszünk erélyesebben fellépni ellene. Pirinner János és Jóba Elek, kiadó-tulajdonosok. ÖRÖMHÍR, a szabolcsmegyei gazdáknak. A súlyos csapás, mely Francziaország bortermelését érte a fillokszéra által, szegény magyar hazánkon is megnehezült. „A vész—mint egyik hírneves szaktudósunk írja Páncsova táján, az Érmellék vidékén már bevágta körmeit, a Hegyalja népe remeg, mert hiszen a baj Kassa felől már megközelítette, — hegyeikbe már talán be is fészkelődött . . . remeg Versecz, Fehértemplom, mely szőllőiben egyetlen életforrását félti, rémeg minden kiválóbb borvidék népe.“ És méltán remeg, mert ami Francziaországban megtörtént jelesül, hogy szakértő nemzetgazdák számiis harezba volt, bátyám is harcba van s én legyek náloknál tettekben szegényebb s nézzem azt, hogy akarják megfosztani trónjától s országától koronás fejedelmünket Zápolyát. Avagy ereimben nem atyámnak vére Hampó vér csergedez-e ? Ha a hon és fejedelem veszélyben van, én honn maradjak-e? Óh nem, ez nem leheti sőt megyek sietek, nem habozom egy perczig sem; mig ez a kar kardot bir emelni: addig ne heverjen tétlenül; mig szivemben egy csepp vér buzog: az addig a hazáért dobog, mert a haza mindnyájunknak édes anyja, amely táplál s nevel; illő lenne-e hát elhagyni a veszélyben ? Mert bizonyára nagyobb veszélyben forog, mint most jó anyám, kinek, ha látnám azt, hogy karomra nagy szüksége van,. csakugyan nem hagynám el. — Meg lehet, hogy a sors majd összehoz bátyámmal s mi akkor egyesült erővel, összetett vállal harczolunk hazánkért és hogy ha lenni kell, szenvedünk is érte. Ne féljen jó anyám a vész lecsillapul (mi szélyel verjük azt) nem sok idő múlva, még mielőtt gondolná, haza térek bátyámmal hófehér paripán. S akkor együtt leszünk s többé nem távozunk, élhetünk békében ősi lakhelyünkön csekély vagyonkánkban. — Hát engem is itt hagysz ? kérdé Teréz bizalmasan — »A haza minden előtt« szólt ő katonásan s felelt lakonice. — Mit de 1 semmi ellenvetés, hiába marasztalsz, hiába esdekelsz, hiába könynyezel,itt kell hagynom téged is, de majd koszorúzott fővel térendek viszsza s akkor. — S akkor ? szólt a leányka mintegy akaratlanul. tása szérént a fillokszéra ez ideig több kárt tett ott, mint a kapzsi Németországnak fizetett óriási badisarcz — nálunk is vajmi könnyen megtörténhetik, daczára az eddig alkalmazott ellenszereknek, melyek, mint a tapasztalás igazolja egy fabatkát sem érnek. Nem czélunk — mert laikusok is vagyunk e részben — a fillokszéra betegség tüzetes tárgyalásába bocsátkozni, s annyival inkább ellene újabb s újabb árkánumokat ajánlani, hanem csak anynyit mondunk — és ez leend az örömhír a nyírvidéki szőlősgazdáknak, hogy mi afillokszérátóllegkevésbbé sem félhetünk. A fentebb említett tudós jelesül azt állítja, hogy a homok területen fekvő szőlők, természetük szerint legjobban vannak biztositiia a fillokszéra ellen, mert a homokban a fillokszéra nem élhet meg, — az eddigi tapasztalatok alapján tehát ki lehet mondani, hogy terjedelmes homokterületeink szőlői megmaradnak. (Term. tud. „Közlöny“ 1880. szeptember füzet 331/ 332. lap.) Köszönet a derék magyar tudósnak e jó szóért a nyíri szőlősgazdák nevében. Éljen Herman Ottó! Aki ha közénk jöne és az úgynevezett „nyíri vinkót“ megkóstolná, aligha mondaná, amit csakúgy látatlanban s illetőleg kostolatlanban koczkázta- tott, hogy tudni illik a homokterületek borai — éppen úgy mint a síkon fekvő kerti szőlőké (például a nánási vagy pláne a nagyfalusi borok) csak helyi s mint ilyenek is csekély értékűek. Hát ha eljőne megkóstolni? Bizony bizony nagyon szívesen látnók! — No akkor egészen csak neked s jó anyámnak élek, de mig Erdély fölött látom tornyosului a felleget, mely reá vészt hozhat, addig lehetetlen. — «Lehetetlen» — önkéntelenül lebbent el e szó a lányka korai ajakán ; azután még lehetlenebb 1 (— szólt határozotabban.) Oh! jól tudom én, hogy fejed sebekkel lesz koszorúzva a csatatéren, száguldó paripák taposnak szét s még csak élettelen holt testedet sem láthatom. S itt könynyekre fakadt. A könynycseppek úgy peregtek le arczán, mint harmat cseppek a rózsa levelen. Béla reá borult mint lomb a virágra s lecsókolta könynyeit. Majd az édes anya »a jó Klári néni» ölelte át őket reszkető két karával — melyek nem az öregség, de a meghatottság miatt reszkettek — s beleegyezését s áldását nyujtá fiának ezen szavával: »vezérelje a nagy Isten diadalról diadalra mocsoktalan kardodat I» E szavak után mindhárman elcsendesedtek. Valami bús komolyság szállta meg arezukat. ügy álltak ott mint egy bokor, permetező esőben. Egy festő ecsetjére méltó kedves családi kép 1 Gyenge az én toliam ennek lefestésére. Még ezután sokáig beszélgettek együtt. De minek szaporítsam a szót; a végeredmény úgy is az lett, hogy Béla összecsókolván mindkettőjöket, édes anyját Teréz gondjaira bízva, s áldásaiktól kisérve mutatott vidor arcczal elhagyta az atyai házat. — Ki tudja: látja-e többet? ....
