Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-11-14 / 46. szám
dalom minden rétegében, minél szélesebb körben s minél nagyobb számban utánzókra találhatna, akkor kevesebb köny hullana a földre, s kevesebb sóhaj szállna fel az égre!! Mint kétségtelen tény kiderülvén tehát, hogy a népiskolai nevelés hiánya lidércznyomáskint társaséletünk minden körülményei s népnevelésünk minden mozzanataira súlyosan nehezedik, azért, vegyük szivünkre a nép- nevelés ügyét, társadalmi egyletek által tegyük lehetővé, hogy az iskola jótéteményében minden iskolaképes gyermek részesülhessen!!! Állítsunk olvasó-egyleteket, vegyük fel köznépünket a politikai egyletek körébe, hadd zengjen a szószékből tovább is az ige, híven őrködvén az emberi élet magas czélja felett, állítsunk népbankokat, s a gyöngéd lelkű nők tovább is legyenek védői, őrangyalai az emberi élet boldogságának : de hogy köznépünk nevelésének nagy munkáját a kívánt czélra segíthessük, a társadalmi egyletek által oda kell törekedni: hogy mindazon romboló társaséleti súlyos körülmények, melyek a népnevelés sikerét annyiszor kétségessé teszik, lehetőleg eltávolíttassanak. Az állami úgy mint a társadalmi élet boldogsága a családi életben gyökerezik, mivel az állam leendő tagjai a család ölén neveltednek fel, s ha a gyökérben a kellő életnedv hiányzik, s ha abbban ártalmas férgek rágódnak, miként lehet várni hogy annak saija, lombozata zöldellő, ép és erős legyen; ha a családban az er- kölcsiség mételyei elszaporodtak, ha annak kebeléből a kegyelet szent érzelmei kialudtak, s azok helyét vad nemtelen indulatok foglalták el, ha annak körében, a kölcsönös szeretet, gyöngédség, egymásiránti részvét érTÁRCZA. Nagy idők apró történetei. Képek az 184s/9-kiszababságharczból Gyöngyösy Sámueltől. A nagy idők nagyszerű eseményei a történelem sajátjai, vérbe és dicsőségbe mártott tollal írja ezekből a történész egy nemzet életének legfényesebb lapjait az utókor számára, bogy a késő nemzedék olvasva az ősök magasztos erényeit emlékükön bonszerelemre lelkesüljön : de a nemzetek életében korszakot alkotó nagy időknek vannak apró történetei is, melyek egyesekre s családokra nézve véres tragoediák ugyau, de a történelem fényes lapjain helyet csak ritkán foglalhatnak; ezen apró történetek a_ nagy eseményeknél közremunkáló egyesek változatosságban gazdag életviszonyaikból szövődnek és sokszor fényt derítenek a nagy eseményeknek különben kimagyarázhatlan fejlődésére, sőt ezekből mint parányi atomokból alakulnak magok a nagyszerű történeti események is! A víznek egyes cseppjei magokban véve tehetetlenek és alig méltók figyelemre, de temén- telen miriádok egyesülve e cseppekből hullámokat hánynak, zugnak és irtózatos csatában diihöngenek : igy az egyesek történetei magokban véve még nem világra szóló események, de ezeknek összegéből alakul a történelem. A 20 éves dicső nemzeti múlt nagyszerű eseményeiből ily apró történetek sorozatát kezdjük meg ez alkalommal, rövid, egymásból nem folyó, külön álló, de mégis a nagy eseményekben összefüggő elbeszélésekben. Igyekezni fogunk hogy elbeszéiéseiukheu a komoly és mulattató váltakozzanak. A mit irandunk az nem lesz költemény, és épen azért mert valót Írunk, ba majd egy-egy kihűlt kebel, egy-egy szétzúzott véres test felett a harczmezőkön gondolatban inog fogsz állani kedves olvasó, s talán szállókönnyeid fájó emlékükön e lapokra fognak hullani, ne sajuúld keblednek e drága gyöngyeit. ne feledd hogy azok sírokra hullanak, melyben elvérzett hősök alusszák hosszú álmukat, a kiknek kiömlött drága vérükért a sors uem adott egyebet mint a ti könyeiteket. E könyek az ő dicsőségük és feltámadások. I. A kis főhadnagy. Illik-e valami jobban egymáshoz mint derült eg és örülő kebel ?... Kinek öröme van, annak oly boldogító merengeni a végetlen ür kék tiszta tengerén, a zelmeit, mint az emberi szív nemesebb virágait, a vadság’ e's durvaság mindennapi kegyetlen lábakkal tiporja össze, ha a családapa s anya, már a gyermeki életkorban gyermekeinek szivét nemtelen szavai és tettei által megmérgezte; — lehet-e gondolni, hogy a látott, beszivott rósz példák ezen romboló hatását a népiskolai nevelés egészben paralyzálhassa s a két három évre terjedő iskolai nevelés tartama alatt ezen már félig megromlott növendékekből, a haza s társadalom részére hasznos s jó erkölcsű tagokat képezhessen ki; s nem azt kell-e inkább hinnünk, hogy a különböző romlott családi körökben felszedett ezen rósz szokások, mint, megannyi veszélyes, ragályos erkölcsi kórjelek, még az iskolai élet egészséges levegőjét is megfertőztetik, — miről népiskolai tanítóink elég szomorú tapasztalatokat is beszélhetnének, — de a mely szomorú igazságról bármely családapa is könnyen meggyőződhetik, ha népiskolában járó gyermekeinek szavai és tetteire ti- gyel?!! A fentebb rajzolt kép gedig, csak halvány másolata köznépünk családi életének, mert fájdalom! a bűn s erkölcstelenség, napjainkban városról falura, s itt családról családra a gőz szárnyain repül, s házassági elválás, esküszegés, átkozódás, hazugság, tol- vajság, dorbézolás, káromkodás, mint mindennapos vétkek, köznépünk családi életének rendes rovataiban tartoznak ; mindezek azonban egy főbűn, —— az iszákossági hajlamra vihetők vissza!!! Mindnyájan tudjuk ugyanis, hogy köznépünket az iszákosság teszi anyagilag és erkölcsileg is nyomorulté, ez fosztja meg őt azon anyagi segédeszközöktől, — melyek emberi családi, vallásos honfiúi kötelességeinek betölthetésére megkiképzelet felölti legmerészebb szárnyait s az elmosódó messzeségben keresi boldogsága képeit, a múlandó kebel magára öleli a végtelent, s megalkotja az ábrándok fényes várait! Melyik fog elborulni elébb, a kebel-e vagy a tiszta láthatár? Melyik fog elébb összeomlani a végetlen-e vagy az ábrándok fényes várai? 184S Május havában tisztán derengett az ég, fényes napsugarak csókolták a virágok szin- dus kelyheit, tavasz íuvalma nyájasan enyelgett a dalos bokrok között, nesz nélkül suhanva keresztül a viruló táj felett: és a merengő gondolat, a korlátokat nem ismerő képzelet örvendve röpkédé be a természet fényes templomát; egyetlen felhő sem árnyékolta be az azúrkék menny tömérdek sátorát. Minden oly szép, minden oly megható vala! A fényes ég, az üde lég, a viruló szép tavasz a természet ölére liivta fel M ___város l akóit is, az utczák a sétáuyok zajongó vidám néptömeggel teltek meg; minden ember arczárói öröm, boldogság sugárzott! A szabadság a testvériség diadalának mézes heteit élvezé a nép széles Magyarországban mindenütt, azért voltak az emberek oly boldogok, oly örvendezők! Ledőltek az ódon korlátfa'lak, az önkény véres trónján megreszketett s görcsös kezekkel szorító magához bíborát; s mig Európa nagyrésze ledőlt trónok felett lobogtató a szabadság véres zászlaját; Magyarországon a béke angyala épített oltárokat a megdőlt zsarnokság romjain, áldozandók rajta a szabadság és testvériség istenének. A szabadság érzetében örvendező arezok és a derült tiszta ég úgy illettek egymáshoz! Melyik fog elébb elborulni, ki mondhatja meg ?... De munjünk a sétáló tömeg közzé! Élénk beszélgetéssel van elfoglalva mindenki, barátok találkoznak egymással s nagy lelkesedéssel újságolják el a kapott híreket, mindenki szeretne valami újat mondani s valami újat hallani. Hallottad a Francziaországi legújabb híreket, kérdezi az egyik; tudod Olaszországban mik történtek újólag? — mond a a másik, — Németországban hogy állauak az ügyek? -— kérdi a harmadik; tovább menve, komoly gondterhes arezok kezdenek feltűnni, a titokszerii suttogásból csak egyes hangok hallatszanak, melyekből egyebet alig vagyunk képesek kivenni mint hogy egyik a „kamarilla“ szót ejti ki hangosan, a másik „reakeziók“, a harmadik „ Jelasich“-ról, a negyedik „az oláhokról Balázsfalván“ beszél valamit: de mind e hangok minden Összefüggés nélkül csapódnak váutatnáuak, — s mivel eg)' éjszaka elpre'dál annyit, a mennyivel családja egy hónapig is beérhette volna, s gyermekeinek nem csak iskoláztatási költségeit, de ruházatuk s élelmök árát is a korcsmán pazarolván el, a midőn ezáltal családja sorsát a végveszélybe dönti, ugyanakkor az állam s társadalomnak is végtelen nyomorokat okoz?!! Mert nem említve azt, hogy ezen rósz szokása következtében rejtett boszuérzete, s lappangó szenvedélyei sok esetben lángra lobbantatván, lopás, rablás, gyújtogatás, gyilkolás s más számtalan nemtelen tettekre szokott vetemedni, csak mint czélunkhoz tartozót azt kiván- juk megemlíteni, — miszerint ha az iskolaköteles gyermekek névsorát végig nézzük, az iskolába nem járó gyermekek között leginkább az ilyen caládapa gyermekeit lehet feltalálni, — kik is részint azért, mivel a bűn és erkölcstelenség képével korai gyermekségükben már ezer alakban megismerkedtek, részint mivel a kedvező alkalomtól meg voltak fosztatva, hogy az erkölcstelenségnek kebelökben már dúsan elhintett átkos magvait, az iskolai nevelés, hacsak némileg is kigyomlálta volna, még mielőtt felnőttek volna, a társadalomra nézve már örökre elvesztek?!! De ha azon kedvező esetet felvesszük is, miszerint a kényszer-iskoláztatás alapján behozandó népiskolai törvények szerint, ezen szerencsétlen gyermekekre nézve az iskoláztatás lehetővé fog tétetni, mi történik akkor, — ha az iskola falai közzül, két három év múlva a családi életbe ismét vissza fognak térni, vájjon nem az-e, hogy kebelökben az iskolai nevelésnek még meg sem fo- gamzhatott gyenge csirái, az újból látandó rósz példák következtében ismét semmivé tétetnek; — ha ezek szerint, mind a népiskolai jnevélés füleinkkez, a suttogás mind nagyobb-nagyobb mérvet ölt, s az ég borulni kezd, az arczokról mintegy vezényszóra kezd az öröm elszálani! „Valami nyomtatványokat raggatnak a falakra, mi lehet az, nézzük meg!“ — mondják némelyek. A falragasz előtt mely legközelebb vala egy 14—15 éves ifjú állott, tekintetével a hetükbe tapadva olvasó a sorokat, eleinte még halványabbá lett, azután arczába szökellett a vér s valami magas lelkesedés tüze lángolt vonásain; alig vette észre hogy háta mögött már egy nagy tömeg gyűlt össze. „Ifjú barátom — szólitá meg egy hang— nem lenne szives fenbangon elolvasni e falragaszt, sokan vagyunk s nem férhetünk mindnyájan hozzá ? !“ „Szívesen!“ — válaszola a halvány ifjú, s lelkesült hangon olvasá a miniszterelnök gr. Batthyányi Lajos következő felhívását : „Hazafiak!“ Szeretett magyarbazánk láthatárán veszélyes felhők tornyosulnak. Minden hazafi szent kötelessége hazáját bel- és lcülellenségek ellen védeni; ezt igényli a természeti jog, ezt parancsolja a törvény. A törvény parancsolta nemzeti őrseregen felül szükséges haladéktalanul egy tízezer főből álló rendes nemzetőrsereg felállítása. A haza nevében szóhttatnak fel tehát mindazon — hon lakosok, kik e rendes nemzetőrseregbe, az ország zászlója alá, a királyi trón haza és alkotmány védelmére belépni kivannak, hogy magukat az illető hadfogadó helyeken bejelentsék. A belépő nemzetőrök három évi szolgálatra kötelezik magokat, az álladalom részéről fegyverrel s ruházattal láttatnak el, és szolgálati idejök alatt azon felül, hogy a hitletétel alkalmával foglaló pénzt 20 pftot kapnak, küzvité- zek naponkint 8, tizedesek 16, őrmesterek pedig 24 pkr dijt fognak az ország pénztárából huzni. A haza bizodalmasan várja fiaitól, hogy a mostani veszélyes körülmények közt, a királyi trón, haza és alkotmány védelmére az ország zászlója alá mentül elébb öszesereglendenek.“ E sorok azonnal megmagyarázták a titkos suttogás egész szomorú értelmét; de a lelkesült tömeg alig bírta bevárni az olvasás elvégzését, s mihelyt a felhívásnak utolsó betűi elhangzottak, mintha az egész tömegnek egy szive és szája lett volna, fövegeiket a légben lobogtatva kiáltanak : „Elmegyünk mindnyájan ! Életünket vérünket a hazáért!“ Ezalatt a sétányon megzendült a Rákóczy induló, tüzelve lelkesítve, bajnokká varázsolva mindenkit, s ama nagyszerű kiáltás akauaiyait emantam, mina aimau st- "T keret biztosítani akarjuk, mindenek előtt köznépünk ezen kára s veszélyes szenvedélyére kell figyelmünket fordítani, s annak kiirtására társadalmi egyletek által kell igyekezni!! Köznépünk ezen megszokott szenvedélye s illetőleg élvezete iránt, korántsem ringatjuk azonban magunkat csalódásban, mivel jól tudjuk, — hogy azt nem kiirtani de csak korlátolni is, — egy könnyen nem lehet, azt is jól tudjuk, hogy ennek meggátlása végett positiv törvényekre még csak gondolni sem lehet: ha azonban a társadalom azon fontos érdekeit szemünk előtt tartjuk, melyek ez ártalmas kór által veszélybe forognak, — lehetetlen hogy a társadalom békéje jóléte, nyugalma érdekében az erkölcsi baj ellenében mindemellett is orvosszert ne keressünk, a melyet is minthogy politikai életünkben fel nem találhatunk csakis a társadalmi életből lehet megszerezni, — s azon hasonlat szerint mely a méreg, és annak ellenszere közt létezik, ezen társadalmi bajnak társadalmi erényekkel álljunk eleibe, vagy is azokat társadalmi útra a munkás és mértéldetességi egyletek felállításával igyekezzünk letetőleg megakadályoztatni!! Tagadhatatlan igaz, hogy e részben is, a lelkipásztorok igen sokat, sőt legtöbbet tehetnének, de minthogy itt a társadalomnak egy régi elévült, megcsontosodott, és olyan nyomor megszüntetéséről van szó, melynek győkérszálai társaséletünk különbféle viszonyain keresztül fűződvén annak legmélyebb rétegében is elterjedtek már, — erre nézve egy embernek ereje, ha az még lelkipásztor volna is, véleményünk szerint elegendő nem lehet, — mert társadalmi életünk ezen százfejü hydrája, közné- ’ pünk iszákossági hajlama legyőzése, hangzott keresztül a városon — „Éljen a haza!! “ Az aggodalmak borúi minden arczról elsimultak a lelkesítő hangok hallattára, még a nők is harczvágytól égtek s nyugodtan folytatták sétájukat! Már csak a halvány ifjú állott egyedül a falragasz előtt, mintha oda gyökereztek volna lábai... fel-fel sóhajtott, azután megeredtek lcönyei s nem ügyelve senkire eltávozott, suttogva csak ennyit mondván útközben : „Isteuem! a hazát veszély fenyegeti és én nem mehetek védelmére !... * * * Nehány nap múlva megkezdődött a toborzás, az ablakokból háromszinü zászlók lobogtak, a főutezán vidám zene hangzott, szép, elszánt, lelkes ifjak lejtették a toborzót, fejőkön veres sipkával, arezokon a hazaszeretet tüzé- vel, egymást érték az ifjak, a kik közzéjök sorakoztak, egy darabig tánczoltak, azután beírták, feleskették őket, kikapták a húsz forint foglalót s elmentek veres sipkát venni. Ez a veres sipka olyan valami csábitó dolog volt; hogy minden besorozottnak első teendője volt egyet szerezni, mintha előre sejtették volna, hogy ezeket a veres sipkákat még az ország kormányzója is meg fogja süvegeim, s a történelem még századok múlva is lelkesíteni fog a veres sipkások dicsőségének emlékeivel I A halvány ifjú olyan keservesen nézte azokat a veres sipkákat! szeretett volna ő is harezmezőkre menni, keresni a dicsőség útját; de szegényke még nagyon gyengo volt a fegyvert hordani, nem birta volna ki a harezok fáradalmait ! Mit keresett volna ő még a véres mezőkön, ifjú keblének még korán lett volna szétomlani a csaták viharaiban, a dicsőség bä'- j bérait csak bátor és erős karokkal lehet lesza- f kitani, a gyengét elgázolja a harezok száguldó paripája, jobb lesz még neki édesanyai ápoló | karok között pihenni ?! De a halvány ifjú mindennap elment a toborzást nézni s mindennap sírva ment haza! A gyöngéden szerető szülék csakhamar észrevették fióknak bánatát, s midőn annak oka felől tudakozódtak, nem tagadta hogy ö katona szeretne lenni, sőt azt is megmondotta hogy ha e kívánsága nem fog teljesülhetni, megemésztik keblének férgei. „A haza veszélyben van és nem mehetek védelmére !“ — monda elkeseredve. (Folyt, köv.)
