Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-03-01 / 5. szám
4 NYÍRSÉGI virrasztó nincs, vagy legalább is alig van bennünk missziói lendület; nem váltunk sóvá, világossággá környezetünkben és gyülekezetünkben; a magyar ébredésnek igazi akadályai mi, hívők vagyunk nemtörődömségünk miatt; lelkes bibliamagyarázók vagyunk, de nem bibliás az életünk; a magunk igazát bizonyítjuk viták esetén, mert Isten igazságait nem vettük át teljesen; és — amit legelőször kellett volna mondanunk, — Isten Igéjét nem szeretjük eléggé, mert nem vesszük komolyan; hiányoznak belőlünk az elemi keresztyén ismeretek. Például a kegyelem és a váltság fogalmával nem vagyunk teljesen tisztában, — életünk mutatja ezt. Nem kérjük eléggé Krisztus szeretetét és ezért kevés van bennünk a lelkek iránti szeretetből. Keresztyén szolgálataink körül is megláttuk a hibákat: hamar ítélkezünk, — pedig Jézus csak megbocsátott. A magunk képére akarjuk az embereket átváltoztatni, saját nézeteinknek akarjuk őket megnyerni és nem Krisztushoz vinni. Lehetetlen volt meg nem semmisülnünk a vádak igazságai előtt. Kétségbeeshettünk volna, hogyha nem nyújtotta volna a befejező Ige Efézus 1:1—14. alapján a kegyelem vigasztalását és bátorítását. Minden bűnösségünk ellenére is „eleve elhatározván, hogy minket a maga fiává fogad a Jézus Krisztus által. . . kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben“. A befejező áhítatban tárult elénk a nagy kegyelem, a ma ítéletet tartó Bíró határozata, hogy ha minden vád ránk illik is, de Jézus Krisztust mellénk adta kiegészítésül, Ővele együtt állhatunk az Atya igazsága elé és bűneink terhét Ő hordozza és az Ő igazsága tulajdoníttatik nekünk igazságul. Végül is úgy mentünk haza „mint meg- ostorozottak és meg nem ölöttek; mint bánkódok, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítok; mint semmi nélkül valók és mindennel bírók“. Dezső Ernőné. Ne csak az ellenünk elkövetett bűnöket juttassa eszünkbe a Golgota, hanem elsősorban a magunkéit. És ne csak a mi diadalunk elő- ízét érezzük a feltámadás napján, hanem elsősorban az Isten diadaláét, amelyet még rajtunk kell kivívnia. Dr. Victor János. Minden vasárnap reggel az legyen az első gondolatod: Krisztus feltámadott. Kilburn I. D. A nagy hiány A Református Gyülekezeti Evangélizáció Barátai Társaságának választmánya legutóbbi ülésén foglalkozott a református gyülekezeti evangélizáció időszerű kérdéseivel. Meghallgatta a jelentéseket. Örömmel vette tudomásul, hogy megindult az élet és a munka a Magdaléneum- ban. Hálaadással látta, hogy Isten kegyelmesen gondoskodik a munkáról anyagiakban is. Ha vannak is ebben vagy abban szükségek, ezek csak arra valók, hogy általuk Isten hűségesebb imádkozásra és áldozatosabb adakozásra serkentsen bennünket. Egy kérdés azonban mindannyiunkat lehangolt és megszomoritóan érintett: nincs elég munkás. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.“ Az evangélizációra történt meghívásoknak alig egyharmadát tudjuk ellátni, pedig evan- gélizáló munkásaink túlterheltek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy tarthatnánk egy esztendőben a mostani meghívások szerint hatvannál főbb magyar református gyülekezetben evan- gélizációt és csak alig húsz helyre tudunk elmenni. Szinte még nagyobb a hiány az evangélizáló segédmunkásokban. Jóllehet, országszerte tudja mindenki, hogy az egyházi főhatóság úgy látta jónak, hogy evangélizáló testvérképzésünket beszüntette, mégis mind több és több gyülekezet fordul hozzánk és kér tőlünk evangélizáló segédmunkaerőket, evangélizáló testvéreket. Városi és falusi gyülekezetek sürgetve kérnek testvéreket, szinte hiába Írjuk, hogy nincs, újra és újra kérik. Ebben az esztendőben mind több az igény arra is, hogy az evangélizációk előkészítésére és az utómunkák beállítására evan- gélizátoraink vigyenek magukkal testvéreket. Borzasztóan fájdalmas és megitélően szomorú, hogy annyiszor ki kell mondanunk és le kell írnunk: nincs. Ott a Magdaléneum, ott a Megbékélés Háza; mindegyik munkásokat igényel, még pedig nem akárkiket, hanem elhívott és erre a munkára kiképzett munkásokat. Megvan az anyagi lehetőség, hogy Demecserben és Hódmezővásárhelyen állandó missziói állomást létesítsünk, de nincs hozzá munkásunk. Iratterjesztésünk is olyan fejlődésben van, hogy annak is kolpor- tőrökre volna szüksége. Üj és régi munkaterületek maradnak munkások nélkül, mert nincs munkás. Van ennek a fájdalmas hiánynak egy nagy kísértése is, az tudniillik, hogy a meglévő munkásoknak nagy válogatási lehetősége van a szolgálati alkalmak között és igy nehéz eldönteni, vagy pedig nem lelki szempont szerint döntik el, hogy hová is menjenek. Választmányunk tehetetlenül állt ezzel a nagy kérdéssel szemben. Felelősségének teljes tudatában, de mégis tehetetlenül volt kénytelen
