Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-10-15 / 22. szám
"Erdős Károly DEBRTSotJ^YS I. (V.) évfolyam 22. szám. Nyíregyháza, 1941. december 15. nyírségi" ..a sötétség szfinni kezd és az igaz világosság már fénylik. I. János 2:8. VIRRASZTÓ ... ideje már, hogy az álomból felserkenjünk... Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett. Róma 13:11-12. A REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI EVANGÉLIZÁCIÓ BARÁTAI TÁRSASÁGÁNAK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Józsa András-u.23. Telefon: 599. Főszerkesztő: BERECZKY ALBERT lelkipásztor, a R. Gy. E. B. Tv elnöke. Megjelenik minden hó 1 és 15-én. Előfizetési dija egy évre 2'50 P. Egyes szám ára 20 fillér. Miért e vangélizál unk ? Nagyon jók az egyszerű kérdések. Az ember ebben a zavaros világban olyan könnyért eltéved és hajdan tisztán látott célok a szakadatlanul körülöttünk kavargó porfelhőben kezdenek elhomályosodni. Ezt a porfelhőt sokszor mi magunk verjük túlbuzgó forgolódá- sunkkal, néha mások fokozzák erősen azzal a sok hűhóval, amelynek a megfelelő kiegészítője az, hogy semmiért. Az egyszerű kérdések arra késztetnek, hogy. egyszerű feleletet kérjünk Attól, aki elhívott és akitől a munkára való megbízást kaptuk. Erre a kérdésre, hogy miért evangélizá- lunk, a felelet az, hogy egy okunk van rá és még kettő. Ezt sohase a szellemeskedés kedvéért választjuk így külön, hanem azért, mert valóban egy az igazi ok és ebből az egyből folyik azután még kettő. Az egy igazi ok az, hogy „szükség kényszerít engem“. Úgy van pontosan, hogy evan- gélizálni csak annak szabad, aki a maga egész kicsi és egész nyomorult voltában mégis ugyanazt érzi és vallja, amit Pál: „Jaj ugyanis nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem“. Nem saját akaratomból, nem buzgó szívem jóindulatából, nem emberektől kapott megbízás miatt, szóval minden egyéb indok vagy érv nélkül, csak azért hirdetjük a megtérést és a Krisztussal való megbékélést, mert Isten „ezzel a sáfársággal bízott meg.“ Az evangéliumot nem lehet hirdetni a Szentlélek parancsa nélkül, — és nem lehet elhallgatni, ha Ő szólt és parancsolt. Azért evangélizálunk, mert Isten azt akarja, hogy m i hirdessük: „íme itt a kellemetes idő, ime itt az üdvösség napja.“ Es ha valaki azt mondaná, hogy mi úgyse tudunk senkit megtéríteni, mert ez az Isten dolga, vagy ha azt mondaná, hogy mi úgyse tudjuk senkiről megállapítani, hogy hívő gyermeke-e az Istennek, vagy még kint borzong az atyai ház előtt a hideg magányosságban, azt feleljük rá, hogy ez mind igaz és rendben van, az Ige mégis azt mondja: „Ismervén az Űrnak félelmét, embereket térítünk, Uten előtt pedig ~>,yilvin vagyunk“ (II. Kor. 5:11) és azt mondjuk, hogy „Krisztusért járván követségben, mintha Isten kérne miáltalunk, Krisztusért kérünk, békiilje- tek meg az Istennel“. Ez az egy oka az evangélizációnak. Megismertük azt az Istent, aki általunk is végzi a megbékéltetés munkáját és keresi a tőle távol levőket, hogy a Krisztusban közel- valókká tegye. És most még két okot mondunk arra, hogy miért evangélizálunk. Az egyik az, hogy látjuk magyar református e g y h áz unk áll ap ot át úgy, ahogy azt Isten megmutatta nekünk. Lehet, sőt bizonyos, hogy látásunk nagyon is gyarló és töredékes. De két fődologban bizonyosan nem tévedünk. Nem tévedünk abban, hogy a mi egyházunk nem elvetett és használhatatlan eszköz, hanem éppen ellenkezőleg: Isten szemmelláthatóan kezébe vette. Gyülekezeteinkben — mert valójában ott él az egyház, ahol az Ige hirdettetik és a sákramentumok kiszolgáltattatnák, — sokfelé ébred az éhség és a szomjúság az Isten Igéje után. Aki csak egy pár esztendőre tekint is vissza, makacsul vaknak kell' lennie, ha nem látja, hogy mennyi
