Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-09-01 / 19. szám
É& P Julk Cl. 2 NYIR~SÉGÍ VIRrXszTÓ mikor az egyházról beszél, mint Isten művéről, melyet éppen tagjaiban végez el. „Mit hiszel a közönséges keresztyén anyaszentegyházról? Hogy Isten Fia az egész emberi nemzetségből: Szentlelke és Igéje által, az igaz hitnek egységében: magának az örökéletre kiválasztott gyülekezetét gyűjt egybe: a világ kezdetétől fogva annak végéig Azt oltalmazza és fenntartja. És hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradó k.“ Itt most főként azért gondoljuk ezt meg, hogy az legyen előttünk egészen világos, hogy az egyházról, ha hívő vagyok, ha Krisztushoz közöm van, nem beszélhetek úgy, mint aki érdektelen vagyok, mint aki rajta kívül vagyok. Az se mentség itt, amit oly sokszor lehet hallani éppen „hívő körök“-ben, hogy igen, a Krisztus egyházának, a láthatatlan egyháznak, tagja vagyok, de ... Az egyháznak valóban van láthatatlan része, de ez nem független és elválasztható a láthatótól. BÉKEFI BENŐ. GYÜLEKEZETI EVANGÉLIZACIÓ KAPOSVÁR. — Október 21. — Október 21-én volt Kaposvárott a belső- somogyi egyházmegye lelkipásztorai, tanítói és vasárnapi iskolai munkásai számára egy napos kurzus, amelyet dr. Ecsedy Aladár, a vasárnapi iskolai szövetség titkára vezetett. A kurzuson 38-an vettek részt. Jelen volt az egyházmegye esperese: Szabó Bálint hedrehelyi lelkész és missziói előadója: Kovács József. A vasárnapi iskolai munkát, hála legyen Istennek, meg tudtuik látni úgy, mint amely a gyülekeztek evangélizálásának, felébresztésének egyik Isten által felkínált eszköze és lehetősége. A konferencia adott záróakkordja volt a gyülekezeti teremben az egész gyülekezet számára tartott esti evangélizáció. A terem csaknem teljesen megtelt az Igére szomjuhozókkal. Hálaadással kellett megtapasztalnunk, hogy a gyülekezet lelkipásztora, dr. ikafálvi Farkas Béla az evangélizáció ügyének nemcsak régi barátja, nemcsak bölcsőjének ringatója, hanem a növekedő ügy hűséges hordozója. EVANGÉLIZÁCIÓ AZ ORSZÁGOS PROTESTÁNS NAPOKON. — Október 26—29. — A protestáns napok minden igényt kielégíteni akaró rendezésében szép helyet kapott az evangélizáció munkája. Az evangélizáció négy napon keresztül délután 4—6-ig ment végbe a Deák-téri evangélikus templomban. Minden alkalommal két-két előadó, mégpedig egy református és egy evangélikus hirdette az toét. Az Evangélizáció összefoglaló címe: „Magyarok imádkozzatok!“ Hálaadással említjük meg, hogy református részről a rendezőség evangélizációs baráti társaságunk két tagját kérte fel szolgálatra: Bereczky Albert elnököt és dr. Ecsedy Aladárt. Evangélikus részről vitéz Sréter Ferenc és Dr. Mándy Zoltán szolgáltak. Jól esett látni a nagy érdeklődést az Ige iránt. Örömmel láttuk a hallgatóság sorában Dr Raffay Sándor evangélikus püspököt és Kemény Lajos főesperest is. Dr. Ecsedy Aladár. VISSZHANG Levélből... .. . Mindig jobban távolodom régi világomtól. Egészen észrevehető ez, s az urammal nem tudjuk Istennek megköszönni eléggé, hogy kivont bennünket a nagy rohanásból. Olyan messzire van már ez tőlünk. Jó ebben a megbékélt csendben élni. Nem izgat, nem nyugtalanít semmi. Nem fontos az emberek véleménye, nem fáj a hántás sem sokáig, jó megérteni és szeretni az embereket. Tegnap volt módom benne, hogy ezt egészen határozottan 'észleljem. Az ember ugyanis jelen állapotát nem igen tudja bizonyossággal megállapítani, csak, ha véletlen összehasonlítás elé kerül. Krisztussal szemben vagyok most is, aki voltam: méltatlan, esendő porszem. Az emberekkel szemben érzem, hogy a tökéletességtől végtelenül távol, — de azért már más vagyok, mint aki voltam. Más az élet- szemléletem s mások a vágyaim és célom. Tegnap meglátogatott két gyermekkori barátnőm. Közülök a fiatalabbik volt a legmeghit- tébb pajtásom. Bölcsőnktől férjhezmenetele- mig együtt voltunk. Legfeltűnőbb volt az, hogy azelőtt én valahogyan lemaradott voltam velők szemben, ők olyan biztosak voltak önmagukban s én telve nyugtalansággal. Most áimulva vettem észre, hogy én voltam a nyugodt, biztos s ahogyan elmondtam nekik megtérésemet, érezni lehetett, hogy az én utamat, — ha egyelőre nem is fogadják el, — tiszteletre méltónak tartják, és talán kívánatosnak is.
