Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1940-09-15 / 13. szám

nyírségi virrasztó

3

övéit, hogy több gyümölcsöt teremjenek. S bár néha peregtek a könnyek, de ebben a könnyben már benne csillogott az Űr öröme, a mi örömünk, amelynek nincs vége azzal, hogy a konferencia napjai elmúltak.

Paál Jutka. áll. tanítónő. *

Beszámoló

az auqusztus 21—31-iq Sződliqeten tartott belmissziói munkásképző turnusról.

Ebben az évben — eddigi szokásunktól eltérve — belmissziói munkásképző turnuson voltunk Sződligeten feleségemmel és kisfiámmal. Az igazsághoz tartozik bevallani, hogy a magunk esze után indulva mi nem erre a turnusra akartunk jönni,, hanem az egyik július eleji evangélizáló csendesnap-sorozaton készültünk kipihenni az esztendő fáradalmait. Igazán meg voltam fáradva, sőt öregedve, s az idén is szerettem volna egv kicsit megfiatalodni, mint az előző években. De az Isten, aki a maga terveit jobban tudja, mint én, keresztülhúzta minden számításunkat. Július elsejével bevonulta- tott katonának és minden „csak“ evangélizáló és megfiatalító csendesnapot elzárt előlem. Nem láttam meg a szándékát s csak úgy a szokott módon jöttem a Megbékélés Házába, a magunk személyes használatára való megbékélést keresni.

Már a legelső este arra az útra kényszerí- tett, hogy ne pihenést keressünk, hanem arra készüljünk, hogy egymás terheit hordozva töltsük be a Krisztus törvényét. És azután a reggeli áhítatokon egymás után meredtek fel előttünk Mózes, Ésaiás, Jerémiás, Ezékiel, Dániel, Ámós, Péter, András, János, Jakab, majd Máté és Pál, ezek a magunkfajta egyszerű halandókból felóriásodott Isten-emberei, akikben szemlélhettük az Isten által igazán elhívott munkások típusait, jellemét, munkáját, s munkájuknak már vagy negatív, vagy pozitív, de valamilyen irányban feltétlenül és döbbenetesen mutatkozó eredményét. A lesújtó összehasonlítások és önmegítélések közben olyan jó volt látni azt, hogy Jézus nem a háttérben megbújva küldi előre munkásait, hanem Ö maga megy előttük az arcvonalban s úgy hívja őket a munkába: „Jer és kövess“. Ez a sorozat a megdicsőülés hegyének látomásával, de egyúttal a Jézus nélkül semmire sem képes tanítványok intő példájával végződött.

Egy másik előadás-sorozatban részletesen, pontonként haladva, átvettük a teljes Heidel- berqi Kátét. Ez a tanulmány eddig ismeretlen elemi erővel döbbentett rá nyomorúságunkra s ebből kifolyólag a szolgálatra való teljes alkalmatlanságunkra, de egyúttal Isten csodálatos megváltó szeretetére, szabadítására, és arra, hogy hogyan tesz Isten a háládatos szívből folyó munkára alkalmatossá bennünket.

Áldottak, olykor megrázok és megszégyenítők voltak azok a bizalmas Peszélgetések, amelyek során igyekeztünk őszintén megval- lanni, hogyan állunk jelenleg a mi üdvözítő és megváltó Urunkkal, Jézussal; miért jöttünk ide; miben érzünk hiányt; mire van szükségünk; mit várunk az együttlételtől. ígéreteket kerestünk, mi magunk, a turnás resztvevői, Isten igéjéből a magunk számára arra az esetre, ha a Lélek szolgálatra indít, az ördög pedig a szolgálatra való méltatlanságunkkal vádol. Megbeszéltük, hogy mire tudnánk hivatkozni a Szentírásból, ha bizonyságot kellene tennünk vagy előadást kellene tar anunk a békességről- Ó- és újtestamentumi példákat kerestünk arra, hogyan békül meg egy lélek az Istennel. „Vallatóóra“ volt ilyen kérdésekről: hogyan változtak meg az emberekhez és a világhoz való kapcsolataim azután, hogy Istennel jutottam kapcsolatba; Istennek melyik ígérete szólt valamikor az életben elevenen hozzám s melyikre építettem fel életemet és üdvösségemet. Meg vagyok győződve, hogy ezeknek a gyakorlati óráknak az eredményei nagyon áldottak lesznek még s majd csak a tényleges szolgálat alatt fogjuk tudni felbecsülni jelentőségüket.

Egy előadásban és megbeszélésben foglalkoztunk Isten országa fogalmával és Isten országa szolgálatával. Egy sorozat bibliaolvasásban végigolvastuk es megbeszéltük a Filippibeliekhez írott levelet, a Galáciabeliek- hez írott levelet, majd az Efézusbeliekhez írott levelet és Jakab levelét. A levelek kemény ítéletei is valósággal csattogva tördelték le rólunk az „Én“ és az „Önbizalom“ vaskos páncéljait, de egyúttal olyan jó volt látni bennük .a Megfeszített Krisztust s megtapasztalni, hogy mit kapok a Krisztusban, mit jelent a Szent- Lélek, hogyan juthatok a keresztyén élet való- sággáválásához, mekkora a Krisztus, stb. Közben egy előadás az ékes kapunál gyógyító apostolokra mutatott, akik nem elméletet, hanem az Élet Fejedelmét vitték és úgy szolgáltak.

Az esti áhitatok során elibénk tárult a munkás hivatás: Krisztusért járván követségben, mintha az Isten kérne általunk, úgy hívni megbékélésre, és pedig minden megfáradtat és megterhelte! Elibénk tárult ehhez az erőforrás is, amint a kora hajnali órákban, még szürkületkor kitartóan imádkozó Jézusra pillantottunk; ráeszméltünk őrállóul való elhivatásunk- ra s arra, hogy világosságra vezessük a világosságkérőket, egyben a saját házunk népe üdvösségét is szolgálva; Pál és Apollós példáján megláttuk, kik vagyunk mi, Isten munkásai. S olyan jó volt az idén is hallani a biztató