Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)

1880-04-01 / 1. szám

ily vállalat létrejöttét nem egyéb mint határozott roszszakarat; ha pedig mindezeket sem nem tudjuk, sem felfogni képesek nem vagyunk s mégis elle­nezzük, az olyan fogyatkozás, a mely ellen, mint a német poéta mondja: „Kämpfen selbst Götter ver­gebens. “ Nyíregyháza városa agricultur város, lakossá­gának nagyobb része a földmivelésből, kisebb része a földmivesektől él. Sok lévén az apró birtokos, nagy ugyan a belfogyasztás, de rendes körülmények közt, népének ernyedetlen szorgalma mellett, min­dig terem határa anynyit, hogy terméséből az ex­portra is jut. Mindazon előnyökben, melyeket ily raktár nyújthat, mindazokban, melyeket a gazdasági egye­sület a gazdaközönsége részére biztosított — része­sül. — Anynvi miseria között, mely a gazdászatot évek óta sújtja, híjába várja a kormány intézke­déseitől a közgazdászati viszonyok jobbrafordultát, jobbat nem lát jönni, jobbra nincs kilátás; ily viszo­nyok között, amikor azt mondják, mi sem ily élhe­tetlenek nem vagyunk, hogy magunkon segíteni ne tudnánk, sem oly konokok, hogy e segítséget csak attól, aki a bajba belevitt, — kormánytól várnánk, — Nyíregyháza városának képviselete oly árát szabja a raktár építésre alkalmas földterületnek, mintha most rizskását teremne, nem mintha dynamit gyár­nak kérnénk. Nagyon tudom én azt, hogy Nyíregyháza vá­rosa nem volt szűkmarkú a boldogabb időkben, sem a hazafias, sem a nevelési, sem a városi közczélok elérésére áldozott fillérek dolgában. Példa rá: az uj városháza. Azt is tudom és értem az igazságát, hogy akit a kígyó megcsípett, az a gyiktól is fél. De nem verhet gyökeret, nem lehet uralkodó egy communi- tásnál azon irány, hogy rósz gazdálkodásunk, ha­szontalan költekezésünk tapasztalata, a múlt hibái­ból való kiábrándulás — alapul szolgáljon a jelen és jövő minden szép és nemes terveitől, közvagyo- nosodásuúk minden tényezőjétől, anyagi támogatá­sunkat viszszavonni. Saját emelkedésük iránt jobban érdeklődő, de tán rendezettebb községi financziával is biró föld- mivelő városaink százezreket áldoznak közraktár létrehozására. — Nyíregyháza városa akkor, midőn e czélra csak helyet kérnek tőle a maga árán — morális testülethez illetlen garasos szűkkeblűséggel igyekszik kizsákmányolni a közczélnak, polgárai közérdekének kényszer helyzetét. De nem török pálczát a képviselet felett, ta­gadhatatlan , hogy a közczélt ez esetben valóban megkülönböztette, mert közczélra csak 600 írtban határozta meg a kért föld egy holdja árát, magán czélra bizonyosan nem adná alább 200 írtnál. Hibának tartom nézetem szerint az egész do­logban azt, hogy a képviselet nem volt felvilágo­sítva magáról a czélról, nem ismerte annak szerve­zetét, biztosítékait, hasznait s hogy a jóakaró fel­világosítás hiányában tág ajtót nyitott azok tenden- tiósus informatióinak, kik ezen dolgot egészen ma­gán vállalkozásnak igyekeztek feltüntetni. Képviseletünk józan felfogása, helyes belátása iránt, anynyira nem táplálok semmi kételyt, miként meg vagyok győződve, hogy ez ügy netáni újra felmerülése esetén, ha akkorig annak körülményeit a valódiságnak megfelelőleg megismerni fáradságot veend magának — nem hozandua az előbbihez ha­sonló, a lólábat oly hiányosan rejtegető határozatot. A jónak még az égben is vannak elrontói, hisz az első ördögök a bukott angyalokból lettek. És most, ha a közraktár tojásba fúl — a jól végzett kötelesség megnyugtató öntudatával meg­nyugszunk a fátumon. Lesz még fagy, lesz rozsda, lesz vadvíz, árvíz, belvíz, lesz drótféreg és honvédbogár, lesz krumpli­betegség és lótakony és lesz alacsony életár, lesz nyomor, lesz adó-exekutió. S ki lesz mindennek oka, hát ki lenne! a kormány! Hanem, hogy egy ismeret-gyűjtő és gondol­kozó fő importált hozzánk egy ideát, s egy egylet kezdeményezett egy mozgalmat, amely hivatva lett volna a földmivest parasitáitól megmenteni, részére tisztességes vásárt biztosítani, ezáltal több mások­kal együtt a közgazdászati nyomort enyhíteni, s hogy mi ezt az ideát, ezt a mozgalmat garasos szűkkeblűségből megbuktattuk, lehetlenné tettük — annak emléke örökre el fog enyészni. A nemzeti élhetetlenség, korlátoltság és szük- keblűség temetőjében sok ilyen korán kiszenvedett eszmék nyugosznak. A philosoph látogatja csak néha a sírokat meg, s mikor a korlátoltság áldozatai után, a szükkeblűség és élhetetlenség halottjainak sírkő feliratait olvasgatja, a kertfalon túl pedig csak a jelen nyomorát érző, a múltat az általánost nem ismerő népet rongyosan, éhesen látja kullogni, az árverés dobzaja által néha megszakgatott, csend­„IV Y í R V I r> É K.“ ben — a kezében tartott véresszájú lapról, nem a kormányt szidó kraftausdruckkok dörgő sorozatát, de a meghalt pap és halhatatlan költő bölcs Szé­kácsunknak ezen szavait olvassa le lelki szemeivel: Vizbe esett az orosz, Szent-Miklóst liivta segélyül; Megmentlek mond a szent, de mozogj magad is. / wn Viszszaemlékezés a húsvéti ünnepekre. (P.) A húsvéti üuuepek alatt a helybeli egyhá­zak vallásuk gyakorlatában példás ajtatosságot tanú­sítottak ; különösen lélekemelő volt a rom. kath. egyház szertartása szerint megtartott föltámadási ünnepély; az ágyúk dörgése nekem örömzene volt, mert a halhatatlanság húrjait kozák rezgésbe. Már a vig alleluják elhangzottak: együtt ünnepelt a szellemvilággal maga a természet is. Avagy ama szép verőfényes napok mik valának egyebek, ha nem viszszfényei ama lelki édes örömnek, melyet a hívek ezrei érzőnek, Krisztus a megváltó, föltáma­dása felett ?! Ez alapja a kereszténységnek, s biztos záloga re­ményünknek. »Amint Adámban mindnyájan meghaltunk, Krisztusban mindnyájan megelevenítettünk.« (könyvek könyve.) Tkrácia népei sirtak és jajgattak ha gyermek szüle­tett a világra, ellenben haláleset alkalmával vig da­lokat énekeltek. Azt hitték ugyanis igen helyesen, hogy a fölött, ki e viszontagságteljes életbe belép, csak saj­nálkozni lehet, ha pedig az életet elhagyja, ezért neki csak szerencsét kell kívánni. Már ha a barbár népek, kik a pogányság setét- ségéhen tapogatóztak igy gondolkodtak, hogyan kell ne­künk gondolkodnunk, kik a kit világát birjuk? 1 Ha valakinek lennének mégis kételyei eloszlatja azokat szépen Tertullián jeles iró következőleg: «Fejtsétek meg nekem, ha tudjátok a teremtésnek titkát, és én megfejtem a föltámadásét! Nehezebb lesz-e azzá lenni ismét, ami már voltatok, mint lenni, ami még nem voltatok? Bizonyára nehezebb valamit eredetíeg létre hozni, mint csak ismét helyreállítani; házat építeni mint azt romjaiból fölépíteni; a helyreállításhoz meg van az anyag, az újból építéshez semmi sincsen. A Teremtő a nehezeb­bet tette meg előbb, hogy nehezünkre ne essék a könnyeb­bet elhinni.» E boldogító hit édességét élvezénk az alig múlt ünnepek alatt, melyek után már csak búcsú üdvözletünket küldhetjük! De megerősittettünk reményünkben, s meg maradt az az öntudat is, hogy nincs okunk aggódva félteni szeretett hazánkat a végveszélytől, mert alapját a vallás s a tiszta erkölcs képezi még. Dixi. A felsó szabolcsi ref. egyházmegye gyűlése. Nyiregyhííza, 1880. márcz. 16—19-én. A felső szabolcsi ref. egyházmegye tavaszi képvi­seleti s helyosztó gyűlése f. évi márcz. 16 — 19. napján tartatott meg Nyíregyházán a megyeház díszes, nagygyű­lés termében, Lukács Ódon igeigl. esperes és Ujfalussy József segéd-gonduok elnöklete alatt. Jelen volt a 88 lelkész közöl meglehetős szép szám; azonkívül szá­mos, tekintélyes ref. világi egyházmegyei tisztviselő és egyháztag, sok tanító s a gyűlés első napján nagyszámú hallgatóság. Az ifjú ideiglenes esperes buzgó, hazafias érzelmek­től s egyházi szellemtől áthatott imával 16-án pontban 9 óra­kor a gyűlést megnyitotta s aztán, mint aki legnemesebb örömét a munkában találja, erőtől duzzadó munkakedvvel, törhétleu kitartással lebonyilitotta az egyházkormányzati, tanügyi s vallás-erkölcsi vitás ügyeket. A hallgatóság s a gyűlésen jelenvolt nagyszámú egyházi képviselők oly csend­ben s szép renddel tanácskoztak, hogy az elnöki csen­gőt ritkán kellett igénybe venni. Érintettem már, hogy e gyűlés főbb tárgyai: egy­házkormányzati, vallás-erkölcsi, tanügyi, általában mive- lődési s human ügyek voltak; ezek mellett azonban merültek fel anyagi bajok és kérdések is. Midőn a veszett erkölcs durva tényei sárral és iszappal felszinre vetődtek, a gyű­lés akkor is, híven egy erkölcsi testület czéljához, nem a halálra vezető utat kereste, hanem a csendet, a bé­két ; látható fogyatkozások, csorbák kiköszörölését tar­totta szem előtt; a törvény szigorát az evangyeliumi sze­retet melegével lágyítva. Az egyes ügyek tárgyalása igen szomorú esemény felemlitésével, b. e. nagyt. Nemes Beniámin bogáti ref. lelkész s volt esperes elhuuytát tárgyazó jelentéssel kez­dődött, kinek emlékét jegyzőkönyvében egy külön la­pon határozta raegörökiteni az e. megye. Az esperesi szék üresedése tudomására hozatik a főtiszt, egyházke­rületi gyűlésnek, amely az uj választást majd (1880 ap- ril 12-én Debreczenben tartandó gyűlésén) elrendeli. A leendő esperesre nézve úgy látszik a közvélemény már egészen megállapodott ............ M eghalt a király; éljen a király 1 Az esperesi te­endők ideiglenes vezetését egy az 1880 febr. 8-án tar­tott consistoriális gyűlés nagyt. Lukács Ödön urra, az egyházmegye főjegyzőjére, mint az ügyek menetével leg- ismerősebb tisztviselőre bizta; mely intézkedést a gyű­lés örömmel vett tudomásul. Egyik legfontosabb tárgya volt a gyűlésnek a Molnár Aladár által készített: »Köznevelés és közoktatás szervezetének szabályzata, a magyar ref. egyházban.« E tárgyban a közgyűlést megelőzőleg (márcz. 15-én) egy küldöttség munkálkoda, melynek javaslatait és módosí­tásait az egyházmegye magáévá tette. Leglényegesebb módosítás történt a gymnásiumok és reáliskolák szerve­zését tárgyazó §§-oknál. A bizottság mondhatni nagyobb része a latin és görög nyelvet a gymnásiumból teljesen kiküszöbölni szándékozott; azonban ennek ellenére, illet­ve hozzájárulásával azon közvetítő indítvány fogadtatott el, melyszerént a görög nyelv elemeiből valami taníttas­sák, de csak a 7- és 8-ik osztályban, a latin kevesebb órán mint most, rendes vagy magán tanár által tani- tassék az alsó osztályokban is. És ami legfőbb a közép­tanodákban (gymnasium s reáliskolában) a IY. alsó osz- tály egyöntetűvé tétessék azon megjegyzéssel, hogy ezen egyöntetű négy alsó osztályban a reálirány emeltessék tulysúlyra. A human és reálirány csak a 4 osztályon fe­lül különittessék el, azon korban (13—15 év), midőn a a gyermek tehetségei s hajlama már nyilatkozni kezde­nek s négy osztály végezése után már-már elválik: le­het-e valami belőle tudományos pályán, vagy pedig a gya­korlati pályamunkása lesz, melyre a reáliskola készitendi elő. E tárgy indokolása s egyébb többé kevésbé lénye­ges módosítások előadása több teret venne igénybe, mint e lap kerete engedhetné; bár komolyabb s fontosabb ügygyei aligha foglalkozhatik az időszaki sajtó napjaink­ban. Ha megengedi a t. szerkesztő ur, jövőre az idevo­natkozó munkálatot rendelkezésére bocsáthatom egész terjedelmében is.*) A módosított házszabályok, melyek az e megye szervezetét, tisztviselőinek működési körét, a gyűlé­sek tanácskozási rendjét, sth. stb. tartalmazzák, elfogad­tattak. Hasonlóképen törvényerőre emelkedett a »be­ruházási« szabály, mely jelzi, hogy parochiális telkeken, földeken minő beruházások teendők; intézkedik, hogy a hivatali utód elődjeinek vagy azok örököseinek mint köte­les s milyen értékben megtéríteni stb. E két szabályzat, egy füzetben, könyvalakban, külön 200 példányban ki fog nyomatni. Ibrányban gróf Lónyay Menyhért ő nmltsga még 1860-ban 10 hold földet adományozott külön leányta- nitói javadalmazás alapjául; de az az egyházi vagyonnal öszszeolvadt s együtt kezeltetett; mígnem a gróf meg­kereste az esperesi hivatalt, hogy ez ügyet tiztáztassa egy küldöttség által. Megtörtént, nt. Gonda Balázs és t. Szalánczy Ferencz urak s Bleuer Mór ur, mint a gr. jószágigazgatója s ez ügyben megbizottjának közbe­jöttével s a 10 hold földön felül van a jelzet leány tanítói javadalmazás alapjául mintegy 900 frt a nyí­regyházai takarékpénztárban. A gávai vagyonos egyház 18,494 frt. 36 krt, tevő tőkepénzből az e. megye és kerület sürgetése folytán 9000 forintért ingatlan birtokot vásárolt, mintegy 80 hold első osztályú szántó- s 20 hold kaszáló földet. A vé­telt az e. megye helyben hagyta s végmegerősités czél- jából a főtiszt, e. kerületre felterjeszteni rendelte. A szabolcsi iskola ügye, mely amint a hírlapok­ból is ismeretes, egészségtelen volta miatt bezáratott, szerencsés megoldást nyert, s rendeltetésének átadatott Számos tanítói változás történt; nehány jelesebb tanító kivételével a gyengébbek és leggyengébbek köl­töznek majdnem évről-évre egyik egyházból a másikba ami mindenképen hiba, nagy hiba; de hátha nyug- dijképesitésök nincs és sem az állam, sem az egyház­társadalom nem képes őket nyugalomba tenni, kény­telen az e. megye tűrni e kényszerhelyzetet, melysze­rént : „A vdn ember zsibvásárra kerül“ „Hol olcsó lesz, olcsó kegyetlenül.**) mint egy öreg s hajdan jeles tanítónk az esperes úr­hoz intézett s magát kegyeibe ajánlott levelében irta. Jákóra lelkésztanitó rendeltetett, hogy a szellemi élet pislogó mécsvilága ki ne aludjék, azon utasítás­sal, hogy az iskolai növendékeket is tanitgassa; a felnőttek, az egyháztagok se legyenek vezető-lelkitanitó nélkül; lévén egyházunkban a fősuly mindig és min­denütt a tanítás, az igehirdetésre fektetve s papjaink par excellence tanítók lévén, kiknek feladatuk az ige­hirdetés — tanítás — és példaadás, minden téren, minden munkakörben. Sok vitás peres ügy elintéztetett; számos egyházba hi­bás alapítványi s vagyonkezelési szabálytalanság miatt küldöttség neveztetett: Bezdéd, Pálcza, Pazony, Kék, Bohod, és Jákóra stb. Hiba, nagy hiba e mi kis köz­társaságunknál, hogy a helyi elöljáróságok, egyházta­nácsok nem igyekeznek helyi ügyeiket elintézni; hanem mihelyt valakinek a körme megfájdul, küldöttségért folyamodik az e. megyéhez s espereshez. Hagyjuk el e férfiatlan, kiskorúságra mutató rósz szokást s ahelyett küzdjünk a bajjal minden erővel és legjobb tapintat­tal otthon, s csak akkor kérjünk küldöttséget, amidőn a magunk erejét elégtelennek érezzük. Elhunytak a múlt gyűlés óta: nt. Nemes Beni­ámin bogáthi lelkész-esperes, Pallay István pálczai lel­kész, Simon Ferencz, az igazi papi jellem, kit mint kitűnő szónokot s a gyakorlati életben példaadó pa pót széles körben ismertek és tiszteltek. Szabó Ferencz e. megyei aljegyző állomásáról le­*) Szívesen veszszük. Szerk. **) Tompa Mihály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom