Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-03-01 / 5. szám
VIRRASZTÓ 5 nyitvaliagyni az evangélizáló munkások hiányának ezt a nagy és fájó kérdését. Teljesen sötét az ut, még a reménység halovány és messziről felvillanó fényese adott biztatást. Lezárt kapuk, valóra nem váltható látások árnyképei csak súlyosbították a helyzetet. A megoldás a hitünket megítélő kijelentésben van, melyet Jézus mondott tanítványainak: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ö aratásába.“ DOULOS. VISSZHANG Öröm Levéltöredék. — Ügy tele van a szívem örömmel, hogy nem tudom magamban tartani. Ha életembe szomorúság vagy megpróbáltatás jön, sohasem tudom embereik elé vinni, egyedüli vigasztalóm az én Uram, Istenem. Ha örömöm van, akkor pedig úgy tele vagyok vele, hogy nem tudok másról beszélni, csak arról. Pár héttel, ezelőtt az Édesapám este 11 órakor becsengetett hozzánk. Betegen érkezett. Mellhártyagyulladással. Olyan szokatlan volt e váratlan érkezés. Az Űr Jézushoz fordultam, tegye világossá akaratát. Éjjel, mikor mindenki lefeküdt, belo- pództam Édesapám szobájába, odatérdeltem az ágya mellé és kértem az áldott Orvost, gyógyítsa meg az Édesapámat. Imádságomban azt a feleletet kaptam, hogy a lelke még betegebb, miért nem azt kérem inkább? — „Gyógyítsd meg a lelkét, Uram, — kértem tovább. — Ne engedd, hogy úgy elmenjen tőlem, hogy Benned békességre ne találjon.“ A testi egészsége szinte egyik napról a másikra jobban lett s mikor már fenn járt, ő magától kereste azokat a könyveket, amelyek lelki dolgokkal foglalkoznak. Az Édesapám, aki református presbiter ugyan, de soiha nem törődött semmivel a világon és munkáján kívül, a Lélek kényszerítése alatt, mohó vággyal olvasta először a Zarándok útját, aztán a Krisztus Magyarok Kö- zött-et és még egy pár ilyenfajta könyvet. Egy reggel megkérdeztem: „Édesapám, minden rendben van?“ Azt felelte szemét lesütve: rendben. Én azt mondtam: bizony, nincsen rendben, van újjászületés. Azt felelte, hogy az nagyon nehéz. Akkor már tudtam, hogy megindult a vajúdás s hogy ennek vége boldog, új élet lesz. Végtelen nagy örömmel töltötte el a szívemet, hogy az én nagyon becsületes, köztiszteletben álló, régi magyar nevére olyan büszke Édesapám bűnössé lett; ki-kicsordult a könny a szeméből, álmatlanul töltötte éjszakáit. Csak ő és az Ür Jézus tudja, mi történt azokon az éjszakákon. Édesapám zárkózott, csendes magyar. Mikor hazament, azt mondta, mindent el fog mondani az Édesanyámnak és hogy pakoljam be azokat a könyveket is, amelyeket itt olvasott. Aki előtt sohasem lehetett Isten és ember dolgairól beszélni, most teljesen összetörve, de boldog reménységben olvassa most kapott Bibliáját. L. Sz.-né. LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA Levél a neszmélyi árvaházból. Isten ígéreteire épített árvaházunk társaságának néha-néha az a kísértése, hogy nem elérné nyilvánvaló az a mód, ahogy az árvaház magát fenntartja. Valóban, más árvaházak és intézmények is joggal elmondhatják, hogy „hitből“ élnek, amennyiben ügyük Isten dicsőségét van hivatva szolgálni, különbség azonban mégis van ezek és a neszmélyi árvaház között. Nem győzzük eléggé kihangsúlyozni, hogy mi „csak“ Istentől kérünk és várunk. Tőkével nem rendelkezünk, állami vagy egyházi támogatásra, mint bázisra, nem építünk. Szükségleteinkkel még a legmegértőbb testvér előtt sem hozakodunk elő, ki akarna és tudna segíteni, mert „Jól tudja a ti mennyei Atyátok mire van szükségetek“. A hit által, Isten ígéreteiből való élés tehát nem üres frázis, hanem valóság. Éppen ezért fájó szívvel halljuk olyanok ajkáról, kik már sokat hallottak árvaházunkról s néhány napot körünkben töltve jobban beláthattak a „részletekbe“, — észrevételeiket. Csodálkozva állapítják meg, hogy itt valóban szószerint a láthatatlan Isten intézkedik arról, hogy az árváknak mindenük meglegyen. Most látják, hogy mindez száz százalékig igaz. Milyen fájdalmas, hogy csak akkor hiszünk valóban Istennek, ha érzékszerveink által is meggyőződhetünk az igazságról! Milyen kevesen vannak, kik így közvetlen közelről győződhetnek meg arról, hogy mit is jelent eqészen az árvák Istenének gondoskodása alá helyezni a nyomorult, veszendőbe menő kisgyermek életeket s beérni a láthatatlan kezek sokszor napról-napra való gondoskodásával ! Éppen ezért nagy az örömünk, ha tudomá
