Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-04-15 / 3. szám
nyírségi virrasztó 3 — Alázatosan hajtja meg a fejét: Hiszek az Istennek, bár nem ezt érdemelném. * Fiatal életére súlyos . teherként nehezedett múltjának bűne, szégyene. Az evangélium üzenete úgy vonzotta, mint mágnes az acélt. Áron is megvette az alkalmatosságot. Hetekig vívódott lelke. Indulna, hisz letagadhatatlan tény, hogy hívja Jézus. De hát ennyi bűnből van szabadulás, tisztulás? Ö az erőtelen, hogyan tudia majd követni Jézust? Elébe teszem a nyitott Bibliát, onnan olvassa az áldott üze- tet: Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem. Aki elkezdette bennetek a jó dolgot, el is végzi a Krisztus Jézus napjáig. — Tétován áll még pár percig. Egyszercsak beragyogja a kegyelem napfénye szivét és boldogan ujjong fel: Hát ilyen nagy a Krisztus, hát ekkora a kegyelem? * Boldog, örvendező testvéremtől hallom, hogy sírni látták. Nehéz helyzete miatt panaszkodik. Sietek felkeresni. Valóban nehéz dolgok. De hát most nehezebb lett, mint azelőtt volt? — kérdem. — Nem. — Hát akkor honnan a panasz. Hiszen ugyanezt hónapok óta örvendezve, csendes szívvel hordta? — Rájövünk. Akkor a habokon járva Jézusra nézett, most pedig csak a habokra. Áldott kegyelem ! Egy hitbeli pillantás és szabad lélekkel énekeljük együtt: Miért estél búba testvér, fel a fejjel bátran ! Juliska testvér. LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA ESEMÉNYEK A NESZ MÉLYI ÁRVAHÁZ ÉLETÉBŐLf Éjféli 12 óra van. Gyermekeink hálószobáiból egyenletes lélegzés nesze hallatszik annak jeléül, hogy mélyen és nyugodtan alszik a kis társaság. Az élet nagy harca még ismeretlen előttük. Gondtalan jókedvvel élnek napnap után abból, amit az „anvák atyja“ ígéretéhez hűen kirendelt számukra. Passzív, öntudatlan élvezői ők még a nagy isteni gondviselésnek. Míg ők zavartalanul alusszák álmaikat az egésznapi tanulás és játék fáradalma után, azalatt a vendégszobában a kétségbeesés vad orkánja, a ,,miért“-ek sokasága tombol egy vergődő lélekben. Kedves, szép, fiatal tanítónő, ki vakációját nálunk óhajtotta eltölteni. A testi-lelki felfrissülés vágya hozta körünkbe. Egy evangélizáción döntött Jézus mellett, de a testvéri közösség hiánya következtében meg- erőtlenült. Élénk, szinte túlzott jókedvvel forgolódott közöttünk az első napokban, amit kezdtünk gyanakvással figyelni. Kedves vendégünkre a harmadik nap estéjén már alig lehetett ráismerni. Lehullott a színlelt jókedv álarca. Kiderült, hovv az egészségesnek látszó szép leánynak csaknem minden testrésze beteg. Az orvosok véleménye szerint 2—3 hónappal még meghosszabbíthatják életét egy súlyos műtéttel. A közeli halál tudata s a szinte állandó fájdalom a beteg testrészben a kétségbeesés fojtó ködével sötétítette el a hit tiszta világát lelkében. A legjobbindulatú emberi vigasztalás is csak azt eredményezte, hogy a vihar még fokozottabban tombolt. Tisztában voltunk vele, hogy itt Jézus jelenléte nélkül szörnyű hajnalra virradunk. A szegény beteggel együtt összeszed e magunkat, bűnbánattal, mesalázó- dott lélekkel hívtuk segítségül azt a Jézust, akit hűtlenül olyan sokszor félreértettünk s közönyünkkel megbántottunk. — A kitartó ostromló imádságra a „vihar“ elcsendesült s a szörnyű harcban Jézus lett a győztes. Reggelre szelíd béke és Isten akaratában való megnyugvás töltötte el vendégünk lelkét s hála és az Isten dicsőítés túláradó öröme töltött el mindannyiónkat. A megfáradt, örömtelen lélek • felüdülve s új missziói vággyal eltelve búcsúzott el tőlünk s most Örvendezve gondol arra. hogy a kórházban hozzá hasonló szenvedőknek beszélhet arról a Jézusról, aki édessé teheti Isten akaratát számunkra. * A húsvéti ünnepek előtt érkezett hozzánk egy 50 pengőről szóló utalvány ezekkel a kísérő szavakkal: „Menyasszonyommal történt megállapodás után az eljegyzési ajándék egy részének árát igen nagy meleg testvéri szeretettel küldjük az árváknak.“ Milyen jó, ha örömünk olyan túláradó lehet, hogy másokra is kiárad belőle s megnövelheti a hálát Isten dicsőségére. H. M. EGYÜTT AZ ŰR SZÍNE ELŐTT MÉLYSÉGBŐL MAGASSÁGBA. Magam életének legtökéletesebb tükrét, legszembetűnőbb képét csak most találtam meg ebben a rég ismert, de meg nem ismert Igében: „A mélységből kiáltok Hozzád.“. (Zsolt. 130:1.) Az Ige nékem megmutatta az Úrhoz vezető utat, amelyet én jártam, addig, amíg el nem érkeztem az Ö jókedvének esztendejéhez. Az Ige első szava a mélység. Én mikor mélyen voltam, nem láttam a mélységet, amely körülvesz. Én voltam a tökéletes ember. Nékem jól mentek dolgaim, nem voltam haragban az Istennel, de megsem békéltem Véle.
