Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1940-07-01 / 8. szám

nyírségi virrasztó 3 | UTÓMUNKA A bibliakörök hátrányai. A bibliakörök előnyeiről és áldásairól sok­kal könnyebb beszélni és írni, mert elsősorban ezeket kapjuk meg bibliaköreinkben. A biblia­köröket azonban az élő Igén kívül mi, embe­rek is alkotjuk, ezért vannak a bibliakörnek hátrányai is. így, ilyenkor, amikor a bibliakörök életében nyaralások s egyéb okok miatt válto­zás van, jó lesz ezeket a hátrányokat is szám­ba venni. A bibliaköri tagok büszkék bibliaköreikre, ezért elhanyagolják sokszor a templomba já­rást. Lekicsinylik mások lelki szolgálatát. Ha szabad igy mondani, sokszor klikket alkotnak. Ha valaki betéved közéjük, szinte kinézik, nem hogy hívogatnának Jézus lábaihoz minden hé­ten uj lelkeket, ezért gyakran maguk is el­maradnak­A bibliakör egy másik veszélye az, hogy a vezetőből bálványt csinál. Halottam valakitől: Az én lelkianyámért tüzbe mennék, rajongásig szeretem. Úgy éreztem, hogy Jézus elé helyezte már azt, akit Isten pedig szolgának küldött hozzájuk. A vezetőt annyira maguk felett va­lónak képzelik, hogy szinte elérhetetlen mesz- szeségben látják maguk felett Emiatt aztán az őszinteségen esik csorba. A bibliaköri tagok, akik pedig bűnösök­ként indultak útra, egyszerre csak jó emberekké lesznek. A keresztyénségük szinte egészen er­kölcsi síkra csúszik. Az evangéliumot törvény- nyé merevítik A bizonyságtételek fővonása: Mit tettem, mivé és milyenné lettem, mióta megtértem, ujjászülettem, ahelyett, hogy: mit tett velem Jézus, mióta megmentett- így ter­mészetesen a bünbánatot és a hálaadást fel­váltja a dicsekvés. A dicsőség pedig Isten helyett a kövér ,,én“-é lesz. A biblíaköri tagság sokszor szabadságlevél a szabadosságra• Egyre többet megenged ma­gának. Éli az Igét: „Minden szabad nekem“, de itt pontot tesz, s igy a „nem minden használ" megkötésének elmaradása rést nyit a leiken, melyen szinte észrevétlenül vonul vissza a világ, a test, a bűn, az ördög. Innét ered az is, hogy mig magát a rosszulértelmezett kegye­lem álvédelme alá helyezi, addig a többieket, főleg a bibliaköri társait a törvény vessze­jével verdesi. így romlik meg az ember kezén az, amit Isten eszköznek és áldásul készített az Ur utján elindulok lelki épülésére, intésére és vigaszta­lására. Vizsgáljuk raeg magunkat és bibliakörein­ket ebből a szempontból és kérjők a mi ke­gyelmes Urunkat, hogy tisztítson meg ezektől egészen, mert csak ezektől megtisztultan ne- vekedhetünk valóban lelki házzá, szent temp­lommá a Lélek által. Békefí Benőné. VISSZHANG Nekem szólt .. 1936 május elsején olvastam a Református Híradóban, hogy Rákospalo.ta-Ujvárosban tíz­napos evangélizáció lesz. Én óvárosi voltam akkor, de elhatároztam, hogy el fogok járni a három kilométernyire lévő Újvárosba. Bár még sohase halottam azelőtt ezt a szót, hogy evan- gélizáció, csak annyit sejtettem róla, hogy va­lami „vallásos dolog“ lehet, mert a templom­ban tartják. A hónap végére, az evangélizáció idejére teljesen elfelejkeztem erről. Egy vasárnap dél­után nem volt nyugtom. Magam sem tudtam, miért, felkerekedtem, hogy felkeressem egy újvárosi asszony-ismerősömet, de nem volt ott­hon. Szomszédai azt mondták, a templomban megtalálom. Utána mentem, öt nem találtam meg, de Jézus akkor ott megtalált engem. Az evangélizátor éppen arról beszélt : Tö- rödsz-e idvességeddel ? Már a templom bejá­ratánál megragadott és nekem szólt minden szaván keresztül az Ur: Törődsz gyermekeddel, hitestársaddal, a holnapi ebéddel, de törörödsz- e idvességeddel ?! Ezután még egy hétig tartott az evangélizáció. Minden este ott voltám. Meg- • ismertem magamat, a kárhozatra méltó bűnöst, de megismertem Istennek végtelen kegyelmét. Jézust, az én Megváltómat- Azóta véle járok, szivem csak néki él Bár botladozom, el-elesem,. de tudom, hogy senki ki nem ragadhat az Ő kezéből. Óh kéz, amely kerestél, szive, amely szerettél, vér, mely eltörölted bűnömet, mindörökre áldva legyetek­Palotás Ferencné MIT OLVASSUNK A BIBLIÁBÓL? Julius 1. Zsolt 129. II. Sámuel 1:17—27. 2. II. Tim. 1:8-18. II. Sám. 5:1-7. 3 II. Tim. 2:1 —13, II. Sám. 7:1 — 16. 4. II. Tim 2:14-26. II Sám- 7:17-29. 5. II. Tim. 3:1 — 5. II Sám. 11:1—27. 6. Ésaiás 62.6—12. II. Sám 12:1—14. 7. Róma 6:19—23. II. Sám- 15:1 —16. 8. Zsolt- 130. II. Sám. 16:5—13. 9. II Tim. 3:10-17. II. Sám. 18:5-17. 10. II. Tim- 4:1—8 II. Sám. 22:1 -6 29-36. 11. II. Tim. 4:9-12. II. Sám. 24:1-25. 12. Mikeás 1; 1 — 9. II. Kor. 1:1 — 11. 13. Jeremiás 23:16—29. II. Kor. 1:12—22. 14. Máté 7:13-23. Csel. 16:16-22. H. Kor. 1:23-2:4. 15. Zsolt. 131. II. Kor. 2:5-11. 16. Mikeás 2:1-13 II. Kor. 1:12—17. 17. Mikeás 3:1-12. II. Kor. 3:1—6. 18. Mikeás 4:1 —14. II. Kor. 3:7—11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom