Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-02-14 / 7. szám
bábán a felköszüntések egymást érték, mely felköszöntések egyikének eredménye lett a kitűzött czélra a íc- lulíizetéseken kívül mintegy 85 fit, egy másiknak pedig, hogy ez alkalomból Kossuth Lajosnak, mint kinek dicső emlékével a honvéd nevezet szoros összeköttetésben van, __ táviratilag megtisztelő üdvözlet hutároztatolt k üldetni. Ha mindenütt ily lelkesedés karolja fel a „lionvéd- mcnház“ ügyét, ügy nem sokára szép töke fog kikerekedni E lánczvigalom anyagi eredményét még e pillanatban egész pontossággal nem határozhatjuk meg; de any- nyit tudunk, hogy a bevétel a 000 irtot fejülhaladja, s mivel a kiadás nem volt túlságos, a mennyiben maga a ven- déglösné T Spisákné asszony a termet ingyen szolgáltatta át,°melylyel egy maga 30 Irtot adományozott a nemes czélra, minden kiadások levonásával is több lesz a tiszta jövedelem dOO fi inál. Ez ideig felül adakoztak : Liszauer Ignácz 4 frt, Tóth József 1 Irt, Kállay János 2 frt, Kovács László 2 frt, Sovány Péter t frt, Hunyady József 3 frt, Orosz Ferencz 1 frt, Mikecz Tamás 2 frt, Fejér Barna 1 frt, Nyiry János 5 frt, Krasznay Péter 1 frt, Barzó János 2 frt, Bonis Barnabás első alispán 9 frt, Fisch Sámuel 1 frt, Kabassy testvérek 2 frt, Nagy Adolf I frt, Andresz Károly 2 frt, Sáry Pál 2 frt, Kőműves Károly 2 frt, Fábián Fenencz 1 frt. Körösiéin Ignácz 2 frt, Stern József 1 frt, Istvánfy . . . 1 frt, Tichy . . . 1 frt, N. Leo f frt, Kohn 1 frt, Czobel S. f frt, Pawy 2 frt, Hänfel f frt, Dr. Baruch I frt, Mandel . . . 1 frt, Czincz S. 3 frt, Krasznay Gábor 4 frt, Pelczer 3 frt, Tauscher Lajos 3 frt, Andrekovics 1 frt, Kabner 1 frt, Apagyi Antal 1 frt, Lányi 1 frt, Mesko Pál 2 frt, Blahunka 2 frt, Palánszki S. 2 frt, Oltványi Endre 1 frt, Maszer István 1 frt, Stern Emm. f frt, Groák 3 frt, Mihalovich 1 frt, Bleyer H. f frt, Sztasek T. 2 frt. Flegmann Dr. 3 frt, Haas Mór 1 frt, Czukker H. 2 frt, Kegly Gusztáv 2 frt, Oláh 1 frt, Elek Míh. 2 frt, Korányi Imre 1 frt, Galánfy L. 1 frt, Zajácz I. 1 frt, Sámueli L. 4 frt, Glück D f frt, Kohn H. 2 frt, Jármy Márton 4 frt, Keich B. 1 frt, Elek Gusztáv 4 frt, Gencsy F. 9 frt, Kovács Gy. 1 frt, Elek Mih id 4 frt, Mc- zössy Tamás 2 frt. A kik tévedésből kimaradtak volna, és az ezután jöhető adakozásokat jövő számunkban fogjuk közleni. — F. hó 6-kán a ref. egyház közgyűlést tartott, melyben a közelebbi értekezletnek rnult számunkban közlőit azon indítványa, hogy a lelkészi állomás csak helyettessé' töltetnék be egy ideig, elvettetelt, s egyetérlőleg elhatároztatott rendes lelkészt választani. Ezen napon a lapunk hasábjairól is ismeretes Lukács Ödön tartotta próba-szónoklatát, jövő vasárnapra pedig az ismeretes regényíró és holdmezövásárhelyi tanár Ábray Károly hivatott meg próba-szónoklatra Csak Őrölnünk lehet, hogy a nyíregyházai ref. lelkészi állomás elnyeréséért ily jeles kópe- zettsegü férfiak versenyeznek. — Ifj. Csátliy Károly könyvkereskedése Debreczen- ben és Nyíregyházán átvette a Pesti első magyar vonalzó s könyvnyomda részvény társaságnak kereskedelmi s gazdasági mindennemű író könyvek bizományi raktárát. Ajánljuk a nagyérdemű közönség figyelmébe. — Múlt héten farkasra nagyszerű hajtóvadászat ren- deztetett városiak erdejében, azonban az egyetlen farkas, mely elejtetett, nem elégítette ki teljesen a táplált vágyakat. Az elejtett farkas is perlekedésre szolgáltatott alkalmat , mert három lövést is kapván, mindenik lövés után más más egyéniség követelte a dtcsőséget és a farkas tulajdon jogát. Végre is, nagyon szépen azzal ért véget a vetélkedés, hogy a farkas bőre kisorsoltatott a tiszai viz- károsultak javára; de mivel egy épen meg nem tett szám lett a nyertes: reményijük, hogy a sorsolás még egyszer meg fog történni, minek annyival inkább örvendünk, mert az Ínség enyhítésére annál több jutand. A vadászatot a sóstó szálájában kedélyes mulatság zárta be. — A múlt héten Tokajban nagyszerű hajtó vadászat tartatott farkasra. Az eredmény a mint hallottuk 9 darab farkas elejtése lett. Ez mindenesetre kielégítőbb mulattság volt a nyíregyházi farkasvadászatnál. — A farkasok garázdálkodnak. Nyíregyházán közönséges szokás, hogy a tanyákról nők magokban is berándulnak a városba taligán, dolgaik elintézése végett. Épen így rándult be közelebb egy simái korrsmá- rosné. A kemény zord időben f. Iió8-kán estve felé indult haza. Útközben a ló horkolni kezdett, közelben farkast sejtven, a taligát elragadta, a szegény asszony kétségen kívül a hirtelen! rohanás következtében egyensúlyt vesztve, a taligáról leesett, s a vadállatok zsákmányául maradi. A ló a taligával hazament, hozzátartozói rosszal sejtvén, az asszony keresésére indultak, meg is találták, de csak a farkasok által szétlépett ruhája darabjait. Ugyanily esetet hallottunk a máté-szalkai vásárról hazatérő egy utasról, a ki is a csikorgó időben a szekerén nagyon megfázván, kissé leszállóit, hogy gyaloglás állal magái íelmelegitse, a szekérlöl elmaradt, s midőn a többi utasok megsokalták elmaradásai, megállónak, majd nevét kiáltozták, de midőn semmi hangot nein hallottak, keresésére indullak. Ennek is csak ruhája darabjait hagyták meg a torkos vadállatok. — A szabolcsmegyei takarékpénztár-egylet“ rendes évi közgyűlése 1870. mártius hó 7-dik napján d. e. 10 órakor Nagykállóban az intézet helyiségében fog megtartatni, melyre a jogosultak személyesen vagy alapszabály- szerű meghatalmazottaik által megjelenni kéretnek. Tanácskozás tárgyai; Igazgatósági jelentés. A megvizsgált számadások alapján az alapszabályzat 6-dik §-sa értelmében! intézkedés. Alelnök választása. A választmány által tett intézkedések s javaslatok megbirálása. A választmány kiegészítése a 84-dik §-us értelmében. A magas kereskedelmi minisztériumtól leérkezett alapszabályokban tett módosítás tárgyalása. Az intézet érdekében teendő indítványok tárgyalása. Somossy Ignácz egyleti elnök. 03-S *05 S Cd s-< Cd co cö > ■PN ^<33 rs ‘5 ha 60 60 Cd cc 1 2 'c3 esa ö S3 S JA 3 N U <73 'c3 t, '05 JA s <D N «3 í-i I P ftC £ß ^ .. n N £ 3 s © £ Já s 5 « u I CM 1 1 05 I 00 1-íaj 1 © iO © CM CM G t> tO o CM co CO ű 1 ° CM JA 05 1 o © © a © © CM .© CM CO CM CO 88 55 AA © CO CM r—t co U C5 ©~ f-l Hl CM JA CM CM rtCO CO 05 ©^ co' C5_ WO © ©ÍO ©-2 05 © bco CM © © co © co © e © CM r—< © tUO r—( CM lO CO 2 pH 'S B '05 G bű 05 N r/J m •O 00 r_cp CO .bű T CZ i li a o CO co > r—. > V 05-1-3 1 "n :G o h'C3 G 05 © B 00 CO r—t aS 60-C6Í 60 kO "e& 60 N oá 60 60 C63 >■ a-Cd I ha 60 cö ha 60 Wyilttér.*) Zabolcstnegye törvényszéki ülnöke Tekintetes Kállay Sándor ur 1869. év decz. 19-től többek előtt oly álhireket terjeszt ellenem, melyek becsületemet sértik — vannak sokan, kik ezen híreknek hitelt adnak — ugyan ezért én alulírott a Kállay Sándor ur által terjesztett hiteket mindenki előtt rágalom és hazugságnak nyilvánítom, —■ miután pedig magam állításának sem kívánok egy oldalulag hitelt adatni, ugyan azért felhívom nevezett tekintetes Kállay Sándor urat, méltóztassék 14 nap alatt becsületbirósághoz két tagot választani, és azon uraknak neveit hírlap utján, velem tudatni, hogy az általam már megválasztottakkal érintkezésbe jöhessenek, - egyelőre is felkérem az alakulandó becsületbiróságot, hogy a hozandó ítéletet saját költségemre jelen lap hasábjai közt a közönséggel tudassa. Nagykálló, febr. 8. 1870. Király Ferencz hites ügyvéd. *) E rovat alatt köröttekért csak a sajtóim t óság irányában vállal felelőséget. A Seerk, A nyíregyházi gabnacsarnokban jegyzőkönyvileg beiktatott terményáruk o. értékben. Alsó ausztriai mérő szerint fthruár 12. Búza — — Kétszeres — — Rozs — — Árpa serfözésre — „ táplálékra — Zab — — Kukoriczu — — Bab — — Köles — — Bükköny — — Mák — — Repczc — — Lenmag — — Olaj — — Szesz, magyar ilcze — 3.------4.10 2.40 —2.50 2.35—2.45 1.80—1.90 1 50—1.60 2.20-2.20 2.------3.— 2 .20—2.25 2 50—2.50 11-12.— 7.-7.— 5.-----5.25 2 5—26.— 16'/.—16% Bécsi távirati börze-tudósítás, febr. 12. 5°/0 metalliques 59.95 — 5% metalliqucs inij. és nov. kamattal 59.95 — 5% nemzeti kölcsön 7Q.20 — 1S60—diki államkölcsön 97.40 — Bankrészvények 733 — Hitelrészvények 257.70 — London 125.75 — Ezüs* 121.25 — Cs. kir. arany 5.81. Felelős szerkesztő Gyöngyösy Sámuel. j éra | pe. | DHpr. | óra j pr. | napr. j óra | pr. | nopr.-14 v tor« óra 1 perez napresz '<ü óra 1 perez 1 Bér.# . . ind. 8-- 1 tis te i 30 reggel Arad . . . ind 12 231 délután 8 47 este í'eíif . . . ,, íj 301 rétedé í 5 18 esfe £ ^ Cbd;a . . 2 7 »» 1 1 23 éjjel Cr.eglé'l » 21 8 19-■5^ Meze Tur 3 43 »» 2 15 1» Szolnok > í 10 {<) (léidül t 9 47 éjjel ■fe ^ Szolnok ' ■ 5 — ,, 4 18 reggel Mesü-Tur . ,, ! 1 29 { 11 40 £« Czeglcd . érk 51 18 eilte 5 38 >» C» ii lm ,, 1 9 1 délután 2 33 reggel Pest. . . . 8 39 8 40 1» \ rnd . . . érk 2 52| 5 11 Becs . . . 61 14] reggel 6 39 esteBecs .... ind b — Öfltc 7 30 reg. Kassa . , ind. 5 21 reg. — — h Pest ... f4 ö 30 reg. ó 18 este *3 Miskolet . . ,, 7 55 Vt 3 20 délu Czegléd . . 9 39 .1 . 8 Tokaj ... 9 37 ■ íij» 5 50 ofte 5' tizolriok. ... to 37 9 17 éjjé! 5yiregykáy,a ,, 10 39 7 33 ^ a í'üsp -Ladány . ,, t 33 déju 1 3 Oebrecr.en . 12 19 lé b 10 2ti éjjel i.« DobreoRnrj , . ,, 3 5 11 3 48 reg u Pü»p -Ladán) t 57 délu. 12 39 .Nyiregyháy.a . ,. 4 35 ,, 6 24 Szolnok . . 4 4 39 4 39 reg. 1 okaj ...... 5 31 • Sic 8 9 Czegléd . . é k 5 33 est« 5 50 , _ .Winkolcr. ..... 7 24 ,? . 10 4G lék2 51 (1 u Test .................... b 3 9 8 40 >1 Kaásn . , . <»r)< 9 56-< t 51 dél 11 5 23 1* Becs ... p 14 reg ti 39 os te > c *0 ont perez u a p r e s t Öl A ig Becs .................... 8 _ este Nagyvárad .... 10 <5 a, “a ^ ? Pest ................... 6 30 reggel. ‘Q © B.-Újfalu ............... 11 '<» .b s § Czegléd ............... 9 39 ,, Püsp.-Lodáuy . . . 12 í JA .5 fe Püsp.-Ladany . . . . . ,, 2 7 délután Czegléd ................... 5 is B.-Újfalu .... 3 1G n . a* Pest ....................... 8 0 SJ Nagyvárad , . , 4 31 u 5 oC Bécs ....................... .1 6