Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-10-15 / 15. szám
nyírségi virrasztó 3 ció nyomán az evangélikus egyházban támadt, s amelv éppen a mi kezdeményezésünknek áldott gyümölcse. Egyik nyári gyűlésünk résztvevőiéként nyerte ugyanis vitéz Sréter Ferenc lelkésztársunk az indíttatást s a Református Baráti Társaság tagjai ismertették Gyenesdiá- son az evangélikus testvérek előtt a munka szervezetét és rendszeres szolgálatát. Az evangélikus Baráti Munkaközösség ezután kérte csak fel Sréter Ferencet az evangélizációs munka megindítására. Ez volt 1937 nyarán, s 1938 telén már el is kezdődött az evangélizá- ció rendszeres szolgálata az evangélikus egyházban.« Hisszük, hogy elhozza Isten még' a ref. egyházban is azt az időt, amikor tisztán látja minden illetékes Isten akaratát és széles mezőkön szabadon végezhetik ezt a szent szolgálatot azok, akiket erre Isten elhívott és karizmával megáldott. Józan László. * * * lVom Werk des Glaubens G. Füllkrug 351—353. lap. Füllkrug népmissziónak nevezi az egyház evangélizációját.-’Protestáns Szemle, 1940. 8. szám, 243 lap. :iBelmissziói Űtmutató az 1936—37. évre. 312. lap, «Nyírségi Virrasztó, 11. sz., 3. lap: „Az evangélikus Baráti Mozgalom 1937-ben meghívta Ecsedy Aladár tahitótfalusi lelkipásztort és e sorok íróját, hogy nyári gyenesdiási találkozójukon ismertessük a gyülekezeti evangéli- zációt... Az általunk előadottak igen nagy érdeklődést váltottak ki a Turóczy Zoltán és dr. Molnár Gyula közig, bíró vezetése alatt álló értekezlet tagjai leikéből. Az általunk előadottakat ez az értekezlet magáévá tette és azonnal gyakorlati lépéseket is tett megvalósítására. A Baráti Mozgalom v. Sréter Ferencet felkérte, hogy kezdjen bele az általunk már kipróbált alapelveken és módszerek szerint a gyülekezeti evangélizációba. így indult meg a gyülekezeti evangélizá- ció a magyar evangélikus egyházban. (Békefi Benő: Ami kimaradt.) * * * :::Józan Lászlónak a Protestáns Szemle ez évi 10. számában megjelent fenti cikkét azért közöljük lapunkban teljes terjedelmében, mert segít tisztázni az evangélizáció körüli kérdéseket s ennek következtében lapunkban, mint az egyetlen evangélizációs szaklapban is helye van. Igen sajnáljuk, hogy a cikkében megírt nehézményezés miatt Társaságunkból kiváltak, között Józan László maga is ott van, pedig ha közöttünk maradt volna, sokkal jobban őrködhetne afelett, hogy „a Krisztustól nyert alapelveket opportunizmusból el ne áruljuk“. — Éppen ezért, mivel Társaságunkból kivált, nem ismerheti azokat az újabb eseményeket, amelyekből a magyar református egyház hivatalos vezetőinek, elsősorban D. Dr. Révész Imre tiszántúli püspöknek megértése és egyre növekvő bizalma tűnik ki Baráti Társaságunk munkája iránt, — valamint azokat a tárgyalásokat sem, melyek az evangélizálö testvérmunka újra való megindítása érdekében éppen Révész Imre püspök úr kezdeményezésére folynak s reményteljes megvalósulása felé segítik. Ezek ismeretének a hiánya kiütközik Józan László cikkének hangján is. (Szer k.) LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA Kicsinyek között... Mint evangélizáló testvért Isten nem a szociális munkára hivott el, hanem a lélek- mentés szolgálatára. Ezen a nyáron áldott megtapasztalásom volt, hogy Isten a szociális munka keretei között, az ő kicsinyei között is milyen csodálatosan munkálkodik a lelkek megmentésére. A nyáron három hónapig Kaposváron kellett a református egyház által létesített napközi otthont vezetnem. A gyerekeket szeretem, mert már régebbi életemben is velük foglalkoztam, mégis félelmek és rettegés között mentem, mert ilyen szolgálatban még nem volt részem. Isten megszégyenített. Sok kedves és áldott napot tölthettem közöttük és láthattam Isten Lelkének munkáját. Behoztak egy 8 éves kisleányt felvételre, már előre. mindenki, még a lelkipásztor is figyelmeztetett, vigyázzak, mert ez a gyerek hazug, lop, csavargó, nehéz dolgom lesz vele. Kezdtem figyelni és imádkozni érte. Isten elkezdte munkáját. A mindig az utcán csavargó, vadóc kisleányból lett az én legkedvesebb, csendes, társait szerető kisleányom. A gyermekek legtöbbje nem imádkozott, mert otthon nem szokták. meg, itt azt is megtanulták. Egyik este a lefekvés után mindjárt el kellett valamiért mennem, így nem tudtam velük imádkozni. Csak egy jó órával később tudtam újra visszamenni és csodálatosan a gyermekek még ébren voltak, pedig máskor az egésznapi hancúrozás, játék fáradalmai után gyorsan elaludtak. Kérdésemre: Miért nem alusznak? — azt válaszolták: Mert még nem imádkoztunk. Könnyes szemmel tört fel belőlem a hála Isten iránt azért, hogy az égy.hónappal ezelőtt imádságot még nem is ismerő gyermekek nem tudnak elaludni, mert nem imádkoztak. Az egyik kis 3 éves fiút hazavitték,. másnap találkoztam az édesanyjával és elmondja, hogy a kis fiú lefekvés után egyszer csak sírva
