Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-04-01 / 2. szám
nyírségi virrasztó 3 hogy azóta teljesen kicserélődött. Áldás kelt Tis2teletes Uram igehírdető magvetése nyomán, amelyet a jó Isten megengedett, hogy gyermekem karácsony előtt Budapesten a pozsonyi- úti templomban az eyangélizációs előadásokon hallgatott. Az ott elhangzott bizonyságtétele nem puszta szó volt, hanem hit és cselekedet. Imádkozom az én mennyei jó Atyámnak, hogy az ő sokat szenvedett, lelkét ebben a boldogságban tartsa meg. Örömöm kimondhatatlan nagy, amint látom az ő állandóan mosolygó arcát, a mi újjászületése előtt alig volt látható. Mindene a Biblia és templom. Teljesen megnyugodott Isten akaratában. Köszönöm Önnek is Tiszteletes Uram s kérem a jó Istent, hogy adjon erőt, hogy még sok ilyen szenvedő lelket elvezethessen Megváltónk keresztjéhez. Egész életemben ezért imádkoztam, amit most az én jó Istenem Ön által megadott. Legyen áldott szent neve! Vágfarkasd, 1940. III. 19. G...K...-né. UTÓMUNKA Isten adta-e a meghallgatást? — Családlátogatás — Bibliaolvasó és templomba szorgalmasan járó asszonytestvéremet látogattam meg. Hamarosan eldicsekedett vele, hogy ő mennyit szokott imádkozni és Isten mily csodálatosan hallgatja meg könyörgéseit. Kértem, mondjon el egy-két csodálatos imameghallgatást életéből, hogy együtt örvendezhessünk Istenünk kegyelmében. — Ez a legfrissebb, hát ezt mondom el, — kezdte elbeszélését. — Gyermekeimet is tanitom imádkozni. Kislányom gyakran betegeskedik, a múltkoriban is idehaza maradt az iskolából emiatt. Közben jött a diákbál. Kislányom nagyon szeretett volna elmenni. Együtt imádkoztunk azért, hogy Isten gyógyítsa meg, hogy elmehessen. Arra a napra megszűnt a láza és igy elmehetett. Isten meghallgatta imádságunkat. Igaz, hogy némi kellemetlenség is lett belőle, de fő az, hogy mégis csak ott lehetett. Határozottan meg kellett mondanom, hogy Isten igy nem hallgat meg imádságot. Ez az ördög munkája volt, hogy tőrbe csalja a „kegyes" lelkeket. Világosan és minden kertelés nélkül meg kellett mondanom, hogy az ilyen hit nem keresztyénség, hanem öncsalás és saját lelkűk elámitása, mert ha az élő Krisztushoz van valami közünk, akkor ilyesmiket nemcsak, hogy nem kérünk Istentől, de még kívánságát is meg kell, hogy tagadjuk. Kemény beszéd volt. Megütközés is támadt utána. Nekem is nehéz az, ha ilyen keményen kell beszélnem, de Isten Lelke igy vezetett és tudom, hogv mégis szeretet volt az, ami ezeket velem mondatta. Bözsike testvér. LÉLEKMENTÉS SZOLGÁLATA Istentől efszakadtan Kicsit csodálkozva léptem be ismerősöm lakásába. Szomorú, meggyötört arcú leányt kerestem. így láttam legutoljára. És most vígan néz rám, könnyedén felel kérdéseimre. — Ez a vidámság azonban nem Isten Lelkének öröme. Jól vagyok, semmi bajom — mosolyog rám. Már meg is gyógyultam. A lelke is? — kérdeztem. Nem, nem tudom. Zavarba jött. Láttam, hogy nem akar felelni. Mert nem egyedül voltunk. Beszélgetés közben ismerőse jött be, egy fiatal ember. Mit csináljak? — döbbentem meg. Menjek el? Hiszen nem fog ő most úgysem megnyílni előttem. Gondolkodni akartam. Kicsit zavart is ez a társaság. De nem magamtól jöttem. Segítségül hívtam hát Azt, aki idehívott. És Ő segített. Kedves Testvér, tetszik ismerni azt az éneket: Csupa napsugár a szív, hol Jézus a király ? — kérdezte váratlanul ez a férfi, amikor Istenországának az öröméről beszéltem. Ismerem, de maga honnan tudja? — kérdeztem elcsodálkozva. Felelet helyett elgondolkodott, messze nézett, eltűnt arcáról az udvarias mosoly s csak úgy lassan, sokára szólalt meg: — Hallottam én már Jézusról. Találkoztam vele. — És most? Miért van itt? — Elszakadtam tőle. — Keserűség és dac felelt leikéből. Elszakadtam az Istentől. Aztán elmondta, hogy életének sok nyomorúsága hozta ide, keményítette meg a szivét. Mintha már nem is ő mondta volna, úgy tört ki belőle, mint valami rettenetes vallomás: Most gyűlölöm az Istent. És jó így? ' kérdeztem. Jó így? — kérdezte mintegy visszhangként a leány is magától. Nem, nem jó nekünk már sehogy — felelte rá hirtelen. Elrontottuk az életünket — tört ki szinte egyszerre mindegyikből — De hát mit tegyek? Megdöbbentem. Nagyobb ez a kérdés, semhogy én tanácsot tudnék adni, vagy segíteni. Nem, én nem tudok itt segíteni, ijedtem meg de az ijedtségemet már is öröm váltotta fel; bizonyságot tenni arról, Aki rajtam
