Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-10-15 / 20. szám
2 NYÍRSÉGI virrasztó Az evangélízácíó és a szociális szolgálat Ahogyan a régi megállapítás mondja: az ember testből és létekből áll. Bár a mai lélektani kutatások és megfigyelések nem ilyen egyszerűen állítják -föl a tételt, mert hiszen a földön élő ember szétbonthatni lan egységben él, mégis van igazság ebben a megállapításban. Az -emberi élet szükségletei test és lél-ek szerint merülnek fel. Sokan ebből az elgondolásból kiindulva beszélnek evangélizációról és szociális szolgálatról, gondolván, hogy az evan- gélizáció a lélek igényeit, a szociális szolgálat pedig a test szükségeit van hivatva kielégíteni. Tetszetős az ilyen gondolkodás, csak egy baja van, nem felel meg az igazságnak, mert se az evangélizációt, s-e a szociális szolgálatot nem jól -értelmezi. E két szolgálat nehezen tud 'elhelyezkedni -a gyülekezeti misszióban és élet-ben, mert legtöbben nem értik meg egymáshoz való viszonyukat s így nem is találják meg a nekik megfelelő helyet. Elég gyakran megesik az is, hogy a kettő -ellentétbe kerül egymással. Mi az evangélizáció? Kétségtelenül igehirdetés. Még pedig -az -az igehirdetés, ami semmi mást nem -a-kar maga előtt látni, hanem egyedül azt, hogy az Ige által lelkeket nyerjen meg Isten országa és az üdvösség számára. Igehirdetés, amely azzal a bizonyossággal lép fel, hogy Isten ímegbízá-sáiból valóban Isten üzenetét szólja -a gyülekeztnek s aki arra hallgat. Istennel rendezheti életét, Az evangélizáció azzal a fölszó- iítással áll a gyülekezet elé: „Béküljete-k meg az Istennel!“ — de magával a fölszólítással nem elégedve meg, segítségül kíván lenni az ígéretek, -a váltságtények hirdetése által, hogy akik a felszólítást Hallják, azok engedelmeskedjenek is. Az evangélizáció tehát, mint szolgálat, az ember Ist-en felé, ég f-elé és az örökkévalóság fe-lé való viszonyát -kívánja rendezni. Nem ad hoc megoldást ad konkrét -esetekre, hanem az emberélet alapkérdéseit van hivatva megoldani a benne megszólaló ige-hirdetés által. Ilyen kérdések a bűn, az élet és halál, az ítélet és megfizetés gy-ötrő kérdései. Ez a szolgálat elsősorban -az -egyházra, a gyülekezetre bízatott, ha ő nem végzi el, senki sem végzi -el, mert ezeknek a kérdéseknek az elintézésére egyese-gy-edül az egyház Urának, a Krisztusnak van gondja, Ő pedig azokat az intézkedéseket, amelyek által ezek az ügyek elintézhetők, az általa létrehozott szervre, a gyülekezetre bízta rá, Hiszen ezért rendel némelyeket az igehirdetés ilyen vagy amolyan szolgálatára. Mi a szocális szolgálat? Ez a világ, mivel az ember bűnbe esett és fellázadt Isten -ellen, Isten ítéleteként bűn alá rekesztete-tt. Ez azt jelenti’-egyszerűen szólva: „Nincs igazság a földön, se társadalmi, se pedig gazdasági, vagyoni vonatkozásban,“ A szociális szolgálat az egyes emberek, vagy embercsoportok, társadalmi osztályok száméira kíván segítséget nyújtani, hogy a bűn következtében elszenvedett igazságtalanság társadalmi, vagy gazdasági (vagyoni) vonatkozásban kiküszöbölődjék, hogy így azok megfelelőbb helyzetbe kerülhessenek. A szociális kérdések e földi kérdések, azok elsősorban a jó rend területéhez tartoznak, éppen -ezért nem -elsőrendűen egyházi és gyülekezeti feladatok. Nem az evvház feladata az, hogy az embereket igazságosabb társadalomba vezesse be, vagv a megélhetést jobban biztosító anyagi helyzethez s-egítse. Az egyháznak, mint gyülekezetnek, tehát mint emberekből álló közösségnek van ugyan szociális feladata, de nem mint szolgálatnak, hanem mint hívek közösségének. Az egyház szolgálatai között szociális vonatkozásban a szeretet bizonyságtételey a jócselekedetek gyakorlása szerepel. Ez azonban már az evangéliumot -befogadott és az evangé- lum mértéke szerint élni kívánó gyülekezetét feltételez. Az evangélizáció, az igehirdetés az egyházira rábízott oly-an szolgálat, amit akkor is végeznie kell, ha igen kevesen vannak olyanok, akik -éhezik és szomjuhozzák az igazságot, -akik keresik életük nagy, gyötrő kérdései megoldását, Igehirdetés, azt lehetne mondani, hogy gyülekezet nélkül is véghezvihe-tő szolgálat, mert hiszen megtörténhetik, hogy az egybegyűltek az igehirdetés alkalmával szinte kivétel nélkül p-o-gányoik vagy -hitetlenek. A szeretet bizonyságtételét, a jócsel-ekedet gyakorlását azonban nem végezheti el más csak az élő gyülekezet, vagyis, olyanok, akiket Isten maga tanított meg ’szeretni, áldozatot hozni, akik igaz hit által Krisztusba ölt-attak és így me-gtermik a háláda- tosság gyümölcsét. Az egyház feladata nem az, hogy a szociális igazságtalanságokat tüntesse el, han-em, -hogy híveiben a szeretetnek azt a mértékét érlelje meg, amelyikben ,,a jobb adni, mint venni“ krisztusi kijelentés ölt testet. Ez az a szeretet, amelyik az ellenségnek rosszért jóval fizet; a bajba jutott felebarátjának úgy segít, mintha saját maga lenne bajba; s a hitben s reménységben 'testvérének úgy áll szolgálatára, minit -ahogy Krisztus őn-éki. Ez pedig azt i-elemti, hogy az egyház csak úgy és akkor tudja a ma-ga szociális szolgálatát, helyesebben a szeretet bizonyságtételét és a j őcs-elekedet gyakorlását, elvégezni, ha már az evangéliumot befogadta, vagyis -az igehirdetés iránt hívő engedelmességet tanúsított. Ma ott van a baj, -hogy gyül-ekezt-eink a maguk szociális munkájával és szociális intézményeink a maguk szolgálataival nem áthatóan és nem döntően igyekeznek a hívek sz-e- r-etetebizonyságtételévé -és jócsel-ekedet-gyakorlásává lenni, hanem, hogy szó ne érje a ház elejét, a hívek helyett „az egyház“, mint intézmény próbálja elvégezni azt, amit szociális
