Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-06-15 / 12. szám
NYÍRSÉGI VIRRASZTÓ 2 VISSZHANG j Ki-ki a maga keiyea Bizonyságot keltett volna tennem, de nem akartam. Az Exodus szeriint olvasom a Bibilát s valamelyik nap Jeremiás első fejezete volt soron. Ebben olyan határozott parancsot kaptam szándékom megváltoztatására, hogv erre nem mondhattam sem azt, hogv ez a parancs nem nekem szól, sem azt — amit talán még többször szoktunk kifogásként mondani, hogy nem értem a parancsot. Próbáltam ugvan én is azt mondani, mint Jeremiás: „Uram Isten, én nem tudok beszélni.“ De én is csak azt a választ kaptam, mint Jeremiás: „Beszéld mindazt, amit parancsolok néked. Ne féli tőlük, mert én veled vagvok.“ Most már csak arra vártam, hogy Isten mutassa meg azt is, mit kell nékem beszélnem, mi lesz a Jeremiásnak is Ígért Ige, amit az Ur a számba ad? Ezt az igét is megkaptam azután az I- Ko- rinthus 7, rész 24. verse szerint: „Kiki. amiben elhivatott, at vámfiai. abban maradion meg az Isten előtt.“ Hosszú idő óta foglalkoztatott az a gondolat, nincsenek-e olyan foglalkozások, életpályák, melyek természetüknél fogva nemcsak megnehezedik, hanem egyenesen kizárják a Jézus útján való haladást. Tehát választani kell. Viagy Jézus, vagv más foglalkozás. A kettő együtt nem fér meg. Természetesen én elsősorban a magam foglalkozását, a vállalkozó-mérnöki pályát találtam ilyennek. Egészen bizonyos, hogv rajtam 'kívül még igen sokan vannak, akik a foglalkozásukban látják, vagy látták Jézus követésének akadályát. Be kell vallanom, hosszú ideig nem tudtam véglegesen dönteni. Szereltem volna ugyan a Jézusé lenini, de a foglalkozásomhoz is ragaszkodtam. Büszke voitam a. szabadpáiyával járó úgynevezett függe-t/Ieniségre, csábított a legalább is elméletileg csaknem korlátlan kereseti lehetőség s talán még abban is találtam valami szépséget, hogv ennél a foglalkozásnál valóban napomként kell elkérni Istentől a mindennapi kenyereit s itt jobban az Ö gondviselő kezében érzi magát az ember, mint egy fixfi- zetéseis állásban. A bai csak az, hogv megítélésiem szerint, egy pályán sem olyan nehéz'Isten előtt becsülettel megállani, mint a vállalkozói pályán. Talán sehol sincs az ember any- csábításnak, annyi kísértésnek kitéve, mint itt. Hosszú küzdelmek után végre eljutottam oda, hogy ennek a gvötrő kérdésnek a terhét az Urna tudtam vetni. Mutassa meg Ö, mit akar. Menjek-e át más pályára, vagy foglalkozási ágra, avagy maradjak meg ebben a foglalkozásiban. Azzal természetesen tisztában voltam, ha Isten ezen a pályán akar tovább is látni, akkor nem folytathatom foglalkozásomat a régi erkölcsi alapon, akkor már nemcsak embernek, hanem elsősorban Neki kell számat adnom mindenről. Nem volt könnyű így megszövegezni a kérdést, hiszen nagyon szeretem a foglalkozásomat, nem csak mint kenyérkereseti eszközt, hanem mint hivatást is. Tizenhat évi működés után mégis felajánlottam Istennek —- még pedig tanuk előtt —, hogy, ha Ö úpv látja jónak, otthagyom a régi pályát. A próba az volt, hogv ev' nagyobb munkára pályáztam igen erős versenytársak ellenében s bár eleinte csaknem reménytelennek látszott a helyzet, a munkát mégis megkaptam. Az Ur válaszolt: Megmaradhattam abban, amire — úgylátszik —, elhívott az Isten. A munka azután igen cifrán alakult. Eddigi gyakorlatom alatt még egyetlenegyszer sem voltam olyan különlegesen nehéz körülmények között, mint ennél a munkánál. Úgy alákuitak .a dolgok, hoc-- igen komoly ráfizetéssel kellett számolni, a kibontakozás- csaknem lehetetlennek látszott. Én kíváncsian vártam, mit fog végezni Isten felőlem, illetve hogyan fogok tudni kilábalni a bajból? Mert, ha az Ő rendelése, hogv ezen a helyen maradjak, biztosan nem akarhatja anyagi romlásom!. Isten azután megmutatta azt, hogv Ö anyagilag Is megsegíti, aki Reá bízza magát. El sem tudom mondani, milyen pontosan kellett vágni egyes körülményeknek, eseményeknek és időpontoknak, hogy a munka jó eredménnyel végződjék. Még az én öreg munkafelügyelőim, aki pedig inkább szereti a maga munkájának eredményét látni az anyagi sikerben is, mint az Isten segítségéi, kénytelen volt elismerni, hogy itt valóban Isten segített. Az egész munka alatt igyekeztem az Igét a maga teljes egészében. magamra vonatkoztatni: ..Kiki amiben elhivatott, atyámfiai,, abban maradjon meg aiz Isten előtt“. Nem feledkeztem meg arról, hogy nekem elsősorban az Isten előtt kell megmaradnom. Félre kellett dobnom tehát a régi megalkuvásokat. Döntés előtt más mérleget keltett elővennem, mint azelőtt. Tudom, hogy nem magamnak és nem embereknek tartozom számadással, hanem egvedül Isten az. aki életem munkáját teljes joggal számon kérheti. Bármilyen foglalkozási ágban hív el Isten, a szívünkben felgvuló világosság fényénél meg kell, hogy lássuk: Nem az a fontos, hogy mit dolgozunk, de az hogv munkahelyünkön Isten megbízott iáként álljuk meg helyünket. Márton László. A népi Magyarország független napilapja a református irányú TISZÁNTÚL. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Debrecen, Ferenc József-u. 49. Előfizetési díja egy hóra 2.50 P.
