Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-02-08 / 6. szám
e hatalom megdőljön : a népet, az emberiséget kellene kiirtani. Egy olyan bárd, mely az emberiség fejét levágni képes, csak az Istenség kezében van. A haldokló hatalom halálrángásaiban is küzd még, itt-ott a világszellem kegyelmet ád még neki, ő feléled és készít újra láuczot, jármot a nép nyakára; de megjő az óra, melyben a kegyelem lejár, a láncz a nép kezéről lehull, a vészharang kondulása a hatalmasságok halálcsengettyüje leszen, az előítéletek fojtó köde eloszlik, a kasztok falai megdőlnek, az égen uj világosság napja süt ki. Megjő e nap, a természet, az Istenség örök akarata teremti azt elő. E napon a társadalmi világ újjászületése leend. Ama vértenger, melynek hullámain az emberiség e nagy naphoz mind közelebb evez, egy második Jordánná lesz, melyben a társadalmi világ ujjá- keresztelkedik. Mitől rettegnek oly halálosan a hatalmasságok ? Ez ujjákeresztelkedéstől. Miután vágyakodik olyepedőnaz emberiség keble ? Az ujjákeresztelkedés után. A hatalom retteg attól, a miután a nép epedve vágy. íme a halálos ellentét, mely a néppel az ellenirányú hatalmat összeférhet- lenné teszi. Mi az igazság: az-e hogy az teljesedjék, a mit egyesek akarnak, vagy az, a mi után milliók epednek? Az igazság istenítélete azt mondja, hogy a milliók vágya nyom. Az igazság ezen szavában az egyesek hatalma felett van kimondva •— a halálitélet. Azon elvben tehát, mely mint az emberiség természetén gyökerező —- veres fonálként szövődik át évezredek történelmén, a természet igazsága a mindent győző hatalom. A természet pedig szeszélyből nem teremt igazságot, hanem azért, mert ezt az egyetemes világczél, az ehez vezető világrend szelleme igy akarja. Es a mit az alkotás ezen szelleme akar, hogy meglegyen, annak meg kell lennie, annak életet kell nyernie. Ez nem lehet máskép; mert a teremtés akaratának semmi ellen nem szegülhet. Ezen megmásithatlan örök akarat természetén nyugszik tehát azon törvény sorsa is, mely az emberiség szive közepére van beírva, hogy t. i. a nép a törvények forrása. A nép saját életmozzanataiban, saját életviszonyaiban ad anyagot a törvényeknek, melyek mozgalmi határkört jelölnek neki; de mert a törvénykeletkezésének önmaga a forrása : övé a jog is azokkal, kikkel egy társadalmi fedél alatt él, — megállapíthatni azon viszonoz kötelékek rendszerét, melyeken ember emberrel összefügg a társadalmi együttlét- ben. E jog elvitázhatlan, természetszerű tulajdona minden egyesnek és innen folyólag az egyesekből tömörült társadalomnak. Mig c jog kérdéses marad, mig e jog a tudományok elméleti birodalmából a társadalmi életbe át nem ültettetik • addig az a végzetterhes veres fői ál mind és mind tovább szövi magát rz események lánczolatán, addig az a vulkánerő, mely az emberi kedélyt forrongásban tartja minden pillanatban ismételheti romboló kitörését, melynél a köny és vér lávája, a társadalmi kötelékek felbomlása fenyegeti eltemetéssel a nehézkedés, a nyomás okait — a hatalmasságokat. Az a történet, melyről Lamartine azt mondja, hogy vérrel és könynyel teljes : tele van tanulsággal is. Tanulhat belőle a hatalom, tanulhat belőle a nép. A hatalom megtanulhatja belőle, hogy mesterséges, erőszakolt létezés olyan mint a szoboré, melyet jó szeszélyben a nép oltáraira emel; de melyet haragjának egyetlen ökölsujtása rommá dönt. A nép megtanulhatja belőle erejének mindenhatóságát, ha erkölcsi jót akar ésöszszetart, megtanulhatja belőle semmiségét, ha az erkölcsi törvény kötelékeit széttépi és egymás ellen ront. Az idők meg fogják mutatni ki tanult többet az események vérrel és könynyel Írott könyvéből : a hatalom, vagy a nép-e? Az, hogy az a veres fonál meddig szövődik át még az emberiség életfolyamán? kérdés, melyre a feleletet titokteljes jövő rejti kebelén, elég meggyőződve lennünk, hogy jönni fog idő, melyben e fonálnak véget szab az örök igazság, elég kötelességünknek ismerni, hogy e fonál szálait munkás kezekkel fonjuk tovább — ezt tették érettünk az elhamvadt ezredek, ezzel tartozunk mi a múltak kegyeletének és a lepeltakart jövő üdvének ! Dobránszky Péter. A h BB síi ül! í á C 25 Í Ó. (Folytatása és vege.) Olcsó húsnak híg a leve — e példabeszédet mi ezúttal a szó legszorosabb értelmében alkalmazzuk. De hogy is követelhetnők azt, hogy mészárosaink jó és olcsó húst mérjenek nekünk, mikor a hizlalt marha drága? Hogy mérjenek nekünk 12 krért jó húst, mikor nekik magoknak ily húsnak fontja 14 krba kerül? Ha jó húst akarunk enni, azt jól meg is kell fizetni. De a dolog nem a mi fizetésünkön múlik : szívesen fizetünk, kivált miután — mint az már fel volt említve — éppen a drága hús kerül kevésbe, s az olcsó sokba. Hiába akarnánk mi jól megfizetni : a vármegye nem engedi!*) A vármegye atyáskodó gondviselése őrködik a fölött, hogy ne pazarolhassuk pénzünket afféle nélkülözhető fényüzési czikkekre, minő a jó hús, és hogy szívtelen üzérkedők ne foszthassanak meg minket kiskorúakat oly nehezen megkeritett filléreinktől! Mieink az ökrök, mienk a föld, melynek terményéből az ökröt hizlaljuk, pénzünk is csak volna ezen ökrök húsát megvenni : de — ez nem szabad! Bécsbe, a hova már bőrünket is vásárba vitték, oda kell vinnünk hizlalt ökreinket is; azon város, mely az egész ország zsiradékét nyelte el, a megye jó voltából hizlalt ökreink zsiros falatjait is élvezi. Pedig ha a húslimitáczió megszüntetik, úgy hogy a mi mészárosaink is hizlalt ökröket fognak vehetni, okvetetlen olcsóbban fogjuk a jó húst kapni, mint a bécsiek : mert a mi piaczunkon minden darabja az ökörnek a szállítási bérrel olcsóbban lesz megszerezhető. A ki pedig nem-hizlalt ökröket fogna vágni, az a húst is olcsóbban mérné : az pedig minden solid, a méltányosság alapján fejlődő, kereskedésnek — minek a húsmérés is tekintendő — egyik főkelléke, hogy a különböző minőségű portékának az ára is különböző legyen. Az egyenlőség legsilányabb neme, de a melyet talán legnehezebben nélkülözünk, a pénzegyenlőség, melynél fogva azt követelhetjük, hogy az én pénzemet olyan jónak és értékesnek nézzék, mint bárki másét. Minálunk — bármi fennen hirdessük is sza- badelviiségünket és demokratikus elveinket — az élet gyakorlatában még a pénzegyen- lőséget is hiába keresnők, pedig ez még a legszigorúbb absolutismussalösszefér. Jobbnak tartják nálunk a fényes gróf vagy gazdag földes ur garasát, mint a szegény napszámosét ! E pénzegyenlőtlenség gyakorlata legki- rivóbban a mészárszékekben tapasztalható. Az egyik egy élvezhető jó darabot kap, a másik ugyanannyi pénzért egy élvezhetetlen rósz csontot. Nem a legnagyobb igazságtalanság-e ez ? *) Már megengedte. Szerk. A limitáczió megszűnésével ez igazságtalanság is megszűnik. Mert a hol a szabad versenynek tért nyitnak, ott mindenütt ugyanazon jelenségek mutatkoznak. E jelenségek pedig a húsmérés terén abban állanak: hogy a húst a t. ez. vevőknek nem az utczán és iszonyú ordítások közt mérik, hanem tiszta csendes boltban, a hol a vevő a különböző minőségű és áru darabok közt válogathat, vagy ha nem talál magának való darabot az egyik boltban, benyit a szomszédboltba — egészen mint a hogy mi is teszszük, midőn gesztenyét vagy ruhának való kelmét keresünk. — így van csaknem egész Németországban, igy van mindenütt, a hol a középkori szabadalmakat mint haladásgátló szeny- nyet régen kiseperték, a hol a szabadelvü- ség és demokratismus nem csak heves dic- tiókban él, hanem — legalább a mennyiben annyiban — az élet gyakorlatába is átment. Némelyek kétkedni fognak azon, vájjon nálunk vezetne-e a limitáczió megszüntetése oly kedvező eredményre ? Ezen nem szabad kétkednünk, mert ez annyit tenne, mint a szabadság teremtő erején kétkedni. A szabadság istenség, a szabadság mindenható, s a mit másutt teremtett, azt bizton remélhetjük mi is tőle! De hiszen — igy hallok erre sok mély- belátásu jóst nyilatkozni — üres beszéd a! Ha a limitácziót megszüntetjük, akkor leg- fölebb a hús ára fog változni, de jósága, azaz hogy roszasága nem, akkor azt fogjuk nyerni, hogy drága, és mégis rósz húst eszünk. Mert a mészárosok össze fognak beszélni s a fogyasztó közönséget még jobban mint ökreiket megnyúzni, mert ezeknek csak egy bőrük van! Ettől más országok tanúbizonysága szerint nincs miért tartanunk. Megengedem, hogy történhetnek kezdetben, mig az átmeneti korszak tart, kísérletek ama ellenvetés irányában, de ezek elébb-utóbb bizton megbuknak. Mihelyt az ily összeszóltak egyike azon meggyőződésre jut, hogy jobb a sűrű krajezár mint a ritka garas, ama egyetértésnek hirtelen vége szakadt. — Azután az is számba veendő, hogy az iparszabadság elébb-utóbb, azaz hogy a legközelebbi időben, szentesített országos törvénynyé fog válni; iparszabadságot élvező országban pedig érintett irányú egyetértés a mészárosok között minden bizonynyal nem a közönség, hanem az egyetértők kárára fogna válni. Mindenütt, hol iparszabadság van, nem azok boldogulnak, kik minél kissebb árakat szabnak. Tehát mint általános elvek, mind a fogyasztók, mind végre a vállalkozók érdekei azt követelik, hogy szüntesse be a megye a húslimitácziót, követvén a haladó külföldet s a haza nehány előrehaladottabb megyéit, melyek már évek óta nem limitálnak. — Pia a megye arra felügyel, hogy a kimérendő hús egészséges legyen,azaz ha egészség- ügyi szempontból minden községben hivatalos húslátást rendez — e téren tökéletesen eleget tett kötelességének; a limitáczió baját és gondját akkor szívesen elengedjük neki! x- Y- zA nevelés elemei. Vázolva dr. Sziklássy-tól. Ha nem látnám azon gyöngéd női kegyeletet, melyet ez elquótázott szeretett hon hű leányai itt-ott az iigyefogyottak istápolásában tanúsítnak, — ha nem tapasztalnám a „Nyír“ szerkesztőségének a nevelési ügy iránti nemes érdekeltséggel párosult buzgalmát, melyet az ottani nagyrabecsült nőegylet iránt kebelében táplál s felmutat, -— mondom ha nem ismerném a nyiregyházi lelkes nők vetélkedésre ösztönző leikületét azon vallásos szent buzgalomban, hogy felismerve Istentől sugallta hivatását, s mintegy átszellemülve megérté azt, mi egy nő, mi egy anya, s általában mi egy honleány kötelessége; — és czélul tiizte ki, hogy a magára hagyatott árva csemetét kiragadva a mostohaság romboló örvényéből, abból a hazának lelkes hasznos polgárt s polgárnőt neveljen; nem is jutott volna eszembe ezen az emberiségre nézve legüdvösebb munkához igénytelen el-
