Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1869-06-21 / 25. szám

III. Uj évfolyam.

25. szám.

Hétfőn, június 21. 1801).

Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN. Tokaji-utoza 381. szám.

Bérmentctlen levelek el nem fogadtatnak.

Nyílt tér alatt minden háromhaeáboB garmondsnr 26 kr. és 30 kr. bélyegdij.

Előfizetési dij :

A kiadó-liivntf.Ibnn ..gész évre 6.60 Házhoz vagy postán küldve . 6.— Félévre ..... . 3.—

Évnegyedre ........................1.50

H

irdetések dija: minden öthasábos petitsor egyszeri igtatásánál 5, többszörinél 4, bélyegdij 30kr.

Előfizethetni Nyíregyházán a kiadó-hivatalban es ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben, S.-A.-Ujhely- ben Lőwy A. könyvkereskedésében, Beregbszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek.

Előfizetési felhívás

TISZAVIDEK

ezévi folyamának II. felére.

Előfizetési feltételek :

Félévre ..... 3 írt. —

Évnegyedre . . . . 1 — 50 kr.

Félreértések kikerülése végett tudatjuk olvasóinkkal, hogy ezentúl csak azoknak küldjük lapunkat, kik arra az előfizetési összeget elölegesen beküldik.

A „Tiszavidék“ kiadó-hivatala.

Észrevétel a Nyiri-csatoruára vonatkozó megye-bizottmányi határozatra.

Mielőtt magához a tárgyhoz szólnánk, indokolni kívánjuk azon nézetet, melyből ez ügyben kiindultunk, s minek következtében mintegy moraliter felhíva érezzük magunkat a felett nyilatkozni.

Távol van tőlünk ez ügyben a személyeskedés terére állni, sőt inkább minden igyekezetünk oda irányul, bogy az egyéni becsület tiszteletet nyerve igazoltan álljon a közvélemény előtt. De másrészt tudjuk azt hogy minden felszólalás, mely az egyéni érdeket közvetlen érinti, sok kellemetlenséget szül, s ka azt kerülni akarjuk, a hallgatást kell elfogadnunk, mely a nyugalmat is leginkább biztosítja.

Ismerve tehát a felelősséget, melyet felszólalásunk által szemben a nyilvánossággal magunkra vállalunk, de nem akarván egyszersmind hogy félreértessünk, ezúttal határozottan kinyilatkoztatjuk, miszerint azt egyedül csak azon kötelesség érzetből tesz- szük, melylyel viseltetünk a közügy iránt.

Ki nem ismeri közzülünk a Nyiri-csa- torna építkezésének szomorú lefolyását, s hogy arra mily roppant munka-erő fecsérel- tetett el minden belátható eredmény nélkül. Most ott áll egy rom, nem tudván az ember vájjon nevessen-e felette vagy sajnálkozzék. Egy technikailag is helytelen mű ez, valamint kivitele gazdasági és pénzügyi tekinteteknél fogva sem helyeselhető. Egy nagy terület vonatván el mívelés alól, ezáltal közgazdaságilag nagy kár okoztatott minden a ezélzott előny elérése nélkül. Pénzügyileg pedig oly gazdálkodás vitetett ott véghez, miszerint arra csakis fájdalommal bírunk visszaemlékezni. A mi pedig az ügy morális oldalát illeti, arról örömest hallgatunk, s nem számítjuk fel azon veszteséget, mely abbból kifolyólag a közcrkölcsiségre hárámlott.

De hagyjuk most a múltat s mi abban történt, mi nem reeriminatiót Írunk, hanem igyekszünk a múltnak a jelenbe átjövő némely hibás kinövéseit felderíteni, hogy ezáltal az egyesek és községek érdeke megóvas- sék azon napi zaklatásoktól, melyeknek azok ezúttal kitéve vannak.

Azt tudjuk hogy megyénkben egy közmunka-bizottság létezik és működik, de hogy az mily szakértő erőket egyesit magában, azt nem ismerjük, és igy a felett ítéletet sem hozhatunk.

Mi tiszteletünk egész kifejezésével te- Szerk. pl. bm. h.

kinthetünk csakis azon egyesekre, kik áldozatkészen szolgálják a közügyét, de megvallva az igazat, mindig jobban szeretjük azon munkát mely kötelezettségszerüleg háramlik az illetőkre, mely dijaztatva felelőség mellett haj tátik végre szakértők által. Ezzel nem azt akaijuk mondani,hogy azok kik dij nélkül dolgoznak, egyszersmind nem is felelősek; sőt inkább tudjuk azt, hogy azok a nyilvánosság előtt erkölcsi kötelezettség- és felelősséget vállaltak magukra. De tekintsünk csak bátran szeme közzé e felelősségnek, vájjon más-e az mint azon kötelezettség, hogy az elvállalt munkát önzés nélkül akarják végrehajtani tiszta lelkiismérettel. Az igaz hogy az erkölcsi felelősség a legnemesebb eszme, előtte mindenki tisztelettel hajlik meg, de e mellett azon kérdés még mindig fent marad, vájjon az igy végrehajtott munka a czélnak tökéletesen megfelel-e, vájjon sikeres-e ?

Ismerve megyei életünket, határozottan merjük állítani, hogy azon buzgalomnak, melyet leginkább az áldozatkészségben találunk fel, gyakran oly hátránya is van, mely károsan hat az egyesek- valamint a közügyre is, s talán a nyert előnynyel fel sem ér.

Nem akarván ezúttal ennek bővebb fejtegetésébe ereszkedni, csakis azon óhajtásunknak adunk kifejezést : vájjon ha a kiküldött bizottságok dijaztatva szakértők részvéte mellett alakíttatnának! Tudjuk azt és érezzük, hogy mindig a legszebb jutalom leend egy polgárra nézve, ha öt a közbizalom megkeresi, de másrészt tudjuk azt is, hogy kétszeres kötelessége az egyénnek ön- keblébe tekinteni, s megvizsgálni, vájjon körülményei olyanok-e hogy azok őt a felvállalt kötelezettség teljesítésében nem gátolják s érez-e magában arra elég erőt és tehetséget?

Mi általánosságban kívántunk szólni, s igy kérjük azt általánosságban is érteni. Hogy állításunk ellen több ellenérveket lehet felhozni, azt nem tagadjuk. Ilyen — hogy többet ne említsünk — megyénk nagyon korlátolt budget-je, mely gyakran nem engedi hogy a legczélszerübbnek talált intézkedéseket megtehessük. De ugyancsak ez ellen azon feltevés is igazoltnak fog látszani, miszerint minden végrehajtott munkát fizesse az, kinek érdekében történt.

Ha talán valaki szavunkat félre értené vagy magyarázná, nagyon sajnálnánk, s különösen ha azt a t. közmunka-bizottságra alkalmazná. Miként feljebb is nyilatkoztunk, mi nem ismerjük annak egyes tagjait, s igy ellenök nem is szólalhatunk fel. Ismételve tehát, csakis azon nézetünknek akarunk kifejezést adni, miszerint minden munka morális kötelezettség mellett oly kötelező erővel is birjon, mely a felelősségre vonhatás tökéletes rendszerében gyökeredzék, s hogy a ki dolgozik, érte jutalmát, diját elnyelje.

E kitérés után felvesszük tárgyunk valódi folyamát, s hogy e mellett futólagosán érintettük megyei rendszerünk egyik kezelési ágát, azt leginkább azért tettük, hogy felfogásunk egész irányát megérthetővé tegyük, mely ez ügynél bennünket vezetett De ugyancsak itt nem hagyhatjuk említés

nélkül, hogy mi megyénk teljes önkormányzati jogát fentartani kívánjuk, sőt azt úgy tekintjük mint hazánk alkotmányának és állami függetlenségének legerősebb Őrét és támaszát, mert az költi és tartja fenn az egyénben azon érdekeltséget, melylyel hazánk alkotmányos életéhez mintegy kötve érzi magát, s bitünk az : hogy ha egyszer megyénk önkormányzati jogát feladnánk, nem sokára követné azt állami függetlenségünk megsemmisülése is. Mi kevesen vagyunk, azért kell hogy mindegyikünk érezze, miszerint ő egy kitevő része nemzetének, hogy ismerni és becsülni biija azon jogot, melyet neki alkotmányunk ad az önkormányzatban.

(Vége következik.)

A vasúti vendéglő vonzó bájai.

A „Nyir“ múlt évi számainak valamelyikében megemlékezett a vasúti vendéglőről, és mivel igazat talált mondani, annyira megboszszankodott a tisztelt vendéglős ur, miszerint elhatározta magában, hogy nem csak a lapra nem prenumerál többet, de még a szerkesztő urnák sem fog szolgálatára állam habár mit akarna is nála parancsolni. Szegény szerkesztőség!... ha az életben valahol érvényesül azon közmondatt: „szólj igazat betörik a fejed“ bizonyára a szerkesztőkre nézve sokszor talán a szó valódi értelmében is érvényesül. Hanem azért csak szánja el magát a t. szerkesztőség, mert már jól tudjuk, hogy most is öu fogja felszóllalá- sunknak a levét megiuni : még sem hallgathatjuk el hogy meg ne emlékezzünk a nyilvánosság előtt a vasúti vendéglő kecsegtető és vonzó bájairól.

Azt mindnyájan tudjuk hogy a vasúti vendéglő egyik legkedvenczebb mulató helye volna a városi közönségnek, — ha ott a vendégek kellő ellátásban részesülnének, — egyik rokonát, ismerősét akaija látni ki itt keresztül utazik, másik friss levegőt szivni, szórakozni kívánva, ki sétál gyakran rekkenő hőségben, s bizony jól esnék ha szíves fogadtatásra és pontos serény kiszolgáltatásra találna : de mennyire csalódik az ember ha itt valamit élvezni akar! A vendéglős ur koesikázni jár, leggyakrabban maga sokszor családostól! De talán tart a vendéglős ur legalább egy ügyes kelnert ? Igenis! egy retkes lábú saru nélküli piszkos konyha szolgálót s rendesen kecsteljes mosolygások közt az szokott kiszolgálni, kinek kezéből még a szerény pohár ser sem ízlik, azon gondolat miatt hogy ujjait bele márthatta, hát még az étel ?... no azt nem gondolhatjuk el, hogy juthat tisztességesen rendeltetése helyére, ha valahogy az éhes ember azon merész feltevésre vetemedik, hogy a tisztelt kelnerinn talán segédkedhetett annak megkészite'sénél. De azért a vendéglős ur csak kocsikázik, sokszor elviszi a kulcsot, s mig haza nem méltóztatik hajtatni addig várakozni kell, mert az ur nincs itthon, s igy a sert nem lehet csapra ütni.

De a vendéglősné csak nem kocsikázik mindig — kérdik önök ? — kicsoda kérem ? vendéglősné?...kérem itt nincs vendéglősné hanem teinsasszony! és biztosítjuk önöket,