Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-04-25 / 17. szám
pálya utain; ez uj körben a szives baráti vonzalom, a nyílt őszinte jó kivánatok fölmelegiték lelkemet, s azon édes reménybe ringatának, hogy általnk nem leszek elhagyatva, s kipótolandják azt, mit bennetek vesztettem, s itt is lesznek engemet megértő rokon keblek! Ezt minden szerénységem daczára is el kelle mondanom, különösen azért, hogy két körülményről szólhassak, egyik az eledelek kitűnősége, a mi pedig főkellék minden ebédnél; mondhatom, ilyen ellátásba a ti nyíregyházai vendéglőitek nem volnának képesek részesíteni az embert, ha csak majd ama boldogabb időben nem, a mikor készen nem lesz a tervezett monumentális uj vendéglőtök, melynek bástyákat emelni is ei ne feledjétek, hogy ne csak színház és borbély műhely, hanem várnégyszög is lehessen, s diadal jelül az indítványozók rátüzhessék kedvencz szinü szászlójokat..........................................a másik körülmény pedig a mit einem hallgathatok az, hogy e társas ebéden épen „negyvennyolczan nr. 48-an“ voltunk. Tudjátok, mennyi bajom volt már e végzetes 48 as számmal ; tudjátok-, hogy ezen számhoz való vonzódásom miatt, azok, a kik elébb hízelegve igazgyöngynek mondogattak, később rámfogták hogy hamis gyöngy vagyok. Fel is tettem magamban, hogy békesség kedvéért, még álmomban sem foglakodom ama számmal, s kivált uj körömben vissza vonulok az ezen számból kifolyó minden érzelmektől: és ime mit kelle megérnem, uj körömbeni első fellépésem alkalmával felkeresett, utánam jött ez a végzetes szám, s nem engedé hogy rólla egészen elfelejtkezzem. Hát ez a kisértet már sohasem kágy nekem nyugodnom? ............Még e gyet kell megsúgnom, az estét pedig kedélyesen töltöttük el kisseb baráti körben a Deák Ferencz vendégszerető házánál; de nem a Pest belvárosi képviselőnél, hanem itt az én szomszédságomban lakó Deák Ferencznél, hol a N. Zs. rimes toasztjai folytonos jó kedvben tartottak bennünket. Még egyet súgok meg végtelenül jól eset látnom, már ezen egyetlen együtt létből is, hogy itt az emberek megértik egymást, és baráti körben szépen elférnek egymás mellett a különböző elvüek is; és senkit sem hallottam, hogy valakinek politikai meggyőződését kárhoztatta volna! Mikor fog ez nállatok igy lenni? Tudom hogy valami n.-kálló újságot is szeretnétek hallani; Mit írjak, mikor még alig léphettem ki szobámból ? Annyit már tapasztaltam, hogy a kiflit és zsemlét feltűnően apróra sütik, de ézt nem beszélem ki, mert a pékmester megneheztelne reám; de ezt én nem igen bánom, csak nagyobakat adna. Újdonságul írhatom,s ezt márnemcsak nyíregyházai barátaimnak, hanem a megyei közönségnek, hogy N.- Iíállóban a kormány költségén 50 ágyra, egy megyei kórház létesittetett, melynek miben léttéről időnként szólani fogok. Másik igen megható esemény az, f. hó 15-kén közel N.-Kállóhoz a harangodnál egy meggyilkolt embert találtak, kinek a nyakába baltával iszonyú vágás volt téve, e mellett homlokába és arczába több helyen, annyira hogy az agy veleje az iszonyú nyílásokon kifolyt, s az arcz annyira el volt éktelenitve, hogy felismerhetlenné lett. Eleinte semminek sem tudott a rendőrség nyomára jönni, ma azonban a mint halljuk kezd világosodni, az ember egy szikár barna 40—45 éves lehetett, s az ügyvéd felszóllitása folytán 300 ftot hozott atakarékpénztárba, lejárván fizetési határideje ; a meggyilkolt tornyos pálczai lakos volt, s szomszédja kisérte az utón, a ki kétségen kívül tudta hogy az ember mi járatban van. A gyanú alatt levők elfogatására megtétettek a kellő intézkedések. Most bezárom soraimat, azon ígéretem mellett, hogy a megyei közönséget érdeklő dolgokat ezentulra „Nagy Kállói levelek“ czim alatt fogom olvasóimnak tudomására juttatni. Isten velünk a viszonttalálkozásig! Kelt N.-Kálló april. 20. 1870. Gy. S. Figyelmeztetés. A posta utalványokat illetőleg május 1-jétől kezdve uj czélszetü intézkedések fognak életbe lépni A 10 írtig terjedő pénzutalványok dija 5 kr. 10 ftól 50-ig 10 kr. és 50-től 100-ig 15 kr. lesz. — 100 írtig terjedő posta utalványok, minden posta hivatal által kifognak szolgáltatni, s az eddig egyszerű blan- quettek helyett 5 kros bélyegekkel ellátottak fognak életbe lépni. — A nyílt pénzes levelek korlátoltatik, és csak is 100 forinton felüli 15 latigjterjedő nyílt levelek fogadtatnakel. Érték papír küldemények csak 15 latOD felül 3 írtig, csak csak csomagolva zsinórozva, és lepecsételve vehetők fel. Vegyes hírek. — Gyula-Fehérvárit halálra Ítéllek egy gyilkost, ki jan. 7-én egy fiatal gyermeket megölt s aztán anyja lakását kirabolta. — Károlyvárról Írják, hogy ott Miletics orezképével ellátót! emlékpénzek forognak közkézen s állítólag fO krajczárbun fogadtatnak el. — Ráth klórnál megjelent 1870-ik évi országos törvénytár 1--4 szám. Előfizetési ára 25 Ívre helyben ifj. Csathy Károlynál 2 frt ért kapható. — Pustowojtow k. a. ki a legutóbbi lengyel felkelésben mint Langiewicz hadsegéde nagy hírre telt szert, fran- czia lapok szerint Konstantinápolyban meghalt. — Bónis Sámuel — nehány nap óta oly veszélyesen beteg, hogy fiáért táviratoztak. — Ä „Reform“ Írja: Midőn III. Napeleon császár a Karoussel téren revuera megjeleni, mint egy elkésett távirat jelenti egy rósz öltözetű ember, a tömegből a császár felé tolakodott kiállva: „Cayeniie-ba vele!“ Az ember, kit Paul Lazuriernek hívnak, 48 éves, foglalkozás nélküli elfogatott. Ruhájába kés volt rejtve; talállak továbbá ruhájában varrvn utalványt, 3000 frankra és 120 olasz arany lírára. Lakásán ezenkívül még 60000 frankot és számos fegyvert foglalt le a rendőrség. — Az Eszterházy képtár megvételére Vasmegye bizottmánya egy hangulag 2000 frtot szavazott meg. — (Rothschild párisi pénztárnokát;) Tassinst elfogták Páris környékén; eddig 3 millió frank hiányt fedeztek fel utáua. — Kraval egy csehországi fegyházban. Folyó hó 6-án a szeni-venczeli fegyház egy osztályában a fegyen- czek megtagadták a nekik nyújtott lencse-étel elfogadását, azonban e helyett, miután abban semmi kellék hiánya nem találtatott, mást nem kaptak; miért a kosztadóra és a fegyházigazgóláságára a leggorombább szidelmakat szórták olykor keserű perczeim fájdalmának fellegeit szétüzni s résztvevő baráti kezekkel melegítek föl a fagyos kezek kíméletlen érintéseit: elfoglalva a lakhely változtatással együttjáró rendezkedés kellemetlenségeivel, majd az ünnepi hivatalos teendőkkel, csak most érzem még lelkemet szabadnak, hogy elandalodhassék a múltakon, s foglalltozhassék a jövővel. Mint a vándor ha küzdelmes útja utáu egy uj hazába ért. előbb kipiheni fáradalmait, azután berendezi uj lakhelyét, s csak azután emlékezik a kandalló barátságos melegénél útja élményeire s kiállott küzdelmeire! Azt ne véljétek barátaim ,midőn én itt küzdelemről szólok, mintha valami keserves jerémiádot akarnék irni nyíregyházai szenvedéseim felett! én csak azon küzdelmet érteni, melynélkül élet nem lehet, a mely növeli a lélek erejét, aczéíozza az izmokat, s az emberiség felett elterjedő lég kört, tisztítja s mely nélkül a tespedés letargiájában a tenger megbüszhödnék mint a magas sziklák érczfalai közzé zárt mozdulatlan tó, a melyen zajgó habokat soha nem emel csak egyetlen eltévedt szellőcske sem! Hogy vagytok? Mit csináltok? Emlékeztek-e reám ? Látjátok, én most is rólatok gondolkozom; s midőn lelkemnek először engedhetek szabad repülést, oda küldöm hozzátok! Fog-e titeket érdekelni ha magamról szólok valamit? De csak keveset szólhatok, mert én szerkesztő vagyok, s a nagy közönséget nem érdeklik az én érzelmeim, a kebel reminiscentiái, meleg érzelmekből szárnyalva ki, csak meleg baráti keblekben pihenhetnek meg! De most az egyszer meg fog engedni nekem e lapok vidéki olvasó közönsége, ha egy kevéssé magamról szóllok barátaimnak; s azutánra ígérem, hogy felhagyok az érzelgéssel s nagyon komoly leszek, a milyen . komoly csak egy szerkesztő lehet, midőn a veres czeruzát kezében tartva élet-halál Ítéletet tart a beküldőt elme szülöttek fölött! (Igaz, hogy akkor még komolyabb, midőn nincsen szükség a veres krétára s nincsen miféléit „ standrecht-“et tartania. Útnak indítva a podgyászos kocsikat, az utolsóra magam ültem fel, könyezve váltam meg az utolsóktól kik baráti csókomat fogadták, midőn elindulék. Az utón hallhatag valék, keresztül vonultak lelkemen, a közöttetek átélt négy évnek minden perczei, megvallom könyeztem, de megvigasztalt a jövő! uj körben uj küzdelem vár reám, de hiszen csak addig élünk míg küzdeni tudunk és akarunk, — jaj annak kinek keblében elaludt a küzdelemre lelkesítő szent tűz! Utamon a nap oly tisztán tündökölt felettem; talán örült hogy jövök közületek, mint....................... Megérkeztem szerencsésen, s még az nap elfoglaltam tanuló szobámat, melynek oly szép napjai voltak a régen elhunyt esperes Fazekas László ur idejében, de a mely 26 éven keresztül magtári szerepre volt kárhoztatva; azonban a gondnokok által ismét átvarázsoltatott, hogy eredeti czéljára fordittassék. Virágvasárnapján tartott székfoglalásom alkalmából, társas ebéd rendeztetett az egyházi elöljáróság által a nagyvendéglőben, hol igen tapintatosan, alkalom nyujtatott nagy részben megismerkednem azokkal, kikkel ezután karöltve kell haladnom tovább a s'halántékait, karjait dörzsölgetem, midőn lassanként felnyitotta szúró fekete nagy szemeit, elborzadtam midőn e szemek tekintetét reám érzem függesztve lenni, úgy tetszett, mintha gonosz szellemeket látnék velem játékot űzni, melyek elvarázsollak, hogy elrémilsenek. Végre megszólalt, füveit kérlc legelőször is, s általam alig értve hebegte el, hogy most megtalálta a valódiakat, melyek össze fogják forrasztani azt a tátongó roppant nagy sebet Megrémültem, a mint az értelem és ösz- szefüggés nélküli szavakat hallottam. Nem tudtam ébren vagyok-e vagy álmodom. Barátomat kerestem, s mi nagy lön megütközésem midőn öt szélnek eresztett hájjal, úgy a mint a folyóból ki jött. láttam a kocsi felé futni, odaérkezvén nehány szót váltott kocsisommal, a ki azonnal meg csapkodd a lovakat s felém hajtott. Az ég ez alatt elborult, sötét felhő takarta el a kékeget, a ragyogó napol, a folyamban is csak az előre rohanó sötétség palástjait lehetett látni, melyben a villámok rajzolgattak sujtüsos czifraságokal, arany színűeket; morogva, ropogva, közeliiéit az ítélet, s lehányt ruháimat magamra kapkodom, épen jókor, mert midőn készen valék, megindult a zápor, vadorkán szárnyain jött ez, mely a puha füveket a szép virágokat összetörte, a folyamot felzavarta aggódva vártam a kocsit, mely akkor érkezett meg, midőn a zápor már javában ömlött. — Az az ur — mondá kocsisom, — azt izenlé hogy ezen asszonyságot vigyük ama legközelebbi faluba, az ö ruháit is rakjuk a szekérre, s majd ott találkozni fog velünk. Még csak ekkor kezdi ttom komolyan gondolkozni barátom kimagyarázhállan magaviseleté felett, de a melyet megérteni képes sehogy sem valék. Nem is lehetet sokáig tűnődnünk, mert a zápor ugyancsak ömlött, a meg mindig daléit nőt, átázol (ruháiban füveivel együtt feltettük a kocsira, nem különben barátom ruháit is, és miután a szerencsétlent betakargattam felső öltönyömmel; sietve haladtunk a kijelölt helység felé, de a melynek körvonalait is alig lehetett már ki venni a sürii zápor ömlés miatt. A nő fogai vaczogtak az utón, s reám kellemetlen hatást gyakorult az egész kaland, érthetetlen szavakat kiabált, s miután ereje némileg viszatért, többször tett kísérletet a menékülésre, etannyirr, hogy erővell kelle vissza tartanom. A helységbe érve, eleinte nem tudám, hogy merre, hová menjek, de nem soká kell várakoznom, egy szolga jött kocsimhoz, a ki a bárátom ruháit kérte, azon utó ize- nettel hogy véle menjek én is. — Igen barátom, de hát e növel mit tegyünk? mondám a szolgának. — Arról is gondoskodom, meg van parancsolva hova vigyem. —- De én magam is szeretném elkísérni, — válaszolók. Ez alatt a nő kibújt felső öltönyöm alól, s midőn a szolga reá tekintett, lekapta kalapját s keresztel hányt magára és súgva mondá fülembe: — Uram ! hisz ez a N. • ■ i őrült asszony !. ... Örült asszony? — Kérdezem ön feledlen, vigye barátom, vigye a hová parancsoltak, s alig hittem hogy olt hagyjam kocsimat, melyen az őrült asszony volt. Felkerestem barátomat, folytonosan azon tűnődve, hogy minő viszony lehet az én Kálmán barátom és az örült asszony között, mert hogy kell valaminek lenni az kétségtelen — Barátom! a történetek után néked magyarázattal tartozom; — e szavakkal fogadott midőn a szobába léptem, hol egyedül volt; — Itt testvérein Forrny Adóm házánál vagyunk, a ki ugyan nincs itthon, de nála mindig szívesen látott vendégek vagyunk, inig a vihar elvonul, s utunkat tovább folytathatnánk, elbeszélem e nő történetét, mely az én életemben oly nagy szerepet játszott. Kevés ember előtt tártam ki e kebel titkait, de te meg örzended azt. Figyelj reám! Leültünk mind ketten, s én egy hangot sem engedek elsikamlani, midőn a következő történetet beszélte el. fii. Ifjú valók, ábrándos és szerelmes mint az ifjúság vi- : rág korában mindenki a kinek keblében szív helyeit nin- I csen érzéketlen kődarab. Szerelmem tárgya övolt, az örült nő, láttad romjait, képzelheted milyen lehetett tizenhat évvel. Ah ! szép volt ö, szebbet nálánál az isten nem teremthet már, még most is elmerengek ábrándos perczeimben angyali vonásain, ha vissza emlékezem észkáprázlató üde arcz rózsáira, szerelemben csillogó fekete szemeire, me- lyekkeljoly ábrándosán tudott rám tekinteni, hollófürtjeire, melyeket két ágba fonva, vakító vállain elöl szokott lebo- csátani a leggyönyörűbb rozmaring fonadékban, s clhi- hetnéd-e hogy e dús hajfonadék vastagon futva le, majd nem parányi lábait érintette, és bíbor ajkait ha vissza gondolom, még most is bódultság vesz körül. Idvezitelt minden lehellete, minden szava, minden tekintete, bájoló volt ö, s én reszkettem a gondolattól, hogy a kincs az enyém Együtt üldögéltünk a lugasban, és suttogtunk kibeszélhet- len szerelemről, boldog jövőről, mindenről a mi az ifjú kebelnek üdvöt ád; és ha lángcsókját éreztem ajkamon, megrendült a kéjtől fejemben az agyvelö, végig reszketett egész testein, minden ér tánczolt bennem, és szivem, szivem? ah ez közel volt ahhoz, hogy ön lángjában hamvadjon el! Ember nállamnál boldogabb nem lehetett soha, mint én ekkor valék! Egy felhő nehezült keblemre csupán, szegény valék, neki pedig a szegénységet éreznie soha nem lehetett szabad Öt isten boldogságára teremtette. Küzdöttem emlékezet reá, midőn a jogot együtt hallgattuk, s én első valók közöttetek. Ti nem tudótok, hogy ö adott erőt lelket, kitartást nekem, hogy kitűnő legyek. Az ö arcza lebegett olt mindenütt, ha tanultam ha irtani ha bár mit tevék. Lelkem'elvolt határozva, hogy felküzdöm magam oly magasra, a minő magasra ember csak felemelkedhetik, szárnyaim megvoltak, csak mozdítani kellett azokat; és én mozdítottam mert ö volt a mozgató erő. Ha füleiben) suttogta, midőn puha karját nyakam körül fonta : tied leszek ! szeretlek, szeretni foglak még a sírban is! ah akkor megbirkóztam volna az egész világgal, s vál- koztam volna tán arra is, hogy a miként Prométheusz, az égbe rontsak, és az élet tüzéböl lelopjak kettőnk számára örök életet. _____ (Folytatjuk,)