Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1869-01-11 / 2. szám

E hasonlat áll a társadalomra nézve is! Ezért indított a legnagyobb magyar a nemzeti tespedés korában mozgalmat szellemi úgy mint anyagi téren, amott és itt a társulási szellem felköltése által, tudva azt hogy az erők ősszitése által, mindig nagyobb irományok létesíthetők, társulás által az erők nemes versenyre kelnek, küz­delemre lelkesülnek, s minden iromány uj tér foglalás a nemzet erejét és ön­bizalmát emeli. A mozgalomnak az előretörésnek szellemi és anyagi terén karöltve kell járnia, a szellem életet önt a holt anyagba, az anyag a jólét pedig emeli a szellem szárnyait. A kettőt egymás­tól elválasztani nem lehet. Ezen elv vonul keresztül fényes szalag gyanánt „a legnagyobb magyar“ életpályáján ő a midőn az akadémiát mint a tu­dományok csarnokát megalapította s olvasó köröket létesitett, egyszers­mind az ipar és kereskedelmi emelésé­ről sem feledkezet meg mint a szel­lemi terén. Ezen előzményekből indulva ki, nemzeti életünk jövője érdekében üd­vözölnünk kell minden társulatot mely ama próféczia teljesedésére vezet hogy „A magyar nem volt, ha­nem lesz!“ E czélból üdvözlöm én mindenütt a polgári olvasó köröket, mert tagad­hatatlan hogy hazánkban a nemzet zömét alkotó közép osztály iparos ré­szének neveltetése mind eddig ellevén hanyagolva, csak akkor emelkedhe- tik alkotmányos polgári állásánál ön­tudatára, ha olvasás által tovább ké- peztetik; mert olvasás eszmecserére, eszmecsere meggyőződésre, meggyő- dés önállásra függetlenségre vezet, s csak igy várható hogy minden pol­gára a hazának nem egyes, magokat feltolt vezetők, hanem saját fejével fog gondolkozni, s minden kérdésnél saját meggyőződését fogja mértékbe vetni. E tekintetben a legszebb remé­nyekre jogosít, „a nyíregyházai polgári olvasó egylet, mint a melynek folyó hó 3-kán tartott tisztújító köz­gyűlésen örömmel győződtünk meg az egylet emelkedéséről valamint a tagok érdekeltségéről. Nem látjuk fe­leslegesnek az elnöki jelentésnek az egylet állását rajzoló tételeit a nyilvá­nosság előtt kijelentenünk. Ezen el­nöki jelentés értelmében a még csak kétéves egylet már 334 tagot számlál, s bár az alakulás első évéből hátra­maradt több mint 200 ft deficitet le- törlötte, s ezen évben alapított könyv­tárába részint adakozás, részint könyvárosi utón mintegy 277 darab könyvet szerzett: még is a közös pénz­tárban körülbelül 200 ft pénztári ma­radvány, a könyvtár pénztárában pe­dig 92 ft találtatott, jólehet az egyleti tagok csak 3 ft évi dijt fizetnek, s ebből csupán lakbér 300 ft fizettetik s e mellett minden jelesebb lapok meg- hozattatnak. Az elnökség kiterjeszt­vén figyelmét a polgárok olvasási ked­vének átvizsgálására, megelégedéssel jelentette ki, hogy daczára annak, mi­szerint az első olvasó könyvek csak april hóban adattak át a forgalomnak, s a nyári idény alatt a tagok nagy ré­sze mezei gazdálkodással volt elfog­lalva, még is az év végéig mintegy 1200 könyv kivétel van a jegyző­könyvbe be vezetve. Az egylet elnöke Gyöngyösy Sámuel ref. lelkész, jelen­tése bevégezte'vel, a tagok bizalmát megköszönve, miután évi megbízatását elvégezte, visszaadta az egyletnek vá­lasztási jogát, hogy azzal tisztelje meg azt, kit ezen bizalmára méltónak talál : mire az egylet átaiános és lel­kes felkiáltással volt elnökét újból egy­hangúlag megválasztotta, a ki is el­nöki széket ismét elfoglalván, érzé­keny szavakban köszönte meg polgár­társai bizalmát, s azon szavakkal vé­gezte beszédjét hogy eznn bizalom őt csak erősebbé, kitartóbbá teszi, s min­den törekvését oda irányozandja hogy e városnak minden polgára legyen művelt s műveltségében független és szabad. Az elnökválasztás után egy 30 tagú választmány állitatott össze, a nevek melyek a választmány név so­rában vannak biztosítékot nyújtanak arra hogy a nyíregyházai polgári ol­vasó egylet vezetésük alatt csak emel­kedni fog. Nem mulaszthatjuk el ezen tudó­sításunk kiegészítéséül megemlíteni azt sem, hogy nevezett közgyűlés ezen alkalommal tiszteletbeli elnökévé Kos­suth Lajos nagy hazánk fiát válasz­totta el. És most tudósításunkat azon óhaj­tással fejezzük be hogy vajha min­denütt át hatná népünket a társulási szellem s „előre“ jelszóval a zászlón, mind szellemi mind anyagi téren küzdve oda emelkednénk, hogy a leg­nagyobb magyar szent jóslata már a közel jövőben testet öltene!! _ ______ □ BEL- É S KÜLFÖLDI HÍREK. — F. hó 5-én. Pest belvárosának választó polgárai délben tisztelegtek Deák Ferencznél, hogy öt a jövő országgyűlésre képviselőjüknek felkérjék. A küldöttség élén Schweudtner Mihály, belvárosi plébános és apát szónokolt. Beszédét körülbelül a következőkben foglalhatjuk össze: „Mélyen tiszt, hazafi! Mi, Pest belvárosának választói már két Ízben jelentünk meg ön előtt, hogy felkérjük a mi képviseletünk elfogadására. Ügyes orvost, ügyes vezért kerestünk s mind­kettőt feltaláltuk önben. Most harmadizben ugy­anazon tisztelettel és határtalan bizalommal kérjük fel önt arra, hogy Pest belvárosa részé­ről a jövő országgyűlésre a képviselői jelöltséget elfogadja!“ Deák Ferencz e felhívásra következőleg válaszolt: „Tiszt, választók! Mélyen meghat e megtisz­teltetés, és meleg köszönetét mondok érte. E megtiszteltetés helyeslését foglalja magában azon politikának, mit én is többekkel együtt az or­szág javára kevötni szükségesnek láttam. Fájna, ha eljárásom helyeslésre nem talált volna; annál nagyobb örömmel veszem azt, hogy polgártár­saim, kik e bizalommal engem megtiszteltek, e bizalmat megcsalva nem látják, és megnyugsza­nak azon politikában, melyet követtünk. Köszö­nettel fogadom, és elfogadom a meghívást. (B. P. K.) — A Pest Józsefvárosi kér. választói közül többen megjelentek Szentkirályi Mórnál, s öt a kerület országgyűlési képviselőjéül felkérték. Szentkirályi Mór a felhívásnak engedett, s e naptól fogva a Józsefvárosi választó kerület Deák párti választóinak ő a képviselőjetöltje. — Pelsőczön, decz. 14-én a Deák-párt ala­kuló gyűlést tartott, melyen kitűzettek a követ­jelöltek is. A jolsvai választókerületben Szent- iványi Károly, a rozsnyói kerületben Szontagh Pál, a putnoki kerületben Szontagh Bertalan, a rimaszécsi kerületben Török Sándor, a rimaszom­bati kerületben Dapsy Vilmos, végre a kövi kerületben Latinak Rudolf lettek követjelöltekül ajánlva. — A balassa-gyarmati választókerületben Szontagh Pál ellenében a kormánypárt Muzslay Sándort léptette fel. E kerületben hír szerint összeütközés is történt a két párt között. Tartózkodunk a részletek közlésétől mindaddig, mig hiteles kézből nem érkezik tudósításunk. — Pestmegye keczeli kerületében Reviczky István helyett Zlinszky György, a dunavecsei- ben Bernáth Lajos helyett Földváry Mihály fog jelöltjéül fellépni. Mindkettő a balkö­zép hive. — A budai választók vasárnapi értekez­lete egy küldöttséget választott azon czélra, hogy Házmán Buda-föváros főpolgármestere fel­kéressék az egyik választókerületben a képvi­selőjelöltség elfogadására. Házmán elfogadta a jelöltséget. •— Borsodmegye csáthi kerületében, mely kerületet a deákpárti Édes Albert képviselte volt, a kormánypárt jelölitje Orosz Mihály, a balpárté pedig Gencsi Géza. — Bácsmegye ó-kanizsai kerületében egy- értelműleg baloldali képviselő választását ha­tározták el. Azonban a jelöltre nézve eltérők a vélemények. A választók egy része Fehér Já- kot jelölte ki, a másik rész pedig Jankovich Gyula szolgabiróban állapodott meg. — A m. kir. kerületi tábláknak az uj tör­vénykezési eljárás életbeléptetése után leendő megszüntetését tárgyazó miniszteri rendelet az igazságügyi minisztériumnál már előterjesztetett. — A Párisban oly annyira kedvencz idő­töltéssé vált „velocipédes“ -ékből (gyorsfutó) már Pesten is van egy raktár, a régi posta ut- czai Szentkirály-féle házban. Vasárnap reggel egy uracs már kísérletet is tett e sok ügyessé­get kívánó háromkerekű járművön, s akadt tö­mérdek bámulója. — A negyvennyolczas párt ideiglenes bizott­mánya. A múlt orsággyülés negyvennyolczas tagjai, mielőtt széljeloszlottak volna, m. évi decz. 9-én, más elvrokonokkal együtt értekezletetet tartván, ebben a jövő választások tekintetéből s általában a párt ügyeinek vezetése végett egy központi ideiglenes bizottmány alakítása határoz- tatott el. E bizottmány az említett országgyűlési ta­gok s a meghívott s egyéb megválasztott hely­beli és vidéki elvrokonokból ugyanazon alka­lommal meg is alakíttatott, fenhagyatván neki a jog, miszerint tagjainak .számát még több ha- sonelvü férfiakkal szporithassa. Elnökül Cser- novits Péter, alelnökül Irányi Dániel, jegyzőül Rákóczy János választattak. Miről elvtársaink azon megjegyzéssel értesit- tetnek hogy mogokat a jövő választásokat illetőleg őzen bizottmánynyal érintkezésbe tenni méltóz- tassanak, leveleiket, Csernovits Péter elnök gyakori távolléte miatt, Irányi Dániel alelnökhöz (Pesten a nádor szállodába) intézvén. A negyvennyolcsas párt központi ideiglenes bizottmánya nevében. Pest, jan. 2-án 1869. Irányi Dániel, ' alelnök. — Az esti lap biztos forrásból vett érte­sülésként közli, hogy a királyi udvar folyó hó 25-én Budára jön, s a farsang utolsó napjait itt töltendi. VEGYES HÍREK. ** A nyíregyházai jobboldali párt f. hó 3-án tartott értekezletről bővebben szólani Ígér­tünk, de miután ott személyesen megjelenni akadályozva voltunk, kimerítő adatokat nem kö­zölhetünk : annyi azonban tudomásunkra esett, hogy Bodnár István képviselőjelölt szép beszéd­ben megköszönte a bizodalmát, de miután tu­domása van arról, hogy más jelölt is volna tervben, ez esetben az ügy érdekében késznek nyilatkozott visszalépni. ** Tegnapelőtt este a Deákpárt banquet- tet rendezett, melyre számos vendégek meghíva voltak. ** Tisztelettel felkérjük a nyíregyházai rend­őri hivatalt, szíveskedjék a közönség érdekében a szekeresek-, taligások- és lovaglóknak a gya­logsakon (nem mondhatjuk járda, mert még nincs de lesz ?------------) a járást megtiltani, neh ogy szerencsétlenségek bekövetkezzenek, mi­lyen f. hó 7-én könnyen megtörtént volna, ha egy idegen úri ember a már a lovak közzé sző­rűit gyermeket ki nem ragadja és a lovakat botjával félre nem tereli, miért a kocsistól még goromba szavakkal illettetett. ** A baloldali párt egy igen szép memu- randumot bocsátott közre, melyben az elveit követő választókat felhívja, nem etetés-itatás- és pénzért, hanem tiszta és benső meggyőződés szerint gvakorolni a választó jogot. ** A nyíregyházai baloldali kör f. hó 10-én a nagyvendéglő termében összegyűlt, de mivel a tagok oly nagy számmal jelentek meg, hogy a terem azokat be nem fogadhatta, az udvarra kivonultak s ott a még julius hóban elfogadott programmot ismételve magukénak vallották. — Krasznay mint a kör jegyzője jelenté, hogy a kör elnöke visszalépett, mire egyhangúlag Krasz­nay elnöknek megválasztatott. Az újonnan meg­választott elnök a gyülekezetnek jelenté, hogy Bonis Sámuel volt országgyűlési képviselő a kör meghívását elfogadva, megérkezett s szívesen részt veend az értekezleten. Erre egy küldött­ség kiküldetett ki Bónis Sámuelt felkérte a TÄRCZA. Pesti levél. (Karácson — Metternich karácsoni aján­déka. — A boldogságels ő napja. — Murska — 19-01 — A carneval — Deák és Józsefherczeg közti találkozás. — A biztonság Magyaror- s z á g b a n.) Kling — kiing — ajtónyílás — háromszo­ros ah, sugárzó szem és csékolózás, Íme, a legszokotabb családi jelenet Karácson előesté­jén. így volt ez idén is, daczára a folytonos esőzésnek és sárnak keresgettek a papák és mamák mindenféle csecse-becsét. Karácsonról lévén szó, eszembe jut az újólag megpendített Mdternicli-féle adoma. Metternich a főkanczellár ugyanis várván a dán udvar küldöttét, megpa­rancsoló szolgájának, neki a dán elephant-rend- jelt előhozni, melyet a szolga daczára a hosszú keresgélésnek meg nem talált közeledik azon­ban az andientia ideje és M. megparancsold szolgájának S __grófhoz menni kölcsön ké­re ndi félórára az említett rendjelt, A küldött megjelenik, igen nyájasan fogadtatik', de alig tud beszélni, csak haboz zavartan tekint M. mellére, kinek ez végre annyira feltűnt, hogy c zavartság oka fölött tudakozódék. „Főkanczel­lár úr, bocsánatot kérek, de itt tévedés ural- kodhatik, mert ő felsége rendeletéből jöttem, hogy önnek karácsoni ajándékul az elephant rendjelet átnyújtsam, de mint látom, már mel­lén díszéig;“ most a zavar M. oldalán van ki annyi rendjel birtokában lévén, azon hiedelem­ben volt, bogy az említettet is bírja. Hanem ezen karácsoni ajándék már régebben történt; nézzük mit hozott ez idei „kriszkindli, mely nem csak a kisdedekről, hanem a nagvoról, sőt a két helybeli színházról is gondoskodott. A nemzetinek ajándékul hozta Auber legújabb dalművét. ,, A boldogság első napjai.“ (Les pre­miers jours du bonheur) e darab melyet Pá­rizsban oly szerfeleti nagy tetszéssel adtak, nem tévé ránk a várt hatást a minek megvan a maga psychologiai oka. Auber 86 éves és mégis teli humorral, olyan mint a fiatal, a párizsiak kik tán — kivétel nélkül — személyesen ismerik el vannak a könnyű víg zenétől hajolva; mig ellenben mi nem ismerjük a 86 éves fiatal szer­zőt személyesen, mi igenis ismerjük a „Fekete dominóban“ a művészt de ezt a „Boldogságod­ban nem tudtuk fölismerni, hogy mi van sa­játkép rajta azt csak a párizsiak tudják de a magyar közönség várakozásának daczára a re­mek kiállításnak meg nem felelt. A német szín­ház ajándékát Murska k. a. hozta vendégsze­repléseivel, Murskáról már első levelemben ir­tain most csak annyit mellékelek, hogy e szín­ház az ajándékot valóban nem érdemli meg. — A karácsony ünnepélyes megtartása végett egy fiatal ember nem talált mást mint hymen igá­jába lépni (e fiatal emberről mellékesen legyen mondva hogy még igen, igen kevés pénzt adott ki — bajuszkenőcsre) és elvett egy vele egykorú nőt csakhogy az esztendők fordított arányban állanak mint pl 19-91. Találja ki a nyájas olvasónő hány éves a férfiú és hány a nóV A helyes megfejtők között egy igen érde­kes regényt fogunk kisorolni, Írná a Nefelejts. De mortuis nil nisi bene, de több benet róla nem Írhatunk, ennélfogva térjünk át más érdekesb thémára, Cameval herczeg még ugyan nincs itt, és mégis megszületett már, még nem tud jól be­szélni csak egyes szavakat nyámog : A bál— a rendezőség.-------A bálanya.--------Hol lesz ? A Redoute vagy Európa termei.-------Ilyen­f éle töredékes kifejezésekből áll az egész be­szélő tehetsége. A mi pedig a házi kisasszo­nyokat illeti azok egészen a tanulmányozásra adták magukat; amennyiben ernynedetlen szor­galommal tanulmányozák a divatlapokat, azon­felül mathématiával foglalkodnak t. i. mathésice kiszámítják hogy hány nap, óra, sőt perez kell még az első bálhoz. Igen érdekes a mit a Deák F. és József főherczeg közti találkozásról beszélnek; az utóbbi séta alkalmával megpillantja D.-t. hozzá siet, kezet szőrit vele, ki meglepetve a fiatal ember nyiltsziviisége fölött mosolyogva kérdi hogy mit csinál Pesten? Én —• felelve József csodálva — én honvéd vagyok. Annak igen örü­lök felele Deák s szokásos üdvözlet után távo­zott. Másnap megjelenik nála a hadügymi­niszter tudakozandó, mit beszélt legyen József herczeggel. — Én nem is láttam mond D. Hisz tegnap beszélt vele a Dunaparton •— Hát ama fiatal ember lett volna József — Senki se más — Deák ezt hamar jóvá teendő viszon- látogatást tőn és ismét csak örömét fejezé ki a fölött, hogy József — honvéd. •— Folytatnám le­velemet, de lement a nap és ezután igen ba­jos magányosan, fegyver nélkül lionn, maradni, mivel mindennemű fatalitásoknak u. in. kirab­lás, agyonverésnek van az ember kitéve; álta­lán véve a személy és vagyonbiztonság nálunk oly kitűnő hogy teljes igazat kell adnunk Fi­garónak ki azt mondja, hogy Magyarországban a biztonság oly gyenge lábon áll hogy még Juhászt is agyonverték. Sajkay Béla. Egyveleg. — Egy angol, kinek tömérdek jövedelme volt, több éven át Párisban igen egyszerűen, mondhatni szegényesen élt. De neki is, mint többnyire minden angolnak, meg voltak saját­ságos különczködései. — Ha messze vidékről idegenek érkeztek Párisim, azokat magához hi­vatta, nagyszerűen megvendégelte, és mikor tő­lök elbúcsúzott, mindegyiknek számos bronz­érmeket adott, melyeknek egyik oldalán saját mellkópe, a másik oldalán neve ily körülírattal : Francis Henry Egerton Karl of Bridgewater —■ volt látható azon kérelemmel, hogy szívesked­jenek azokat barátai és ismerősei között szét­osztani. Az említett érmeknek egyrésze lég­mentesen üvegbe foglalva voltak, melyeket bará­tainak azon kérelemmel adott, hogy közel és távoli helyeken tengerbe, folyókba és tavakba lökjék, vagy szárazföldön nevezetesebb helyeken elás­sák. hogy nevét jövő századoknak megörökít­hesse. Ez ember most nemrég meghalt, birto­kait az angol koronának, pénzét pedig nővéré­nek hagyományozta. Titkárának élethossziglan 25.000 frank évi jövedelmet biztosított és 39 kutyájáról — melyek naponta eves idele alatt körülötte voltak — szintén élethossziglan gon­doskodott. Ezen különcz több becses pliylolo- giai, történelmi és statistikai munkáknak szer­zője volt. __ Egy párisi molnár, ki legközelebb 700 ez er frankig csődöt mondott, Brüsselbe meg­szökött. Vasúton nem akart utazni — mert félt a távírdától — a postakocsiról azonban elkésve, szekeret fogadott s utána sietett. Egy órajárás­nyira Páristól utói is érte, de midőn a posta­kocsira átült, nyughatatlan sietségében tárcsá­ját — melyben 400,000 frank volt — a bér­kocsiban hátra hagyta. A bérkocsis Párisba ér­kezve, a tárczát szekerében találva, a rendőr­séghez vitte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom