Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-03-15 / 1. szám
4 NYÍRSÉGI virrasztó 1 VISSZHANG Visszaemlékezés a nyíregyházi Református Konferenciára. Most, hogy már idestova egy hónap telt el a konferencia óta, lehet igazán beszámolni a lelki hatásokról s lehet igazán megítélni, mi volt a gyakorlati érték abban, amit ott nyertünk. Az ember ilyen sok élményt és áldást nyújtó napok alatt a megdicsőülés hegyén érzi magát és a tanítványokkal együtt csak lelkendezni tud: „Mester, jó nékünk itt lenni!“ Soha annyi örvendező arcot nem láttam együtt. Nem volt egy résztvevő sem azok között, akikkel beszéltem, akit ne ajándékozott volna meg gazdagon az Isten. Leszállva a hegyről, erőnk felett való út vár reánk, nem tékozolhaturik el ezekből az ajándékokból semmit. Olyan jó, hogy most visszatekintve erre a hónapra, boldogan bizonyságot tehetek arról, hogy Isten meg tudja őrizni ezeket az Általa adott kincseket. A konferencián nyert megújulás nem szalmaláng, nem kegyes hangulat volt, de erőteljes, új indíttatás a keresztyén református életre. Ö tudta nagyon jól, hogy miben szűkölködtünk leginkább és mindenkinek azt adta, amire szüksége volt. Én igen meglankadva mentem el a konferenciára és nagy erőt és lelkesedést kaptam a hit szép harcához. Szeretem az életet a köny- nyebbik oldaláról felfogni és szembe találkoztam ott Krisztus keresztjével, a nehezebbik résszel. Szolgálatomban való gyarlóságaimra is rámutatott Isten és olyan jó volt őszinte bűnbánattal lehajtanom fejemet Ő előtte. Mikor megláttam a magam erejével csődbe jutott életemet, kimondhatatlan boldogság töltött el, hogy Isten elpecsételt magának és semmi sem tud többé az ő kezéből kiragadni. Nagy szere- tetében elhalmoz kedves ajándékaival: adott megint lelki testvéreket, akiknek hite által az én hitem is erősödhetik, akikkel olyan jó együtt lenni és egy szíwel-1 élekkel énekelni: „Az Űrnak irgalmát örökké éneklem .. Visszagondolva a konferenciára, én nem is tudom másképen látni azt a három napot, mint Isten jó kedvéből gyermekeinek nyújtott királyi ajándékot. Sok nyomorúság van bennünk és körülöttünk, bűnök, mulasztások, terhek, vádak, — de szólt hozzánk Isten: „Ne félj, én veled vagyok.“ Nyíregyháza. Márton Lászlóné. A kálvinirams, amennyire -világos világnézet, ugyan nyira céltudatos életb erendezk-edés is. dr. Victor János. Töredékek a konferencia után kapott levelekből. I. „Mikor egyedül vagyok, mikor valakivel beszélek, olyan jó a nyíregyházi áldásokat számbavenni. Ügy látszott az egész konferencia menetén, műsorán, áldásain, hogy Isten imádságra jelentette meg az Ő akaratát s valóban minden az Ö dicsőségére hangzott el. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy elmehettem, örvendezhettem s láthattam a Lélek győzelmét. Külön hálás vagyok Istennek azért a szerétéiért, amit mindenkitől kaptam. S ha egy lélek is megmozdult az én szolgálatomon keresztül, nagyon boldog vagyok... A gyűlés népes volta, a konferencia résztvevőinek száma mindmind bizonyíték munkánk mellett és hitet, bizalmat ad a jövőre nézve. Imádkozzunk! Imádkozzunk s higyjünk! Isten ma is gazdag Isten, Urunk a győztes Jézus !“ II. „Különösen nagy hatással volt reám a konferencián az. hogy az élő vizek folyamai mily bőven áradnak rajtad keresztül a megerőltető túlterhelés közben is. Aztán pedig az, hogy milyen pompás hölgyek és urak is vallják már a kereszt gyalázatát és szolgálnak egészen odaadóan Urunknak. Bevallom, hogy nekem nagy erősödés látni a vénasszonyok ke- resztyénsége mellett a műveltek, az egészségesek stb. keresztyénségét is.“ III. „Hangzik bennem a konferencia sok áldása: bizonyságtételei, szolgálatai, énekei, imádságai ... Szinte nem tudok hálát adni a nyert áldásokért. Valahányszor megpróbálom, a nyelvem botladozni kezd és ez tör fel belőlem: Nagy vagy Uram, és megmutatod Magadat. A sok áldás közül leginkább belém záródott az, hogy teremjük a Lélek gyümölcseit és most váit a kereszt az életfájává számomra.“ UTÓMUNKA Beszámoló a Pozsonyi úti csendesnapról Borús, esős márciusi reggel köszöntött ránk a Pozsonyi utón. A szívünkben ott volt a kérdés, vájjon mi lesz? És mi lett? Eljöttek azok, akik szomjuhozták az Isten Igéjét. Körülbelül 150—200 résztvevő volt. Az első ajándéka számomra a csendesnapnak az volt, hogy sok kedves ismerős arcot pillantottam meg. Nagyon a szivembe vágott a reggeli áhítaton elhangzott legelső Ige: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint a Lélek megszentelésében engedelmesség-
