Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-04 / 27. szám

?7. szám.

Szombat, július 4. IBGtí.

II. évfolyam.

Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN,

Széna-tér 121-ik szám alatti házban.

Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak.

Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden .négyszer hasábzott garmoncl-sorért 25 kr. o. é.

fizetendő.

Előfizetési díj :

A kíadn-liivataíbnn egész évre ■ 5 l’r. 50 kr.

ÍIÚEhoz vagy postán küldve 0 «

Félévre . . . < » t » t ». 3 „

Évnegyedre « . < 4 < . • 1 ~ 'irlíiidetések ilija: minden liathasábos petit sor egvszeri i"tatasáliul kr.. többs/.b- rinél 4 kr. Bólyegdij 30 kr.

SZABOLCSIEGYE ÉS A HAJDC-KERtLET KÖZLÖNYE.

Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Zeisler M. Pesten.

A hátralékban levő előfizetési pénzek azonnali beküldését kérjük.'

Előfizetési felhívás

„NYÍR“

1868. évfolyamának második felére.

Előfizetési feltételek:

Félévre, (jul.—dec.l . . 3 frt

Évnegyedre (juh—szept.) 1 „ 50 kr.

A „Nyír“ kiadó-hivatala.

Kegyelem-év és biztosítás.

E lapok szerkesztősége — mint már erről több alkalommal szerencsénk volt meggyőződhetni — készséggel engedvén helyet lapja hasábjain az egyházi és iskolai élet köréből merített közérdekű közléseknek : azon reményben, hogy »az olvasó közönség előtt sem lesz egészen érdektelen, szabad legyen a felső-szabolcsi helv. hitv. egyházmegyére vonatkozólag, a közelebb junius 16- és 17-én flein- zsén tartott számvevő-gyűlés alkalmával felmerült, a papi özvegyek és árvák sorsának könnyebbitését ezélzó két indítványt megismertetnünk, és eszmecsere végett taglalás alá vennünk.

Az idézett egyházmegyei gyűlésre egy lelkésztársunk indítványt terjesztett be, melyben élénk és szivren- ditő szavakkal festi azon nyomort, melynek hideg karjai várják a szegényebb co-vluizak lelkészeinek űzve- gyeit és árváit a családfő kidöltévol;

és egyszersmind lelkes szavakkal hívja fel az egyházakat ezen nyomor enyhítésére, mit is azáltal reményi elérhetőnek, ha az eddigi gyakorlat — mely szerint a lelkész halálozása által csonkán maradott év után következő esztendőnek csak fele jövedelme adatott az özvegynek •— megváltoztatván, ezen második évi egész jövedelem adatnék a párodnál) való lakással az özvegyeknek; s ezen a körülmények szerint majdnem kétévi kegyelem-idő alatt a papi szolgálatokat az esperes által kinevezve az egyházmegyebeli lelkészek teljesítenék; a jöve- delmesebb egyházakba pedig káplánok rendeltetnének.

Nemes és szép indítvány, s csakis az embertársai nyomorán hideg közönyében meg nem induló szűkkeblűség szólhatna ellene. E soruk Írója is lelkész, és pedig lelkésze a nem épen gazdagabb jövedelmű egyházak egyikének, s mitsern óhajthat buzgóbban, minthogy lehető özvegye s árvái sorsa a kegyelem jótékony kezei között elviselhetőbb legyen : azonban minthogy az idézett gyűlésen ugyancsak ezen tárgyra vonatkozólag — a mint már röviden e lapok 25-ik számában érintve is volt — egy másik eszme is merült fel, mely szerint a lelkészek özvegyei és árvái sorsának enyhítésé biztosítás által aképen lenne eszlcöz- lendő, hogy az összes egyházmogye- beli lelkészek által közidök egy, 40 ezer írtig valamely életbiztosító társulatnál biztosíttatván, az ennek halálozása esetére öröklendő szép töke egyesittetvén a már létező özvegyárva pénztárral, oly alapot adna rendelkezés alá, melvből az özvetrvek fe- jenkint 200 frt évidijt is nyerhetnének — ezeti másik indítvány folytán önként előáll azon kérdés, hogy a kettő közziil melyik ozélszerűbb, melyik ki- vihetőbb, melyik ad nagyobb segélyt s egyszersmind felindit bennünket mind e két indítvány komolyabb megfontolására.

E sorok Írója következőkben bocsátja nyilvánosság elé egyéni véleményét :

I.

Az egész kegyelemévi jövedelmet kérő indítvány létesítésénél háromrendbeli érdeklettek állanak elő, n. m. az adományozó egyház, a jótéteiné- nyezett özvegy és árvák, és a szolgálatokat teljesítő vagy elválasztott lelkészek és káplánok, sőt nagy mértékben a tanítók is. Lássuk a viszonyokat, melyek az indítvány létesítése után ezen érdeklettekre nézve előállhatnak.

aj Meghalván az egyház lelkésze

— feltéve — márczius utolsó felében vagy áprilisban, előállott az egyházra nézve két egész évi interregnum, egy fiatal tanító, vagy egy tudatlan és megtörténhetik, roszakaratu gondnok vezetése alatt; azonnal kezdetét veszi ai lelkész-választási agitatio, s ha az elpő évben meg nem történik a választás, egészen másfélév marad nyitva a nép demoralizálását nagymérvben elősegítő korteskedésre; a vallásnak hivatott őre nem lévén, a temp- j lomi szolgálatok a kirendeltek gyakori meg nem jelenése ' miatt hanyagul, vagy a tanító által kényszerből telje- sittetvén, pusztulásnak indul a közer- kölcsiség, két év alatt oly széles rés támad a vallásos élet azon kőfalán, melyet egy hitbuzgó lelkipásztor évtizedeken át építgetett, hogy azt újból építeni nehéz feladat leend; az anyagi gazdálkodás kellőleg nem ellenőriztethetvén, lelkiismeretlen kezelés vagy más előjöhető okok folytán két év alatt kipótolhatatlan anyagi károkat szenvedhet az egyház.

1)) De nem áll a dolog másképen a jótéteményt élvezőkre nézve sem, mert nem szabad elfelednünk, hogy mig vannak közkedvességü lelkipásztorok, kiket a fájdalom könyeivel kisérnek hallgatói a kialudt életfáklyát eltakaró temetőbe, s a nemes részvét vigasztaló melegével veszik körül annak bánatos özvegyét és árváit, s több esetet tudnánk felmutatni, midőn az egyházak a csonka éven felül minden kényszerítés nélkül még két egész év / jövedelmét is felajánlották az özvegy- \

nők; másrészről vannak megunt lelkészek, kiktől még életekben megválni óhajtottak volna egyházaik, de vagy az egyházmegye atyai simogató politikája folytán, vagy mert oanoni- eus vétségben el nem marasztaltatha- tának, egy hosszú életen keresztül egymáshoz lánczolva maradának. Mit

TARCZA.

A varsói incupkiiltck.

Tör tüneti heNzély Gyöugyösy Sámueltől.

' (Folytatás.)

xm.

Babilas elbeszélése után már annyit túriunk Hedvigről, hngy szerencsésen megszalm- j dúlt; mielőtt a palota leomlott, s a tii/.es gerendák a folyosóm közlekedést elzárták volna, sikerült neki komomájávtil és Dabilassnl egy titkos földalatti folyosóba menekülnie. Itt találjuk öt a csak egy kisded lumpa halvány fénye által megvdágnsitutt földalatti űrben, nug- mentett téli öltönyeibe bürkolodzva félig fekvő helyzetben merengeni, szabad folyást engedve bús gondolatinak; — a büszke fő lehanyatlott. 1 a parancsoló szemek mozdulatlan merevséggel tapadónak a sötét boltozat faluira; a Kinns bizonytalanság. melyben kedvesei sorsa felél volt, csak növelte fájdalmait s jobbau szerette volna önmagát látni a vérpadon, mint. e lázas nyugtalanság kínait átszenvedni. Megszabadulása pillanatában egy nagy gondolat, egy magas.tos elhatározás fognmzoU keidében, hogy kedveseit meg fogja mouteni : de most kénytelen volt önlelke előtt bevallani, hogy o egy gyenge no, mitsem tehet szemben egy zsarnok hatalommal, melynek rendelkezése alatt kémek, bakói: és szuronyok százezrei állanak; éreznie kel! tt parányiságát; vádolta magát, hogy ö, ki a szerencsétlenséget felidézte, elhagyta kedveseit s azok gyászos sorsában nem osztozik. Babilas megbiztatta őt, hogy a foglyok megmentésére mindent el fog követni, de bár ez hűségének a közelebbi szomorú esemény alkalmával! magaviseletében kitűnő bizonyítványát adá : nem bízott benne, részint azért, mert e rendkívüli ragaszkodás kulcsát nem ismeré; részint azért, mert egy szegény szolgát sokkal tehetetlenebbnek tartott, sem minthogy az elég észszcl és eszközökkel bírhatna a nehéz vállalat kivitelére.

Szerk. pl. bm. h.

Azonban mint a szalmaszálhoz is kapkodó szerencsétlen, a remény némi csillámával várakozott Habi húsra, a ki azon Ígérettel távozott el, hogy a szerencsétlen Adélról, — ki nélkül a grófnő menekülni nem akart — valami biztos hirt hozzon.

Földalatti üregekbe a felvilágról minden nagyobb mozgás tompa zúgással szokott bclíal- latszani, a grófnő minden ily neszre felriadt, árulástól, felfcdeztetéstül rettegett; nem lehet csodálkoznunk a felett, ha ily nehéz körülmények között a bizalom utolsó szikrája is kihamvad a kebelből az emberek becsületessége iránt, igy volt a grófnő Babilassal, várta és rettegte megérkezését.Álom nem jött szemeire! Hogy is lehetne ily véres látományok után nyugodni, kivált akkor, midőn a keblet az önvád gyitka is szurdalja?!

Éjfél elmúlt. Az éjnek rémei látszottak megnépesiteni a föld alatti űrt. a lámpa lob- hadozó fényénél úgy tetszett, mintha véres árnyak rajzolódnának sötét káprázolatban a nedves falakra, Hedvig eltakarta szemeit, hogy ne lássa őket, de az alakok mégis szemei elint maradtak; komornájn Jozefina ez alatt elszu- nyadott. s ö csak egyedül volt ébren e szokatlan helyen, hideg horzadozás futkosta végig tagjait s önkiviilies merengéséből csak akkor ébredett fel. midőn lhvbilast karjain Adélt emelve előtte látta állam; akkor felemelte szép kék szemeit, s midőn látta Adél halvány arc/.át. becsukott szemeit, elkékiilt ajkait, egy sikoltással felugrott fekvő helyéből s felkiáltott :

„Szent Isten Adél meghaltV!" többet nem szólhatott, térdei roskadni kezdettek : de Babilas azonnal megnyugtatta őt :

„Nem, asszonyom ó nem halt meg. ö csak tetszhalott, nyugtassa meg magát grófim, másként nem lehetett volna megmenteni."

„Hála neked irgalom Istene, ki megmentetted őt! Adél nem halt meg, a kedves, a jó Adél nem balt meg, — monda lelkesülve a grófnő, s o közben könyjei megindultak s forró csókjaival hinté be annak ábrázatát — oh kedves jó Adél, nagy bűnt követtem el ellened, mi boldogok lehettünk volna, és most az emberek

előtt halottaknak kell lennünk, hogy e nyomorult életet megmenthessük."

E közben Babilas lefektette és betakargatta a tetszhalott grófnőt, s. élénken beszélte el megszabadítása történetét. Az elbeszélés alatt Babilas alakja felmagasodott a grófnő előtt, keblének fájdalma is nagy mértékben esi-' lapulni kezdett, mert erősödött benne a remény, s hinni kezdd, hogy Babilas képes leend férjét és Arthurt is megmenteni. E bizalom és remény erős bitté lett, midőn Babilas élettörténetével röviden megismertette a grófnőt.

„Mindent megteszünk grófnő — monda határozott hangon Babilas — 24 társaim parancsomra állanak, a vérpadról is elhurczoljuk őket és megszabaditandjuk. Ah grófnő! kegyed nem ismeri a cserkesz nép jellemét! ... De most ideje hogy felköltsem Adél grófnőt tetszhalála álmaiból; értésére kell adnom a grófnőnek, hogy ő nagyon beteg, nehány nap kell reá, mig annyira erősödik, hogy az elutazásra képes legyen. E fnlasztó nedves földalatti lég csak hátráltatná felgyógyulását: ugyanazért innen ki kell költözniük, a jó öregnél, hol e tit- j kos folyosó kijárata van, biztos menedékhely lesz addig, biztosíthatom a grófnőt, hogy kerestetni nein fognak, mert legnagyobb ellensé- gok erősen meg van győződve, hogy többé uin- j csenek az élők között. Én ismerem a füvek gyógy titkait, bérezés hazámban sokat foglal- koitam e tannal, s azért orvosra nincs szük- j sej, én magam fogok gondoskodni mindenről. | Nvugalom, bátorság asszonyom és kitartás, az mit tanácsolok, kegyeteknek, inihelyest az Adél grófnő állapota megengedi, meuekülniök kell. bej nem várván férjeik szabadulását, mert az meglehet, hogy csali betek, sőt holnapok múlva lesz biztosan eszközölhető.“

Ezen szavak után kisded iivogecskét vont la Babilas zsebéből, s annak tartalmából nehány cseppet öntvén az Adél ajkaira, azonnal megindult az életfolyam a grófnő ereiben, a halvány ajkak pirulni, az arez színesedni kezdett, s nem sok időre egy csendes mély sóhaj emelkedett kebléből, melyre felnyíltak a lezáródott szemek, midőn széttekintett az ismeretlen űrben, lassít alig ballbató hangon kérdező :

„Jó emberek hol vagyok én, sirbolt-e vagy börtön ezen sötét üreg V"

„Nem sírbolt és nem is börtön, hanem a szabadulás titkos folyosója!“ —válaszoló Hedvig, miközben hozzá hajolván, csókjaival halmozó el.

„Oh köszönöm!“ de többet nem szólhatott, mert ismét erős láz futó el tagjait.

Babilas a folyosóbóli kiköltözést újólag sürgetvén. Hedvig végre beleegyezett, s midőn a kiköltözésnél segítségül lett és az őrködésre vonatkozólag vigyázati rendszabályokra figyelmeztette volna a grófnőt, Babilas eltávozott azon igéri;ttel. hogy reggel korán visszajön gyógyszerekkel, és tudomást szerez mind a Wla- diszíáv mind az Arthur helyzetéről.

A grófnő kezet szorított vele és megáldotta öt.

IÓ49. január 2-án egy keddi napon, kc- , meny. fugylaló hideg idő volt, a természet zsar- 1 nők kényina a tél. a porig alázott természet , felett legmérgesebl) viharainak paripáján nyar- I galt üvöltve kereszhil-kasul; beszáguldottá a pusztaságokat, hótorlaszokat emelt rajta; be- | zúgta az erdőt és a lombtalan fák gályáit tör- ; délé haragjában; felkapta a l’othorodeczki- 1 palota hamvait és gúnyos ordíts, között telő j marokkal szórta szét a világ négy tájai felé; j az emberekbe, kik az utczára mertek lépni, ; beléjök kapaszkodott, s örült tánezban forgatta meg őket, azután vitte oly irányban, a minő neki tetszett, estve fele a vihar még növekedett, boldog volt a ki szobája falai közzé menekülhetett. És ezen kegyetlen nap estvéjén bárom nőt látunk beburkolva s ugyan neki öltözve a hidegnek — a Krakkó felé vezető úton haladni, a mennyire a szélvész engedi sietnek, lábaik érintésére a fagyos hó keményen nyiko- j rog, ha emberi alakot látnak feléjük közeledni, I mintha árulótól félnének — azonnal az erdő j sünijébe vonulnak, hol sokszor térdig érő ha- í vat kell gázolniok; és ezen kitérések annyira