Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-11-21 / 47. szám
tábori ágyuk nélkül, s hogy ő sem a metzi kapitulatió- ért, sem a bourgeti vereségért nem felelős. Mire való volt tehát, kérdik ellenfelei s némileg helyesen, az ön csodálatos terve ? Miért irta ön alá nevét oly prokla- matióknak, mely felhívott bennünket, hogy ha győzni nem tudunk is, legalább halljunk meg hősi halállal ? Miért börtönözte be ön, mint ámitókat, azon egyéneket, kik híreket közöltek a tartományokban, a melyeknek valódiságát most ön is bevallja? Semmi esetre sem kényelmes sem Trochura, sem collegáira nézve e kérdésekre megfelelni. Bellemare tbk elraozdittatott; mint látszik ő a bourgeti affaire bűnbakja. Noha a főparancsnokság embereinek állítása szerint a tüzérség államását azért nem foglalhatta el kellő időben és nem tarthatta meg, mert Bellemare tbk nem volt képes azt előteremteni, nem pedig azért, mintha nem kérte volna fel. A slen- drián és routine játszotta régi játékát. St. Densi nem küldhetett ágyukat, mivel kívül esik „Páris territoriális védelmén,“ mig Bourget nem. Hasztalan futkostak Bellemare tisztei ide s tova; az idő eltelt, mig a különféle formalitásokon keresztül estek úgy hogy csak 11 órakor délelőtt, midőn a falu már ellenség kezében volt, indulhattak az ágyuk a csata helyszínére. Jól esik, midőn az ember el van vágva a külvilágtól, visszaemlékezni ez apróbb jellemzéseknél, saját szülőföldének hadügyességére és katonai főparancsnokságára. Gyönyörű gazdálkodás. (D. —n.) Mint tudva van, nem rég mintegy 90,000 lovat vásárlóit be a kincstár hadiczélra 200—250 fiijával. A politikai viszonyok folytán a hadászati viszonyok is úgy alakultak, hogy a bevásárlóit drága paripák felcslc- gessekkó váltak egy időre; hogy a tömérdek széna- és abrakfogyasztó állat a kincstárnak még több kiadásba ne kerüljön, elrendeltetett azoknak szöszön-boron való eladása darabonkint 100 — mond száz forintjával. Ugyde, miután a tömegben tömérdek oly gebe is volt, mely legfeljebb mint taligás ló látszott csupán alkalmaz- hatónak, ezen áron sem kelhetett el, s egy-egy lovon f50 — mondd százötven frt veszteség is volt. A lószállitók oly lovakat adtak be használhatók gya- uánt, a melyeket szakértők látva, egészen elszörnyüköd- tek e gyönyörű eljárás fölött, mely az államgazdászatnak emelésére nem a legfényesebb adat. És a szállítóknak ily botrányos visszaélése mindaddig ismételödni fog, mig kellő ellenörködés nem lesz alkalmazva. Legczélszerübb lenne, ha a lóvásárlások közvetlenül az illető katonai parancsnokságok állal szakértő egyének közremunkálása mellett töiténénnek, azoknak felelőssége mellett. Egyébiránt tömérdek pénzt meggazdálkodnék az állam az által, ha mentül több katonai ménest alakítana, mint ezt Oroszországban leszik s igy el lenne érve, hogy néhány év múlva a lószükségletet ily ménesből lehetne a lovasság számára előteremteni. Már magaban véve az is igen nagy nyeremény lesz, ha eleinte 3—4 év múlva a koronkint fogyatkozó lólél- számot egyedül ily ménesekből lehetend pótolni; idő múlva pedig mind kitűnő tarlós fajokat adhatunk lovasságunk alá. Még egy más czélszerübb mód is lenne a hadiszükségletre megkivántató lovak előállítására. Ugyanis, ha minden lótenyésztő közönségnek kötelességében lenno minden évben bizonyos számú lovakat illő áron a kincstárnak átszolgáitatni. Ez által nagyon lehetne hatni a lóneinesi- tésre s a lótenyésztőknek is ujjabb keresetág nyílnék, sőt j a tenyésztők közt ez által kétségkívül oly verseny lenne | előidézve, mely mig a nemzclgazdászatra csakis üdvös hatálylyal birna, egyszersmind az állam ugyan oly áron, ' mint eddig, sőt talán még julányosabban, sokkal jobb lovakra tehetne szert. Mi egyszerűen csak nézetünket akartuk elmondani, a mely szerint az eddigi botrányos lószállitásoknak útját bevágni lehetne, miután meg vagyunk győződve, hogy az államnak nincs kidobni való pénze s azt, mint ily médon sárba dobni kénytelen volt, jövere inkább adóságainak törlesztésére fordíthatja. A szeretet-házak. %* B.-Füreden e bő 20-án megnyittatott egy gyermek-nevelő intézet, úgynevezett „szeretet ház.“ Valóban nagyszerű ez eszmének társadalmi jelentősége. Ha látjuk az utczai isten- s embertől elhagyott gyermekeket, kikre a titkos jövőben oly bizonytalan sors várakozik, — ha hírét veszsziik, a becsületes foglalkozás nélküli embereknek, kik egy bűnből a másikba esnek, mert ön fentartásból kényszerülve vannak arra, — ha el- csenevészni, idő elüti elhalni látjuk ifjúságuk delén a henyeségben lelkileg s testileg tönkre jutotaltakat;— önkéntelenül feltámad bennünk azon gondolat: ki tudja mily hasznos tagjai lehettek volna ezek a polgári társadalomnak, ha gyermekkorukban jó nevelést nyerének. Az ily anyagilag s erkölcsileg elhagyott gyermekek nevelése lesz feladata a b.-füredi „szeretet-liáz“-nak. Molnár Aladár közokt. osztálytanácsos o tárgyban felhívást intéz s adakozásra szólítja fel a közönséget, hogy minél több hasonló intézet lélesittessék Az elhagyottak ügyét felkarolni mindnyájunk kötelessége s ha mint a felhívó helyesen mondja, Svajcz 3 millió lakosa közölt legnagyobbrészt magán-egyletek által fenlartotl 80 szegény nevelő intézetben jelenleg is 3017 elhagyott gyermek neveltetik, nem lehetne-e a tizennegyedfél milliónyi lakosságú Magyar-Erdélyországban is, a közönség buzgalmának segélyével a sok ezer veszendőből kezdetben tán egy pár százat, majd később egy pár ezret megmenteni, s munkás cselédekké, földmivesekké, és iparosokká nevelni fel? hogy addig, mig több hasonló intézetet lehet felállítani, minél több gyermek vétethessék fel a már meglevő intézetbe, ezt a közönség adakozása segítheti elő s gyűjtök és adakozók felkéretnek, hogy a begyülendö pénzeket decz. 30-ig b. Eötvös Lorándhoz (Pest Erzsébettér 10. sz.) vagy Szilassy Aladárhoz (Úri ulcza 21. sz.) vagy b. Huszár Imréhez (Török utcza 1. sz.) küldjék. A többi intézet létesítésére Molnár Aladár indítványozza, hogy alakuljon egy országos társulat, melynek feladata legyen. 1- szür kezdeményezéseivel, közreműködésével, s a menynyiben szükséges, anyagi gyámolitással is az ország különböző vidékein szeretet házak állítását eszközölni, részint az által, hogy erre egyes községeket vagy társulatokat buzdít s erkölcsileg s anyagilag segít. 2-szor is mindenekelőtt alkalmas nevelők kiképezéséröl gondoskodni. 3-szor gyűjtéseket eszközölni, és szükség esetén a tör vényhozástól is segélyt kérni, és 4-szer átalában össz- hangzalosan vezetni. Egyszersmind felkéri mindazokat, kik az ügy iránt érdekelteinek, hogy ez indítványhoz sajtó utján hozzászóljanak, hogy az eszme tiszlittassék még mielőtt valósításhoz fognának. TÁRCZA. Hervadt levél. . . . Hervadt levél száraz ágon, Sárga fűszál a gyepágyon, Szálló felhő fent az égen... Andalogva nézlek régen. Hervadt levél, sárga fűszál, Az én éltem is ilyen már; Szálló felhő fent az égen, Oly múló, mint reménységem (Muakács.) Oláh Béla FLORETTE vagy IV. Henrik első szerelme. Forditolta: H. Kiss Kálmán. (Folytatás.) VI. A les. Midőn délben az öreg Lukács a vérkerlből ebédelni jött, boszusan monda: „ki üz velem tréfál?!— A hi- vatlan kertész ismét dolgozott; az ágyak jól felosztva, egyengetve, keritve, s a virágok jól beültetve vannak. — Már korán, mielőtt kijöttem volna, — végezve volt a munka, és a kertész láthatatlan. — Már igy nem jól megy a dolog, bizonyosan csillagfénynél dolgozik I“ Midőn cstve Florette a korsóval a garonni kúthoz ment, sejté, hogy a kertész az ifjú herczeg lenne; mert körülbelöl a kert e jájáról jött ablakához. A mint az udvar alkonyaikor az ünnepélyről haza tért, Henrik legalkalmasabbnak tartotta a várkertet azonnal bejárni. — A Garonne forráshoz érve, ott találta Florette kalapját. Fölvevé, keblére szoritá, és megcsókoló azt. — A mennyire a sötétben válogathatott, letépte a legszebb virágokat, s a várból egy azúr szalagot hozván, azokat koszorú alakban a kalapra szoritá. — Aztán a kertész lakához siklott. Ott az ablakok zárva vulának Mindenki aludt. 0 a kalapot az ablakra függesztette. Következő reggel Florette korában felkelt, mint a nap föltette magában öreg atyjának örömet esinálni, fölfedezni, s elárulni az éji kertészt. E mellett egy kis kíváncsiság is volt benne , a miért a fiatal leányokat vádolni épen nem lehet. — Volt még talán más gondolatja is, melyet senkinek sem'mondott. A legnagyobb csendben felöltözött, s az ablakot kinyitván meglátta kalapját az azúrkék szalaggal s körötte a virágokkal. Most emlékzelt reá, hogy a múlt estve azt a Garennejj forrásnál feledte. Mosolygott elébb a virágon, majd a szalagon s aztán az egészhez egy csodálkozó képet csinált. — „Ah! — sohajta — most is korábban járt itt mint én. 0 már volt itt.“ Mégjegyszer megnézte a virágot, s aztán leoldá, s egy friss vízzel telt pohárba helyezé, saz égszin kék szalagot összehajtván, u többi egyszerű ékeihez tévé. Aztán felhágott az ablakba, az ablakból ki a padocskára, a pa- docskáról a földre. Az épület ajtaja még zárva volt, s Florette nem akart a nyitogatással zajt ütni. Gyorsan haladt az ösvényen, majd határozatlanul állva maradt. „Én mindenesetre“ későn jövök. Atyám azt mondá, hogy’;ö bizonyosan csillag fénynél dolgozik. Már minden csillag letűnt, a napkelte közel van. Minden bokor hajnal pírban ég, s én későn jövök.“ — így gondolkozva elhatárzá ismét visszatérni; de mégis mindig előre ment a kertben „Hó még is valóban ő volna !“ Mit fog felőlem gondolni, hogy ily korán jövök ? 1 Lehetetlen azt gondolnia, hogy ezt érette teszem? . . Azt nem gondolhatja. Azt nem teheti. Haza fogok menni fölveszem a korsókat, mintha vizet meríteni mennék, úgy [nem fogja gondolni, hogy csak miatta jövök.“ — így gondolkozott, s elhatárzá visz- szetérni; de mégis mindig csendesea előre ment a Garonne forrás felé. Már hallotta a forrásnak locsogását. Már látta a bokrokon át.az uj virágágyakat a forrás kul körül. Örömijedten megpillanta a virágágy előtt a földön egy kapát. „Tehát többé nincs itt? . . . Munkája még kezdetleges. ... 0 maga már nincs itt, különben látnám. Talán virágot ásni ment, melyet itt korül ültetend ? Elrcjtendem magamat, süt meg fogom lesni.“ — jgy gondolkozott Florette, és csendesen Iépdegélve az ingó puha fűben egy magas zöld szilfa liget megé húzódott. Mit csinálnak Romiban? (Sz.K.) Afranczia-porosz véres dráma irtózatos zajában ulig is tűnt fel előttünk a római hadjárat; úgy tetszett, mintha kis korú gyermekek villogtatnák olt életlen fa- kardjokal a kor szellem nagy nevében Rómába vonuló olasz csapatok előtt. Ez a hadjárat valóban becsületére válik felvilágoso- dott századunk történelmének. Itt a szellemfegyver győzött, s nem onlá ki milliók vérét. Mig az örök város papi bűnökkel terhelt levegőjét meg nem zavarák a hóditő koreszmék, addig, mint egy büszhödt ló, állott tétlenül a római polgárság társadalmi élete, mely csak u vallási botrányokban adott némi életjelt magáról. Ujjabban érdekes tudósítások érkeznek a római társadalom jelenlegi állapotáról, melyek szomorú tanúságai a papuralom kártékony hatásának. Róma polgársága lelkületűre nézve igen egyhangú. A politikai nyilvános élet fogalmairól tudomások sincs. Egyértelműig hiszik és vallják, hogy a papuralom bukása a kor méltó kövelelménye volt, de az efeletti örömüket nyilványitani nem bírnak elég polgári erélylyel. _ E gyüttesen soha nem beszélnek társadalmi vagy politikai közügyekröl, néha végtelen örömükben éltetik — a királyt, bensöleg mindenki rámondja az áment, de ez soha nem nyer kifejezést a nyilvános és közös hangban. Mint egy lelónczolt rab, olyan ott az élet. Lelkekben megvan annak eleven érzele, hogy Róma a pápa hiúságának és nagyra vágyásának áldozata, és — ini salyrája a polgári életnek — ezt a hideg közöny következetes megtartásával látszanak a világ előtt felmutatni. Ez a közöny most legirtózlatóbb fegyver a papság ellenei kezében. — Nem kiszámított dolog ez, hanem az eddigi uralkodás szomorú következménye. Feltűnő lehet sokak előtt, hogy a pápáról épen Rómában beszélnek most legkevesebbel. Annyira sem érdeklődnek iránta, hogy ellenszenvük nyilvánítását pazarolják reá. Úgy tekintik olt csalhatatlansága daczára is megcsalatott ö szentségét, mint egy túléri gyümölcsöt az egyház fáján, melynek hasznát már úgysem veheti senki, de nem bántják, hiszen úgy is le fog hullani a legelső szellő lágy érintésére is. A jövőn nem aggódnak, a múltra nem gondolnak, a jelen eseményeivel mit sem törődnek, igen természetesnek találnak mindent, mi az idők méhében születik. E közöny a legsajnálatraméltóbb, de egyszersmind a legfélelmesebb a pápaságra. Ide csak a kormány kell most. Ébresztésére van szüksége a népnek, melyre a politikai nyilvános élet hathat legjótékonyabban. A tiszavidéki vasútról. (Sz. K.) A vidéki lapokban — úgy látszik dival- czikké kezd válni a vasutak rohanása Közelebb csaknem egy napon hozott a posta kot iJy közleményt n tiszflvidéki vasút két végpontjáról. Természetesnek találjuk a gondolatok ezen véletlen találkozását épen most, midőn — kivált az alföldön — csak a vasutakon lehelő a közlekedés, s mindenki csak erre fordítja ügyeiméi. Nagyváradon a tiszavidéki vaasut némely visszaéléseit ostorozza egy Dr. Mi, úgy szólván, csaknem középpontján lakunk e vonalnak, s nem hagyhatjuk érintetlenül az erre vonatkozó felmerült panaszos dolgokal. Ez állítólagos visszaélések egyikét leszi a püspökladányi nagy állomás vendéglőjének drágasága és rosszasága. — Nincs szavunk e panasz jogosultsága ellen, de És amint elrejtve állt, szivecskéje hangosan dobogott Ha a reggeli szél a falevelek közt játszott, azt vélte hogy a jövőnek mozgását látja. És ha egy madár a magas szilfára szállott, és arról tova reppent, az epedve várt vándor lépteit vélte hallani, s keblét valami ismeretlen ijedtség fogta el. Szemeivel a tárgyakat figyelmesen vizsgálva, — körül kémeit. VII. A meglepetés. A kémkedő Florettének hirtelen finom kezek fogiák be szemeit. A szegény gyermek igen megijedt, Egy hang ezt sugá füleibe: „most találd ki Florette, ki az?“ Florette eltalálta, de nem mondá meg. A mint hátulról szemeire tapadó idegen kezeket szemeiről el akará venni, egy gyűrűt talált az ifjú ujján, s mosolyogva mondá : „én jól ismerlek téged. Te Jaqueline vagy ; és ujjodon ez azon gyűrű, melyet néked Lubin adott.“ „Csalatkozol 1“ — sugá a hang ismét megette: „És mivel nem találsz el engemet jogomban áll téged megbüntetni.* — És az ajkak, melyek susogtak, csókot nyomtak Florette szép nyakára. — A büntetés hamar tettben nyilvánult. Florette rögtön ki akarta magát szabadítani; de úgy be voltak szemei fogva, hogy nem szabadulhatott. Midőn látta, hogy fáradsága hasztalan, mondá: „Bocsás cl Minette I te rósz leány; ismerlek I Te nekem ama kölcsönt akarod visszaadni, mikor ezelőtt három héttel szemeidet befogtam, akkor midőn te Colasoddal a legnagyobb beszédben valál.* „Te mindenképen tévedsz 1“ susogd ismét a hang, és a hang tulajdonosa ismét három csókol nyomott büntetésül Florette szép vállaira. Florette minden csóknál vonogatta magát, szabadságért könyörgölt, de nem nyert. Úgy látszik azonban még sem nagyon vágyott a szabadság uláu : mert nem nevezte meg a szemeit bezáró kezek tulajdonosát. Taláncsak ma- kacskodni akart, mert a szép lánykák igen akaratosak. Elég az hozzá, hogy ö harmadszor is ingerkedetl mondván: „tehát ez senki más, mint Romire, Baldes, a legroszabb s a legpajkosabb teremtmény a városban, s az egész szomszédságban, kinek tegnap a nyitott ablakon át szobájába, - hol egyedül ült, s az ég tudja miről gondolkozott, — mandolátvetettem. Ugye-e megijedtél a mando- la csőn, s azt gondoltad égből eselt alá?“ (Foly.köv.)
