Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1869-01-25 / 4. szám

tározott válasz nélkül hagyattak, s ezek tekintetében most sem vagyunk egészen tisztában. Szeretjük azonban hinni, hogy esperes urnák e pontok tekiutetébeni eljárása is teljesen tör­vényszerű és viszonos lesz, mire azon körülmény is feljogosít, hogy azon elv alapján : ubi sponsa, ibi copula — esperes ur mai napon már is maga állította ki a hirdetésről szóló — e nemben első — bizonyítványt. Különösnek találjuk, hogy espe­res ur „a hozott törvényekhez és ér­seke utasításához szándékozik alkal­mazni e tekintetbcni hivatalos eljárá­sát.“ — Nézetünk szerint az érseki utasítás vagy egyezik a törvénynyel vagy nem; ha egyezik, akkor feles­leges, ha nem egyezik, akkor legalább is nem kötelező. — Ily eljárás küny- nyen emlékeztetne bennünket a volt helytartótanács rendeletéire. Különben a mi jelszavunk is a béke és viszonos szeretet, s csakis ez irata velünk hivatalos levelünket is, mert : clara pacta, honi amici. Nagyon sajnáljuk, hogy ft, H. I. gk. lelkész ur távolléte miatt, hivata­los levelünkre, csak a segédlelkész ur válaszolhatott. — Szívesen bevár­tuk volna a ft. ur hazajövetelét. Segédlelkész ur nyilatkozata sze­rint, a helybeli gk. lelkészt hivatal „valamint eddig, úgy ezután is, min­dig a törvény és méltányosság terén fog maradni,“ a kérdésbe tett pon­tokra nézve. — Nem tudjuk, hogy az „eddig“ alatt, melyik múlt időt érti a tisztelt segédlelkész ur? a legközelebb lefolyt mintegy három évet-e? a mi­dőn a tisztelt lelkészi hivatal eljárása már teljesen ultramontán, — vagy az azelőttit, a midőn az még teljesen szabadelvű és irányú volt? — Óhajt­juk, hogy ez utóbbit.. „Az illetéktelen helyről tett in- terpellátiókat a s. léikész ur mellőzni“ kívánja. — Ezt nem értjük. — Ta­lán „illetéktelen helyen“ akarta Ön mondani, azaz e lapok = nyilvános­ság utján. — A mint tetszik; de mi II Fejér Barnánál! : „Vigasztalás Lukács Ödön barátomnak Post, 18f;8.“ czimü költeményére. Vigasztalást adsz! raondd ugyan miért!? Vigadhat-e az, a kit annyi ért?! Kit bár rövidlót tenger kínja bánt. Kit hány, vet a sors kis pöhöly gyanánt; Ki életében annyifélét vesztett. Annak fájó viselni a keresztet!! Bírtam daczolni, volt rá szív s erő! . . . littioi* valék, mondhatni : vakmerő! Volt kedv, egészség! Kell-e több vájjon, Keresztül törni vészen és bajon? . . . Egy szép jelennek rózsahajnalában, Oly szép remény emelt magasba lágyan! Sötét borúlat, árvaság! . . . Egyéb Csalódás ontá rám magas kegyét! Vagy a haza vérző szivének estek, Kik bitangul szíválc ez árva testet!!. . . Mint vész után szivárvány kél az égen, Kelt nekem is mindig egy uj reményem! .Most inéit c bánat?! Oh ne kérdd! ne kérdd! Lehull a virág, mit a fagy megért! A lomb, mit a szél őszszel megcsapott, Csörögve búsan földre hull legott! . . . — Mért énekelne cszszel a madárka?! Dalán nem zöldül újra a mi sárga! Sok a mi bánt, ha nézem sorsomat, Itt is, amott is fájó kép fogad. Itt. rom, amott egy néma sirbalom, Áldja rejtve fájó sok vagyon! Ke add, ne add nekem vigasztalásod! Vigadni niucs ok, nincs remény, te látod! fiók a mi bánt, ha nézek szerteszét! Ki innen elmegy, nem sokat veszéjt+) Kern látja e nagy, vérengző tusát, — Az árulónak fénylő myrtusát! Érző szivét nem gyötri metszve, fájva, A Legnagyobbnak, hogy nincsen hazája! r) A „veszítenek régi jogosult alakja, mint ásít — áBéjt. ugy vagyunk meggyőződve, hogy napjainkban alig lehet e tekintetben más illetékesebb helyet képzelni is ennél, s a ki azt mellőzni kívánja, az nem lehet barátja a nyilvánosságnak. Minő „tért“ gondolt a s. lelkész ur, „a melyen a helybeli gk. lelkészi hivatal, az ágost. evang. egyház lel­készi hivatalával, valahára egyszer ta­lálkozhatni örvend?“ A kölcsönös hi­vatalos levélváltás terét? — Ezen sze­rencsében a mint mi legalább emlé­kezünk, a tisztelt gk. lelkészi hivatal részünkről már eddig is részesült, de a szerencse nem viszonoztatok, minek ismét örvendeni nekünk nem volt okunk. Végül még pár szó. Higyjék meg a ft. urak, hogy hí­veik oly gyakori (tavai 6 esetben) vallás változtatását, kevés kivétellel, leginkább a vegyes házasságok körül eddig követett eljárásuk okozá. — Ne­künk a lélekvadászat nem elvünk. — Legyünk tehát kölcsönösen méltányo­sak, tiszteljük a saját magunk alkotta hazai törvényeket, és e téren is, rit­kulni, talán szűnni fognak az eddigi, egyikünknek sem kellemes súrlódások. Mit adjon Isten! Közük : Bartholomacidesz János egyik á. e. lelkész. Bartholom aeidesz Károly ev. lelkész. A zempléni gyűlésícrembő!. (K—y). Az e folyó hó 15-ikí bízottmányi gyűlés, mint előre sejthető volt, mint jelentők is, csakugyan népes és heves volt. Két erős párt sorakozott e napon csatarendben a közgyűlési zöld asztal ltörül, harezra készen, A jobb- és balpárt emberei álltak szemben egymással, mind­két részről nemes elszántsággal, s azon hatá­rozott akarattal, hogy elveik melléit körömsza- kadtig küzdeni fognak. Mindkét párt erélyesen harczolt zászlója mellett. A szellemi röppentyűk egymást űzték a levegőben; a nyelvek élei, mint kemény aczél- fegyverek, találkoztak az érvelgéseknél. A ne­héz iövegoket a dörgő éljenek képviselték. A zászlókon szent szó, — a hon szerelem ra­gyogott. Vezérek és közkatonák egyiránt jól vi­selték magukat. Egy nagy hiba azonban mégis volt a csalarendben. Az egyik pártnak nem volt tartalék-csapata. E hiba döntő hatással volt a csata eredményire. A csata különben nem ütött ki váratlanul; Mégis vigasztalj!.. . Ijesztő az éj! „Feléje lépni — mond — ne félj! ne félj!“ Mi az?! a szív bennünk ugy háborog! A föld fordult meg? Lábunk tántorog?! Vagy tán mi hulltunk a nagy semmiségbe? Tudja az égnek minden Istensége ! Lukács Ödön. Festi lev é 1. (Farsang. ■— A jogász-bál. — A nőegyleti bál. — Fiatalítások, — Párbaj a redouteban. — Pár­baj a Tűköryben. — Howard Katalin.) Nem foglalkozunk többé politikával, nem tudományossággal, szóval semmi elmefeszitő tár­gyakkal, mert megjött ö, ez pedig s'ehkise más, mint maga a farsang. Mióta a redoute ajtai megnyíltak, minden épkéz-lábbal s kis pénzzel biró oda siet; a közmondást „a hány ház any- nyi szokás“ joggal módosíthatnék ilykép : „a hány ezég, a hány egylet, annyi bál,“ s ilyké- pen morális lehetetlenség valamennyire elmenni, különben a redoute helyett a temetőbe viszik az embert, melyiknél kezdjem, melyiknél végez­zem ?’ez fontos kérdés, de megvan, használom kiindulási pontul : „commensez par le commen­cement“ s kezdem a kezdetnél. Az úgynevezett ehte bálokat a jogász bál nyitá meg, mely a legfényesebbek közzé sorol­ható, a termek tömve voltak, oly annyira, hogy alig lehetett tánczolni, mi ugy is igen későn vette kezdetét, mivel a bálanya Andrássy Gusz­táváé egész 11-ig váratott magára, annál na­gyobb tűzzel, hévvel járták azután a csárdást, s mondhatom különösen tűnt a szemlélőnek a frakkos, czylinderes vitézeket látni, mint járják a nemzeti tánezot; „0 tempóra, o mores“ ki­áltana föl Cicero, ha élne; alig két-három hete, a fiatalság betörte collegája fején a magastetejii kalapot s most e fölötti boszuját kielégítendő szalad s vesz magának •— czylindert. A női trilettek remekek voltak, mily színűek voltak azonban, mi volt egyik vagyis másik lányka ruháján, továbbá „a báli szépség claszifieatió“ t. i. ki volt az első szépség, ki a második, ki a harmadik — ez a „Nefelejts“ egyedüli és szent kötelessége. Itt elégséges egy szóval meg­említeni, hogy a bál minden tekintetben sike­rült s csak 7—8-kor reggel kezdett a közön­ség szétoszolni. Ennyit a jogászok báljáról. A mi a minden vasárnak tartatni szokott álar­előre látható volt, melyik rész fogja a csata­tért, mint győző elhagyni. A tegnapi recognos- eirozásnál, a miniszterelnök képviselői számo­lásánál, már észlelhető volt, hogy a diadal a jobboldal részére dől el. A minthogy ugy is történt. E rövid bevezetés után lássuk a liarcz egyes részleteit. Megnyittatván a gyűlés, fölolvastatott az e lapok olvasói előtt már jól ismert belügymi­niszteri leirat, melynek elhangzása után Szir- may Ödön indítványozta, hogy : a mennyiben az ide vonatkozó választási törvény a központi választmányi tagok számát nem határozza meg, a megye 8 választó-kerületéhez képest a tagok száma G4-ben határoztassék meg s egyúttal föl­olvassa az általa javaslatba hozott közp. vá­lasztmányi tagok névsorát. Ezután Dókus József bizottmányi tag s a balkör alelnöke lépett és olvasta föl az általa szintén 64 egyénben összeállított közp. vál. ta­gok névsorát, indítványozván, hogy a kedélyek megnyugtatása tekintetéből, küldessék ki a köz­gyűlés kebeléből egy kisebb szánra választmány, mely a teljes paritás alapján, a bemutatott és fölolvasott két külön névjegyzékből, egy újat állítván össze, terjeszsze azt a bizottmány el­határozása alá. A választmányi tagok száma 64-ben köz- helyesléssel elfogadtatott; Dókus József indít­ványa azonban elejtetett. E helyett azon hatá­rozat hozatott, hogy minden történhető félreér­tések, vagy visszaélések kikerülése végett, a sza­vazat a két indítványozó „Szirmay“ és „Dó­kus“ neve szerint történjék, melynek eszközlése végett, szavazatszedő küldöttség választatott; az egyik ajtóhoz Szögyéni Imre elnöklete alatt Hegedűs László, Vladár Kristóf, Bercsényi Kál­mán, Bessenyey Gábor és Matolay Viktor; a másik ajtóhoz Dókus József elnöklete alatt Ma- tavovszky János, Meezner Rudolf, Zsolnay Endre, Bernáth Dániel és Fesztory Tamás bizottmányi tagok küldetvén ki. A szavazás megtörténvén, az összes 416 szavazatból „Dókus“ 151, „Szirmay“ 265 sza­vazatott nyert; és így 114 szótöbbséggel a Szir- may Ödön az által bemutatott névjegyzék fo­gadtatott — mely jegyzék a következő egyé­nek nevét tartalmazza, A központon : Stépán Mihály elnök, vál. tag. Szögyényi Imre, Liva András, Spikenburg Gábor, Juhász Antal, b. Barkóczy Mihály, Lí- szy Ede, Barthos Tivadar, Bessenyey Gábor, Diószeghy János, Láczay László, dr. Shön Vil­mos. flr. Pápay Vilmos, Piispöky Imre, Iléricz Márton és Nyömárkay Bertalan. A homomiai vál. kér. Szirmay Pál elnök, vál. tag. Zsolvay Dávid Endre, Adolf, Ferencz, Vladár Kristóf és Czapkny Ede. A n.-mihályi v. k. Szirmay József elnök, v. t. b. Fröhlich József, Bodáky Ferencz, Vicz- niándy Móricz, Petrovics Elek, Füzesséry Bol­dizsár, Kbinorányi Antal, Kazinczy János és Széchényi Károly. A terebesi v. k. Viczmándy Viktor elnök, v. t. Vladár Ervin, Molnár József. Szölénvi Jó­zsef, Matavovszky János és Zsulavszky Endre. A bodrogközi v. k. Gedeon Kelemen elnök v. t. Szalánczy István, Szeghy Gyula, Orosz Sándor, Szerdahelyi István, Göcze Bertalan, Al­tér Antal és Bartha Zsiga. ezos bálokat illeti, azokról mit sem említek, mivel azok minden lény és árny oldalaikkal a legnagyobb mértékben öszpontositva valánalc a múlt vasárnap tartott nőegyleti álarezos bálban, itt is mondhatjuk- „miile rose, sans épines“ (nincs öröm, üröm nélkül), csakhogy fájdalom, az utóbbi sokkal uralkodóbb volt. Engedje meg a nyájas olvasónő, hogy e bált minden részle­teiben leírjam, hogy annál tisztábban tűnjenek ki jó s rósz oldalai. El lévén egész nap fog­lalva, nem juthattam hozzá maganmak jegyet váltani; csak este jutott az eszembe, midőn a kívánt jegy helyett a kereskedőtől a választ kaptam „menjen a eassához“ már előre bor- sódzott a hátam, nem azért, mivel a pénztár­nál a jegy 50 krral drágább, hanem mivel előre sejtettem azon fatalitásokat, melyeknek áldoza­tául esni fogok; végre is erőt vevőn magamon, bementem az udvarba, helyesebben mondva, be akartam menni, mert oda betérni — arról szó se volt; de láttam, hogy hány száz, meg száz igazi bajtársam van, s belenyugodtam, végre 2 órai várakozás utáu mi is betérhettünk; de most a eassához jutni 1 irigy szemmel néztem azokat, kik már csak 200—300 lépésnyire vol­tak a pénztárnoktól, én — szegény ember — még egész hátul, lassan-lassan előléptem, inig egyszei-re valami ismerőst pillanték meg, ki ne­kem is váltott jegyet. Hála Istennek! ez volt az első örömkiáltásom, most föl. Ott a legelső: felső öltönyét a gardarobeba vinni, de ez merő lehetetlenség volt, az a sok ezer meg ezer em­ber, a roppant zaj elriasztja az embert, sőt egy nagyhasu ismerősöm, ki mindig koplalt, csakhogy apadjon, nekem szavát adta, hogy 5 perczig volt a ruhatárban, azután kiment (ter­mészetesen kabátjával együtt), de ez neki töb­bet használt, mint minden eddigi gyógykezelési mód. Sok oldalbalökés, tyukszemrehágás, rúgás után éli is letevőm öltönyömét s bementem a terembe, ott sétálni akartam, de megelégedé­semre azt találtam, hogy az fölösleges, mivel az összeszoritott tömeg ugy vitt, hogy lábaim a földet nem is érintők. Csak most kezdtem lélekzethez jönni s figyelemmel kísérni az álar- ezosok közti dialognokat, hol azok (mint azt egy élezlap jól eltalálta) a leggyakoriabbak : Ismersz ? — Nem én. •—• Fizess egy fagylaltot Ismerlek servus. A mi az álarezosok tri- lette-jeit illeti, ott alig volt valami különös említésre méltó, csak két. mint éjkirálynő kis A hszkai v. k. Gogh Antal elnök,. v. t. Szirmay István, Biderkuthy Sándor, Farkas Mik­lós, Gógli Lajos, Kerekes János és Rosemvald Fisckl. A mádi v. k. Szabó Károly élni, v. t. Nagy Miklós, Hudicli János, Szabó József és Réthy Pál. A megyaszói v. k. Szányi Gyula ein., v. t. Molnár Pál, Gergelyi Gábor, Tera István, Szűcs Lajos és Szemere István. Ezen ekkép megállapított közp. választ- mány, oda utasittatott, hogy az első alispán, ennek akadályoztatása esetében a másod alis­pán elnöklete alatt az 1848. V. t. ez. 12 §-a értelmében, 7 nap alatt összeülvén működését kezdje meg. E bizottmányi győlés fojyama alatt két tisz­teletbeli tisztviselő is neveztetett ki főispán ur ő méltósága által. Vladár Emil, és Tokár Mi­hály aljegyzőknek; Utóbbi egyszersmind telek­könyvi foganatosítónak is. LEVELEZÉSEK. — Beregszász, jan. 19. (Központi vá­lasztmányi gyűlés. Elnöki önkény.) A beregme- gyei központi gyűlés mai napon tartatott meg. Elnök Horváth István I. alispán volt ki egy­szersmind a beregmegyei deákpárt elnöke. Min­denek előtt előadta, hogy jegyzőt kell válasz­tani, s a helyett hogy annak választását a kép­viseleti választmányra bizta volna ajánlotta Be- niczki Alajost, ki is sietett ezen bizalmat meg­köszönni. — Ezt követte az összeíró küldöttség feletti eszmecsere, melynek eredménye lön, Hogy a tiszaháti választó-kerületben két a többiek­ben három-három összeirási helyiségek jelöltet­tek ki, hol a mozgósított öszszeirási küldöttsé­gek felváltva kötelesek működni. Az összeírás megkezdése február 15-re határoztatott. — Blok- say István választmányi tag ezek után előadta, hogy a mennyiben a 48-ki törvényekben vilá­gosan ki nincs fejtve, hogy egyik választó-kerü­let régi nemesi joggal bíró választó polgárai sza­vazataikkal más kerületekbe átinehetnek-e ? szükség e részben tisztába jönni a törvény ér­telmezése felett. E tekintetben szóló vélemé­nyét adja, hogy azon körülménynél fogva, mi­szerint a 48-ki törvény következtében a me­gyétől az utasítás melletti követ küldés elve­tetvén s népképviselet alapján a választó-kerü­letekre ruháztatván, a választó-kerületek ma­gok minden idegen beavatkozásoktól menten gyakorolhatják választási jogukat, de más rész­ről az ez előtt a megyében helyhez nem kötött honoratiorok a 48-ki törvények által szavaza­taikkal — ép úgy mint más választók —• saját kerületekre lévén szorítva, már magánál a tör­vényben kimondott jogegyenlőség elvénél fogva is a választási törvény úgy értelmezendő, hogy a választó polgárok csak saját választó-kerüle­tetekben gyakorolhatják szavazati jogaikat. — És csakugyan a választmányi többség ezen ér­telmezés mellett nyilatkozott. Azonban a Deák­pártnak érdekében feküdt Lónyay megválaszta­tása végett a szavazók többségét a tiszaháti já­rásba öszpontositani. Az elnök tehát a kérdést úgy tette fel, hogy a központi választmányi gyűlés elvehetőnek véli-e a nemesek azon jogát, hogy idegen kerületben is gyakorolhassák sza­vazati jogaikat? E kérdés feltevése ellen töb­arany csillagokkal ruházott álarezos vonta ma­gára a közfigyelmet, mivel nem csak éj- és bálkirálynők voltak, hanem a mint a csábfa fekete szemekből, a gyönyörű alakról joggal lehetett következtetni, egyszersmind napkirály- nők is lehetnek-, megszólítanom sem lehetett, mivel az ellenkező oldalról jövő sokaság ma­gával ragadott. A nagy meleg miatt támadt szomjamat a credenzbe akartam egy fagylalt­tal kielégíteni, de ott világért se volt szék kap­ható. Denique megunván e borzasztó szép mu­latságot, távoztam. Ezek voltak az árnyoldalok, fényoldalok- nak hirök se volt; de igaz, a fényoldal tán az, hogy másnap kegyetlen náthám volt. Bál és párbaj, e két fogalon gondolatilag homlokegyenest ellenkezik, de valóságban szo­ros összefüggésben van. Talán nem volt bál párbaj nélkül. így pl. egy redoute bál alkal­mával az asztal körül vig társaság ült, később egy idegen is oda csatlakozott; véletlenségből egy palaczk pezsgő ráömlött e fiatal emberre, ki e miatt lármát csapott, folytonosan kiáltván : Én „X és compagnie“ vagyok. Egy fiatal em­bert, ki e miatt vigasztalni akará azáltal, hogy az egész csak véletlenségből történt, a „pimasz“ czimmel tiszteié meg, minek elmaradhatlan, kö­vetkezménye egy pofon volt, — ennek pedig párbaj. , A Tűköry bálban, hol teljes egyenlőség es szabadság uralkodik, hol a férfiú annál ildo­mosabb. minél több ruha van rajta u. m. felső öltöny, szivar a szájában, kalap a fején; a nő pedig minél kevesebb (van rajta); ott egyik ur a másiknak véletlenül a lábára lépett, mire ez őt vallásánál nevezé, hozzá mellékelvén egy jelzőt, mely ép ellentette az illatos szónak, ez szintén aequale-párbaj, ilykép kellőleg be van bizonyítva ama tétel, miszerint a bál a párbaj­jal valóságban összefüggésben van. Levelem végeztével veszem észre, hogy a színházat egészen elmellőztem, minek oka hihe­tőleg az, hogy nincs valami különös nevezetes a színház körében; a legújabb darab „Howard Katalin“, mely a nemzeti színház legsikerültebb drámái között foglal helyet, s a közönség nagy tetszése miatt gyakori ismétlésnek örvend Sajlcay Béla.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom